Krajcsirovits Henrik
(1929. 06. 06. - Tatabánya, 2007. 07. 24.)
Keresgélek a neten

     „Csir” nyomait kutatom, gyűjtögetek a megemlékezéshez.
Hagytam, hogy elússzon velem a munka ezen része, nem tudtam magam rábeszélni. Fáradtan kopog a billentyűzet, alig találok valamit. Néhány szűkös életrajz, egy-két amatőr fotó. Vagy két helyen aukciós ház apropójaként,Kattints a képre!  egy-egy kép.             Semmi komoly.
Mi, akik ismertük, a városa Tatabánya, a sok ezer tanítványa, a tisztelői, kollegái, akik az Ő vezetésével tették meg első lépéseiket a képzőművészetben, mi mindannyian tudjuk, mennyire méltatlan helyzet ez.
       Talán nem tudott megbékélni az új technikával, vagy inkább, nem tudott időt szakítani rá, hogy a maga dolgait egyengesse. Mi pedig nem figyeltünk erre. Mert természetes volt, hogy Ő ott van, hogy ha rendezvény, tábor, vagy esemény van, akkor egyszer csak feltűnik, szervez, embereket agitál, elrendezi a dolgokat, tehát ott van... - hogy velünk van...

      „Csir” – nem felejtünk, tartozunk neked, mi mindannyian!
   „Csir” Tanár úrról
       Kattints a képre!

     Nálam méltóbb módon, mai tanítványai közül, a nevükben és még sok száz „volt” tanítványa nevében is álljon itt
Berecz Krisztina
megemlékezése...

 

"In memoriam Krajcsirovits Henrik

     Máig bennem van az az érzés, az a hangulat, amit 1998 őszének egyik napján a tatabányai Népház sötét aulájában éltem át, várva, hogy vége legyen a csukott ajtó mögött zajló szakköri foglalkozásnak. Már általános iskolás korom óta tudtam, hogy a Bányász Képzőművész Kör létezik és Krajcsirovits Henrik a vezetője. Egyik évben ugyanis egy jubileumi iskolaújságot szerkesztettünk, és többek közt a tanár úrral is készítettünk interjút. Az interjú tartalmára persze már rég nem emlékszem, de a benyomások megmaradtak: egy kedves, szakállas, őszes bácsi válaszolgat rendületlenül a mi gyerekes kérdéseinkre, miközben a szakkörösök festegetnek. Egy gyereknek, aki imádta a rajz órákat, ez óriási dolog volt…
     Gimnazista koromban aztán már nagyon foglalkoztatott a rajzolás, alig vártam a művészettörténet órákat is és nagyon jó lett volna külön foglalkozásokon képezni magam...

... Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nyúlok a telefon után. Aztán hogy ott ülök a színházterem előterében és várom a hét órát. Szándékosan a szakkör végén akartam bemenni, hogy szépen csendben, észrevétlen odaosonjak a többiek közt Kattints a képre! Krajcsirovits, vagyis „Csir” tanár úrhoz. Remegő kezekkel mutattam neki firkálmányaimat, de felesleges volt az izgalom. A tanár úr derűs arccal mondta megnyugtató és bátorító szavait és biztosított afelől, hogy itt mindenkit szeretettel fogadnak.

     És valóban így volt. Szeretettel tanított, egyengette lépéseinket a fejlődés rögös útján. Néha ugyan majd' szívbajt kaptunk, amikor nagy lendülettel belejavított a féltve rajzolt műveinkbe, s kiszaladt a szánkon egy "Jaj, ne!" … Aztán áhítatos arccal kinyögtük, hogy "Azt a mindenit, hogy én ezt nem vettem észre! Így tényleg sokkal jobb!" Vagy portrérajzolásnál: - „Az ott nem egy konnektor, hanem egy orr! Nézd meg jobban!”…

     Mindig megmagyarázta, hogy mit, hogyan, hová, ezt itt miért ne, azt ott miért igen... Szinte minden képemhez fűzött megjegyzésére emlékszem. Sőt, még sokszor arra is, amiket mások képeire mondott. De a legjobb a művésztelep volt! Imádtuk, amikor esténként körbejárta a szobákat, mi meg kiterítettük az addigi termést és ő minden egyes alkotást kielemzett. Bizony kaptunk kritikát bőven, de nem éreztük ezt bántónak, mert nem is ez volt a célja. Mindig kedvesen, viccesen adta elő a negatív kritikát is, úgy, hogy mindenki tanuljon belőle. És mi tanultunk is belőle.

                            Víz és hegy
                          Kattints a képre!

     Sok mindent kaptunk tőle. Egyszerre volt pedagógus, művész, nagyapa, vezető, fegyelmező és nevettető. Közösséget formált, ami aztán az élete is lett. Szerettük őt, s ő szeretett minket. És rettentően hiányzik nekünk.

       Ő volt „CSIR” TANÁR ÚR."

 

     2008. október 29-én méltóan akarunk emlékének adózni:

15 órakor emléktábla avatás lesz a Ságvári Endre út 7. számú műterem-háznál,
16 órakor pedig síremlék avatás az Újtelepi temető régi ravatalozó közelében.

     Gondolatainkban örökké élni fog, Tanár úr!

Krajcsirovits Henrik
Krajcsirovits Henrik
Az életút megtekintéséhez
kattints a képre!
Egy múlt évi cikkben "Városunk Tatabánya" ezt írta róla:

"Krajcsirovits Henrik (1929-2007) a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. A Képzőművészeti Főiskolára 1949-ben vették fel, ahol Domanovszky Endre, Barcsay Jenő, Hincz Gyula és Fónyi Géza volt a mestere.

1974-tő1 az esztergomi tanítóképző főiskolán tanított, 1984-től nyugdíjazásáig tanszékvezető volt a zsámbéki tanítóképző főiskolán.

Önálló kiállításai: Tatabánya, Tata, Budapest, Ajka, Veszprém, Dorog, Esztergom, Zsámbék, Varsó, Hamburg, Zug.

Művei megtalálhatók a Nemzeti Galériában, a Tatai Kuny Domokos Múzeumban, a Tatabányai Múzeumban, és számos középületben. Pannója a tatabányai gőzfürdő előcsarnokában látható. Művészi munkálkodása szorosan kötődik a tatai szénmedence természeti és embervilágához; ívelő formákra redukált kompozíciói a szinuszvonalak mérnöki pontosságával érzékeltetik az ipari táj monumentalitását és a munka világának atmoszféráját - írja róla egyik méltatója.

Díjai:
SZOT-díj, Komárom megye díja, Szocialista Kultúráért, Ezüst Gerely-díj, Tatabánya város díja, Csók István-díj.

Tatabányai vonatkozás:
Felsőgallán született. A Bányász Képzőművészeti Szabadiskola alapító tagja, melynek első közös tárlatán már díjat nyert. 1953-tól 1974-ig tatabányai iskolákban tanított. 1958-tól 200l-ig volt a tatabányai Bányász Képzőművész Kör vezetője, tanítványainak száma meghaladja a hatszázat. 2007-ben, súlyos betegség után távozott közülünk."

Kattints a nyílra!    Art Portál lexikon