Hallgasd a Civil rádiót: FM 98

Éjszakai Blueseum - minden páros héten, szombaton 24 órától

- minden kedden 23,00 - 00,00 óráig

Tájékozódj: Kattints a szövegre!  A Civil Rádió honlapja

Hallgasd az adásokat élőben!

S HOGY FOLYTATÓDOTT?

(a beat legfontosabb előadói)

 

A korabeli – 1965-öt írtunk akkor – újságcikkek szerint a Rolling Stones megjelenésében csak matyó hímzés volt a Pretty Things-hez képest. Gondolom, milyen pánik lett volna pártunk és népünk fényes homlokú vezetőinek körében, ha tudnak róluk, ha Őket is megismerik. Szerencsére elkerülte figyelmüket, így aztán a magyar sajtó szinte semmit sem írt róluk.

 

A nagy testvér árnyékában – sok a párhuzam köztük: Dick Taylor gitáros megfordult a Stones-ban, hasonló a névválasztás (egy Bo Diddley kompozíció) és ugyanarra a kemény rhythm and blues alapra építkeztek – mindvégig a másodvonalban maradtak. Két számukat ismertem akkor és ma is csak őket hallgatom, olykor-olykor. Kegyetlen nagy zenék dübörögtek már, amikor végre eljutott hozzám az életművük, nem tudott megfogni, de a The Moon Is Rising és a Rainin’ In My Heart kiállta az idők próbáját. Jegyezzük meg - szemben a nagy testvérrel, a Rolling Stones-szal– egy lemezükre sem tettek fel lityi-lötyi dalocskát.

 

Ez is valami!

 

Az egyik első angol zenekar, aki ellátogatott Magyarországra a Nashville Teens volt. Sokaknak ez jelentette az első találkozást az igazi beat zenével. Több – mások által sikerre vitt - nagy slágert is előadtak, pl.: The Lament Of The Cherokee Reservation Indian, All Along The Watchtower, Tobacco Road, Parchman Farm, Hoochie Coochie Man – nekem mégis egy szentimentális felvételük tetszett és tetszik ma is, a  Little Bird – aminek egy  változata  Magyarországon is megjelent, Zalatnay Sarolta közreműködésével. A pletykák szerint  szoros szálak fűzték az énekeshez, Ray Phillipshez – pestiesen Réz Fülöphöz.       

 

A Troggs leginkább slágerzenét játszott, de azt bájosan, kedvesen - két számukat okvetlenül meg kell említenem. Az egyik a
Wild Thing
, ami szinte minden, a hatvanas évek zenéiről készült válogatáson szerepel – jogosan. A mai, kőkemény, tápszeren felnőtt, bőrös-láncos, metálos gyerekek tanulhatnának belőle és akkor még nem beszéltem a gyönyörű furulya betétről – korszakos nagy szám. A másik darab – a címe sokat mond: Night Of The Long GrassHosszú füvek éjszakája – a pszichedelikus beat gyöngyszeme.

Úristen! Mennyi mindenre gondoltunk, míg hallgattuk.

 

Úgy hozta a sors, hogy a hatvanas évek legelején Mike Lubowitz Johannesburgból Londonba költözött … ugye jól indul? Egy jó művésznevet, majd társakat keresett és jazz zenekart alapított, Mann Hugg Blues Brothers néven. 1963-ban – immár nevükhöz híven- a blues felé fordultak, majd …

 

Manfred Mann pályája fordulatokban – mit fordulatokban, néha (nekem) érthetetlen cikk-cakkokban – gazdag.
Képgaléria - kattints a képre!

Békésen megférnek benne olyan míves darabok, mint a Call It Stormy Monday és a I Put A Spell On You, a mézes-nyálas pop-(ó)cskák: 5-4-3-2-1, a Pretty Flamingo, a Sha La La, a Do Wah Diddy Diddy, a Ha Ha Said The Clown, a könnyed-jazzes Bare Hugg és The Abominable Snowman,  a feldolgozások: a My Generation (Who), a Satisfaction (Rolling Stones), a Still I’m Sad (Yardbirds) és a God Rest Ye Merry Gengtlemen (tradicionális dal) – s mindez egy rhythm and blues felvételek alkotta alaplében „úszik”.  A társaság is színes, a teljesség igénye nélkül: Paul Jones (ex-Alexis Korner’s Blues Incorporated), aki később egy kultuszfilm főszereplőjeként (Kiváltság) is bizonyított, Jack Bruce (ex-Graham Bond Organization, majd Cream), Hughie Flint (ex-John Mayall’s Bluesbreakers), Mike D’Abo, aki a Jesus Christ Superstar Pilátusa-ként később világhírű lett és az öreg barát, Mike Hugg. Gyanítom, hogy Ő Mann lelkiismerete, mert Ő az, aki az egyenes vonalú, egyenletes mozgással a pop szemétdombjára tartó barátját visszahúzta.

De ez már egy más történet, a különleges hangzású Chapter Three története. Róluk talán majd később, ugyanitt…

Bizony magas volt az a vasfüggöny … Michelangelo Antonioni csodálatos művében, a Nagyításban (Blow Up) láttam Őket először.

 

Megvan?

 

London, este. A főhős betéved egy klubba, a zenekar játszik, a szám címe Stroll On.

Recseg a szólógitáros „ládája”, ugrik a road, de a helyzet nem változik, nem tudja megcsinálni. Jeff Beck elkezdi „gyógyítani”, egyre idegesebb, végül széttöri a gitárt és a nyakát a közönség közé dobja. Iszonyatos harc indul az „ereklyéért”, férfias küzdelemben a főhős szerzi meg, kirohan az utcára, lerázza üldözőit … majd eldobja.

 

Felismertem Jimmy Page-et és akkor, ugrott be, hogy a Yardbirds-öt láttam … akkor már ismertem a Led Zeppelin-t. Ez többször is megtörtént, előbb ismertem meg az utódot, majd később az elődöt. A Yardbirds-től csak egy számot ismertem illetve egy számról tudtam biztosan, hogy ők adják elő. Ez volt a Still I’m Sad. Csodálatos darab.

Aztán összeszedtem az életművűket, amit célszerű úgy felbontani, hogy ki volt éppen a szólógitáros.

Az Eric Clapton-os felvételeik nem fogtak meg, nagyon tisztelték még a feketebőrű elődőket.

A második korszak, a Jeff Beck-es, már kevésbé volt blues-os, ekkor született a Still I’m Sad is – mégis két blues az időszak csúcsa: a New York City Blues és aSteeled Blues.

A harmadik, aPage-es, legjobb anyaga, az 1968 március 30-i koncert, aLive At The Anderson Theatre, Lower East Side, New York, ahol több későbbi, zeppelines darab is megszólal: I’m Confused (Dazed And Confused),  White Summer (Black Mountain Side).

 

A történet folytatódik …

 

 

Murányi György