Hallgasd élőben!

Beköszöntőféle…

 

 

Gyuri valamikor régen megjelent nálunk, kezében egy magnószalaggal, s azt mondta: „Hallgassuk már meg ezt a zenét, mert igen jól szól!”.

Mint kiderült, a zene szerzője a Pink Floyd együttes volt. Abban az időben még nem nagyon hallottunk róluk Magyarországon. Az én barátom már akkor figyelte azokat a zenéket, amelyek nehezen szivárogtak át a vasfüggönyön. A tudására hagyatkoztam, így ismertem meg a Uriah Heep, a Led Zeppelin és számos, azóta klasszikussá vált együttes lemezeit.

Együtt voltunk gyerekek. Egy környéken laktunk, egy iskolába jártunk, ugyanazok a dolgok érdekeltek mindkettőnket. Akkor még szalagos magnó, meg Tesla lemezjátszó volt, de igazán jó lemezekhez csak nyugaton élő rokonok segítségével, vagy az Ecseri piacon lehetett hozzájutni. Na és persze ott volt a rádió. A Szabad Európa, meg a Táskarádió című műsor, s a bemondók által megszakított, a rádió súgásától sokszor alig hallható zenék.

 

A gimnáziumban Murányi Gyurival külön-külön osztályba kerültünk. Ő "c"-és volt, matektagozatos, én pedig az "e" osztályba jártam. Bár a barátság megmaradt, az eltérő osztályok miatt már kevesebbet lógtunk együtt. Érettségi után sokáig nem hallottam felőle, míg valaki azt nem mondta: „ A Gyuri a Magyar Rádióban dolgozik, zenei szerkesztő.”. Meg se lepődtem. Azzal a tudással máshol nem is dolgozhatott.

 

Hosszú-hosszú évek múltán egyszer csak kaptam tőle egy E-mailt. Meglátta valahol a nevem, rátalált az E-mail címemre is, és most itt tartunk: zenei rovat indul a „Tilos az A”-n...

 

Fogadjátok szeretettel Murányi Györgyöt, a budapesti Civil Rádió egyik zenei szerkesztőjét.

 

Tatai Tibor

 

logo 07Oly korban éltünk

 

 

Még nem volt net, e-mail, SMS, maroktelefon, színestévé, CD, DVD, MP3,

fociztunk, lábtengóztunk, összejártunk, beszélgettünk,

csak kétféle felvágott volt a közértben, nem igen láttunk nyugati autót,

csak egyfajta reklám szatyor volt - a gusztustalan, sárga, centrumos,

később a nagymamák csíkokra vágták és lábtörlőt csináltak belőle,

csak egy TV-csatorna volt, kezdetben hétfőn szünnap,

egy ország izgult a Táncdalfesztivál döntőjét nézve

 

és csak képzelegtünk, mi lehet a vasfüggöny mögött - a másik oldalon.

 

S akkor ...

 

Át-átjött, átszivárgott valami.

 

Satisfaction, Heart Of Stone, Lady Jane, House Of The Rising Sun, Green River,  A Whiter Shade Of Pale, Born To Be Wild, Nights In White Satin

 

Easy Rider

vagyis

 

a Rolling Stones, az Animals, a Creedence Clearwater Revival, a Procol Harum, a Steppenwolf, a Moody Blues.

 

Éreztük, hogy ezek a zenék nekünk is szólnak, csak ... mi a béketáborba születtünk.

 

Igen, összejártunk, beszélgettünk és ...

sötét szobában, gyertyafénynél ZENÉT HALLGATTUNK!

Természetesen a ZRK  vagy TESLA magnón ORWO, Milphon szalag vagy törölt rádiós szalag forgott.

S csak képzelegtünk, milyen lehet a lemez borítója, hogy néznek ki a zenészek.

Moziba jártunk, mert a mozi még mozi volt  és nem multiplex, s ott még embereknek szóló filmeket vetítettek.

Szelíd motorosok, Ha, Zabriskie Point, Nagyítás, Eper és vér, Látogatók. Száll a kakukk fészkére, Mechanikus narancs

 

Na, valahogy így kezdődött.

 

Them, Spencer Davis Group, Traffic, Deep Purple, Uriah Heep, Nice, ELP, King Crimson, Led Zeppelin, Pink Floyd, If

Iron Butterfly, Focus, JethroTull, Atomic Rooster, Blind Faith, Chicken Shack, Fleetwood Mac, Colosseum, Ten Years After.

 

Majd, amikor az élet élhetetlenné vált - úgy 1976 táján - amikor jött a disco, s a rock nagyjai önismételgetésbe kezdtek vagy feladták, nekünk még fontosabb lett a ZENE. CSAKAZÉRTIS.

Következtek az ismeretlenek, az el nem ismertek, az "egy lemezesek".

 

Bakerloo, Czar, Cuby and the Blizzards, Aynsley Dunbar, Egg, Indian Summer, Incredible Hog, Killing Floor, Lucifer's Friend, Livin' Blues, Quintessence, Soft Machine, Steamhammer.

 

Aztán, amikor már tudtuk, hogy a vasfüggöny túloldalán az általunk szeretett zene az "ellenkultúra", már csak annyi maradt, hogy CSAKAZÉRTIS tovább csináljuk ...  kutattunk-kutattunk és újabb kincsekre leltünk.

 

Eloy, Frumpy, Grobschnitt, Spirit Of John Morgan, Short Cross, Mason, Roy Buchanan, Rufus Zuphall, P2O5, Lightshine,

Pell Mell, Wallenstein, Out Of Focus, PLJ Band, Mythos, Kin Ping Meh, Junipher Greene, Jane, Eela Craig, Eiliff.

 

Megfogyatkoztunk, nincs vagyonunk, egzisztenciánk, sokaknak munkánk se, de a polcainkon kincsek sorakoznak.

 

Murányi György
Dep Purple

Hallgasd a Civil rádiót: FM 98

Éjszakai Blueseum - minden páros héten, szombaton 24 órától

                                - minden kedden 23,00 - 00,00 óráig

Tájékozódj: Kattints a szövegre!  A Civil Rádió honlapja