Mihalovits Eszter:
Télűző szösszenetek
| Oszd meg másokkal: |
A tavasz illata – Kitört a háború!
Szerencsére szép számmal akadnak nálam madarak a kertben. Széncinkék, harkályok, vörösbegyek, feketerigók. Teljes felszerelés, ami egy kertes házhoz kijár.
A feketerigókat külön szoktam etetni, elég önző érdekből: hogy nyáron is nálam egyék a bogarakat. Úgy kalkulálok ugyanis, hogy a rigóknak kitett alma, főtt rizs lényegesen olcsóbb, mint a permetszer. Meg azt annyira nem is szeretem. Fura az íze ugyanis 
Egyik reggel tisztességes dohányos módjára kisiettem az udvarra, hogy a kávém mellé valamivel induljon már el a nap. Hajnal lévén – teljesen pontosan 5:58 perc – ilyenkor a legnagyobb a forgalom a madáretetőnél, és szeretem őket nézni.
Hirtelen hatalmas szárnyverdesésre figyeltem fel. Az almafánkon egyik rigóm csepüli a másik rigómat. Hohó! Mi van itt? Mind a kettő tisztességes Úr! Hát szabad ilyet?
Aztán eltátottam a szám, mert, ahogy körülnéztem, rájöttem, hogy a közeli fákon verekszik vagy 6-8 rigó uraság.
Hát mi ez, kérem?
Rigóéknál kitört a háborúság.
Itt most engedtessék meg nekem egy pillanatnyi kitérő.
Tapasztalatom és – kissé ugyan hiányos - történelmi tudásom alapján, a háborúnak mindig is két okát véltem felfedezni. Az egyik, hogy az ember, mint afféle gyarló lény, szereti birtokolni az erőforrásokat, legyen az pénz, olaj, arany, vagy egyéb nyersanyagok.
A másik ok a NŐ. Így, nagy betűkkel. Mert ugye azért ebben egyetérthetünk, hogy akármilyen nő nem indok egy háborúra.
Ezt így gyorsan végiggondolva arra jutottam, hogy a feketerigót nem annyira érdekli az olaj, pénzre nincs szüksége, és aranyra sem.
Akkor az erőforrás alapú háború okát kizárnám.
Szóval marad a NŐ.
De hiszen még korán van! – És most itt nem a hajnali időpontra célzok, hanem a február meglehetős elejére.
Bár… Nézzünk csak körül… A fák rügyei szinte vigyázzállásban várják a napsugarakat. A földön már csak itt-ott van néhány koszos hófolt… Az is eltűnőben. A madáretető környékén a szokott forgalom töredéke sincsen.
Hát igaz lenne?!
Vettem egy nagy levegőt… Beáradt a tüdőmbe a friss levegő. Megborzongott a gerincem, és beleremegett a szívem az illatba.
Tényleg igaz! Megjött, itt van! Tavasz van…
Barátságosan az egymást cséplő rigókra nézek:
Hát csak verekedjetek meg rendesen azért az asszonyért! Ha elmúlik a tavasz, ami ezt teszi veletek, úgyis a legnagyobb egyetértésben szedegetitek majd a férgeket a kertemből!
Azám, a kert! Te jó ég! Azonnali magvetési kényszert érzek… Hiszen palánták kellenek nemsokára! Kert, kapa, ásó, gereblye… Locsolókanna!
Sietnem kell…
Mire jó egy Nagymama? - A kocakertész dilemmái
Szóval valahol a feketerigókkal kezdődött… Ugyebár kijelentettem, hogy akkor is tavasz van, ha Holle Anyó esetleg egy hétre még megrázza a dunyháját. Bár reménykedem, hogy inkább lustul az öreglány, és esze ágában sincs kirázni a kirázni valót.
Amikor rájöttem, hogy tavasz van, hirtelen rám tört a „csakazértiselvetekmindent” kezdetű betegség. Ez egy agyalapi részen induló nyavalya, és komolyan gyógyíthatatlan.
Hát, nálam azért gyógyítható volt. A gyógyszer neve: Nagymama.
Aki azért elmondta, hogy rendben van, hogy vannak magok, amit el lehet már vetni, vannak olyan palánták, amiket nevelgethetek, de azért finoman, mert ha én - teszem azt -, nekiállok krumplit dugdosni, úgy elfagy, hogy komposztnak se lesz jó.
Hát jó. Akkor finomítunk az agybajon. Van, amit az ember kénytelen elhinni a Nagyijának… Ilyenek a gyerekkori mesék, később a receptek, na és persze a kerti dolgok.
Na, akkor mit is vessek el?
Paradicsom, paprika? Na ne! Azért az még túlzás lenne. Úgy elfagy, mint a pinty. (Kérem a Kedves Olvasót, ha látott már fagyott pintyet, postafordultával küldjön róla információt.)
Nézzük csak, mi van még… Uborka. Hátulján: ápr.-máj. Na, jó, akkor a február még kicsit durva lenne Neki. Hmmm…
Hopp, mi ez?
Hát a cukorborsó. Merjem?
Merem, mert a Nagymama is csal, ugyanis Ő már ősszel elvet egy sort. Lehet, hogy nem ugyanaz, de egy próbát megér. Maximum nem kel ki, engem pedig elővesz a másik tapasztalt és menetrendszerűen érkező agybajom, a Hiszti.
(Az enyémet muszáj nagybetűvel írni. Csak, hogy érezze, nem becsüli le senki, mert akkor bepörög. Amúgy is, Ő egy külön lény. Biztosan, mert én ilyet nem tudok, amit Ő művel. 
)
Szóval. Tegnap egész nap zuhogott az eső. Merő csatak sár minden. Az egész kerttel az élen.
Tény, hogy ma csodaszépen süt a nap – én előre megmondtam -, de a család hitetlen tagjai levelibékaként semmibe vesznek, és esernyőt visznek magukkal dolgozni…
Márpedig, ahogy 9:00-kor áll a dolog, tényleg hét ágra süt a nap.
Magyarán szólva mit fog ma az Agybajos művelni?Jelen esetben Én?
Hát persze. Kerít valahonnan egy gumicsizmát – nekem még nincs saját, ragaszkodom ugyanis a rózsaszínhez, vagy a cicamintáshoz, amit valamiért még nem sikerült vennem sehol – és bemászik a sárba, valahogy a kapával húzni két sort a sárban.
Amiből megérzésem szerint széles magyar káromkodások, és végül egy sor lesz, mert valószínűsítem, hogy erősen ragadni fog a sár. Továbbmegyek. Be is fogom locsolni a szerencsétlen magokat, hogy biztos, ami biztos, kikeljenek.
Hogy mi lesz ebből?
Kétféle verziót tudok elképzelni.
Az egyik verzió, az Áhított, hogy május végén - június elején lesz cukorborsóm. Hátha.
A másik verzió, amit ugyan nem szeretnék, de erősen valószínűsítek, hogy egy fia borsónövény sem lesz hajlandó kikelni, azzal a felkiáltással, hogy kitettem a hidegbe őket, akkor most pukkadjak meg.
Kíváncsian várja mindenki a folytatást, ugye?
Hát… Nálam nem jobban…
Mert… Ki tudja… Csodák a kertben is vannak. A kezdők szerencséjéről már ne is beszéljünk…
A kezdő kertész agyréme
A kezdő kertész (jelen esetben én) elhatározta, hogy egyszerűen nem, és nem hajlandó megenni azt a sok szemetet, amit a boltban árulnak.
Hely van, kert meg lesz. Teljesen tiszta a helyzet.
Elvetem a magot, palántát nevelgetek, és csodaszép tündérkertem lesz.
Hatalmas, piros, lédús paradicsomokkal, zamatos paprikákkal, frissen roppanó zöldhagymával, édes borsóval, és mindennel, ami csak kell.
Az elhatározást tett követte. Hol kezdjük
- Feltörni a parcellákat.
- Felásni a földet.
- Megvenni a magokat.
Hol is a címben említett agyrém? Hát a kertészboltban.
Ennyiféle mag nincs is! Képről, és a csomag hátulján lévő adatokból eldönteni, hogy mi kell. Hát minden! Borzasztó… Ehhez egy hektár is kevés lenne… De ezt kapálni is kell ám!
Döntés vége: akkor mindenből egy kicsit…
Teljes végkifejlet: a „kincses doboz” (egy öntapadós tapétával csodásan bevont, nagyméretű cipős doboz) megtelt a télen magokkal.
Ami ugye nem is baj, csak akkor gondolkodik el a kezdő kertész, amikor családja különféle tagjai mosolyogva azzal a kérdéssel bombázzák, hogy ezt a rengeteg mindent hova a fenébe fogja ültetni?
Némi elkeseredettség, majd elszántság, végül diadalmas mosoly kíséretében megszületik a válasz:
Bárhova.
Minden talpalatnyi földön lesz valami. Gyümölcsfák vannak? Annyi baj legyen. De ott, a kettő között, van egy 1 méter széles, 40 centi hosszú rész! Cöh. Oda bőőőőőven elfér valami. Mi is? Hát éppen… Mondjuk… Öt egész bokor zöldbab! Esetleg hat is.
Okoskodnak itt ezek, és lelombozzák a kertészek leendő gyöngyét.
Majd én megmutatom!
Esetleg, ha nem úgy sül el a dolog… És nem sikerül, ami egyszerűen elképzelhetetlen a kezdő kertész szintén kezdeti lelkesedését ismerve, akkor még mindig mondhatom, hogy:
Pont így akartam!
(Ugrás a sorozat következő részére: itt)
Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi