Nemcsak ép testben ép a lélek

Interjú
Kotormann László
sportolóval

 

kotormann101224banner

A most következő riportunkban egy olyan kiemelkedő sporteredményekkel rendelkező fiatalember történetét mutatjuk be, akinek nem túl jó lapokat osztott az élet, és mégis minden nehézség ellenére példamutatóan helytállt, bebizonyítva a világnak, hogy nem csak ép testben lehet ép a lélek.

Kotormann László

 

 

Tatai Tibor: Laci, kérlek, mutatkozz be.

Kotormann László: Kotormann László vagyok. 40 éves. Mozgássérült vagyok 1988 óta.

P. Horváth Zsuzsi: Mi történt veled?

Laci: Motorbalesetem volt.

Zsuzsi: Milyen sérülésed lett?

Laci: Nekem a fél lábamat levitte egy teherautó, szóval leszakadt.

Zsuzsi: És hogyan sikerült ebből az élethelyzetből talpra állnod, vagyis hogyan sikerült ezt az egészet feldolgoznod?

Laci: Majdnem egy évig ki sem mentem az utcára, annyira szégyelltem magam. Aztán utána valahogy mégis kimentem az emberek közé.

Zsuzsi: Magadtól, vagy segített valaki?

Laci: Az exnejem. Vele mentem ki lényegében először az utcára.

Tibor: Akkor ez nem semmi trauma lehetett neked…

Zsuzsi: És akkor, hogyan jártál? Mankóval?

Laci: Először hónaljmankóval.

Tibor: Hány éves voltál akkor Laci?

Laci: Tizennyolc.

Tibor: Azt a mindenit! Kegyetlen lehetett…

Laci: Akkor végeztem el az Iparit.

Tibor: Tehát még nem volt munkahelyed.

Laci: De. Három hónapja dolgoztam.

Tibor: Meg kellett változtatnod emiatt a gondolkodásodat?

Laci: Én a gondolkodásomat nem változtattam meg. Ugyanúgy élek, mint korábban. Csak annyiban be vagyok korlátozva, hogy nem tudok ugrálni, nem tudok fára mászni.

Tibor: Jó, de ezt akkor, közvetlenül a baleset után hogyan élted meg?

Laci: Ugyanígy. Egyszerűen nem érdekelt, hogy most így nézek ki. Van, akinek haja nincs, van, akinek foga nincs, van, akinek esze nincs. Nekem meg fél lábam nincs. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak ennyi bajom lett. Ugyanígy a karomat is elveszíthettem volna, vagy agyilag is megsérülhettem volna.

Zsuzsi: Hogy történt ez a motorbaleset? Valaminek nekimentél, vagy elestél?

Laci: Elütött egy teherautó. Egy kereszteződésben kimentem elé.

Zsuzsi: Ezek szerint akár meg is halhattál volna. Egyedül ültél a motoron?

Laci: Nem. De hogy ki vezette, vagy ki nem, azt nem tudom.

Zsuzsi: Tehát elveszítetted úgymond a balesettel kapcsolatban az emlékezetedet?

Kotormann László

Laci: Teljes mértékben. Az a nap teljesen kiesett. Annyit tudok, hogy jöttünk Tarjánból, de hogy azután mi volt…

Tibor: Azt sem tudod, hogy te vezettél-e?

Laci: Azt sem tudom.

Zsuzsi: És mi lett a másikkal? Meghalt?

Laci: Igen.

Zsuzsi: A barátod volt?

Laci: Igen. Lemaradtunk. A többiek, akikkel együtt voltunk azt mondták, hogy azért, mert cserélni akartunk. Lehet, hogy cseréltünk, de lehet, hogy nem. Ezt sem tudom. Csak arra eszméltem, hogy ott fekszem a kórházban, de hogy miért, azt nem tudtam.

Zsuzsi: És ki mondta meg, hogy elveszítetted az egyik lábad?

Laci: Senki.

Zsuzsi: Egyszerűen magadtól észrevetted, hogy nincs fél lábad?

Laci: Igen. Ki akartam menni a WC-re, aztán nem tudtam…

Zsuzsi: És honnantól hiányzik, combtól?

Laci: Nem. Térd fölött van vége. A jobb térdem ment rapittyára. Azért kellett a térd fölött levágni, mert különben nem tudtam volna műlábat kapni, csak mankóm lett volna.

Tibor: És akkor innentől kezdve nyilván azért sok mindenben megváltozott az életed…

Laci: Igen. Például, amikor buszra szálltam, rájöttem, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint eddig. Meg kellett gondolnom, hogy melyik lábammal lépek le először a buszról a járdára. Ha nem jól léptem, akkor hasra estem.

Tibor: A baráti köröd változott?

Laci: A baráti körömből senki sem maradt meg.

Zsuzsi: Senki?

Laci: Senki.

Zsuzsi: Ez egy ilyen motoros társaság volt?

Laci: Így van.

Zsuzsi: És nem is látogattak meg a kórházban?

Laci: Két-három gyerek.

Zsuzsi: Aztán ők is elmaradtak?

Laci: Így van.

Tibor: És ezt hogy élted meg?

Laci: Nem érdekelt.

Kotormann László díjai

Tibor: Szóval ilyen „dafke” voltál, dacos?

Laci: Azt gondoltam, hogyha nem jönnek, akkor én miért szaladjak utánuk.

Zsuzsi: És az óta lettek új barátaid?

Laci: Nincsenek. Úgymond igazi barátom nincs.

Tibor: Ezt a rokkant létet hogyan éled meg? Például, te hogy látod, hogy miért nem barátkoznak veled? Volt már olyan, hogy kigúnyoltak?

Laci: Engem soha nem majmoltak.

Tibor: Vagy csak nem szúrtad ki.

Zsuzsi: Az is lehet, hogy a Laci azért nem szúrja ki, mert nem foglalkozik egyáltalán vele.

Laci: Mondjuk edzésen azért volt olyan, hogy egy srác odajött hozzám, és megkérdezte, hogy mennyit tudok guggolni… Ilyen beszólások voltak régebben.

Zsuzsi: Tehát így kóstolgattak…

Laci: Így van. Bántotta őket, hogy én elmentem a versenyekre és sorra nyertem.

Zsuzsi: Tehát mozgássérülten jobb eredményeket értél el, mint ők egészségesen.

Laci: Igen.

Zsuzsi: Ez előtt a baleset előtt te sportoltál?

Laci: Bokszoltam.

Zsuzsi: Hány éves korodtól?

Laci: Tizennégy.

Zsuzsi: És ott is voltak eredményeid?

Laci: Nem. Vittek volna versenyre, de volt egy edzőmérkőzés, ahol csúnyán lefejeltek, és akkor azt mondtam, hogy ezt befejeztem.

Zsuzsi: Túl erőszakosnak találtad?

Laci: Így van.

Tibor: Te egyébként nem vagy egy erőszakos ember. Kerülöd a feszült helyzeteket?

Laci: Kerülöm. Nyugodt típus vagyok. Gyerekkorom óta ilyen vagyok.

Tibor: Szoktál érezni dühöt, haragot?

Laci: Főleg magamra szoktam haragudni, például, ha edzésen elbénázok valamit.

Tibor: Van köze a sportolói pályafutásodnak a balesetedhez?

Laci: Igen.

Tibor: Hogy indult ez az egész?

Kotormann László díjai

Laci: Egy gyerekkori barátom, Kovács Gábor hívott le az edzőterembe súlyt emelni.

Zsuzsi: De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre még ott tartunk, hogy a baleseted után kaptál egy műlábat…

Laci: A műlábbal külön meg kellett tanulnom menni.

Zsuzsi: Mennyi idő alatt lehet megtanulni műlábbal járni?

Laci: Ez akarat kérdése. Nekem kb. egy hónapba telt. Először úgy mentem, mint egy bicebóca, két bottal, de ez engem akadályozott. Utána mentem egy bottal, aztán elraktam a botot. Sokszor estem is…

Tibor: Egyébként Laci, nyugodtan merem állítani, hogy aki téged megismer, az egy idő után el is feledkezik a műlábadról, olyan természetesen élsz együtt vele.

Laci: Amit meg tudok csinálni, és meg is akarok, azt megcsinálom. Tudok talicskázni és tudok fát vágni is. Ha kell, égőt cserélek, felmászok a székre.

Tibor: Ez nagyon jó, hogy csak annyira foglalkozol a korlátaiddal, amennyire feltétlenül muszáj.

Laci: Csak akkor zavar, ha bemegyek valahová, ahol le kellene vetnem a cipőmet. Most már nem tudok lehajolni, a sport miatt túl kötöttek lettek az izmaim.

Tibor: Na, szóval ott tartottunk, hogy kikerültél a kórházból, és a gyerekkori barátod levitt az edzőterembe…

Laci: Nagyon sovány voltam, kb. negyven kiló.  Erősödnöm kellett, mert elfújt a szél, olyan vékony voltam. Csináltattam egy fekve nyomó padot, ezen pár hónapig otthon edzettem. Aztán lementem a konditerembe, akkor már 50 kilót tízszer ki tudtam nyomni.

Tibor: Szóval nem akartál abszolút kezdőként odamenni?

Laci: Így van.

Tibor: És rögtön megtetszett a fekvenyomás, amikor kipróbáltad?

Laci: Persze, mert éreztem magamon, hogy változok, erősebb vagyok tőle.

Tibor: Nagyobb önbizalmad lett?

Laci: Az önbizalmam az mindig megvolt, de most látszott rajtam, hogy épülök föl.

Tibor: Engem érdekelne az is, hogy mint mozgáskorlátozott embernek, mennyire lettek behatárolva a lehetőségeid az élet bármely területén?

Zsuzsi: Te középiskolában minek tanultál?

Laci: Épületburkolói szakmám van.

Kotormann László

Zsuzsi: Így tudnál dolgozni ebben a szakmában egyáltalán?

Laci: Nem. Ahhoz térdelni kell, és én nem tudok térdelni.

Zsuzsi: Tehát ez már egy korlát…

Tibor: Akkor ott rögtön kiderült, hogy amit tanultál, azt nem tudod használni. Mi történt ezután?

Zsuzsi: Rokkantnyugdíjas lettél?

Laci: Igen.

Zsuzsi: És mikor kezdtél el dolgozni?

Laci: A rokkantnyugdíj után egy évvel. Összeszerelő lettem.

Zsuzsi: Ez ugye ilyen betanított munka volt futószalagon?

Laci: Igen.

Tibor. És nem szegte a kedved, hogy nem dolgozhattál az eredeti szakmádban? Nem gondolkoztál egy másik szakmán?

Laci: Gondolkozni lehet, csak nem mindegyik szakmára vagyok alkalmas. Amit szerettem volna, arra nem vagyok alkalmas.

Zsuzsi: Még mi érdekelt volna?

Laci: Mondjuk a szakács szakma, de ott is állni kell. Vagy a cukrász, de ott is állni kell.

Tibor: És nem ment el a kedved?

Laci: Nem. Kerestem tovább. Végül az üzletvezetőségnél kötöttem ki.

Zsuzsi: És hol voltál üzletvezető?

Laci: A saját boltomban, négy évig.

Zsuzsi: És mit árultál?

Laci: Újságot, játékot, cigit stb.

Tibor: Egy trafikod volt?

Laci: Igen, csak az volt a baj, hogy reggeltől estig ott kellett lenni, mert nem volt alkalmazottam, így egy idő után belefáradtam. Visszaadtam a vállalkozást, megpróbáltam más munkát találni de sokáig nem sikerült.

Tibor: És hogy látod, azért nem találtál munkát, mert eleve előítélettel kezeltek?

Laci: Sok helyen igen.

Tibor: Tehát nem voltak arra kíváncsiak, hogy mennyit tudsz valójában dolgozni, csak rád néztek, látták, hogy rokkant vagy, és eldöntötték, hogy akkor nem kellesz.

Laci: Így van. Nem vállalnak értem felelősséget, hátha munkából jövet-menet elesek…

Zsuzsi: … és akkor az, munkahelyi balesetnek minősül.

Laci: Igen.

Zsuzsi: A jelenlegi munkahelyed hogyhogy mégis vállalja ezt a kockázatot?

Kotormann László

Laci: Ez egy kifejezetten rokkantakat foglalkoztató cég. Erre épült. Egyébként előtte akárhova mentem, mindenhol elzárkóztak, mintha fertőző beteg lennék.

Tibor: Ugyanez van a munkanélküliekkel is. Mint egy fertőző beteget, úgy kerülnek az emberek, ha munkanélküli vagy, nehogy őket is magukkal rántsd. Ez egy nagyon komoly probléma nálunk. A rokkantak esetében is hathatósabb állami segítségre lenne szükség, olyan segítségre, amely támogatná az elhelyezkedésüket, hiszen az állam is jobban járna, ha a rokkant emberek el tudnák tartani magukat, és nem szorulnának kegyelemkenyérre.

Zsuzsi: És hogyan jöttek az első sportsikerek?

Laci: Hát kb. egy éve voltam a Tatabányai Atlasznál, amelyet egy bánya balesetben megsérült súlyemelő srác, Kovács László vezetett, és ő fantáziát látott bennem. Ő vitt az első versenyemre.

Zsuzsi: És ott milyen eredményt értél el?

Laci: Egészségesek között indultam, és harmadik helyezett lettem.

Zsuzsi: És ezt így lehet? Simán indulhatsz egészségesek között?

Laci: Igen, csak fordítva nem működik ez. De viszont külföldi versenyeken, pl. Európa Bajnokságon, már nem indulhatnak mozgássérültek egészségesek között.

Zsuzsi: De miért, ha egyébként fel tudnák venni a versenyt?

Laci: Azért, mert esetleg győzhetnek, és az, az egészséges sportolói társadalom számára szégyen lenne.

Tibor: Tehát gyakorlatilag nemcsak a munkában, de a sportban is korlátok közé vagy szorítva. Te a sportsikereiddel mégis rácáfolsz erre az egészre, és megmutatod, hogy igenis lehetséges az, hogy valaki sérülten is tud ugyanúgy óriási teljesítményeket elérni, mint egy ép ember. Ez nagyon fontos dolog.

Laci: Nekünk sokszor, ha 120 százalékon teljesítünk, azt se ismerik el.

Zsuzsi: Az első versenyed hány éves korodban volt?

Laci: Huszonhárom évesen.

Zsuzsi: Most negyven éves vagy, tehát tizenhét év sportpályafutás van a hátad mögött. Látom, hogy rengeteg kupád, érmed van. Ez alatt a tizenhét év alatt, melyek azok a legnagyobb sikerek, amiket elértél?

Laci: Az első verseny után magyar bajnok lettem a mozgássérültek között, és utána ezt mindig meg kellett védeni. Tizenhét éve nem találtam legyőzőre.

Zsuzsi: Ezek a versenyek súlycsoportonként vannak, ugye?

Kotormann László

Laci: Igen.

Tibor: Csak összehasonlításképpen, mi a különbség ugyanabban a súlycsoportban az egészségesek és a mozgássérültek teljesítménye között?

Laci: Azt lehet mondani, hogy az erőemelés sportágon belül az ép emberek sokkal többen vannak. Mi ezt a sportot mozgássérültként nagyon kevesen csináljuk. Egy tíz fős csapat van, azt hiszem nyolc súlycsoportban.

Tibor: És akkor nektek kevesebbet kell nyomni?

Laci: Nem, nem. Ugyanannyit, itt csak az erő motivál. Lényegében fekszünk a padon, leengedjük a súlyt a mellünkre, és onnan indítjuk, csak mi fekvő helyzetből, úgy hogy a lábunk is a padon van, mintha ágyban feküdnénk, míg az épek lába érintkezik a földdel.

Tibor: Tehát a testhelyzet egy kicsit más, de a nyomott súly az azonos.

Laci: A súly az adott, azt ki kell nyomni.

Tibor: Mese nincs. Tehát nincs olyan, hogy azért, mert te rokkant vagy, kevesebbet kell nyomni.

Laci: Így van.

Zsuzsi: És melyik pozíció az előnyösebb?

Laci: Az épeké, mert ők ki tudnak támasztani a talpukkal. Mi le vagyunk kötözve, mert van olyan mozgássérült sportoló, aki tolószékes, így hogy nehogy leessen a padról, le kell kötözni, és emiatt minket is lekötöznek.

Zsuzsi: Tehát azt lehet mondani, hogy ha te ugyanazt a súlyt kinyomod,mint egy egészséges, akkor az tőled nagyobb teljesítmény, mert te egy nehezebb pozícióból nyomod azt ki.

Laci: Igen. Vannak olyan technikák, amit ők velünk ellentétben meg tudnak csinálni, pl. behomorítanak és hidat csinálnak. Csak az a lényeg, hogy a váll és a fenék érintkezzen a paddal.

Tibor: Magyarul vannak olyan sportágak, így a fekve nyomás is, amit egészségesek és mozgássérültek egyaránt űznek, csak ti annyival vagytok nehezebb helyzetben, hogy vannak olyan technikák, amiket nem tudtok alkalmazni, azért, mert nektek mások a körülmények. Végeredményben itt a kinyomott kilók nagysága számít.

Laci: Igen.

Tibor: Kik az edzőid?

Laci: Úgymond a kezdő nevelőedzőm az Kovács László volt. Utána sokáig egyedül edzettem, nem volt edzőm, ez olyan kb. tíz év volt. S most egy három éve Németh Józseffel dolgozom.

Zsuzsi: És milyen egyesületnél vagy?

Laci: Régen a Tatabányai Atlasznál voltam, most jelenleg a Tatabányai Balázsi SE sportolója vagyok.

Képgaléria - kattints a képre!

Tibor: És kik a sporttársaid, akikkel együtt edzel?

Laci: Két mozgássérült srác van még rajtam kívül, az egyikük Babócsik Sándor, vele súlyt is lökök. Neki is motorbalesete volt és szintén a lába sérült meg. A másik srác a Dudás Nikosz, ő még csak tizenöt éves. Neki csontritkulásos betegsége van. Mindhármunknak Németh József az edzője.

Zsuzsi: És az edzőtök csak veletek foglalkozik, vagy egészségesekkel is?

Laci: Csak velünk.

Zsuzsi: És őt ki fizeti?

Laci: Őt a sport szeretete hajtja. Főállásban vállalkozó, és egy forintot sem kap utánunk, de még egy köszönöm szót sem, sem a vezetéstől, sem az egyesülettől, sem senkitől.

Kotormann László és Babócsik Sándor - Az első helyezettek

Kotormann László és Babócsik Sándor - Az első helyezettek

Zsuzsi: Csak tőletek…

Laci: Így van. Ott van velünk az edzéseken, hajt minket, dicsér minket, ha kell, leszid. A maga tapasztalatait adja át nekünk.

Tibor: És ki ad nektek otthont? Hol van ez az edzőterem helyileg, hol találhat meg titeket az, aki elolvassa ezt a cikket, és esetleg kapcsolatba szeretne lépni veletek?

Laci: Újvárosban a Dinamic Studió épületében vagyunk, a Mártírok útja 44. szám alatt, a régi Klubkönyvtár helyén. A tulajdonos Estók Endre. Neki sokat köszönhetek, mert nem kell pl. tagdíjat fizetnem, fedezi a versenyek nevezési díjait és fizeti a versenyeknél a benzinköltséget is.

Tibor: Végre van, aki támogat…

Laci: Igen, a versenyeknél támogat, de a felkészülés költségeit ő sem tudja fedezni.

Tibor: Nyilván neki sincs mindenre pénze.

Laci: Így van, ehhez már sajnos nem tud hozzájárulni.

Zsuzsi: Te milyen súlycsoportú vagy?

Laci: Hatvanhét és fél.

Zsuzsi: És van valami speciális táplálkozásod, amire szükséged van?

Laci: Fehérjék, proteinek, meg a vitaminok. Ezen kívül lenne még több táplálék kiegészítő, amit kellene szedni.

Zsuzsi: De ez pénzkérdés?

Laci: Ez pénzkérdés.

Tibor: Ezekre a te körülményeid között gondolom, kevés lehetőséged van.

Laci: Jóformán semmi nincs, mert ezek nagyon drágák.

Zsuzsi: És ezzel akkor te hátrányba kerülsz?

Laci: Hátrányba kerülök, mert így nem tudok annyi fehérjét bevinni, mint aki táplálék kiegészítővel viszi be, azaz proteint iszik. Én annyi húst nem tudok megenni, meg nem is tudnám megvenni, pedig ezzel lehetne az izomzatot építeni.

Zsuzsi: Elsősorban hazai, vagy inkább külföldi versenyeken szoktál indulni?

Laci: Indultam már négyszer külföldi versenyen, de a mostani helyzet alapján nincs rá lehetőségem.

Zsuzsi: Hogy jutsz el a versenyekre?

Laci: Akkor saját pénzből jutottam el.

Zsuzsi: Saját pénz, saját kocsi… És szállás is kell, nem?

Tibor: Most akkor elérkeztünk egy olyan témakörhöz, amelyik nagyon fontos a Laci szempontjából. Mi a különbség egy ép és egy rokkant sportoló anyagi helyzete között? Miért nem kapsz te igazi támogatást?

Laci: Ez egy jó kérdés.

A súlyzó

Tibor: Na de próbálkozol? Kértél?

Laci: Persze, kértem.

Zsuzsi: Kitől lehetne itt támogatást kapni?

Laci: Az önkormányzattól lehetne. Eddig, amit kaptam az egy minimális összeg volt.

Zsuzsi: Mennyi?

Laci: 70 000 forint.

Zsuzsi: Egy évre?

Laci: Igen.

Zsuzsi: És ebből kellene fedezned a felkészülést, az útiköltséget, a szállást és a táplálék kiegészítőket is?

Laci: Így van.

Tibor: És ez kin múlik?

Laci: Azokon, akik a Polgármesteri Hivatalban a sporttámogatásokról döntenek. Egyedül a Zsidek Ferenc képviselő intézett év elején egy kis pénzt.

Tibor: És próbáltál magán cégektől támogatást szerezni?

Laci: Próbáltam, de mindenhol elutasítottak. Ez nem olyan népszerű sportág, mint a futball.

Tibor: Az által, hogy te sportolsz, az életminőséged menyiben változott meg? Jobban bírod magad?

Laci: Így van. Van fizikai erőm, nem vagyok beteg.

Tibor: Fontos dolog akkor szerinted egy rokkant ember számára a sport?

Laci: Sokkal kiegyensúlyozottabb az életem.

Tibor: Tehát sokkal jobban bírod terheléseket, hiszen neked nap, mint nap meg kell küzdened olyan problémákkal, amelyek az ép emberek számára elképzelhetetlenek.

Zsuzsi: Gyakorlatilag jobb kondiban vagy, mint sok ép ember.

Laci: Hát a koromhoz képest igen. Nem sok olyan ép negyvenéves sportolót ismerek, aki ilyen fizikummal rendelkezik és a súlyához képest ennyire erős. Úgy érzem, felnéznek rám a fiatal gyerekek az edzőteremben, mert annak ellenére, hogy rokkant vagyok, sok mindent elértem. Mindenki gratulál.

Tibor: Na de ebből sajnos nem lehet megélni.

Zsuzsi: Most megpróbálok egy szponzor fejével gondolkodni. Mitől lenne jó egy szponzor számára, hogyha támogatna téged? Hogyan származna ebből neki üzleti haszna is?

Laci: Úgy, hogyha több versenyre tudnék elmenni, köztük külföldi mozgássérült versenyekre. Külföldön elismertebb ez a sportág, mint itt Magyarországon, jóval nagyobb a nézőszám is.

Zsuzsi: Tehát külföldön, főleg Nyugat-Európában nagyobb becsben tartják a mozgáskorlátozottak sportját, mint nálunk. Nálunk ez egy eltitkolt valami.

Korormann László , Dudás Nikosz, Babócsik Sándor, és az edző -"Hacsi"  Németh József

Korormann László , Dudás Nikosz, Babócsik Sándor,

és az edző -"Hacsi" Németh József

Laci: Magyarországon látszólag kétfajta sport létezik a mozgássérülteknél, az úszás és a vívás. A többiekről nem nagyon lehet hallani.

Tibor: Remélem, ez a beszélgetés is egy kicsit hozzájárul ahhoz, hogy mindez megváltozzon.

Zsuzsi: És mik a távlati terveid, mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?

Laci: Szeretnék kijutni az Európa Bajnokságra és a Világbajnokságra.

Zsuzsi: Mikor lesznek ezek?

Laci: EB és VB minden évben van. Nálunk többször van mozgássérülteknél, mint az épeknél. Ezen kívül még mindenképpen szeretnék kijutni a 2012-es Olimpiára. Jó lenne, ha csak a sporttal tudnék foglalkozni, és nem kellene a megélhetésem miatt dolgozni járni. Ha csak a sport lenne, akkor még jobb teljesítményeket tudnék elérni.

Zsuzsi: Hetente mennyi időt fordítasz edzésre?

Laci: Hetente négyszer, napi két órát edzek. Az idén a Tatabányai SC Geotechnél - Hoffer József irányításával - dobóatlétikával is elkezdtem foglalkozni. Rögtön egy magyar bajnokságon indultam, ahol először vettem a kezembe gerelyt, súlyt és diszkoszt. Gerelyhajításban harmadik lettem, súlylökésben hetedik és diszkoszvetésben is harmadik. Az erőm megvan, de a technikában még fejlődnöm kell. A dobóatlétikában még nagyobb esélyem van a világranglistán előkelőbb helyezést elérni, mint a fekvenyomásban.

Tibor: És mi motivál téged? Mi az, amiért ezt az egészet csinálod?

Laci: Szeretem csinálni. Szeretem a sikerélményt, szeretem, amikor azt mondják: Kotormann László nyert.

 

 

 

 

 

Kotormann László eddigi sportteljesítményei:

 

 

Erőemelő eredmények:

 

1992. Magyar Testépítő és Erőemelő Szövetség junior kat. 3. helyezés

1993. Mozgáskorlátozottak Erőemelő Országos Bajnoksága 3. helyezés

1993. IPC European Powerlifting Championships 10. helyezés

1995. European Bench Press 4. helyezés

1995. Magyar Bajnokság 1. helyezés

1995. Balaton Kupa 4. helyezés

2007. Magyar Bajnokság 1. helyezés

2008. Sebi Kupa 1. helyezés

2008. Magyar Bajnokság 1. helyezés

2008. Erzsébetvárosi kupa 1. helyezés

2008. 3. Power Station Kupa 1. helyezés

2008. Pusztaszabolcsi Kupa 2. helyezés

2008. Pusztaszabolcsi Kupa mozgáskorlátozott kategória 1. helyezés

2009. Magyar Kupa 1. helyezés

2009. 20. Jubileumi Magyar Bajnokság 1. helyezés

2009. Hungarian Open Powerlifting Championhips 2. helyezés

2009. 4. Power Station Erőemelő Bajnokság 1. helyezés

2010. Szabó Attila Emlékverseny 1. helyezés

2010. Havanna Kupa 1. helyezés

2010. 5. Power Station Kupa 1. helyezés

 

 

Dobóatlétika eredmények:

 

2010. Németh Miklós Gerelyhajító Verseny 2. helyezés

2010. MLMS Atlétikai Országos Bajnokság:

            Gerelyhajítás - férfiak álló kat. (helyből) 3. helyezett

            Súlylökés- férfiak 7. helyezett

            Diszkoszvetés – férfiak 2. helyezett