A 2009. január elején a gázválság – az orosz-ukrán gáz vita következtében elzárták az Európába vezető gázvezetékek csapját – nyomatékosan rávilágított arra, hogy Európában Magyarország az egyik a legjobban energetika behozatalfüggő ország és ezáltal mennyire kiszolgáltatott. Magyarország széntermelésének visszafejlesztése és az import energia növekedése között összefüggés van.

Arról beszélgetek Dr. VOJUCZKI PÉTER okleveles bányamérnök, bányaipari gazdasági mérnökkel – aki volt GEOMINCO Rt igazgató, Ipari Minisztérium főosztályvezető-helyettes, COMPACK Rt igazgató, AGROMCHIMTRANSPACK, TISOL és AUROMA Kft alapító és igazgató –, aki jelenleg az AUROMA Kft igazgatója, a Bányászati Világkongresszusokat Szervező Nemzetközi Bizottság tagja és az OMBKE Bányászati Szakosztályának alelnöke, hogy KELL-E A SZÉNBÁNYÁSZAT ÉS LEHET-E A BÁNYÁSZATNAK JÖVŐJE MAGYARORSZÁGON?

 

***

dr. Vojuczki Péter

– Személyes emlékkel kezdem a beszélgetést. Arra emlékszem, hogy szénbányászat kiemelt ágazat volt 1960-ban, amikor Tatán elkezdtem a vájáriskolát. Azt mondták ránk akkor – vájártanulókra, amikor május 1-én felvonultunk –, hogy a széncsaták hősei vagyunk.

– Félévszázada romlik bányászatunk hírneve. Az 1950-es években még kevesen gondolták volna, hogy a szénbányászat nemzet/népgazdasági szerepe hamarosan jelentősen megváltozik. Akkor a szén volt az alapvető energiahordozó és termelése, miután 1949-ben elérte a háborús 13 millió tonna csúcsot, a korszak túlfeszített gazdasági növekedéshez igazodóan 1949-től 1955-ig csaknem megkétszereződött. A növekedés 1958 – 1960 között a korábbi évi 11%-ról visszaesett évi 4,6%-ra, de 1964-re 31,5 millió tonna szenet termeltünk. Az energiahordozók értéke 1950-55 között meghaladta a nemzeti jövedelem 10%-t, előállításuk nagyon megterhelte a költségvetést, felemésztette a beruházások 20%-t. A fejlesztés elhatározásában a termelési költség sokszor nem játszott döntő szerepet, a rossz adottságú telepek bevonásával minden áron termelni kellett. A növekedés korlátaira rámutató szakembereket félreállították.

 

– A széntermelésben mennyiségi szemlélet volt a meghatározó nem a minőségi. A cél a minél több tonna kitermelése volt.

– Közben a költségek csökkentése érdekében folyt a növekedés elfogadhatóbb megoldásának keresése. Már 1955-ben iparfejlesztési koncepció készült, amely a bányászat gépesítését, a geológiai kutatások kiterjesztését, jó hatásfokú erőművek, közöttük atomerőművek felépítésének előkészítését tűzte ki célul. „A magyar kormány kérésére” 1955-ben szovjet szakértők bevonásával elkészültek a mecseki uránérc földtani térképei és kijelölték a később megépült üzemeket.

1961-ben az állami vezetés elfogadta, hogy az import alapú nyersanyag- és energiaellátás gazdaságosabb, ha a nyersanyagimportot jó cserearányú termékek exportjával ellentételezzük. Elkezdődött a bányászat, ezen belül is elsősorban a szénbányászat leértékelése. A „vas, acél és gépek országának” mítosza helyébe a nyersanyagok és energiahordozók korlátlan és olcsó rendelkezésre állásának – szakmailag már az 1960-as években bírált – illúziója lépett. A kormányzat – elvetve a szakmai figyelmeztetést nem tekintette kockázatosnak a termelés – import arány egyensúlyt bontó jelentős módosulását.

A felfogás indoklására erősödtek a célzatos állítások, hogy nyersanyagokban szegény ország vagyunk, a szén minősége, költséges bányászata, a felhasználó berendezések műszaki elavultsága és környezetszennyezése miatt előnyösebb az igényeket importból más energiahordozókkal kielégíteni.

 

– Azt mondták a bányászati szakemberek – és a szénbányászattal foglalkozó szinte valamennyi fórum –, hogy a magyarországi mélyműveléses széntermelés nem gazdaságos a hazai szén geológiai, földtani viszonyai miatt.

– Nemzetközi mércével tekintve szénelőfordulásaink földtani adottságai valóban nem tartoznak a jók közé. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a földrajzi és geopolitikai adottságok figyelembevételével ne lenne érdemes egy részük kiaknázása. Például, a hazai szénből és a behozott energiahordozókból előállított villamos energia között nincs minőségi különbség. Azonban a hazai és az importtermék ráfordításait, piaci kockázatait összevetve kiderül, hogy a hazai szénből előállított áram önköltsége a kedvezőbb. Ezért a teljes ásványvagyon elvetése általánosítás, amely ráadásul a saját erőforrásunk kiaknázásának hasznosságába, a munkába vetett hitet rombolja. Ezek az állítások segítettek elfogadtatni azt a képtelen feltételezést, hogy az aggályos szakosítás sikerre vihető és a hazai ásványvagyon versenyképesen kitermelhető részéről érdemes lemondani.

 

Az 1960-as évek második felében a szénbányászatot visszafejlesztették. Ekkor szénmedencéket zártak be.

– A hipotézis átfogó koncepcióvá vált. Ennek következtében a széntermelés 1965-től 10 év alatt közel 18%-kal csökkent, 1975 – 1985 között stagnált, az ezredfordulóra a recessziót követve az 1965. évi szint 47%-ra, 2006-ra közel 30%-ra esett vissza, gyakorlatilag a Mátrai Hőerőmű (külfejtés) és az Oroszlányi Hőerőmű (földalatti bánya) kiszolgálására korlátozódott. Az ország primer energiahordozó felhasználásában a szén részesedése 1960-ban 60% volt.

Ugyanakkor1957-hez képest 1961-re megduplázódott, majd 1965-től évi 1,7 – 1,8 millió tonna értéken állandósult a kőolaj-, 1963-tól nőtt a földgáztermelés. 1959-től az új magyar – román vezetéken bővült a földgázimport, amelynek növelésére vezeték építését irányozták elő a Szovjetunióból. Az új lehetőségek és az integrációs beruházást ösztönöző szovjet kőolaj-, földgáz- és villamos energiaárak az energiafelhasználás szerkezeti módosításának mérlegeléséhez vezettek. 1958-ban a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével irányelvek, majd 1960-tól és 1962-től állami hivatalok vezetésével tanulmányok készültek energiaigényeink gazdaságosabb ellátásának vizsgálatára.

A tanulmányok szerint a kőolaj származékokat és a földgázt a kisfogyasztók, az energetikai szenet a nagy erőművek használják jobb hatásfokkal, a cementipar a minőségi feketeszenet és a kőolaj származékokat hasonló hatékonysággal tudta elfogyasztani. A kőolaj termelésének és beszerzésének fokozása a gyenge minőségű energiahordozók rovására szerepelt ugyan a javaslatok között, de olyan tervet, amelyből kitűnt volna, hogy milyen mértékig gazdaságos a hazai termelés és az import fokozása nem sikerült összeállítani, mert a növekményönköltségek nem voltak megállapíthatók. A szakemberek jelentős része óvatosságra is intett, mivelhogy a beszerzés lehetőségei korlátozottak, az energiagazdaság fejlesztése nagy távlatokra veszi igénybe az ország erőforrásait, továbbá hat a gazdaság későbbi hatékonyságára. Előrelátható volt, hogy az importot egyre kedvezőtlenebb deviza hozamú árukkal kell majd kifizetni és ha „a tőkés piacra kell átállnunk”, akkor az „az import energiahordozók önköltségében ugrásszerű emelkedést jelent majd”, ezért az ásványi nyersanyagadottságainkat tudomásul véve a gazdaságfejlesztést döntően a hazai adottságokra javasolták alapozni.

 

– Kik javasolták?

– Amikor a politika a gazdaság nyitását, az integrációt „választotta”, az arányokat tévesztő fejlesztés, a kiszolgáltatottság mellett döntött. A nyitás igazolására a tervezés belső erőforrásokkal gazdaságosan nem megvalósítható feladatokat tűzött ki. A nagyravágyó tervekben évi 55 millió tonna széntermelést feltételező változat szerepelt, amelyből 35 – 40 millió tonna kitermelése az 1970-es évek optimális változatának is része volt, versenyben a 16 Rubel/t (jelenleg 110, akkor 2 – 3 dollár/hordó) kőolajárra alapozott petrolkémiával és energetikával.

A szénbányászat ilyen feltételeket nem tudott teljesíteni. Ebből adódott, hogy akkor érdemes a szén helyett az olajfinomítás melléktermékeit felhasználó, az energiahordozók és a villamos energia behozatalra épülő energetika fejlesztése, a költséges szerkezetváltás. 1970-ben megkezdődött a Földgáz-felhasználási Központi Fejlesztési Program, 1975-ben a vezetékes szovjet földgázimport. 7 milliárd m3 földgáz-, a vegyi anyagok szállítására 1,5 millió tonna kapacitású termékvezeték létesült. 1962-ben üzembe helyezték az évi 1,5 millió tonna kapacitású Barátság magyar – csehszlovák érdekeltségű kőolajvezetéket, amely 1979-től az Adria-vezeték része volt, évi 10 millió tonna elvi kapacitással a magyar szakaszon és 5 millió tonna magyar érdekeltséggel. A villamos energia importjának lehetővé tételére a Szovjetunió felé két 220 kV-os, egy 400 kV-os és egy 750 kV-os, Csehszlovákia felé két 400 kV-os, Románia felé egy, 1981 óta kikapcsolt 220 kV-os, Ausztria felé egy 220 kV-os, Jugoszlávia felé egy 400 kV-os, és egy 110 kV-os vezeték épült.

 

– Mi okozta a szénbányászat háttérbe szorulását?

– Nincs kellő indoklás arra, hogy miért lett az ötvenes évek gazdaságpolitikájával való szakítás vesztese a szénbányászat, és miért nem tudott a jelentőségének megfelelő helyen maradni. Az elmúlt 40 évben a villamos energiatermelés legnagyobb tüzelőanyag igénye közel annyi volt, mint 1965-ben a szénbányászat hőtermelése. 1970-ben a szén részaránya a mérlegben 42% volt. A korábban túlterhelt szénbányászat műszaki fejlődése a 60-as évek második felében felgyorsult, a fontosabb műszaki mutatók javulásának üteme 1972-re megegyezett az akkor élenjáró, a bányaösszetételt hozzánk hasonlóan átalakító Nyugat – Német bányászatéval. Terjedt a földalattinál hatékonyabb külfejtéses művelés, a villamos energiatermelés energiahordozó bázisa hazai forrásból gazdaságosan biztosítható volt. 2005-re 1970-hez képest az energiafelhasználás 19%-al nőtt. A gazdasági szerkezet korszerűsítésének hatékony módja lehetett volna a korszerűbb széntermelés kapacitásának kihasználása a villamos energiatermelésre. A legalkalmasabb szénfogyasztók azonban 1970 után már nem szénre, hanem a kőolajra és földgázra települtek, majd a tartósan magas szénhidrogénárak elkerülésére drágán atomerőmű épült. A szénbányászat fokozatosan kiszorult a gazdaságból.


 

– Ennek mi lett a következménye?

– Hazánkban az elmúlt 35 év alatt azonban, az atomerőmű kivételével kizárólag szénhidrogén erőmű épült. Ilyen jelenleg a beépített 8900 MW teljesítmény több mint a fele. A szénbázisú energetikához képest ez a szerkezetátalakítás nagyobb tőkebefektetéssel, új energiatermelő kapacitások és szállítási infrastruktúra létrehozásával járt. Később, az energiahordozók importjának drágulásával ezek a kapacitások rossz kihasználással üzemeltek, részben feleslegesnek bizonyultak és nemzetgazdasági szinten évtizedek óta ismétlődően ráfizetésesek. Villamos energiatermelésre 1965 – 2006 között mintegy 45 millió tonna kőolajat, 90 milliárd m3 földgázt és hőegyenértékben ugyanennyi földgáznak megfelelő nukleáris tüzelőanyagot használtunk fel. Szénből közel annyi áramot termeltünk, mint szénhidrogénből és 38%-kal többet, mint nukleáris energiából.

Az olajár emelkedése következtében már 1973-78 között közel ötszörösére nőtt az ország adósságállománya és, noha csökkent a kőolaj behozatala, elkezdődött a külföldi eladósodás. A 1980-as években a vezető magyar gazdaságpolitikusok elismerték, az 1990-es években pedig angol szakértők is megerősítették, hogy a hazai szénvagyon jelentős részének kitermelése gazdaságilag előnyösebb, mint a nyersanyagimport. A valós értékviszonyok megteremtése azonban nem történt meg és a támogatott importenergia, különösen a szénhidrogének térhódítása ott is folytatódott, ahol nem volt indokolt.

 

– Azt állítod, hogy a szánbányászat visszafejlesztése okozta az ország eladósodását?

– A növekedést döntően külföldi nyersanyagokra, tőkére, technológiára és piaci hozzáférésre alapozó közgazdasági modell csődöt mondott. Megfeledkezett ugyanis arról, hogy a világ kettészakadása fejlett és fejlődő országokra a bányászattal függ össze, és noha nem kétséges, hogy a fenntartható fejlődés egész világot átszövő évszázados koncepciója a jövőben is fennmarad, a termelők és felhasználók közötti viszony módosult. A korábbiakban főként nyersanyagot értékesítő országok fejlett, nyersanyagtermelő és fogyasztó országokká váltak, részesedésük a világgazdaságban meghaladta a hagyományos ipari országokét, és nyersanyagexportőrként a kitermelés ráfordításait nem csupán megtérítő, hanem lényegesen maghaladó árak kialakulásában érdekeltek. A változásra jellemző például, hogy 2007 elejétől az orosz kőolaj kiviteli vámja közel 334 USD/t, miközben bányászati költsége 10 USD/t alatti volt. A kőolajár döntő része vám- és szállítási költség. A feldolgozóipari export lehetősége eközben szűkül, az árakban nem érvényesíthető a nyersanyagárak növekedése, az importdrágulás belpiaci tompításával kilátástalanná vált a cserearányromlás, a hiány és a külföldi eladósodás megállítása. A 2006. évi magyar külkereskedelmi termékforgalom 522 milliárd Ft hiányának kialakulásában meghatározó volt az energiahordozók árufőcsoportjában keletkezett 1395 milliárd Ft hiány.

 

– Mi lehet a megoldás? Az atomerőmű fejlesztés?

– A máig követett közgazdasági modellben nem lehet megfogalmazni, milyen erőforrások hasznosítása mentén tudunk kikerülni az eladósodási spirálból, ráadásul a 40 évvel ezelőtti hibák megismétlésével fenyeget a „forradalmi” gazdaságfejlődés fenntartása. A bányászat és az energetika is válságban van, a bányáink után fogyóban vannak a gazdaságos erőműveink is. Nem hallgatható el tovább, hogy az atomerőmű közel felének megfelelő kapacitással – fizetési mérleget nem terhelve, külföldi államadósságot nem növelve, ezek helyett adót, járadékot fizetve és munkaalkalmat teremtve – a legolcsóbb áramot 2006-ban hazai szénből az Oroszlányi Erőmű (10,91 Ft/kWh) és a Mátrai Erőmű (11,98 Ft/kWh) erőmű termelte. Az atomerőmű önköltsége (8,69 Ft/kWh) látszólag alacsonyabb, mert nem tartalmazza az erőműpótlás amortizációs költségét. A hazai uránbányák bezárásával a fűtőelemek importára is kiszámíthatatlanul drágul, a korábban Oroszországba visszaszállított, ott minimális díjért tárolt kiégett fűtőelemek elhelyezése megoldatlan. Újabban a kiszállításuk ára 2000 dollár/kg körüli lenne. A szénhidrogén erőművekben az önköltség a magas tüzelőanyag árakkal 22 Ft/kWh volt, a megújuló energiát használó erőműveké pedig ezt az értéket is meghaladta.

A hazai szénvagyon kihasználását azonban – most az ökológiai problémák felnagyításával – nehezítik az ellenérdekelt lobbik és a szénhidrogén import további növelését, az atomerőmű bővítését szorgalmazzák, miközben a világ a rövid idő alatt megsokszorozódott energiahordozó árak további növekedésével, az energiahordozókhoz való hozzáférés gondjával küszködik, és a szállítónk földgáz- és uránmérlege műszaki okokból tartósan hiányos. Világpolitikusok napjaink legfontosabb kockázatának tekintik, hogy a nyersanyag- és energetikai bázis a nem lesz képes egyidejűleg kielégíteni a gazdaság stabil növekedését, az emberek energetikai szolgáltatások iránti igényét és a természetvédelmet.

 

– Akkor mi a megoldás? Egyáltalán van jó megoldás?

– Kormányzati felelősség újra elemezni/elemeztetni a külső és belső körülmények alakulását és felülvizsgálni a hazai erőforrások, a szén nyújtotta lehetőségeket. A szénen – és a mai árak alapján indokolatlanul bezárt bányák hiányában nem hasznosítható uránon valamint vízenergián – kívül hosszú távlatra nincs más rendelkezésre álló primer energiahordozónk. Szénben sem tartozunk a gazdag országok sorába, mégis viszonylag szénben a legjobb az ellátottságunk. Szénből viszont megbízhatóan, másoktól függetlenül, kiszámítható áron – a földgáz felhasználás arányának fenntartásához vagy növeléséhez az ellátásbiztonság jegyében követelt tároló- és vezetéképítési beruházások és hatalmas szállítási költségek megtakarításával – az energiaigények jelentős része kielégíthető.

A mai gazdasági feltételek között leginkább a nagy és teljesen gépesített külfejtések telepítésére alkalmas lignitvagyon ad esélyt a szénbányászat fennmaradására gazdaságos erőművek építése esetén. Bükkábrányban 2000 MW, Toronyban 1500 MW, Kápolnán 2500 MW, Nagyréde – Erdőtarcsán 1500 MW erőműépítés lehetséges. Nem kizárható, hogy az Oroszlányi, a Borsodi Mecseki szénmedencében a fejlesztés újra bankképessé válik a kohászat és a cementipar érdekében.

 

– A széntüzelésű erőműveknél viszont magasabb a széndioxid kibocsátás, mint a gáz és olaj erőművekben.

– A világban a villamos energiatermelés költsége a szénerőművekben a széndioxid kibocsátást csökkentő pótlólagos beruházással együtt 2005-ben 10 – 20%-kal kisebb volt, mint a gázerőművekben. Adatokkal cáfolhatóak azok a tényszerűnek hangoztatott vélemények, hogy a szénerőművek beruházási költsége meghaladja a gázerőművekét. Világátlagban a szén esetében ez az érték 1200 – 1300 USD/kW, a tömegesen beruházó Kínában csak 600-700 USD/kW. A világban a legkorszerűbb szénerőművek ára az elmúlt 7 évben 15%-al csökkent, és 2020-ra további 25% áresés várható. A fajlagos beruházási költségek és a tüzelőanyag árak együttes hatásának eredőjeként 2015-2020-ban a zöldmezős létesítésű szénerőművek termelése 1,0 – 1,5 cent/kWh előnyt fog élvezni a gázerőművekhez képest. A kedvezőbb költségek mellett a szén nyújtja jelentős földtani készlete révén az energiaellátás legjobb biztonságát.

 

– Ha megépülne a bős-nagymarosi vízi erőmű – ami a közeljövőben politikai okok miatt lehetetlennek tűnik – az mennyiben befolyásolná a magyar energiatermelést?

– A bős-nagymarosi vízlépcső rendszer megépítése fontos lenne, de nem kizárólag energetikai célokat szolgál, és nem pótol egy alaperőművet. Az atomerőmű bővítés lényegesen drágább, mint egy szénerőmű. A jelenleg korszerűnek számító blokk 1200 – 1750 MW kapacitása a közel 8900 MW-os magyar rendszer rugalmasságát, tartaléktartási kötelezettségét túlzottan igénybe venné.

 

– Újra visszatértél a szénerőművekhez. Viszont ma Magyarországon a mai környezetvédelmi előírások miatt szinte lehetetlennek tartom a széntüzelésű erőművek építését.

– A világ széntermelése 1976-óta folyamatosan 30%-kal, a feketeszéné 46%-al nőtt. A primer energiatermelés 23%-a, a villamos energiatermelés 40%-a szénből történt. A villamos energiatermelésben az Egyesült Államokban 56%, a Dél-Afrikai Unióban 90%, Ausztráliában 86%, Kínában 79%, Indiában 81%, Lengyelországban 96%-t, Csehországban 63%, Németországban 51%, Romániában 48% a szén részaránya. Ezek az országok is fontosnak tekintik a környezetet és sokat költenek védelmére, de nem feszítik túl gazdaságuk teherbíró képességét. Magyarországon 24% a szén részaránya és a széndioxid kibocsátás csökkentése címén erős a szénfelhasználás megszűntetésének követelése. Vajon nekünk miért kell másoknál többet áldoznunk a környezetvédelem oltárán? Megvalósítható, gazdaságos, a költségvetést kímélő konkrét célok nélkül miért kell lemondanunk az egyetlen potenciális energiahordozónkról, miközben a felhasználásunk aránya és abszolút értéke alapján erőműveink hatása a globális széndioxid kibocsátásra alig érzékelhető? És ami a legfontosabb: a tudomány mai állása szerint legolcsóbban a villamos energiát szénből állíthatjuk elő.

 

– A tudomány mai állását hozod fel érvként. Eddig sem az döntött hanem a politikai és érdek lobbik. Úgy tűnik, hogy most a „zöld” lobbi az erősebb. Hiszen ha a bazsarózsa fontosabb, mint hazánk biztonsága és ezért nem épül – EU-s pénzből – lokátor a Mecsekben akkor hogyan nyitnának hazánkban szénbányákat és szénerőműveket?

– Az ellátásbiztonság és a fizetőképesség fenntartása megköveteli a szénvagyon hasznosításának objektív, az új geopolitikai feltételekre kitekintő újraértékelését. Komoly az orosz elnök figyelmeztetése, hogy „a nemzetközi kapcsolatoknak civilizált mederben kell fejlődni, elismerve az ország természeti erőforrásait és nem megsértve a természetes energetikai egyensúlyt”. Eltúlzott nálunk a nyersanyagtermelés és felhasználás környezeti hatásainak a civilizációt veszélyeztető tényezőkhöz sorolása, a bányászat és a tiszta környezethez való jog ütköztetése, mert a jelenlegi energiafelhasználás drágításával a szegénység növeléséhez, a nyersanyagpiacok megváltozott kínálati-, ár- és hozzáférési viszonyai között energiahiányhoz vezet. Tekervényes logikára utal a jövő generációk életminőségére összpontosítás a jelenlegi helyzet gyökeres javítása helyett, miközben mi használjuk legkevésbé erőforrásainkat. Nem látni, hol lépi túl a bányászatunk és a szénenergetikánk az erőforrások korlátját és az ökológiai rendszer teherbíró képességét. Nálunk a kérdés inkább az, hogy nem fektetünk be itthon a jövőbe és rosszul mérlegelünk, amikor elvárjuk, hogy az általunk felhasznált energiahordozók termelésének környezetterhelését mások viseljék.

Nem vitás, hogy a természethasznosítás legkíméletesebb módjának keresése minden szakma elsőrendű feladata és ebben a tekintetben a kritika előrevivő. A hazai és EU-s szélsőséges környezetpolitika azonban a globális problémákat szigorúbban kéri számon, mint a világgazdaság vezető hatalmai a saját gazdaságukban teszik. Sérelmes, hogy nem kiforrott elméleti feltételezések például a CO2 kibocsátásának hatása alapján a törekvések a műszaki fejlesztés helyett a hazai szénfelhasználás felszámolását sürgetik és ezzel az importot részesítik előnyben. Magyarország ezért egyike a legjobban függő államoknak.

 

Diagramok.

 

– A magyar szénbányászat visszafejlesztésének első lépcsője a bányászat háttérbázisának – kutatás, fejlesztés, bányagépgyártás, a nappali tagozatos vájáriskola, bányaipari technikum, sőt a bányamérnökképzés is szünetel stb. – a megszüntetése volt.

– A bányászat mindig a technikai fejlődés ösztönzője. A természeti akadályok leküzdésében a lelemény hajtja a kínlódást kiváltó technológiai fejlesztést. A politika viharában a szénbányászat fennmaradását tette lehetővé a külfejtéses termelési technológia, a gyenge minőségű lignit fogyasztására alkalmas tüzeléstechnika és a vízbázist kímélő hűtési eljárás közös fejlődése, amelyek nálunk és világszerte életképes bánya – erőmű rendszerbe ötvöződtek. A bánya – erőmű rendszer fejlesztésében élenjáró volt a Heller – Forgó hűtőtorony szabadalommal, az alacsony fűtőértékű széntüzelés, a külfejtési vízgazdálkodás, a rekultiváció eljárásával a magyar szaktudás. A földalatti bányászatban a vágathajtógépek, a páncélpajzsok, a különféle geofizikai és szeizmikai eljárások alkalmazásában elért magyar eredményeket külföldön ma is alkalmazzák, továbbfejlesztésük a hazai igény hiányában akadt el.

A szénhasznosítás az egész világon tárgya az alapkutatásoknak. Több ilyen téma (a fluidágyas tüzelés, a plazmatechnológiák, a pirolízis, a mágneses leválasztás, a kéntelenítés, a földalatti elgázosítás, a hidraulikus jövesztés) szerepelt a hazai akadémiai és ágazati kutatások palettáján, de a szén elutasításával háttérbe szorultak. Legújabban ezeket a témákat az ökológiailag tiszta tüzelő anyagokat előállító technológiák kutatásának körébe sorolják. Ezek között említhetők a kén- és nitrogénmentesítő rendszerek, a fluidágyas tüzelés és szénelgázosítás, a szuperkritikus gőzparaméterek alkalmazása.

A szénfeldolgozás sok technológiája ismert, ipari alkalmazásba vételük nem túlzottan időigényes és bevezetésük gyors lehet. A szénenergetikáról, szén – víz szuszpenziók használatáról, a szénalapú vegyi anyagok, fenolok, benzolok, hajtóanyagok, szénhidrogének, széngrafit anyagok, korom, kokszgáz és egyebek világszerte elterjedt előállításáról nálunk uralkodó nézet, hogy drága és nem megtérülő. Ezzel szemben Dél-Afrika 240 fajta terméket gyárt a szénből, többek között exportra benzint. Az Egyesült Államokban 2012-2015 között abszolút tiszta, szennyező anyagot egyáltalán nem kibocsátó széntüzelési technológiával tervezik erőmű üzembe helyezését, amely szénelőkészítési technológiájának fejlesztését 43 kísérleti üzem segíti.

A bányászatnak vannak olyan szakmai javaslatai, amelyek alkalmasak együttesen kielégíteni a „csökkenteni kell a függőséget”, a „legfontosabb a gazdaság”, a korlátozott a költségvetés”, a „megvalósítható célok kellenek”, a „nem utánzó, hanem élenjáró gazdaság kell” fejlesztéspolitikai irányelveket. A hazai és nemzetközi tapasztalat jobban segítheti a belátható jövő lehetőségeinek józan megítélését, mint a gyakorlat által nem igazolt, a szénfelhasználást ki kell váltani más energiahordozókkal koncepció.

 

– Arról még nem beszéltünk, hogy a jelen és a jövő energiaigényeit milyen módon lehet vagy indokolt a megújuló (biomassza, biogáz, a föld hője, szél, nap, víz) természeti erőforrásokkal kiegészíteni, biztosítani. Ez mennyiben érinti és befolyásolja a hazai energiatermelést?

– A megújuló erőforrások felhasználásának fejlődése feltétlenül figyelmet érdemel. Magyarországon 2007-ben a megújuló energia részesedése a primer energiafelhasználásban csupán 4,7%, a villamos energiatermelésben mintegy 5% volt. A nagyobb részesedést felmutató országokban általában nagyobb a vízenergia villamosenergia forrásként való felhasználása, nálunk azonban az állam ezt ellenzi. A többi megújuló energiahordozó (a napenergia, a geotermális energia) nagy teljesítmény koncentrált elérésére műszaki és gazdasági szempontból kevésbé alkalmas. A primer energiafelhasználásunkhoz ezért csak ilyen szerény a megújuló erőforrások hozzájárulása.

A tudomány mai állása szerint a szél, a nap, a depónia és biogáz, a biomassza ipari mértékben egyelőre nem, vagy alig jöhet számításba. Miután a támogatott földgáz használat mellett a tűzifa, az erdészeti és mezőgazdasági hulladékok lakossági felhasználása ár- és kényelmi okokból vidéken sem vonzó, nyakatekert logikával a szélerő és a biomassza hasznosítása mégis leginkább a villamosenergia termelésben illetve a bioüzemanyagok révén a közlekedésben kapott lendületet. Így a szén számára a megújulók további térnyerése különösen az áram szektorban, mint a szén legnagyobb felvevőjében jelenthet konkurenciát, de döntően nem műszaki vagy gazdasági, hanem politikai okokból.

 

– Ezt hogy érted?

– Politikai követelmény, hogy az EU határozata nyomán a megújulók részarányát 2020-ra 20%-ra kell növelni. Amennyiben e cél egyáltalán teljesülhet, akkor csak igen nagy becsvággyal és többletköltséggel. A részesedés számszerűsítése ugyanis keveset szól a várható nehézségekről. Nem beszél például arról, hogy miután a nagy erőművek (atomerőmű) alaperőműként, a megújulókból történő áramtermelés pedig döntően nem alaperőműként üzemel, eltolódás keletkezhet a villamosenergia termelésé terhelési szerkezetében. Mint ahogy arról sem szól, hogy a klíma- és környezetvédelmi EU-célok az energiaellátásra, a nemzetgazdasági költségek csökkentésére, a külső (externális, a közvetlenül nem kimutatott) költséghatásokra, a takarékos erőforrás gazdálkodásra és a technológiai követelményekre túlzott, a tudomány és a gyakorlat által sem külföldön, sem itthon nem igazolt hatást fejtenek ki. Egy 2008. július 23-i parlamenti megkérdezés tanúsága szerint a német kormány nézete, például az, hogy „a tudományban módszertani kérdésekben nincs megfelelő egyetértés az externális költségek nemzetgazdasági szerepéről”, az áramtermelés költségei ugyanis tartalmaznak többek között foglalkoztatási hatásokat vagy az egyéb CO2 csökkentő stratégiákkal kapcsolatos költségértékeléseket.

A megújuló energiák széleskörű elterjedése esetében egyébként az externális költségek számbavétele a környezetvédelmi szempontok között sem problémamentes, mert a megújulókból egységnyi energia előállítása lényegesen magasabb terület és műtrágya (földgázalapú ammónia, foszfor, kálisó, mindhárom bányatermék) felhasználással jár, mint a „konvencionális” energiaforrások használata esetén. Vagyis a biomassza, a biogáz, a biodízel energetikai használata messze nem CO2-semleges. Mindezek konfliktusokhoz vezettek a természetvédelemmel és a mezőgazdasággal is, amint az a nagyszámú szél- és vízerőmű esetében már sokszor megmutatkozott.

Politikai eredetű a villamosenergia ipari CO2 kibocsátási kvóta meghatározása is, mert nem a megújuló energiahordozók bevonásának szándéka vezérli, hanem a klímapolitika által megszabott emisszió kereskedelmi jogban meghatározott CO2 kibocsátási határértékek alapján határozták meg attól függetlenül, hogy milyen mértékű lesz vagy nem lesz a megújuló energiahasznosítás a villamosenergia termelésében.

Más közgazdasági szempontból is lényeges különbségek vannak a megújuló energiák között. Nemzetközi költségbecslés alapján a napelemes készülékek használatához jelenleg 47 cent/kWh (30 kW-os új berendezésekre) támogatás szükséges. A kedvezőnek mutatkozó szélenergiából a kedvező adottságú tengeri szélerőmű parkokban (Németországban) termelt villamosenergia jelenleg 9 cent/kWh körüli támogatást kap. Az üzemeltetés első tizenkét évének tapasztalata az, hogy 3 – 5 MW-os teljesítőképességet és 20 – 30 m vízmélységet feltételező sávban az áram előállítás költsége 12,67 – 14,09 cent/kWh. Összehasonlításul a konvencionális áram becsült költsége 2008-ban 5,5 cent/kWh. Ráadásul az még nem ismert, hogyan alakulnak az eddig csupán kísérleti tengeri szélerő költségei nagyüzemi igénybevétel esetén, miként alkalmazkodik a fluktuáló széláram termelés a hálózathoz és annak stabilitásához, mekkorák a megújuló energiák nem konvencionális- és szabályozási energiákban megjelenő többletköltségei. A nap- és a széláram erős függése miatt az időjárás és napszak változásaitól a megújulók áramának elvezetése, a teljesítmény többlet vagy hiány kiegyenlítése konvencionális szén és/vagy gázerőművek rendelkezésre állását feltételezi. Mindent összevetve a megújulókból termelt áram megtérülése évek óta több tízmilliárdos összeggel a konvencionális energiahordozókból előállított áram rovására történik.

 

– Ezek alapján valóban kedvező-e és költséghatékony-e a megújuló energiák termelése klímavédelmi alapon és ezzel az elképzelt CO2 megtakarítás?

– Egy, az üvegházhatású gázok csökkentésének potenciáljáról és költségeiről készült tanulmány szerint (2007-ben a BDI megrendelésére) Németországban a megújulókból 2020-ig történő áram előállítás CO2 megtakarítási költsége 43 Euro/tonna. A vizsgálat a privát döntéshozók támogatását is számításba vette, ezek nélkül a csökkentési költség 80 Euro/t CO2 körüli lenne. A költség szárazföldi szél esetében támogatással 34, nélküle 55 Euro/tonna CO2. Összehasonlításul, a kibocsátás csökkentés költsége barnaszén széndioxid leválasztás és tárolás (CCS) esetén 30, kőszén esetén 50 Euro/t CO2. Az erőműtechnika fejlődésével is számolva a jelenlegi helyzethez képest a költség kőszén esetében 50 Euro/t CO2 alattira, a villamos – hő – áttét 20 Euro/t CO2 értékre becsült. Ezzel a régi barna- és kőszén erőművek korszerűsítése (retrofit) is gazdaságos és költségmegtakarító, azaz negatív kibocsátási költségű és gazdaságilag sokkal kedvezőbb lehetősége a klímavédelemnek, mint ahogy az a nyilvános vitákban elhangzik.

Évtizedek óta az a kérdés, hogy milyen erőművet építsünk, a szakmából makacsul a politikába sodródik. A politikában viszont az egyéb szempontok elfedik a hazai erőforrások igénybevételének- és a kulcsfontosságú termelés – import arányok meghatározásának feltételeit, az energetika-, a környezetvédelem-, a költségvetés és a szociális kérdések rendszerkapcsolatait. Ennek következtében a műszaki és gazdasági szempontból reális választási lehetőségek átfogó ismertetése elmarad, csupán „mesterséges vita” folyik az atom-, szénhidrogén- vagy most éppen megújuló energiahordozó bázist támogatók között. A valóságban több mint 25 éve Magyarországon csak szénhidrogén erőmű létesült, a megújuló energia felhasználásának terjesztése pedig jószerivel kimerült néhány régi szénerőmű döntően rönkfa tüzelésre történő gazdaságtalan átállításával!

Az igény megújuló energiahordozók, a hulladékok használatára sem új találmány, mindig aktuális és az energiastratégia fontos része volt. A nagyságrendi különbségek miatt azonban ezek nem pótolhatják a korszerű, gazdaságos és a technika mai szintjén környezetbarát szénerőműveket.


dr. Vojuczki Péter
– Két új gázvezeték – Déli Áramlat, Nabucco gázvezeték – építéséről is szó van. Mindkettőáthaladna Magyarországon. Ezek nem javíthatnának a hazánk energia helyzetén?

– Az elmúlt évtizedek tapasztalata, hogy gazdaságunk az energiahordozók magas árához nem volt képes alkalmazkodni, a szerkezetváltás túllépte lehetőségeinek korlátját. Alternatív forrásokra kevés a reményünk, újabb földgázvezetékek építése nem csökkenti fizetési gondjainkat és kiszolgáltatottságunkat. A földgáz egyes államok eszköze politikai céljaik elérésének. Egyedül a hozzáférhetőszén nyújthat olcsóbb megoldást.

A modern szemléletű társadalomnak nem lehet elfogadható koncepciója saját természeti erőforrásainak lebecsülése, hasznosításuk ellenzése. Nálunk e területen régóta elmarad a szakmai érveket ütköztetőkiegyensúlyozott és nyilvános párbeszéd. Sőt immár eretnekség a lehetőségeink puszta felsorolása is, holott nem bővelkedik az ország a gyakorlattal igazolt, jövőt megalapozó, előrevivő, bankképes műszaki elképzelésekben.

Ladányi András
Interjú Dr. Vojuczki Péterrel
 
Dr. Vojuczki Péter
Halgass zenét! - Bányászhimnusz
Harangjáték zenével

Katints, ha szeretnéd bezárni!

 

 

 

 

DR. VOJUCZKI PÉTER

okl. bányamérnök

 

 

 

Dr. Vojuczki Péter Munkácson születtett 1946-ban. Ott végezte el középiskolai tanulmányait is. 1964-ben Észtország fővárosában, a Tallini Műszaki Egyetem Bányászati Karán kezdte el egyetemi tanulmányait, amelyeket 1965-től a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki karán folytatta és 1970-ben bányaművelő mérnöki oklevelet szerezett. Később elvégezte a bányagazdasági mérnök szakot is. 1972-ig a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági Intézetében szén- és bauxitbányászati gazdasági kutatási témákkal foglalkozott. A bakonyi bauxit bányászat optimális technológiai rendszerének kialakítására irányuló tanulmányért nívódíjban részesült.

1972-1980 között a Nehézipari Minisztérium Műszaki Fejlesztési Főosztálya Bányászati Osztályának főmérnökeként közreműködött a természeti erőforrások, illetve az ásványvagyon optimális hasznosításának, a termelési szerkezet korszerűsítésének kialakítására irányuló munkában, és részt vett a magyar bányászat nemzetközi kapcsolatainak építésében.

1984-86 között a Geominco Bányászati RT ügyvezető igazgatója volt, ahol az Rt részvényesi és tevékenységi körének bővítésére, stabil növekedésének megalapozására, a magyar bányászat működési feltételeinek jobbítására törekedett. 1986-ban kinevezték az Ipari Minisztérium Nemzetközi Főosztályvezetőjének helyettesévé. Ebben a beosztásban a magyar ipar műszaki-tudományos és gazdasági nemzetközi kooperációit szervezte, ezen belül a világ számos országának bányászati szakértőivel tartotta a kapcsolatot.

1984-tól rendszeresen képviselte a magyar bányászatot az ENSZ EGB Szénbizottságában és annak munkatermelékenységi, valamint szénhasznosítási témákkal foglalkozó munkacsoportjaiban. A Bányászati Világkongresszusokat Szervező Bizottság munkájában 1978 óta a magyar Nemzeti Bizottság titkáraként, majd tagjaként vesz részt. Több kongresszuson előadóként is szerepelt.

1988-tól a Compack Kereskedelmi Vállalatnál a vállalkozási és kooperációs terület igazgatója volt, ahol kísérletet tettek az Aknaszlatinai és az Erdélyi sóbányákkal közös vállalkozásban a hazai sóellátás megoldására. A vállalat külföldi tulajdonba kerülését követően vállalkozásokba kezdett. 1991-től magyar és külföldi résztvevőkkel az ásványi nyersanyagellátás körébe tartozó, jelenleg is sikeresen működő három vállalat alapításában vett részt és töltötte be ügyvezetői tisztséget. Ezek közül az egyik vállalat igazgatói teendőit jelenleg is ellátja.

A Miskolci Egyetemen 2005-ben PhD címet szerezett, 2007-ben az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányászati Szakosztályának alelnökévé választották.

 

 

 

Kattints, ha szeretnéd bezárni!