Oszd meg másokkal:  Oszd meg a Facebook-on! Oszd meg a Twitter-en! Oszd meg az iWiW-en!

19. rész

 

Blueseum - Emerson, Lake & Palmer
Murányi György

A zenekar már igazi sztárként kezdte a pályáját, tagjai komoly, szakmailag elismert formációkból – Nice, King Crimson, Atomic Rooster – érkeztek. Így aztán talán nem meglepő, hogy második fellépésük 1970. augusztus 29-én a Wight-szigeti fesztiválon volt - az első augusztus 23-án a plymouthi, más források szerint pedig 25-én a portsmouth-i Guildhallban.

Bartók Béla Allegro Barbaro-ját nem előadták, nem dolgozták fel, nem értelmezték át, hanem egy másik művet faragtak belőle, géniuszunk töredezett, szikár motívumait, mint eszközt emelték át a rockba. A többtételes Take A Pebble Lake szerzeménye, mégis Keith Emerson játéka viszi a számot. Egy-egy tételét hallgatva minden klasszikus zene iránt rajongó megnyalhatja a tíz ujját – persze a sajátját. Muszorgszkij Egy kiállítás képei közel 36 percben. Nem olyan színes, mint ahogy a későbbiekben megszokhattuk Tőlük - valószínű, hogy a koncert miatt - de mellbevágó az összhang és a dinamika. Levezetésképp egy korábbi Nice darabot, a Rondo-t és Csajkovszkij Diótörő-jét is előadták.

 

A Jimi Hendrix Experience is fellépett a szigeten. Korábban Emerson és Lake Mitch Mitchell-t is meghallgatta, amikor dobost kerestek. Ő nem állt kötélnek, de összehozta őket a gitárossal, aki hajlott egy közös játékra, melyet szeptemberre terveztek. A zenei sajtó már egy lehetséges HELP – Hendrix, Emerson, Lake and Palmer – formációról írt, ezt egy interjújában Lake is megerősítette. Jimi halála lezárta ezt a kérdést.

 

Az első lemezük készítése idején, december 9-én rögzítették a londoni Lyceum Theatre-ben azt a koncertet, mely Pictures At An Exhibition címmel jelent meg 2005-ben DVD-n.

Carl Palmer dinamikus és pontos volt, mint az atomóra. Milyen fiatal, a közértben elkérnék a személyijét, ha „nehézvizet” szeretne venni. Greg Lake annyit játszik, amennyit kell – nem többet, nem kevesebbet – és úgy, ahogy azt kell. Szimpatikus, visszafogott. Keith Emerson csiricsáré, zöld-kék alufóliába öltözött, meztelen mellkassal és hassal, időnként amortizálta a berendezést  – de ha játszott, az maga volt a csoda! Hej, ha én ilyen koncerteket láthattam volna akkor itt, a vasfüggöny innenső oldalán …

Maga a mű alig tér el a zenekar harmadik lemezén található anyagtól. Érthető, hiszen azt három és fél hónap múlva rögzítették. Ne szaladjunk ennyire előre!

 

A zenekar nevét viselő első album – Island ILPS 9132 1970.– Bartók Béla Allegro Barbaro-jával indul. Nem valószínű, hogy Keith Emerson olvasta Móricz Zsigmond - Barbárok című novelláját, hogy látta Zsurzs Éva filmjét Görbe Jánossal és Horváth Terivel és ismeri Illyés Gyula - Bartók című versét

 

 

Illyés Gyula

BARTÓK

 

„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben!

 

„Hangzavart”? Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép”-nek, él a „nép” s hangot ad! Egymásra csikorított vasnak s kőnek szitok változatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira, ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar”, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át – a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ; belevész a világ, ha nem a nép szólal újra – fölségesen! Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt, – „hírhedett”) volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok?

 

Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott – a búcsúzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el – ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? – ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész, hogy – mégis! – okunk van remélni s élni!

S jogunk van– hisz halandók s életadók vagyunk – mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek! Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt – te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.

Ez – ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz. Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. Ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek, példamutató nagy ikerpár, zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a „nép jövő dalával” álmodó s diadalára ápoló, úgy szabadító, hogy a börtön falát is földig romboló, az ígért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó, oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó, jó meghallóit eleve egy jobb világba emelő zene – Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk – kik szív-némaságra születtünk – kizenged ideged húrjaival!

 

Mégis megérzett valamit, ezért elfogadjuk mi magyarok, szívünkhöz közelállónak. Tiszteletére és a honlap angol anyanyelvű olvasóinak tiszteletére magyarul és angolul is legyen itt Ady Endre - Fekete zongora című verse.

 

Endre Ady

THE BLACK PIANO

 

Crazy strings: they neigh, and boom and whine.

Away with you, unless you have some wine!

This is the black piano!

The blind tickler - tears into the keys

These are life's bitter melodies.

This is the black piano.

My buzzing head, my tearful eyes,

The wake of my wrestling desires,

all this, all this: the black piano.

My drunk, crazy heart pumps my blood

Beating in time with the throbbing flood

this is the black piano.

Ady Endre

FEKETE ZONGORA

 

Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.

Fusson, akinek nincs bora,

Ez a fekete zongora.

Vak mestere tépi, cibálja,

Ez az Élet melódiája.

Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,

Tornázó vágyaim tora,

Ez mind, mind: ez a zongora.

Boros, bolond szívemnek vére

Kiömlik az ő ütemére.

Ez a fekete zongora.

 

Greg Lake meghatározhatatlan stílusú Take A Pebble-je zavarba hozza a hallgatót, hogy mit is hall valójában. A következő darabok, Leos Janacek Sinfoniettájának feldolgozása, a Knife-Edge, valamint Keith Emerson The Three Fates-e megint árnyalja a képet – mi is ez? Sokan dolgoztak fel klasszikus darabokat – Modern Jazz Quartet, Jaques Loussier, Nice – ez mégis valamiért más, ez klasszikus zenei gyökerű rockzene. Érezhették, hogy mélyre vágtak a szikével, mert a Tank és a Lucky Man már könnyebben vehető kompozíciók.

Az Emerson, Lake and Palmer album mérföldkő a rockzene történetében.

 

Második lemezük – Tarkus Island  ILPS 9155 1971.– első oldalán a címadó, héttételes mű található. EruptionStones Of YearsIconoclastMassManticoreBattlefieldAquatarkus. Kicsit darabos, nehézkes kompozíció – azok a részei élvezhetők igazán, melyben Lake énekel. A második oldalon csak törmelékek vannak, nem érdemes megfordítani a lemezt!

 

Harmadik lemezüket – Pictures At An Exhibition Island HELP 1 1971. – Newcastle-ben, a City Hall-beli koncerten rögzítették, 1971. március 26-án. Kidolgozott, szépen összerakott darab, legalább annyira rockzene, mint amennyire kortárs mű. Muszorgszkij és Ravel biztos gratulált volna nekik.

 

A következő lemez – Trilogy  Island  ILPS  9186 – 1972-ben jelent meg. A The Endless Enigma 1.Fugue - The Endless Enigma 2. megint csak egy nehezen meghatározható stílusú darab, talán akkor vagyunk pontosak, ha ELP stílusnak nevezzük. Ilyet előtte senki sem csinált, bár érezhető a klasszikus illetve kortárs zene hatása – ez markáns rock zene.

From The Beginning – talán az első vegytiszta rock számuk. Lake szerzeménye és az Ő éneke, játéka teszi különlegessé, széppé. The Sheriff – egy kis pihenő, érdemes átemelni rajta a tűt és már a Hoedown-ot hallgatni. Aaron Copland (1900. November 14. – 1990. December 2.) amerikai zeneszerző darabjának feldolgozása igazán bravúrosra sikerült. A második oldalt  Emerson és Lake szerzeménye, a Trilogy nyitja  A kezdés kicsit King Crimson-os, de lehet, hogy csak Lake éneke miatt, aztán egy kis bemutató következik, hogy mi is az az összhangzat, majd Emerson improvizációi következnek. A Living Sin – szerintem – azért került ide, hogy kiemelje a zárószámot, az Abaddon’s Bolero-t. Szépen felépített és előadott kompozíció. Keith Emerson és társai eltörölték a komoly (?) zene és a rock zene közötti határt. A továbbiakban célszerű a rock kiemelkedő műveit inkább kortársnak nevezni, ezzel is elválasztva a műfaj nagyobb részét kitevő szeméttől. Nagyon szépen szerkesztett lemez, a csúcspontokhoz vezető felépített utakkal, átkötésekkel, hangulatváltásokkal.

 

A Brain Salad Surgery album - Manticore, K 53501 – 1973-ban jelent meg. A szakma szerint a legjobb, leginkább összeérett munkájuk. Én ezt másképp látom. Az ELP elért a csúcsra, ennyi volt bennük, már semmit sem tudtak hozzátenni az eddigiekhez - innen már lefelé vezetett az útjuk. A borítót a svájci H.R.Giger – a biomechanikus szürrealizmus atyja  tervezte, aki az Alien ( A nyolcadik utas a halál) figurával vált híressé.

 

Amennyire mesteri az előző lemez szerkesztése, ez annyira átgondolatlan. Sir Charles Hubert Hastings Parry (1848. február 27. – 1918. október 7.) Jerusalem című himnusza után Alberto Evaristo Ginastera (1916. április 11. – 1983. június 25.) argentin szerző első zongoraversenyének 4. tételét dolgozzák fel Toccata címmel, majd Lake kicsit érzelgős Still … You Turn Me On-ja után egy vállalhatatlan „boogie-paródia” – Benny The Bouncer –  következik, majd egy közel 30 perces kompozíció, a Karn Evil 9., ami talán tíz percben jobb lett volna. Ez a lemez olyan, mintha egy tál tökfőzelékre franciakrémeseket helyeznénk és leöntenénk csípős szecsuáni szósszal..

Az 1973-1974-es világturné anyagából készült a Welcome Back, My Friends, To The Show That Never Ends … Ladies  And Gentlemen Emerson, Lake and Palmer tripla lemez, mely méltó összefoglalása a zenekar munkásságának.

A Hoedown és a Jerusalem felvezetésnek megfelel, Ginastera Toccata-ja nagyon tömör, összeszedett, a Tarkus talán most sikeredett a legjobbra, a Take A Pebble (including Still …

You Turn Me On and Lucky Man) színes, időnként sziporkázó darab. A Karn Evil 9 két lemezoldalt kapott, s ha vannak is problémáim vele – leginkább az elhanyagolt dallamok miatt – figyelemre méltó, értékes kompozíció.

 

Ne feledjük el, 1974-et írtunk!

 

Szép számmal jelentek meg kalóz felvételek az ELP 1970 és 1974 közötti koncertjeikről, pénztárcánk megkímélése érdekében elég megvenni a Sanctuary Records Best Of  Bootlegs kiadványát. A felvételek visszaadják a zenekar koncertjeinek hangulatát, a hihetetlen szakmai tudást és összhangot. Az időpontok és a helyszínek a következők: 1971. szeptember Gaelic Park, NewYork, 1972. április Louisville, 1972. június Long Beach Areana, 1972. augusztus Saratoga Springs, 1974. március Witchita és 1974. július Buffalo

 

Három évi csend után adták ki, Works Volume 1. dupla albumukat, három oldalon a három zenész saját dolgait adta elő, csak a negyedik oldalon játszottak együtt. Keith Emerson háromtételes zongoraversenye bizonyította, hogy briliáns zongorista, de zeneszerzőnek csak közepes. Greg Lake oldalán található két érzelgős sláger, a C’est La Vie és a Lend Your Love To Me Tonight.Carl Palmer oldala jazz-esre (azon belül bigband-esre sikeredett) – az L.A Nihgts jó kompozíció. A negyedik oldal nem győzött meg arról, hogy együtt kellett volna folytatniuk – de Aaron Copeland Fanfare For The Common Man-ja komoly darab.  Következett a Works Volume 2., ami már nagyon szánalmasra sikerült és a mélypont, a Love Beach album, amire nincs mentség.

1985-ben Emerson és Lake a Rainbow korábbi dobosával, Cozy Powell-lel alapított zenekart. Végig tudtam hallgatni a lemezüket, de nem győzött meg, jól döntöttek, amikor összeálltak. 

1991-ben az Emerson, Lake & Palmer újjáalakult és kiadtak egy visszatérő albumot, Black Moon címmel. Hallgatható, de elviselhető a hiánya.

1992. októberében, a Royal Albert Hall-ban-ban léptek fel, végre tehetségükhöz mérten teljesítettek. A Tarkus háromtételesre (EruptionStones Of YearsIconoclast) és kilenc percesre zsugorítása jó ötletnek bizonyult. A Black Moon-on megjelent Paper Blood és Prokofjev Rómeó és Júliá-jának feldolgozása nem lóg ki sorból, Ginastera Creole Dance-ének adaptációja bizonyítja: jobb, ha Emerson igazi zeneszerzők kompozíciójához nyúl, mert Ő elsősorban előadóművész - egyike a legnagyobbaknak! A Still … You Turn Me On egész elfogadható, a Lucky Man ebben a hangvételben (kicsit fáradt) egész jó. A záródarab három részből áll: Fanfare For The Common Man (Copeland) – America (Bernstein)  – Blue Rondo A La Turk (Brubeck) és pazar lett!

 

Az 1994-es, In The Hot Seat lemez megmutatta, hogy Ők már csak a színpadon élnek, kár volt a stúdióban elpazarolt időért.

 

A Live In Poland – 1997. június 22., Katowice – albumon szépen sorakoznak a klasszikus ELP kompozíciók: From The Beginning, Knife-Edge, Take A Pebble, Lucky Man. Talán semmit nem akartak, semmit nem tudtak hozzátenni a számok eredetijéhez – de jó, hogy a színpadon voltak, dacoltak a mindent elborító szeméthullámmal. A két hosszú darab, a Tarkus – Pictures At An Exhibition és a Fanfare For The Common Man - Rondo ebben, a tömörebb formájában pedig vetekszik az eredetikkel.

 

A Then And Now lemez részben 1974-es (California Jam, at the Ontario Motor Speedway, április 6.), részben pedig az 1997-98-as világturnén rögzített anyagokat tartalmaz.

Nem leptek meg a korábban rögzített számok – Toccata, Still … You Turn Me On / Lucky Man / Piano Improvisation / Take A Pebble, Karn Evil 9 – mintha a Welcome Back, My

Friends … albumról másolták volna ki őket.

A későbbiek közül a klasszikusok (From The Beginning, Hoedown, Knife-Edge, Take A Pebble, Lucky Man) élvezetesek – elsősorban azért, mert Emerson játéka új színekkel gazdagodott és egy-két sémáját elhagyta. Lake éneke talán nem oly csillogó, mint egykor, de fáradtságában is, kopottságában is szívbe markoló. Palmer ugyanolyan precíz, mint volt. Az 1974 után született számok (Tiger In The Spotlight, Touch And Go) akkor sem és most sem tudtak megérinteni. A 22 perces Fanfare For The Common ManBlue Rondo A La Turk mellbevágó, lenyűgöző.

 

A zenekar megalakulásának 40 évfordulóján, 2010. július 25-én koncertet adott a londoni High Voltage fesztiválon. Szinte ugyanaz mondható el, mint a Now And Them második részéről (1997-98) és árulkodó, hogy szinte ugyanazokat a számokat játszották: Karn Evil 9, The Barbarian, Knife Edge, FromThe Beginning, Take a Pebble, Tarkus, Lucky Man, Pictures At An Exhibition,  Fanfare For The Common Man-Rondo … nagyon profi módon.

 

Murányi György

Blueseum - ELP - Wight-szigeti fesztivál - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu Blueseum - ELP - Lyceum Theatre - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu

ELP

Blueseum - ELP - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu Blueseum - ELP - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu Blueseum - ELP - Tarkus Island - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu Blueseum - ELP - Trilogy - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu Blueseum - ELP - ...Ladies And Gentlemen... - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu Blueseum - ELP - Greg Lake - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.huBlueseum - ELP - Carl Palmer - "Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu