Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Győri Dia írása nyomán:

Ismered a Völgy-életérzést?

A Művészetek Völgyében jártam

 

 


Márta István zeneszerző és színházigazgató
ötletéből nőtt ki a mára kultusz eseménnyé érett rendezvény, a Művészetek Völgye. 1990 óta rendezik meg a Balaton-felvidéken, több falu részvételével. Sajnos a résztvevő falvak száma csökken. A Völgy zsugorodik, de remélhetően azért ez a tendencia változik majd. A falvak a teljesség igényével: Kapolcs, Öcs, Pula, Vigántpetend, Taliándörögd, Nagyvázsony, Monostorapáti (az utóbbi években ezeknek nem mindegyike vett részt a művészeti fesztivál szervezésében).

 


Amikor megérkezem a Völgybe, a busz mindig lassan araszolva vánszorog be Kapolcsra, a szűk utcán lomhán hömpölygő tömegtől korlátozva. Ez tetszik – itt ilyenkor a gyalogos az úr az úttesten is. Leszállva a központban rögtön a vásári kavalkádban találom magam. Emberek, árusok, hangok, színek – s ott várnak a barátaim és már indulunk is valahová. 2011-ben pl. a Kobuci Kertbe, ahol nekiálltunk Mixcsűrt (bodzából, borból, rumból, citromból álló remek italt) inni. Idén sajnos nem nyitott ki a Kobuci, így a Mixcsűrről is le kellett mondanunk. Legalábbis a hivatalosról, merthogy Zoli barátunk volt oly jó, hogy házilag összedobott egy másfél literes flakonnyit :-)

 Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Idén harmadszorra jártam a Völgyben. Igaz, eddig két napnál tovább nem sikerült maradni, - ami most a szörnyű nagy meleg miatt kivételesen elég is volt - de ha egy mód van rá, ide hosszabb időre érdemes eljönni, lesátrazni fizetős helyre, vagy csak úgy bárhova, és több napon át élvezni az utolérhetetlen hippi-nomád-völgyes életérzést!

 



Tipikusan a Völgy-életérzéshez tartozik számomra a stoppolás is. Ugyanis a Völgyfalvak között legegyszerűbb stoppal közlekedni, és ezt az idei év kivételével eddig mindig alkalmaztuk is. Stoppal jártunk Nagyvázsonyban, valamint 2011-ben stoppal mentünk el este Tapolcára.

 

A Völgyben évről-évre összejönnek a művészek és a hippi lelkű emberek. Épp ezért imádom, mert olyan szabad, olyannyira más, mint a hétköznapi környezet! A művészek sajátos világlátása elképesztően színes alkotásokat eredményez – itt van pl. Gombor József, akinek a misztikus meseképeitől leesik az állam. Maga a mester is megért volna egy fotót, ahogy az egyszerű, színes hintaágyban oldalvást elnyúlt a tarka ruhájában. Imádtam :-) A képei pedig… egyedülállóak! („Vajon mit szív???” :-) )

 Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

A kézműves termékekből töménytelen mennyiség kelleti magát a szemnek és a kéznek a pultokon. Annyira változatosak, annyira színesek, anyagukban-formájukban-funkciójukban sokszínűek, fantáziadúsak – szinte nem tudok velük betelni, bármeddig nézegetném, tapogatnám őket! Vannak konyhai eszközök, ékszerek, dísztárgyak, tisztálkodó szerek, ruhák, ételek – sokszor nagyon ötletesek! És persze ha lenne bőven pénzem, meglehetősen sokat vásárolnék is közülük. Sajnos nem igazán olcsók, de ezt abszolút megértem. Az volna a jó, ha nem okozna gondot, és simán meg tudnánk fizetni, amit a készítők kérnek értük.

 Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

A Völgy-életérzés fontos eleme a patak is, mely Kapolcson folyik át. Körülöleli a Malom-szigetet, ahol általában színpad szokott állni, idén viszont oda is árusok települtek a portékáikkal. A patak nemcsak szemrevaló. A Völgylakók felhevült testük hűtésére is használják, ha – mint ahogy idén is– elviselhetetlen a kánikula. Beleállnak, beleviszik a gyerekeiket és pancsolnak benne, kutyát hűsítenek, vagy épp a partjára ülnek, s a lábukat lógatják a vízbe. Emellett a patak alkalmas italok lehűtésére is. Van, aki egy rekesz itókát helyez bele, s van, aki a vízbe lógatott flakonját hosszú zsinóron egy parti fához köti ki :-)

 

Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/  

Találhatunk a Völgyben Hangudvart, Manóműhelyt, s a kézművesség minden ága képviselteti magát. Találkozhatunk méhészekkel, kóstolhatunk mézkülönlegességeket. Ha úgy tetszik, kipróbálhatjuk az íjászatot, vagy betérhetünk egy kies pálinkafőzdébe egy kis „gyümölcslére”. A pihenőhelyeken teljesen szokványos látvány, amint az emberek a földön, vagy a fűben piknikeznek és heverésznek. Vannak népi és tájjellegű eledelek (pl. borjúkötél, kakastöke pörkölt, s idén először „Nemzeti Fröccspont” is volt, minden bizonnyal a „Nemzeti Dohánybolt” mintájára :-) ), s étkezőhelyek, mint pl. Katlan Tóni Konyhája.

 Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


Na és a koncertek… Lajkó Félix hegedűjátéka valósággal letaglózott, annyira zseniális volt! Ez az ember tagadhatatlanul megtalálta, azt, amiben a legjobb, s amit a legjobban szeret csinálni. Nagy élmény volt! Ahol csak tudtunk, - pénztárcánkat kímélve - törekedtünk az ingyenességre, így Palya Bea előadását csak a kerítésen kívülről hallgattuk :-)

 


Minden bizonnyal rengeteg érdekes dolgot kihagyok, - vagy inkább nem is tudok róluk – de két nap tényleg nagyon kevés arra, hogy az ember kiismerje magát a Völgyben, megismerje a helyeket, és végigjárjon mindent.

Ugyanakkor azt hiszem, talán van olyasmi is, amiről én tudok, de a legtöbb Völgy-látogató nem: ez pedig az, hogy az erdőben Kapolcs fölé magasodik a Királykő. Ide mi felkapaszkodtunk idén (a sárga jelzés visz fel), s szétnéztünk a völgyben a szélrózsa minden irányába. Nemcsak Kapolcsot láttuk be, de ott volt Vigántpetend, a Kab-hegy, és más falvak is meghúzódtak a dombokkal, szántókkal hintett tájon.

A Királykő egyébként vulkáni eredetű, és amolyan bazaltorgona-szerűen lehet elképzelni. Akinek van mersze, kióvakodhat rá, s ott még pazarabb panoráma várja. Remek hely!

 Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Szeretek a Művészetek Völgyébe menni a barátaimmal. Szeretem az emberek kedvességét, a kézzel készített szép és ötletes tárgyakat, melyekben benne rejlik a készítő egyénisége, kreativitása, energiája, pozitív érzései. Szeretem a sok érdekességet és újdonságot, amit ki lehet próbálni, megélni és átélni – egyszóval szeretem a Völgy Másságát, mellyel kiszakít a hétköznapokból. Ez az a hely, ahová évről-évre vissza kell térni, egy varázslatos forgatag, amely az első perctől kezdve fogva tartja a képzeletemet.



Jövőre is látnom kell, hisz még mindig számtalan arcát nem ismerem :-)

 

Fotók: Győri Dia
Szerkesztés és grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

Ismered a Völgy-életérzést? – A Művészetek Völgyében jártam – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/