Már egy hete csak a ballagásra gondolok.

Bevásárlás, virágrendelés, sütés-főzés, utolsó simítások az ajándékon. (A meglepetés egy különleges fényképalbum lesz a fiam első 18 évéről, feliratokkal és dekorációval körítve.)

 

Végre felvirrad a nagy nap, 2010. április 30. Kora délután elkezdenek szállingózni a vendégek: Közeli családtagok, rokonok és barátok az ország másik végéről. Nagyjából 20 fő szorong a két és fél szobás lakótelepi lakásban. Rövid evés-ivás után elindulunk. A szalagavató tapasztalataiból kiindulva nem is reménykedem, hogy lesz parkolóhely a gimi közelében. Csodák csodájára, még csak keresgélni sem kell, a rendőrséggel szemben elsőrangú helyet találunk.

Érkezésünkkor a végzős diákok számára már javában tart a ballagás. Végigjárják az iskola termeit, s énekelve búcsúztatják a diákéveket. Közben egyre nagyobbra duzzad a tömeg az udvaron. Az időjárás talán túl kegyes is hozzánk, minimum 35 fok lehet a napon. A fák nyújtotta árnyékban hamarosan egy talpalatnyi hely sem marad. (Ha lenne egy kis üzleti érzékem, akkor hideg sört és üdítőt árulnék a kerítés tövében az egybegyűlt nagyérdeműnek.)

Négy óra után sorra megérkeznek a ballagó osztályok is. A Himnusz és az ünnepi műsor alatt elkalandoznak a gondolataim. Nosztalgiázom, hiszen valaha én is az Árpád padjait koptattam. Szépek voltak azok a diákévek is, de az eltelt több mint 25 év alatt szerintem sokat változott – méghozzá előnyére- a gimi. Egy-két ismerős arc is felbukkan a régi tanári karból: Kisfaludy tanárnő, s az idén nyugdíjba vonuló Saltzer tanár úr, aki már-már emblematikus alakjává vált az iskolának.

 

 

Képgaléria - 1. rész - kattints a képre!

 

Képgaléria - kattints a képre!

 

 

Képgaléria - 2. rész - kattints a képre!

 

Képgaléria - kattints a képre!

 

 

A hangosbemondó hangja ránt vissza a jelenbe. Végre oda lehet adni a virágokat a ballagóknak. Halált megvető elszántsággal vetem bele magam a tömegbe. Elsőre szinte reménytelennek tűnik, hogy eljussak a fiam közelébe, kisebb kézitusa árán mégis sikerül. A virágok előtt kiütéssel győz egy palack hideg ásványvíz, amit a fél órája öltönyben aszalódó fiam hálásan vesz magához. E kis közjáték után lassanként újrarendeződnek a sorok, díjátadás következik, s búcsúzóul a tizenkettedikesek még körbejárják az iskolát.

A jó hangulatú éttermi vacsora és mintegy száz családi fotó elkészítése után hazaszállingóznak a vendégek. Este kilenckor fiam is elindul szerenádozni. Én éjjel egy óráig tartom magam, aztán feladom, nem virrasztok tovább. Hajnalban szólal meg a csengő, s a „gyerek” szerencsére egyben megérkezik, bevonul a szobájába és fél perc múlva, már alszik is. Reggel azért szűkszavúan annyi infót kiszivárogtat, hogy a szerenádozás is jól sikerült.

Hát itt tartunk. Véget ért egy szép időszak, véget értek a középiskolás évek, s hétfőtől már újabb izgalmak várnak ránk, hiszen kezdődnek az érettségi vizsgák…

 

Egy fáradt, de büszke szülő jegyzete

Ugrás a lap tetejére! Ugrás a lap tetejére - kattints az ikonra!