Tartalom:
Váci Mihály / Ó-ÉV | Koosán Ildikó / DECEMBER
Koosán Ildikó / SZILVESZTER | Horváth József / ÓÉV BÚCSÚZTATÓ
Váci Mihály
Ó-ÉV
Elhagyjuk egymást, visszatérünk.
Ez a költészet lényege.
Így élünk már, amíg élünk.
Lélek – többet remélhet-e?
*
Mindenki vall, mindenki gyónna.
Elmondja, mit én rég tudok.
Hallgatom őket – eltitkolva,
hogy mindenben hasonlítok.
*
Vagyok különös gyóntató pap,
ki lát, hallgat, tud, megbocsát,
ki büntetést kire se róhat,
s nem is mond senkiért imát.
*
Élünk – ebben mennyi tudás van.
Minden sors egész Biblia.
Jogunk – úgy élni, mint az ember,
s meghalni, mint isten fia.
*
Nevetnem kell – bár sírni kéne.
Mennyi póz, mennyi hiúság.
Jöjj vissza ifjúságom éve,
mindent értő szomorúság.
*
Ez a vers is lehetne hosszabb,
homályosabb és díszesebb.
Végezni kell. – Ó, még mit hozhat,
ami elől úgy sietek.
Koosán Ildikó
SZILVESZTER
Egy kortynyi bor
-mint sértettet
a harag-
feltüzel,
arcom pirul,
zsibbadni kész
a lényem.
Ledobom
könnyedén
a bút, nyűtt
nagykabátom,
fagyos álmaim
merészen
kristálypohárba
töltöm,
s talmi fények
könnyű varázsát
lenge
tüllfátyol
köntössel
ma éjjel
magamra öltöm.
Horváth József
ÓÉV BÚCSÚZTATÓ
Amikor egy év végéhez érünk,
egyik szemünk a Múltat kutatja,
másikkal messze Jövőbe nézünk,
sorsunk bokrán megbúvó titokra.
Amit hittünk, amit cselekedtünk,
feltesszük az idő mérlegére,
amit elfogadtunk, amit megszerettünk,
fénylő jellel bevéssük szívünkbe.
Rendezgetjük, gonddal rakosgatjuk,
jobbra a Fényt, balra az árnyat,
búcsúzó év vágyait vigyázzuk,
bogozzuk hittel, mit ad a Holnap.
Cseng a pohár, reménykedve várunk,
mindent megköszönünk óesztendő,
esedezünk, rég-vágyott világunk
ez új esztendőben közelebb jő.
Nem akarunk sokat, nem óhajtunk
többet, munkát, teremtő nyugalmat,
hazányi reményt, vajúdó korunk
Békét hozzon békétlen fajunknak.
Koosán Ildikó
DECEMBER
Pattog az illatos hasáb,
lángingerén ezernyi
felizzó szentjánosbogár
sziporka-táncát lejti.
Orkán hátán a zord idő,
most jó öled keresni,
hóförgeteg… én itt veled…
és nem jár erre senki.
Hajtsd hát a vállamra fejed
míg hallgatjuk a csendet,
esténk örömre nyílik épp,
a gondolat melenget.
Zsongít a selymes félhomály,
biztatsz, bőrödhöz érek,
nincs kor, nincs tér, csak mozdulat,
csak pelyhek… hófehérek...
2008. December