P. Horváth Zsuzsi - Forgószínpad - banner

Forgószínpad

 
   

Orfeusz Társulat Tatabánya

 

 

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő…” Shakespeare klasszikus sorai motoszkálnak a fejemben, miközben a tatabányai Orfeusz Társulat Forgószínpad című előadásának a nyilvános főpróbáját figyelem.

Bár a darab műfaját tekintve vígjáték, ennek ellenére, komoly mondanivalót hordozva, az élet nagy igazságait boncolgatja:

 

Mit ér az ember, ha megöregszik? Mit ér a hajdani dicsőség és hírnév, ha elszállnak felettünk az évek? A színházi világban, különösen a színésznők esetében ezek még inkább húsba vágó kérdések. A híres dívákra egyszer csak senki sem kíváncsi, a rivaldafényben már valaki más tündököl, s a testre szabott szerepek is lassacskán elfogynak…A hajdani sztárok körül valahogy ritkább lesz a levegő, eltűnnek az egykori „jó barátok”, többé nem érkezik új felkérés, és a díjkiosztó gálákra is mások, fiatalabbak kapnak meghívást.

 

Noel Coward két felvonásos darabjának helyszíne egy eldugott angliai színészotthon, amelynek falai között egykor szebb napokat megért idős színésznők tengetik utolsó éveiket. Az otthon élete felbolydul, lakói izgatottan várják az új jövevény, Lotta érkezését. Botrányszag terjeng a levegőben, hiszen köztudott, hogy Lotta és a ház egyik lakója May régi riválisok. Évtizedek óta nem beszélnek egymással, és előreláthatóan most sem nyújtanak békejobbot a másiknak. Ezzel a konfliktussal indul az Orfeusz Társulat új darabja, amelyből kiderül, hogy az emberélet alkonyán mi az, ami fontos marad, és mi az, ami nem?

 

 

Van- e még valami jelentősége a korábbi ellenségeskedéseknek, vagy az eltelt évek távlatából mindez értelmét veszíti? Az otthon lakóit egy utolsó nagy lecke elé állítja az élet: meg kell tanulniuk megőrizni a tartásukat és a büszkeségüket, megalázó helyzetük ellenére is, hiszen jótékony adományok nélkül még a színészház biztonságos, ám szegényes menedékét sem élvezhetnék.

Úgy gondolom, az angol szerző, aki színészként és színműíróként maga is aktív részese volt hazája színházi életének mélyen átérezte a kiöregedett művészek kiszolgáltatottságát, s ezért is születhetett meg, ez a maga nemében egyedülálló, keserédes színdarab.

 

Azt kell, hogy mondjam, a darabválasztás telitalálat a Társulat vezetői: László Tibor és Pápai Ferenc részéről, hiszen az Orfeusz Társulatot alkotó színészgárda nagy része – mi tagadás - bizony már jó pár évtizede koptatja a világot jelentő deszkákat. Nehéz olyan színdarabot találni, amelyben szinte az összes tapasztalt színésznő szerepet kaphat, és megcsillogtathatja a tehetségét. A „Forgószínpad” minderre kiváló alkalmat teremt. Jutalomjáték a szereplők számára. Jutalomjáték, amely választ ad arra, hogy vajon a hajdan ünnepelt sztárok szembe tudnak-e nézni a rideg valósággal, és végig tudják-e játszani méltósággal életük utolsó szerepét anélkül, hogy túljátszanák azt?

 

Igaziból ez egy ízig-vérig női előadás. A férfiak itt most csupán statisztálnak a népes hölgykoszorú mellett. A színészház lakóit megszemélyesítő színésznők: Kaufmann Márta, Magyar Katalin, Csernográcz Mária, Haltrich Györgyi, Hodossy Ildikó és Toós Hedvig mindvégig nagy átéléssel játszanak az érzelmekkel, s mindannyian más-más színt jelenítenek meg az otthon zárt világának palettáján. A súlyos mondanivalót látszólagos könnyedséggel, a humor köntösébe burkolva ábrázolják. A fiatalabb szereplők közül számomra most különösen dinamikus alakítást nyújt Török Zsuzsa az újságírónő, és Veszelka Anikó az otthon igazgatónője szerepében.

Sorsok, egyéni drámák, hajdani szerelmek, hétköznapi konfliktusok, örömök és fájdalmak villannak fel az Orfeusz Társulat Forgószínpadán. Az élet megy tovább, s hamarosan ismét új szereplő, új lakó érkezik…

 

 Függöny!

 

Lejegyezte: P. Horváth Zsuzsi 2012 tavaszán

 

 

 

 

Fotó: Bukowski Zoltán