Napsütötte fagyiskanál – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Napsütötte fagyiskanál

 

 

 

Napsütötte fagyiskanál – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Persze, persze, emlékeztem én, csak már elfelejtettem...
Igazán nem tehetek róla, hogy muszáj volt hangosan felnevetnem.

Vasárnap délután dugta a két lapátkát a vezető oldali napellenzőbe. Azokat, amik tegnap egyszer csak az ölembe pottyantak.

Nekem a kéket adta - de lehet, hogy a sárgát - és persze nem bírta ki megjegyzés nélkül, hogy én inkább nyaltam, mint lapátoltam. Ahogy azonnal kapott az alkalmon és megetetett, amikor elvonta a figyelmem hazaérkezésem felől érdeklődő gyermekem telefonhívása.

Az egyik, amit nagyon szeretek benne, ahogy meg tud nevettetni. Úgy könnyemcsordulósan szívből jövőn.

A másik, hogy mellette olyan, mintha tudnék tollasozni. És vasárnap óta frizbizni is. Szerinte egyszer majd még a Vöröskőre is fel fogok mászni.

És azt is szeretem benne, aki vagyok mellette. Valahogy a jobbik énem hozza elő.

Mióta ismerem, rájöttem, hogy szeretem a zöld teát. És a reggeli turmixait.
Mióta ismerem, létezésem legfőbb ismérve számomra már nem a kövérségem, inkább az érzékenység, a lágyság, a megengedés.

Mióta ismerem, a perceknek íze van.

De leginkább azért vagyok hálás, hogy segített megtanulnom, milyen a jelenben létezni.

Nekem elveim vannak, kérem. Harmonikus kapcsolatot kívántam egy kiegyensúlyozott partnerrel.
Hónapok teltek el, és még mindig nem tudom, mi miért találkoztunk, hova vezethet ez közöttünk. De már nem is akarom kitalálni, tart, amíg tart, és amerre tart. Még azt sem tudom, hogy mi is az, ami közöttünk van. De már nem is akarom meghatározni.

Azt tudom, hogy amikor együtt vagyunk, feltöltődöm.
Azt tudom, hogy ő akart változni értem, én kinevettem, és most én is változom.

Eleinte bele-belemarkolt a gyomromba... féltettem az újra megtalált érzéseket, féltem, hogy kevés leszek, féltem, hogy majd megbánt, hogy egyszer majd nagyon fájni fog. Választanom kellett: vagy gondolkodom, vagy érzek.

Én már annyit gondolkodtam életemben, folyton gondolkodom a munkámban is. Így hát most inkább érzek.

Most jó vele, nagyon jó.
Most vezetés közben hangosan felnevetek, mikor eszembe jut.
Most jó magammal. Nem mondom, hogy miatta, de ő is segített, sokat. Szeretem aki vagyok.
Most, ebben a kapcsolatban, így, ahogy van, megkapom, amire vágyom.
És ennyi nekem most pont elég.

A két kicsi lapátot visszatettem a napellenző mögé, és amikor azt lehajtom, egyszerűen mosolyognom kell.

 

 

Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi