Manapság egyre gyakrabban találkozhatunk a könyvesboltok polcain híres és hírhedt médiaszemélyiségek életéről szóló kiadványokkal. Az esetek többségében egy futó pillantást szoktam vetni rájuk és továbbállok. A Friderikusz eddig című könyv azonban kivétel volt. Kézbe vettem, belelapoztam és olyan érdekes volt, hogy már az áruházban nehezemre esett letenni. Természetesen felkerült a karácsonyi kívánság listámra, s fiam jóvoltából Szenteste örömmel bontogathattam a könyvet tartalmazó csomagot.

 

Friderikusz Sándor pályafutását már a kilencvenes évek eleje óta nyomon követem. Megosztó, öntörvényű személyiség, lehet szeretni és nem szeretni, de semmiképpen sem lehet csak úgy elmenni mellette. Véleményem szerint a hazai televíziózás egyik legsokszínűbb, s ugyanakkor legprofibb, a legnagyobb nézettségeket produkáló alakja. Folyamatosan megújul, törekszik a fejlődésre. A Friderikusz Show a maga idejében korszakalkotó volt a magyar televízióban. Azóta persze már egyre-másra készülnek a különböző színvonalú showműsorok, de a Friderikusz Show elsőségét nem lehet elvitatni. Az én személyes kedvencem „Fridi” műsorai közül „Az én mozim” című sorozat, amelyből a harsány showman másik, érzékenyebb arcát is megismerhettük. Bevallom, szurkoltam neki, amikor megpályázta a közszolgálati tv elnöki címét. Sajnálom, hogy kudarcot vallott, mert vele talán egy korszerű, érdekes MTV1-es és MTV2-es csatorna jött volna létre.

 

A könyv révén betekinthetünk a magyar televíziózás kulisszái mögé. Sok mindent megtudhatunk egy-egy műsorról az ötlettől kezdve a megvalósulásig. Friderikusz őszintén elmondja a véleményét a különböző tv csatornák vezetőiről, neves média személyiségekről és politikusokról egyaránt. Nyilván ezeket a véleményeket az olvasónak tudnia kell a helyükön kezelni. Szem előtt kell tartani, hogy a könyvből a különböző történetek Friderikusz szerinti olvasatát ismerhetjük meg, s mint tudjuk az éremnek két oldala van. Ettől függetlenül tanulságos és elgondolkodtató bepillantást nyerni a műsor készítés világába.

 

Jelenleg a Friderikusznak nincs műsora. Saját bevallása szerint a jól megérdemelt pihenését tölti. Úgy gondolom, nem sokáig fogja bírni legnagyobb szenvedélye, a televíziózás nélkül, s hamarosan ismét előrukkol valamivel. Talán érdemes lenne egy saját tv csatornát alapítania, ahol minden az ő elképzelései szerint történne, s ahol megvalósíthatná az eddig még be nem teljesült álmait.


Friderikusz Sándor

Végezetül idéznék néhány sort a könyv utószavából, amelyet Gerő András írt, s amelyben nagyon jól érzékelteti a tehetséges emberek helyzetét a mai magyar valóságban:

 

 

„A történetek, amelyeket ebben a könyvben elmesél, nagyrészt arról szólnak, hogy mi mindent akart, hogy a terveinek mi lett a sorsuk, hogy a vele megesett históriák hogyan formálták őt magát és a viszonyait. De a történetekből az is kiderült, hogy Magyarországon a tehetség, az ambíció és az akarat kevés a sikerhez.

 

Kultúránk e téren nagyon kétarcú. Elméletben egyetértünk azzal, hogy a tehetséges ember megérdemli a sikert. Gyakorlatilag azonban sokat és folyamatosan teszünk ellene, hogy ne így legyen.

 

A tehetség önmagában is konfliktusgerjesztő. A tehetséges ember keres, próbálkozik, újat akar. S itt máris szembekerülhet azokkal, akiket minden újdonság zavar, vagy akik semmit sem akarnak. Ráadásul a tehetség rendszerint ambícióval, aktivitással, kitartással, munkabírással párosul, vagyis érvényesülésre tör. S máris itt van az újabb konfliktusfelület azokkal, akik komótosabbak, vagy akiknek a nyugalom a legfontosabb.

 

Rendkívül széles eszköztárat alakítottunk ki a tehetséges ember ellehetetlenítésére. Kétségbe vonjuk a tehetségét, azt mondjuk: nem tehetséges, csak bajkeverő. Azt mondjuk: nem kell az új, mert veszélyes, felforgatja az élet megszokott rendjét, amiről tudjuk ugyan, hogy nem tökéletes, de számunkra mégis biztonságos, mert már rutinból eligazodunk benne. Azt mondjuk: igaz, hogy az illető tehetséges, de… És a „de” után következik a karaktergyilkosság: anyagias – szemben velünk, akik nem vagyunk azok. Gátlástalan – szemben velünk, akik a megszokott, ezért már fel sem tűnő gátlástalanságot gyakoroljuk. Extrém szokásai vannak – szemben velünk, akiknek semmi rendkívüli nem jut az eszünkbe. Karrierista – szemben velünk, akik semmire sem akarjuk vinni.

 

És mivel a tehetséges ember sem tökéletes, mindig találunk elég érvet ahhoz, hogy ellehetetlenítsük, vagy legalábbis törekvéseiben akadályozzuk. S ha sikerül őt elgáncsolni, visszaigazolva érezhetjük önmagunkat.”

 

 

P. Horváth Zsuzsi

 

 

A fotók Friderikusz Sándor honlapjáról  ollózva