Szamódy Zsolt a kiállításának képeiről...

 

Jogosan merülhet fel a kérdés, miért készül egy új kiállítás, miért fogalmazom át a már egyszer sikeresen bemutatott képanyagot, úgy hogy nem jártam ott az óta.

 

A válaszom erre a kézenfekvő kérdésre, hogy minden alkotásnak, minden képanyagnak van utóélete és alakul tovább, természetesen nem megtagadva az előző összeállítás hitelességét. Ezt minden korábbi fotográfiámnál éreztem már, de ilyen erősen még egyszer sem, mint az indiai képeim esetében.

Nemcsak azért mert sok ezer képpel tértem haza, melyek közül a különböző válogatási elveknek köszönhetően más és más kiállítás születhet – sokkal inkább azért, mert a bennem kialakult India kép él és változik folyamatosan, ahogy én is alakulok folyamatosan többek között ennek a számunkra különleges világ hatásának köszönhetően.


India rejtett mosolya I. (részlet a kiállításból) - Gaya - fotósorozat

Gaya - részlet a kiállítás képeiből.
Képgaléria - kattins a képre!

Egyre jobban érdekel a különbség, ami az Ázsiában élő emberek látásmódjára, viselkedésére, kapcsolatteremtésére, gesztusaira és egész életére jellemző és az, ahogy mi itt Magyarországon, vagy talán egész Európában pusztán a verbális kultúrára és kommunikációra berendezkedett, számomra sokkal szegényesebbnek tűnő módon élünk együtt.

Indiában mindennek van valamilyen jelentése, sem a színeket, ékszereket, ruhákat nem használják, hordják ok és jelentés nélkül, sem a tárgyakat, épületeket nem díszítik és a szimbólumokat nem használják öncélúan. Érzéseiket, gondolataikat közvetlenebb és sokkal közérthetőbb módon fogalmazzák meg tekintetek, mozdulatok gesztusok segítségével úgy, hogy természetesen verbálisan is megerősítik, ha szükséges. Talán egy sokkal finomabban rétegződött világ képeit találtan meg utam során, amelynek értelmezése nem hagy nyugodni és serkent arra, hogy újra és újra áttekintsem, újrafogalmazzam a korábbiakat.

Mint ahogy továbbra is hiszem, hogy mindaz, amit erről  a rejtélyes világról gondolok annak az ellenkezőjét is gondolhatom a következő pillanatban.

A jelenlegi válogatás képei egy kisvárosban – Gaya-ban és mellette található szent buddhista központban Bodgaya-ban készültek.

 

 

2009 július 21.                                                                                                                               Szamódy Zsolt

 


Ramona Novicov, művészettörténész

 

India, jelek tekintetek, beavató utak (részlet)

 

 

 „…Felfedezni és ráhangolódni Indiára, de kiiktatni az azonnali látvány nyújtotta lehetséges közhelyeket, és a konvenciókat, két különböző de ugyanakkor egymást kiegészítő tematikus útvonal követését feltételezte.

Az egyik a tekintet útvonala: full eyes contact. A villámló pillanatot követi, amikor az ember megismeri a másikat és felismeri önmagát másokban. A tekintetek útja a metonímia visszahatásával villantja föl India szellemiségét: a részben az egész, szem fénye az ég fényében. A képeken a pillanat frissessége fölülírja a vizuális közhelyek egyhangúságát, mivel a fotográfus és az alanyok tekintetének a kereszteződése, valahol megteremti a közvetlen érzékelés, a partokon túl létező vizuális útirány a csomópontjait. Az a tény, hogy az ismeretlen arcok őszintén reagálnak a fényképész, az „idegen” kihívására, és az ő tekintetén keresztül néznek a mi szemünkbe, állandó jelenbe vetíti Zsolt Indiáját, egy olyan jelenbe, amely szuggesztív ereje által egy yantrához hasonlóan aktív marad. A tekintetek vonzereje és ragyogása megalkotják India mostani és mindenkori kollektív fénytérképének lenyomatát. Ezek az egymást követő képek, közelebb hozzák a titokzatos indiai valóságot az európai érzékvilághoz, ami egyre inkább nyitottabb a közvetlen, empátián alapuló kommunikáció iránt, mint az esztétikai, csupán fogalmi természetű párbeszéd iránt. Azonban ezek a tekintetek India mélyebb valóságát nyitják meg. Azt a valóságot, amelyben a felkavaró és legaktuálisabb kérdés rejlik: hogyan lehetséges ilyen kevéssel boldognak lenni, hogyan lehet ennyire szabad a szellemed az egzisztenciális minimum helyzetében, hogyan lehetséges az arcodon a széles belső mosoly, amely átöleli az egész világot, mialatt szinte semmit sem birtokolsz a látszólagos gazdagságból?

 

Hogyan lehetséges, hogy ennyire kevéssel, ilyen sok lehetsz? Szamódy Zsolt számára a válasz abban a finom mosolyban rejlik, amely belülről táplálja India mindent elárasztó varázsát…”

 

Uhl Gabriella, művészettörténész

 

India magyarul (részlet)

 

 

„…Ezért az Indiáról szóló „beszámolók” mindig az erős, hangsúlyos, drámai ellenpontozás eszközével élnek: alapvetően a pompa kontra nyomorúság tézisét domborítják ki. Ezzel az eszközzel élnek, ha a természetet, a fenséges, idegen épületek monumentális nagyszerűségét veszik objektívükre, s ez vezérli a szociográfiai indíttatású fotográfusokat is, akik az európai ember előtt eddig rejtve maradt tömeges és mély szegénységet, vagy a vallási rituálékat elemzik lencséjükkel. Emberbaráti és jogi szempontból e sokkolás pszichológiai technikája érthető és támogatható, hiszen súlyos, mély és az egész világot megrengethető problémák rejtőznek az indiai embertömegben. De ez az ismerethalmaz szilánkos, az ábrázolási módszerek pedig hasonlatosak a segélycsomag-politikához: felszínes tűzoltások csupán.

Az előző mondatok mindazért íródtak le, hogy meghatározzák mi NEM jellemző Szamódy Zsolt Indiáról készített fotósorozatára.  A legfeltűnőbb a fotográfiákon éppen a látszólagos eszköztelenség, a drámai ellentétek tudatos kerülése.  A fotográfus zavarba ejtően őszintén, felkiáltójelek nélkül mutatja be saját Indiáját. Pontosságát egyetlen percre sem veszíti el, miközben szeretettel és érdeklődéssel figyel és hajlik az indiai emberek szokásainak, mindennapjainak megfigyelésére. Nem erőlködik, hogy különleges pillanatoknak, érdekesnek vélt helyzeteknek lesipuskása legyen, hanem sétál és figyel. Erősen koncentrál, fürkész, majd csak úgy elsüti a fényképezőgépet. Nem dokumentál, látszólag nem tesz különbséget érdeklődése tárgyában. Lehet az piac, fürdés, épület, diáklány, vagy bámuldozó negyvenes férfi. Szabadjára engedi a néző szemét a kalandozásban, úgy csatlakozhatunk bele a képekbe, mintha sétára indulnánk, olyanra, amelyben nem látványosan, de radikálisan félretesszük konvencionális látásmódunkat. Ne a reklámokból áradó különlegességekre, és a dramatizált információk ideologikusságára figyeljünk, hanem merjük önállóan fölfedezni a világot. Szamódy képeinek a „hősei” nem a megalázott és megnyomorított, hanem vidám, mosolygós emberek. Fölülről az ideológia szintjéről nézve megszomorítottak, lásd a statisztikai adatokat, a katasztrófahíreket, mégis a hétköznapokat az élet vágya lengi körül. Ha az alábbi fogalmak: demokratikus, antidiszkrimináció nem járatódtak volna le, akkor alkalmasak lennének Szamódy fotográfiáinak jellemzésére. Szem és kamera lencséje megrázkódtatások helyett békességet keres és talál Indiában…”

 

Bodgaya - részlet a kiállítás képeiből.
Képgaléria - kattins a képre!