Utazás Álomországba - 2. rész: Új-Zéland, a földi Paradicsom
Írta: Éber Nagy Mária – Fotózta: Éber Péter
| Oszd meg másokkal: |
Ugrás az első részhez--> Ausztrália
Megérkeztünk a „Hosszú fehér felhők földjére”
Utazásunk 11. napján elrepültünk Sydneyből, Új-Zéland Déli-szigetére, Christchurchbe.
Ezt a várost másfél éve szinte romba döntötte egy erős földrengés.
A belvárosa a mai napig le van zárva. Sokan elköltöztek innen.
A megérkezés után mi is rögtön továbbutaztunk a sziget nyugati partjára az Arthur-hágón keresztül.
A Déli-Alpok átjárói közül a 920 méterével ez a legmagasabb, tele hajtűkanyarokkal, s a lenyűgöző Otira-völgyhíd látványával.
Hegycsúcsok között érkeztünk meg a Tasman-tenger partján lévő Greymouthba, ahol az első napi szállásunk volt.
Másnap egy látványos tengerparti úton a Paparoa Nemzeti Park területén lévő Palacsinta-sziklákhoz (Pancake Rocks) és a vízköpő kürtőkhöz (Bowlholes) utaztunk. A palacsintatortához hasonló mészkősziklák egy földrengés során emelkedtek ki a tengerből. Különleges látvány.
Ezt követően utunk az egykori aranyásó város, Shantytown helyén lévő skanzenbe vezetett. Itt minden eredetinek látszik.
Utaztuk a pöfögő kisvasúttal, sőt, kipróbáltuk az aranymosást is. Kemény életet élhetett itt az, akit elkapott az aranyláz.
Úton a gleccserek felé felkerestük Hokitikát is, amely az aranyláz idején jelentős város volt.
Ma ez az egyik legjobb hely, ha zöldkőből (jade) készített emléktárgyakat szeretnénk vásárolni.
Gleccsertúrák földön-égen
Délután megérkeztünk a Ferenc Józsefről elnevezett gleccserhez. Ez egy 12 km hosszú gleccser, amely egykor elérte a partot, és ma is mindössze 19 km-re van a homlokfala a tengertől. A Waiho-folyó mentén felsétálhatunk a gleccserhez.
A szép időt kihasználva helikopterrel a levegőből is megcsodálhattuk a Franz Josef- és a Fox-gleccsert is.
A helikopter le is szállt a hegytetőn.
Másnap délelőtt elsétáltunk a Fox-gleccserhez is.
Magas sziklafalak között vezetett a sok helyen elég meredek, de igazán szép út.
Ezután a közeli Matheson-tóhoz utaztunk, ami egy mérsékelt égövi esőerdőben található. A partjáról gyönyörű kilátás nyílik a Mount Cookra, Új-Zéland legmagasabb hegycsúcsára, amely 3754 m magas. Az időjárás itt is nagyon kegyes volt hozzánk így zavartalanul élvezhettük a nagyszerű panorámát.
Új-Zélandon márciusban kezdődik az ősz, ilyenkor kezdenek színesedni a levelek. Nagyon érdekes volt arra gondolni, hogy otthon éppen tavaszodik. A kertekben Új-Zélandon is hasonló virágokat lehet látni, mint idehaza. Itt még vígan virágoztak azok a virágok (pl. a szerelemvirág, vagy a hortenzia), amelyek Ausztráliában már rég elvirágoztak. Olyan hortenziabokrot is láttunk, amin háromféle színű virág nyílt.
Általában elég későn érkeztünk vissza a szállodába, és utána még elmentünk vacsorázni. Nagyon finomakat ettünk, és jó söröket ittunk. Vacsora után igyekeztünk hamar lefeküdni, mert minden nap korán reggel indult velünk a busz az új látnivalók felé.
Majdnem minden nap más szállodában laktunk, így a csomagokat mindig vittük magunkkal. Új-Zélandon úri dolgunk volt, mert a szállodákban volt csomagszolgálat, csak ki kellett tenni időben a bőröndöket az ajtó elé.
Nagyon különböző a két ország - Ausztrália és Új-Zéland- minden vonatkozásban.
A táj gyönyörű és változatos, ha elalszik az ember öt percre, már egy más vidéken ébred fel, ezért érdemes folyamatosan figyelni.
Az országban található 45 millió birkából mi is láttunk pár milliót. Nagy részük már túl volt a birkanyíráson.
A birkák mellett rengeteg a szarvasmarha és az őz is.
Csodálkozna Mehemed, hogy milyenek Új-Zélandon a tehenek, mert látna itt nemcsak fehéret, feketét, tarkát, hanem még úgynevezett öveset is.
Ezek fekete tehenek, a derekukon egy fehér, elég széles sávval.
Az őzet főleg az agancsa miatt tenyésztik nagy számban, mert az ázsiai országok korlátlan felvevő piacot biztosítanak, ugyanis a belőle készült szert jó hatásúnak tartják a férfierő fokozására.
Lehet, hogy ez is bűnös abban, hogy olyan sokan vannak? A turisták nagy része ázsiai. Az angol mellett legalább öt ázsiai nyelven olvashatjuk az információs táblákat.
A vadregényes Fjordvidék
A 14. és a 15. napunkat a Fjordvidéken töltöttük.
Először a Milford Soundon jártunk. Ez a fjordok leghíresebbike. Új-Zéland egyik legszebb panorámaútja vezet hozzá. A fjordok közül ez az egyetlen, ami közvetlen összeköttetésben van az ország úthálózatával, így ez a legkönnyebben megközelíthető. Így is négy órát utaztunk Queenstownból a fjord csücskéig. A hosszú út során több fotószünetet tartottunk, pl. a Tükör-tavaknál (Mirror Lake).
A fjordon egy jó másfél órás utat tettünk meg, hatalmas hegyek között, ahonnan rengeteg vízesés zuhog a tengerbe. Szerencsés esetben fókákat, pingvineket, és delfineket is lehet látni, de nekünk meg kellett elégednünk egypár sütkérező fókával. Ezek elég kis testű állatok voltak, de hát itt ez a fajta él.
A hajónk a fjord és a Tasman-tenger határán fordult vissza, körülbelül ott, ahol Cook kapitány annak idején elhajózva úgy vélte, hogy a Milford egy hajózható tengerszoros.
Az európaiak fedezték fel, 1810-ben, hogy az öböl egy csodát rejt.
Útközben láttuk a Mount Pembroke (2014 m), oldalán lévő gleccsert is.
Este a fjordhoz legközelebb eső kisvárosba Te Anauba mentünk, ahol két napig a szállásunk is volt.
Ez a városka az azonos nevű csodaszép tó partján fekszik. Ez a Déli-sziget legnagyobb tava.
A következő napon a Doubtful Soundra látogattunk. Ezt egy kicsit nehezebb elérni, de talán még látványosabb fjord, mint a Milford Sound.
Először busszal utaztunk a Manapouri-tóhoz, majd egy rövidebb, 45 perces hajózás után egy földúton szállítottak minket egy gyönyörű esőerdőbe, a Wilmot-hágón keresztül, ami 670 m magas és érinti a Cleve Garth-vízesést.
Az utat eredetileg egy erőmű ellátására építették. A Manapouri Vízerőművet is megnéztük. 1972-ben fejezték be az építését. A turbináit a tó vize hajtja, amely 10 km-es alagútból hullik alá a tengerszinten lévő Doubtful Soundra.
Ezután egy jó háromórás hajóút várt ránk, ennyi idő kell a hajóknak, hogy bejárják a fjordot. Csodálhatjuk a vízeséseket - a legmagasabb 700 m magasból zúdul alá- és leshetjük a fókákat, pingvineket, delfineket. A kapitány hangosbeszélőn tájékoztatja az utasokat, hogy hol járunk, mit látunk, merre nézzünk. Kétszer láttunk pingvineket, akik a tengerben halásztak és csak pillanatokra jöttek fel a víz felszínére. A fókák tömegesen napoztak a sziklákon, de a delfinek úgy látszik itt is szabadnaposak voltak, mert eggyel sem találkoztunk.
Cook kapitány 1770-ben járt erre, de kételkedett abban, hogy a fjord szelei visszavinnék a tengerre, így továbbhajózott. Ezért lett a fjordnak "Kétely-fjord" a neve.
Úton Queenstown felé
A fjordtúrák után visszautaztunk Queenstownba, ahol korábban már eltöltöttünk egy éjszakát.
Útközben ismét láttunk pár millió birkát és egyéb lábasjószágot. A táj gyönyörű volt, a lombhullató fák egyre színesebbek lettek. Ezeket a fákat a fenyőfélékkel együtt a bevándorlók hozták magukkal. A fenyőféléket nagy erőkkel irtják a hegyekben. Repülőről méreggel permetezik őket, ugyanis nem akarják, hogy teljesen átvegyék az uralmat a hegyekben, ahol eredetileg nem voltak fák, csak áthatolhatatlan tüskés bozót.
Szeretnék megőrizni, illetve visszaállítani az eredeti állapotokat. Az ország 30%-a természetvédelmi terület, bár szerintünk az egész ország az lehetne. Nagyon ritkán lakott, itt-ott látni egy-egy farmot. A 4 és félmillió emberből, másfél millió Aucklandben él, a többi is a tengerparthoz közeli sávban.
Egy sűrű esőerdőben megálltunk a Thunder Creek-vízesésnél, majd a Haast-hágón átkelve a tóvidékre érkeztünk.
Egyik tó szebb volt, mint a másik! Először a Wanaka, majd a Hawea-tavat láttuk. A fotósok sem panaszkodhattak, mert elegendő fotószünetet tartottunk. De hát egy vérbeli fotós mikor elégedett? Soha.
Az extrém sportok kedvelői a Queenstown környékén mindent megtalálhatnak, ami veszélyes. A Kawarau-folyó szurdokán átívelő híd volt a helyszíne a világon az első bungee jumping halálugrásnak. Manapság is lehet látni itt bungee jumpingosokat.
Végig a "figyelemreméltónak” nevezett, pontosan észak-déli irányban fekvő Alpok mellett utaztunk.
Ezen a környéken találtak először aranyat. A híre gyorsan elterjedt. Néhány hónap alatt rengeteg ember érkezett a környékre aranyat ásni.
Igazán sajnáljuk, hogy nem voltak kalandvágyó őseink, akik szerencsét próbáltak itt.
Az aranyláz elmúltával a települések elnéptelenedtek és ma már csak egy-egy tábla jelzi a nyomukat.Egy Arrowtown nevű kisvárost mintaszerűen felújítottak. Ez is aranyásó város volt, ma is élnek itt az aranyásók leszármazottai.
Queenstown, az egykori aranyváros
Délután megérkeztünk Queenstownba, amely a Déli-sziget turisztikai fővárosa. A Wakatipu-tó partján fekszik, szemben a The Remarkablesnek, (emlékezetesnek) nevezett, csipkés élű hegységgel.
A város a Déli-sziget leghíresebb és talán a legszebb úti célja. Először az aranyláz idején élte a fénykorát, de ahogy az arany fogyatkozni kezdett úgy indult hanyatlásnak. 1900-ra mindössze 200 főre apadt a lakossága. Az új aranyláz, a turizmus az 1970-es évek végén kezdődött, s a város újra fejlődésnek indult.
Queenstownba érve érdemes először a Skyline Gondolával felmenni a Bob's Peakre, onnan láthatjuk igazán, hogy milyen csodálatos helyen vagyunk.
Szemben a már említett csipkés élű hegység, alattunk a Wakatipu-tó és a város, amely tele van gyönyörű szállodákkal, remek éttermekkel, szép kertekkel és kellemes tóparti sétányokkal. Nagyon tetszett nekünk ez a település is, szívesen eltöltöttünk volna több időt is itt – s ez a gondolat már nem először fogalmazódott meg bennünk az utunk során.
Ezután következett a nap - Péter szerint az út- fénypontja: több órás kirándulásra indultunk a hegyekbe. „Olyan élményben volt részünk, mint még soha!”- mondta Péter, „Legalábbis fotózás szempontjából.” Több száz fényképet készítettünk és több órányi filmet rögzítettünk. Péter egyszerűen nem tudta letenni a kamerát. Kiváló vezetővel jártuk a hegyvidéket, akin látszott, hogy szívvel-lélekkel végzi a vezetést, nem csak az üzletet látja benne. Rengeteget mesélt a régi állapotokról, az aranyásókról, a növényekről. Közben, ahol látta, hogy valami nincs rendben az úton, ott elővette a lapátot és utat javított.
Egysávos földúton mentünk, egyik oldalon a heg,y a másik oldalon a szakadék. Lent a völgyben kanyargott a Shotover-folyó, amiben William Rees birkanyírói 1862-ben aranyat találtak. A maorik már azelőtt is jártak Queenstown környékén zöldkövet keresni. W. Rees farmja is aranymezőn feküdt, de ő megmaradt a gazdálkodásnál. Húst adott el a bányászoknak, szállította az eszközöket és az aranyukat. Ritka becsületes ember hírében állt. Őt tartják, Queenstown megalapítójának.
Az estét egy finom báránycomb vacsorával és jóféle helyi sör kortyolgatásával zártuk.
Auckland, a vitorlák városa
Oueenstownból elrepültünk Aucklandbe, Új-Zéland legnagyobb városába. Új-Zéland 4,5 millió lakosából, 1,5 millió él Aucklandben. Különleges fekvésű, gyönyörű város. Egy 2 km széles földsáv választja itt el a Tasman-tengert és a Csendes-óceánt.
A jachtozás igazi szenvedély Aucklandben, ezért a vitorlák városának nevezik.
Polinéz és angol hatásokat ötvöző kultúrát, különféle konyhák ételeit, és rengeteg programot kínál a turistáknak.
Auckland környékén 49 szunnyadó vulkán található. Ezek, a mozgalmas tengerpart és a belső kerületek igazán nagyszerű várossá teszik Aucklandet.
Sajnos kevés időnk volt a város megismerésére.
Egy buszos városnézés során megtekintettük a városközpontot, a Queen Streetet, a High Streetet, és az Albert Parkot, amely a belváros és az egyetem között helyezkedik el. Láttuk a dombokon épült luxus házakat, és sétáltunk a kikötőben.Ott található a National Maritime Museum, ahol bemutatják Új-Zéland tengeri örökségeit, a polinéz utazóktól egészen az Amerikai Kupa hőséig. Új-Zéland csapata 1995-ben megnyerte az Amerika Kupát, ami azóta is nagy nemzeti büszkeségük. Megnéztük a Fish Market óriási kínálatát és megkóstoltunk egy pár különlegességet a kínálatból.
A Sky Towerből - ami sokáig a déli félteke legmagasabb tornya volt- ismertük meg igazán Aucklandet.
A szállásunk egy szép belvárosi szállodában volt, közel a kikötőhöz, így este is kisétáltunk a kikötőbe, hogy kivilágítva is lássuk a várost.
Pezsgő éjszakai élet, és számos vendéglő hívogatja a turistákat. Mi finom báránycombot ettünk.
Ismét arra gondoltunk, hogy jó lenne hosszabb időt eltölteni ebben a gyönyörű városban és a környékén, de hamarosan tovább utaztunk Rotoruaba, ami nem csak a gejzírekről híres. Itt van a maori kultúra bölcsője. Itt egyesültek hajdanán a törzsek, hogy megalapítsák a saját országukat.
Rotorua, a nyugtalan föld vidéke
Aucklandból Rotoruaba tartva érdemes útba ejteni az Északi-sziget egyik legérdekesebb látnivalóját a Waitomo-barlangot, ami a King Country szívében, a maorik harcainak és kultúrájának a színhelyén húzódik.
A barlangban a szép cseppkövek mellett parázsférgeket is láthatunk. Ezek az új-zélandi gombaszúnyogok lárvái.
A lárvák vékony, szövevényes hálót szőnek és zöld ragyogó fényükkel magukhoz vonzzák az eledelüket.
A barlang sötétjébe nézve az ember úgy érzi, mintha a csillagos ég lenne felette.
Rotorua környékét nagy erejű vulkanikus kitörések szaggatták. Nyomukban kihűlt kráterek és kalderatavak maradtak hátra. A mélyben ma is vészjósló folyamatok zajlanak. Erről tanúskodnak a gőzkitörések és az iszapfortyogók. A város melletti Whakarewarewa geotermikus területen - nagy szerencsénk volt- láttunk gejzír kitöréseket. Rotouraban több helyen úszkálhatunk termálvizes medencékben, iszapfürdőt vehetünk, vagy forró vizes medencében áztathatjuk magunkat.
Különösen szép az art deco stílusú Blue Baths, vagy a Polynesian Spa. Az egész városban érezhetjük a jellegzetes záptojásszagot, ami a csatornanyílásokból gőzölög.
Ismerkedés a maori kultúrával
Ellátogattunk egy maori kulturális központba is, ahol láthattuk a szép fafaragásaikat és egy maori tánc- és zenei előadást is, a "kapa haka"-t. Megnéztük azt is, hogy hogyan építették annak idején az erőddel körülbástyázott falvaikat, a pákat.
A maorik valószínűleg a 13. században kerültek Új-Zélandra, amit "Aotearoa"-nak, vagyis "a hosszú fehér felhők földjének" neveztek. Élénk kereskedelem folyt közöttük a zöld kővel, vagyis a jádéval. Gyorsan alkalmazkodtak a körülményekhez. Könnyű élelemforrás volt a repülni nem tudó óriás madár a moa, száz év alatt sikerült kipusztítani őket.
Az északi területeken a fókák jelentették a fő táplálékot, így azok száma is megcsappant.
A 17. században, amikor Abel Janszoon Tasman holland tengerész megpillantotta Új-Zélandot, az "Ismeretlen Déli Kontinenst”, a maori népességet 100 000 főre becsülték. Ők voltak az utolsó olyan népcsoport, amely nem került kapcsolatba a világ civilizált részével. A telepesek megérkezésével vége szakadt a békés életüknek. Megkötötték ugyan a Waitangi Szerződést, de ez sem hozta meg a békét a maorik és az egyre duzzadó európai népesség között.
A maori kulturális központban láttunk egy kivi-házat. Kivivel nehéz találkozni, mert visszahúzódó, éjszakai életet élő madár. Repülni nem tud, kb. akkora, mint egy nagyobb csirke. A kipusztult moa rokona. Az új-zélandiak büszkén nevezik magukat és minden az országukra jellemző dolgot "kivinek".
Új-Zélandon nagyon fejlett az állattenyésztés, az utak mentén mindenhol hatalmas birkanyájakat látni.
Rotoura mellett meglátogattunk egy farmot. A látogatás fénypontja egy előadás volt ahol bemutattak 16 különféle birkát, a birkanyírást és megcsodálhattuk a birkaterelő kutyák ügyességét is.
A közelben van Matamata, amit Hobbit-falva tett híressé, amelyet a Gyűrűk Ura-trilógia forgatásához építettek fel. Nekünk nem volt időnk ellátogatni oda, de láttunk egy hobbit-házat, ami információs irodaként működik.
Én sajnos nem láttam egyetlen Gyűrűk ura filmet sem, de pótolni fogom ezt a hiányosságot.
Gyönyörű helyeken forgatták ezt a filmet, és ezekből is jártunk néhány helyszínen.
Egy dologban mindenesetre biztos vagyok: ha van a Földön Paradicsom, akkor az Új-Zélandon van.
Sajnos a mi utazásunk egyszer csak véget ért ebben a földi paradicsomban, és nemsokára vissza kellett utaznunk Aucklandbe, ahonnan visszarepültünk Ausztráliába, a kontinens második legnagyobb városába, Melbourne-be.
Melbourne
Aucklandből megérkeztünk Ausztrália legkisebb államába, Victoriába. Melbourne Ausztrália második legnagyobb városa, 3,8 millió a lakóinak száma. Victoria kicsi, de nagyon változatos állam. Itt van az ország éléstára, találunk borvidéket, virág- és zöldségeskerteket. Fejlett az ipara is, találunk itt nehézipart, vegyi ipart, nagy olajmezőket. A melbourne-i kikötő a világ ötödik legforgalmasabb kikötője. Az aranyláz idejéből maradt gazdagságról tanúskodnak a város hatalmas palotái.
Melbourne a művészetek központja is, komoly színházi és zenei élettel. Igazi multikulturális város, élnek itt görögök, olaszok és ázsiaiak is. A sport fontos szerepet játszik a város életében. Itt rendezik a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, valamint teniszbajnokságokat, lóversenyeket is. Népszerű sportnak számít az ausztrál futball is.
Melbourneben is egy belvárosi szállodában laktunk közel a Yarra-folyó partjához, így az első este megcsodálhattuk a Crow Casino komplexumot. Ez Ausztrália legnagyobb kaszinója. Találunk itt éttermeket, bárokat, luxusüzleteket, és ezerszobás szállodát is. A folyó partján, hangulatos sétányon élvezhettük a langyos estét.
Másnap egész napos kirándulást tettünk a Great Ocean Road-on a "Tizenkét Apostol" sziklákhoz.
A Nagy Óceáni Út egy látványos tengerparti út, amit 1918-ban építettek részben az I. világháborúból hazatért veteránok által, a háborúban szolgált katonák emlékére. A tengerparti út 240 km-en át húzódik a "Hajótöröttek partja” mentén. Változatos a táj, homokos strandokkal, halászhajó-kikötőkkel, vadvirágokkal, háttérben a meredek esőerdővel borított Otway-hegységgel. Torquay-öble tökéletes hely a szörfözésre. A Lorne és Apollo bay közötti rész a legnehezebben járható része az útnak, kanyargós, szűk, de gyönyörű kis öblök nyíltak meg előttünk. Végre megérkeztünk a "Tizenkét Apostol" 60 méternél is magasabb sziklaoszlop csoporthoz. Több kilátópontról is csodálhatjuk a sziklaképződményeket, amelyek a nevük ellenére csak nyolcan vannak. Emiatt sokáig gondolkodtak azon, hogy hogyan is nevezzék el a sziklákat, végül a Tizenkét Apostol jobban hangzott, mint nyolc apostol. Hosszú, fárasztó nap volt, de megérte a fáradságot.
Utazásunk utolsó napján egy félnapos, buszos városnézés során próbáltuk megismerni Melbourne szépségeit.
Ezután még maradt némi időnk egy-két látványosság gyalogos felderítésére is. Megnéztük a neogótikus St Paul's Cathedralt, hozzá közel áll a Railway Station az elővárosi közlekedés központja, amelynek a homlokzatán órák sorakoznak. Generációk óta kedvelt találkozóhelye ez a helyieknek, akik előszeretettel randevúznak az "órák alatt".
Melbourne tele van szebbnél-szebb parkokkal.
A melbourne-i The Royal Botanic Gardens talán a legszebb Ausztráliában.
40 hektáron évszázados tölgyek, virágos tavak, buja növényzet, nyáron szabadtéri színielőadások, filmvetítések gyönyörködtetik a látogatókat.
A másik szép kert, amit láttunk a Treasury és a Fitzroy Gardens.
Ebben a kertben szívesen készítenek esküvői képeket is a szép virágágyak között.
Itt láttunk egy csodálatos begónia gyűjteményt és a Captain Cook Cottage-t, Cook kapitány szüleinek a házát, amit Angliából szállítottak ide és állítottak fel.
Meglátogattunk egy igen izgalmas helyet, a Queen Victoria Market-et. A piac vasból készült házikók sorából áll, találunk itt mindenféle zöldséget, húst, sajtot, halat és más sokféle élelmiszert.
A leglátványosabb a zöldségpiac, ahol többféle nemzetiségű árus kínálja elég hangosan a portékáját.
Átkeltünk a Yarra-folyón és a St. Kilda Road szomszédságában meglátogattuk a Shrine of Remembrance emlékművet, amit az II. világháború valamint más háborúk áldozatai emlékére építettek. Van egy érdekessége az emlékműnek, úgy építették, hogy a szentélyt a nap sugarai pontosan november 11-én 11.00 órakor világítsák meg, az 1918-ban az I. világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának pillanatában.
A buszunk végig ment a Forma 1-es pályán, ahol még láttuk az utolsó verseny nyomait. Az úton normál forgalom van a versenyek közötti időben.
Végül megnéztük a várost az Eureka-torony kilátóteraszáról. Az Eureka-torony Melbourne legmagasabb felhőkarcolója.Örömmel fedeztük fel a buszos utunk során látott épületeket.Nem véletlenül választották meg Melbourne-t 1991-ben a világ legélhetőbb városának, mi is szép, barátságos városnak ismertük meg.
Kora este fájó szívvel indultunk a repülőtérre, hogy elinduljunk a hosszú hazafelé tartó útra.
Úton hazafelé
Azt mondják, egyszer minden jónak vége szakad, így történt a mi csodás utazásunkkal is.
Az egész napos Melbourne-i városnézés után, felszálltunk a Dubai felé tartó gépre. Egész éjjel úton voltunk, én nem aludtam, Péter aludt egy kicsit, filmet néztünk, kártyáztunk, ettünk, ittunk, hamar eltelt az a 14 óra.
Dubaiban pár órás várakozás várt ránk. Hatalmas, gyönyörű repülőtér, könnyű ott eltölteni az időt. Innen Bécsbe repültünk, ahol a Fehérvár Travel autóbusza vár ránk, akik hazahoztak bennünket Magyarországra.
Egy kis statisztika
A statisztikát kedvelők kedvéért írok egy pár adatot, amiből látható, hogy milyen óriási túrát tettünk. Megpróbáltuk a lehetetlent, 22 nap alatt megismerni Ausztráliát, Új-Zélandot, de legalább is egy kis ízelítőt kapni, ezeknek a különleges országoknak az életéből, megismerni a történelmüket, megnézni a szép városaikat és a gyönyörű természeti csodáikat.
- A 43.058 km hosszú repülő utat, 54 óra és 45 perc alatt tettük meg, 9 repülőgéppel, 6 időzónát átrepülve.
- Autóbusszal kb. 4500 km-t utaztunk, Budapesttől-Budapestig.
- Gyalogosan a 22 nap alatt kb. 100 km-t tettünk meg. Ez volt az átlag. Mi Péterrel egy kicsit többet gyalogoltunk, mert minden percet kihasználva megnéztük azt is, ami kimaradt a közös programból.
- Tizenegy szállodában laktunk, 13-szor jelentkeztünk ki-be, két szállodában kétszer szálltunk meg. A legtöbb hely "egy éjszakás kaland" volt. Kétszer töltöttünk két éjszakát, és egyszer négy éjszakát ugyan abban a szállodában. Mindegyik kiváló volt, finom reggelivel.
- Négyszer utaztunk hajóval, kétszer felvonókabinnal, háromszor különféle vonatokkal, helikopterrel, fél-tengeralattjáróval és üvegfenekű hajóval jutottunk el a látnivalókhoz, kirándulást tettünk dzsippel a hegyekbe. Ezekkel a járművekkel megtett út hosszát nem tudjuk, de ezek az utak is sok-sok km-t jelentenek.
Köszönetet mondunk annak a sok embernek, akiknek a munkája lehetővé tette ezt a szép utazást. Köszönet Amaninak, a kedves és felkészült idegenvezetőnknek, aki a hosszú út során mindig türelmes, jókedvű és humoros volt. Köszönjük neki a sok szép maori történetet és a kedves kis meglepetéseket, amivel még színesebbé varázsolta az utunkat.
Köszönjük a helyi gépkocsivezetőknek az udvarias, előzékeny bánásmódot, és a biztonságos vezetést.
Sok minden kimaradt a beszámolómból, ami így is hosszúra nyúlt. Oldalakat lehetne írni a két ország különleges növény- és állatvilágáról, az ételekről, italokról, hogy sok pubban maguk főzik a sört, amiből kóstolót kaphatsz, mielőtt rendelsz belőle.
Rengeteget tudnék mesélni a repülésekről, a repülőterekről, a szállodákról, és a személyes benyomásaimról is.
Az utazás előtt alaposan felkészültem a ránk váró látnivalókból részben az Interneten búvárkodva, illetve a National Geographic Ausztrália és Új-Zéland útikönyvéből. A könyvek végigkísértek bennünket az egész utunk során.
A sok-sok szép élmény mellett, azért is jó közeli és távoli helyekre utazni, mert az út végén nagyon jó újra itthon lenni.
Grafika: P. Horváth Zsuzsi