DunapART alkotótelep

Koppánymonostor - 2008 - 2009 - 2010

Tatai Tibor

DunapART alkotótelep - 2010.
Tatai Tibor

Ez év augusztusában egy különleges fiatal alkotócsapattal hozott össze a sors a koppánymonostori DunapART művésztelepen. Örömmel készítettem velük riportot, mert általuk egy olyan művészeti kezdeményezést ismerhettem meg, amely véleményem szerint egyedülálló az országban. Az alkotótábor életét, tematikáját minden évben maguk a résztvevők – akik valamennyien valamilyen művészeti főiskola/egyetem jelenlegi, vagy frissdiplomás hallgatói - határozzák meg. Az ifjú táborlakók az ország különböző területeiről barátként, ismerősként érkeznek, azonos érdeklődéssel, ambícióval.

 

A művésztelep után az elkészült alkotásokból a komáromi Kisgalériában – mintegy összegzésképpen, immár harmadik éve, kiállítás születik.

 

A riportban szereplő képeket - a 2008-2009-es évből - maguk az alkotók bocsátották a rendelkezésemre.

 

Az írás, amely a beszélgetésünkből született, bepillantást enged a tábor életébe, és a tehetséges fiatalok elképzeléseibe.

 

————————

 

2008 - a művésztelep életéből

2008 - Kállai Anna és Sántha Péter

Tatai Tibor: Akkor beszéljünk a helyszínről, kezdjük talán azzal, hogy hol is vagyunk.

Gábor Éva: Koppánymonostoron vagyunk a Fenyves Táborban, és a Komáromi Művelődési Ház támogatásával lehetünk itt. Ez a hely azért alkalmas művésztelep szervezésre, mert távol esik a zajos, sűrűn lakott területektől, itt van a Duna-part, ami nagyon vonzó a számunkra…

Tatai Tibor: Strandolni is szoktatok?

Gábor Éva: Az idén, és tavaly sem nagyon adódott alkalom erre, mert nagyon magas volt a vízszint, meg kevés napsütéses idő volt, de az első művésztelepen volt egy jó kis délutánunk, amikor fürdőztünk, és rajzoltunk is a parton.

Tatai Tibor: Nem nagyon koszos a Duna?

Gábor Éva: Hát, azt nem tudjuk, hogy mitől olyan zöld, de nem is foglalkoztunk vele.

Tatai Tibor: Van a tábornak vezetője, aki összefogja az egészet?

Gábor Éva: A technikai szervező én vagyok. A párom Nagy Imre sokat segít nekem pl. a kapcsolattartásban, az e-mailek írásában.

Tatai Tibor: Ez azt jelenti, hogy ez egy nem hivatalos kezdeményezés, ezt ti találtátok ki magatoknak.

Gábor Éva: Eredetileg igen, de a komáromi Csokonai Művelődési Központ támogat minket, ez végül is hivatalosan az ő rendezvényük, mondhatjuk, hogy én csak a kapcsolattartó vagyok velük.

Tatai Tibor: A költségeket hogy állapítjátok meg?

Gábor Éva: A szállás ingyen van. A művelődési ház biztosítja nekünk, ezen kívül az anyag- és eszközbeszerzést is támogatja, ahogy tudja. Ez a támogatás az elején több volt, most egy kicsit kevesebb lett.

Tatai Tibor: A tapasztalat hozta ki, vagy valami más alapján dől el a támogatás összege?

2008 - a művésztelep életéből

            2008 - Komárnóban

Gábor Éva: Hát ez most sajnos véletlenszerűen alakult így. De talán nem is olyan nagy baj, mert vannak olyan maradandó eszközök, amik megvoltak már régebbről, így ezeken tudtunk spórolni. De sok minden hiányzik. Ez érezhető most is, például a gépeknél. Hogyha egyszerre több ember dolgozik fával, akkor mindenkinek ki kell várnia a sorát a láncfűrésznél, vagy a flexnél.

Tatai Tibor: Ti úgy tudom, hogy mindannyian itt az alkotótáborban, valamilyen művészeti területről érkeztetek. Megkérlek benneteket, hogy mutatkozzatok be és mondjátok el, hogy milyen képzőművészeti ággal foglalkoztok. Imre!

Nagy Imre: Nagy Imre vagyok. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János karán vizuális nevelést hallgatok. Jelenleg a szobrászat és a fotózás érdekel, de a tavalyi táborban pl. a festészettel próbálkoztam, tehát még nincs kifejezett irányzat, ami mellett elköteleztem magam.

Kelemen Dénes: Kelemen Dénes vagyok, és most vagyok itt először. 2003-ban végeztem a Képzőművészeti Egyetem festő és vizuális nevelőtanár szakán. Művésztelepekre járok negyedik éve. Itt most vagyok először, és nagyon tetszik, mert ez az első művésztelep, ahol csak fiatalok vannak, tehát korombeliek. Ez a hely ettől is különleges, meg hát rengeteg anyag van, rengeteg technikát ki lehet itt próbálni. Én jelenleg most két festményt csináltam, és két fametszetet. Remélem, ha jövőre is meghívnak, akkor más dolgokat is kipróbálhatok.

Képgaléria - kattints a képre!

2008 - a DunapART művésztelep alkotásait összegző kiállítás megnyitója

Kállai Anna: Kállai Anna vagyok, Pécsről érkeztem, ott végeztem a művészeti karon festőként, és vizuális nevelőtanárként. Én már harmadik éve itt vagyok, és lelkesen dolgozom, mert jól érzem magam itt, és a barátaim között lehetek. Itt van alkalmam, hogy alkossak, mert év közben rajzot tanítok iskolában, meg szakkört vezetek, meg éppen amire van lehetőség. Én festőként végeztem, de már a diplomamunkám is land artos munka volt. Ezután teljesen a land art felé fordultam, különböző szerkezeteket készítettem a természet adta kellékekből. Érdekelt a szobrászat, idén kipróbáltam ezt is. Mondanék pár szót a többiekről, akik most nincsenek itt, hogy hogyan kerültek bele az én baráti körömbe. Erőss István és Balázs Péter által szerzett nemzetközi művészetelepen, Noszvajon ismerkedtünk meg. Elhívtam őket is erre a művésztelepre. Eljöttek, és az alkotásaikat lehet látni majd a kiállításon. Vannak még itt régi pécsi és budapesti ismerőseim is. Itt pl. Balogh Írisz aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán végzett festő szakon jelenleg Zircen a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában grafikusokat oktat. Pető Zsuzsával is még a Kaposvári tanulmányaim alatt lettünk barátok, ő a Képzőművészeti Egyetemen végzett tervzőgarfikusként, jelenleg szabadúszóként és grafikus tanárként is dolgozik a Székesfehérváron a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába tanít. Ők szívbéli jó barátaim, nagyon régen, lassan tíz-tizenegy éve ismerjük egymást. Számomra most nagyon jól sikerült a tábor, mert tényleg a legjobb barátaim vannak itt.

2009 - a művésztelep életéből

2009 - Mihályffy Anna

Tatai Tibor: Gyere légy szíves közelebb te is és mondj pár szót magadról!

Kováts Nikolett: Hát én most nagy munkában vagyok, mert menet közben haza kellett mennem pár napra, úgyhogy valójában csak tegnap kezdtem valamit. Pécsett végeztem én is. Vannak itt olyanok, akikkel egy mesterhez jártunk, egy osztályba. Jó volt, hogy itt olyan arcok is fogadtak, akiket már onnan ismertem.

Tatai Tibor: Lehet, hogy az is tetszik itt nektek, hogy nem olyan kötött ez az egész. Nem?

Kováts Nikolett: Igen, igen. Úgy érzem, hogy itt egy nagyon nyitott, befogadó közösség van.

Tatai Tibor: Gyere te is közelebb! Mondjad légy szíves a neved!

Halász Gergely: Halász Gergely vagyok, és Zircen tanulok a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában grafikusnak. Grafikákat készítek tollal, tussal és most akrillal. Azért jöttem ide, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amikre év közben nincs időm.

Tatai Tibor: Általában mennyi időt töltötök együtt?

Kállai Anna: Az a helyzet, hogy mivel mindenki az ország különböző részein dolgozik, vagy tanul, így van, akivel csak szinte évente egyszer találkozunk. A Mihályffy Annával például, akit még nem említettünk még. Ő egy teljesen más világból jött. Budapest Műszaki Főiskolán Bőr szakon végzett, de mindig is vonzódott a különböző művészeti technikák iránt. Azért jött, hogy tanuljon, és hogy kipróbáljon új dolgokat, és nagyon-nagyon jó munkákat készített szerintem. Ő is állandó tagnak számít eddig minden évbe részt vett a művészetelepen.

Tatai Tibor: Ez egy jó feltöltődés is…

Kállai Anna: Igen, igen, persze. Jól eldumálgatunk, meg bulizgatunk…

Tatai Tibor: Gyere te is és mondj egy pár szót!

Sántha Péter: Sántha Péter vagyok. Pécsre jártam képzőművészeti karra. Annáékkal egy évfolyamban végeztem.

Tatai Tibor: Mivel foglalkozol?

Sántha Péter: Tanítok. A budapesti Veress Pálné Gimnáziumban rajzot. Itt főleg festek.

Tatai Tibor: Úgy tudom jobbára te készíted a táborról a fotókat is, azt is lehet mondani, hogy te vagy itt a hírmondó…

2009 - a művésztelep életéből

            2009 - Stemler Zoltán

Sántha Péter: Mindenki készít itt fotókat, akinél van gép, de egyébként tényleg szeretek fotózni. Év közben inkább fotózok, mint festek. Én inkább csak itt festek a táborban.

Gábor Éva: Mondjuk a Peti már az egyetemen is folyton fotózott, főleg embereket, csoporttársakat, mindenkit. Már ott mondta a fotótanár, hogy ez a tevékenység milyen jó, és hogy később milyen sokat fognak érni ezek a fényképek. De mozgóképeket is csináltál.

Sántha Péter: Végül is minden érdekel, ami vizuális.

Gábor Éva: De egyébként a testvérem azért van itt, hogy dokumentáljon. Ő televíziósnak tanult, meg filmesnek.

Tatai Tibor: Tényleg, hova lett? Gyere közelebb! Te is hozzátartozol az alkotóközösséghez. Ti hogyan látjátok, mennyire inspiráljátok egymást? Jelent ez valamit, hogy közösségben alkottok?

Sántha Péter: Nekem például nagyon sokat jelent.

Tatai Tibor: Vannak előre tervek, vagy itt jutnak eszetekbe dolgok?

Kállai Anna: Én konkrét tervekkel szoktam jönni. Van mindig egy dolog, amit meg szeretnék csinálni. Most egy közös projekt lesz, és mellette két önálló dolgom: egy festmény, és egy szobor. Nekem azért nagyon jó ez a tábor, mert én eddig csak szemezgettem a fa szobrászattal, de most  el is kezdtem művelni. Évától nagyon sokat tanulok és kérdezek technikai szempontból, úgyhogy ez nekem nagyon inspiráló.

Tatai Tibor: Ezeknek a közös projekteknek van egy szellemi vezetője, aki az egészet kitalálja?

Gábor Éva: Van valaki, akinek a tervei alapján dolgozunk.

Tatai Tibor: Tehát valakinek eszébe jut egy jó ötlet –ez bárki lehet, gondolom – és azt mondja: Gyerekek, nem csináljuk meg?

Kállai Anna: Ez konkrétan most úgy történt, hogy kitaláltam, készítsünk együtt  tűzszobrot. Finnországban az Erasmus program keretén belül találkoztam először a tűzszobor készítésének alapjaival és nagyon megkedveltem. Amikor hazajöttem, csináltam két tűzszobrot, és úgy gondoltam,hogy ez a technika alkalmas arra, hogy nagy méretben, sok embernek, közösen készítsünk egy látványos dolgot. Van egy happening jellege is, mert amikor felgyújtjuk, akkor elpusztítjuk azt, amit előtte megalkottunk. Gondoltam, csinálhatnánk ilyesmit együtt, és a többiek meg belementek.

Tatai Tibor: Reméljük, azért nem fogjátok felgyújtani a környéket…

2009

2009 - Murcsik Máté

Gábor Éva: Mondjuk, lejjebb van egy benzinkút a parton… Nekünk is volt egy projektünk, egy land artos projekt, aminek a szülője én voltam, és két fiú segített. Az volt benne az érdekes, hogy először nehéz volt számomra a csoportmunka olyan szempontból, hogy föl kellett adni a saját elképzeléseimet. Először egy icipicit irányítgattam a fiúkat, és utána szabadjára engedtem őket. A végén aztán sokkal szebb lett az egész, mint ahogy én azt elterveztem. Úgyhogy érdemes volt így együtt dolgozni. Még nem is mondtam, hogy mi is volt ez az egész. Egy „Duna kapu” című létesítményről van szó. Növényszövéssel készítettünk egy kapuformát a Duna parton egy fának az ágára. Ahogy én elképzeltem, ez egy nagyon szögletes, szabályos dolog volt. Aztán amikor lementünk a helyszínre, ott én is elpuhultam és átalakult a hozzáállásom. Változatosabb lett a szövésnek a mintája, hullámvonalak jelentek meg benne. A fiúk úgy építették meg, hogy boltíves lett a forma, holott én nem is úgy képzeltem, de így sokkal jobb lett. Úgyhogy eredményes volt az együttműködés.

Tatai Tibor: Hát én ezt már régen tapasztaltam, hogy más véleménye, az mennyire formálhatja az embert. Valahol, valakitől hallottam, hogy kurátora is van a tábornak. Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?

Gábor Éva: Hát eddig kurátornak talán Ölveczky Gábort a komáromi Kisgaléria vezetőjét lehetett nevezni, bár ő a tábor folyamatát nem szokta figyelemmel kísérni, csak a végeredményt szokta látni.

Tatai Tibor: Tehát ez egy szakmai felügyelet volt?

Gábor Éva: Teret adott nekünk a bemutatkozásra a Kisgalériában, de nem véleményezte az alkotásokat. Így szinte csak egymás között tudtuk értékelni a munkákat, de idén az Imi segítségével elcsábítottunk egy olyan képzőművészt, akitől tanulhatunk, úgyhogy ezt Imi el is mesélhetné, hogy hogyan sikerült...

Nagy Imre: Borbély Károlyról van szó, ő az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar Vizuális Nevelés Tanszékének a vezetője. Tanárom volt az elmúlt év során, így nem kellett sokáig győzködnünk. Nagyon szívesen elvállalta, hogy háromszor eljön hozzánk és véleményezi a munkáinkat, valamint, hogy megnyitja a kiállításunkat.

Képgaléria - kattints a képre!

2009 - a DunapART művésztelep alkotói

Tatai Tibor: Ez azt jelenti, hogy próbált belehelyezkedni a műbe, és avval együtt mondott kritikát, vagy technikai tanácsadás volt ez inkább?

Nagy Imre: Hát is, is. Borbély tanár úrnak megvan az a jó tulajdonsága, hogy az utolsó négyzetmilliméterig ki tudja elemezni a munkát, tehát nem csak az első benyomását mondja, hanem mélyrehatóan elmondja a véleményét mindenről. Emellett technikailag is nagyon sokat tudott nekünk segíteni.

Tatai Tibor: Hogyan találtátok meg ezt a helyet? Ennek nyilván van egy története. Hogyan kezdődött?

Gábor Éva: Nem is tudom már… Én Komáromban lakom. Amikor kikerültem az egyetemről, akkor nem volt meg bennem az az önbizalom, hogy valamilyen szimpóziumra bekerülhetnék, és össze akartam hozni azokat a fiatalokat, akik hasonló cipőben járnak, mint én, frissen diplomáztak, és továbbra is szükségük van a közös alkotásra, hogy ne magányosodjanak el, és hogy találjanak kiállítási lehetőséget. Azóta már eltelt három év, és én megváltoztam, mert most már több az önbizalmam. Ennek a művésztelepnek a célja is más lett, mert most már olyan gyakorlott képzőművészek is részt vesznek rajta, akik egyáltalán nem szenvednek olyan erőtlenségben, mint amit én éreztem, kikerülve a művészeti karról.

2010 - a művésztelep életéből

            2010 - Sántha Péter

Tatai Tibor: A táboron túllépve egy kicsit, kíváncsi lennék arra, hogy van-e valamiféle perspektíva előttetek? Dolgoztok, sikerült megtalálni a helyeteket?

Gábor Éva: A jövőre nézve egy alapítványt szeretnénk létre hozni. Nemrég kezdtünk el elmélkedni rajta.

Kállai Anna: Szeretnénk, hogy ne maradjon így, hanem továbbfejleszteni egy másik szintre, hogy komolyabban tudjunk ezzel foglalkozni. Úgy gondolom, hogy ha három év alatt össze tudtuk hozni ezt, akkor ebben van perspektíva.

Tatai Tibor: Nekem az tetszett meg egyébként nagyon az egész dologban , hogy gyakorlatilag egy teljesen alulról szerveződő, a konvencióktól szabadulni igyekvő társaság vagytok. Okozott-e valamiféle problémát idáig eljutni

Kállai Anna: Azért gondolkodtunk ebben az alapítványban, mert akkor több lehetőségünk lenne. Lehetne gazdagítani azt, ami már elindult. Hogyha lenne rá több pénzünk, akkor szeretnénk egy komolyabb gépparkot, jó lenne utaztatni a kiállítást, mert ugye az is pénzbe kerül, mondjuk elszállítani a műveket pl. Budapestre. Most is tervezünk egy kiállítást Budapesten a Független Pedagógiai Intézetbe. Természetesen nagyon szeretünk itt lenni, együtt lenni, együtt alkotni, végül is ez a célja az egésznek, de ha már van itt egy ilyen nagyon jó kis anyag, ami úgy veszem észre, hogy egyre komolyabb, akkor azt igenis meg kell mutatni.

Nagy Imre: Ami probléma felmerül a táborral kapcsolatban, annak a döntő többsége abból fakad, hogy nincs elég pénz.

Tatai Tibor: Beszéljünk a finanszírozásról. Ezt mind magatok finanszíroztátok, vagy kaptatok valamiféle segítséget?

Gábor Éva: Szoktunk pályázni az NKA-s pályázatokra, de nem volt sikeres egyik évben sem sajnos, de próbálkozunk még.

Tatai Tibor: Van-e olyan dolog, amiről szeretnétek beszélni és nekem nem jutott eszembe?

Gábor Éva: Hát sajnos két kérdésre sem válaszoltam igazán jól, mindig elkanyarodtam. Először is a hely… A családom meg én nagyon jól ismerjük ezt a tábort.  Szeretem is ezt a helyet, mert gyerekkorom óta minden évben valamilyen okból itt voltam. Régen, amikor néptáncoltam, akkor néptánc táborba jártam ide, aztán kézműves táborba. Később, amikor 17-18 éves voltam, akkor én is szerveztem itt kézműves tábort gyerekeknek, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ide akarom hozni a képzőművész barátokat.

Tatai Tibor: Egy olyan szellemi terméket hoztok itt létre, amivel ennek az egésznek a rangját meg tudjátok teremteni, csakhogy ezt az egészet meg is kell tudni mutatni. Nem baj, hogyha ennek van híre. Nem elég, hogy jó borom van, hogy ha a kutya nem tud róla…

Gábor Éva: Egyre többen fognak tudni róla, mert a helyi tv-ben és az újságban szerepel az alkotótelep minden évben. A Gergőről van egy sztorim. Az anyukája mondta, hogy az ismerősei letámadták, hogy nem is tudtuk, hogy a gyereked ilyen nagy művész. Úgyhogy innen-onnan halljuk, hogy az emberek meglepődnek, hogy itt ilyen van, és úgy látom, hogy érdeklődéssel fogadják ezt az egészet. Eddig a kiállítás megnyitókon is elég nagyszámú volt a közönség. Remélem, hogy idén is az lesz, bár egy kicsit tartunk tőle, hogy nyáron nehezebben veszik a fáradtságot az emberek arra, hogy eljöjjenek.

2010 - Kováts Niki és Gábor Éva

Tatai Tibor: Reméljük, ebben a híradásban tud segíteni a „Tilos az A” is, az anyagotok visszakereshető lesz az Interneten, tudtok hivatkozni rá. Van még valami?

Gábor Éva: Én még a munkáimról annyira nem beszéltem, csak az egyikről. Szóval én a Pannának, meg a Petinek voltam a csoporttársa, és vizuális nevelőtanár-szobrász szakon végeztem. Főleg faszobrokat készítettem itt eddig az előző években. Idén is akarok készíteni egyet, de most a land artra is szántam időt. Csak ennyit akartam még elmondani.

Kováts Nikolett: Én még annyit szeretnék, hozzáfűzni, hogy mi a jelentősége annak, hogy itt van egy ilyen művésztelep. Sokan közülünk Pécsett végeztünk, de szétszóródtunk, mondjuk pl. én budapesti vagyok. Egyetem után próbál az ember valamit kezdeni, saját kiállításokat szervezni, és akkor észreveszi, hogy nem abban a városban végzett, ahol valójában él, és hogy ez milyen kapcsolat hiányt, főleg a kortárs kapcsolatok hiányát okozza. Tehát szét vagyunk szórva. Egy pécsi képzés után, ha valaki nem ragad ott, akkor szüksége van arra, hogy közösségekhez tartozzon, de szorosan, ne csak úgy, hogy innen-onnan van egy-egy ember, hanem egy nagyobb, akár tíz főből álló csoport tagja legyen. Ennek nagyon nagy szerepe van abban, hogy valaki el tudjon indulni. Csak olyan egyszerű dolgok, pl. ha egy kiállítást szervez valaki, akkor ha egy baráti társaságot tud odahívni, az nagyon sokat segíthet. Az nagyon jó, hogy itt sok pécsi van, de nem csak pécsiek. Nem az van, hogy csak pécsiek vagyunk, és akkor más nem tartozik közénk. Kell az, hogy képes legyen az ember új dolgokat befogadni.

Kállai Anna: Nekem az jutott az eszembe arról, amit mondtál, hogy az ember ilyenkor kötődik is. Itt tényleg nem arról van szó, hogy ezek érdek kapcsolatok lennének, hanem abszolút az van, hogy én foglalkozok a másikkal, foglalkozok azzal, hogy miről mit gondol, én is figyelembe veszem azt, hogy ő mit szeretne, meg ő is azt, hogy én mit szeretnék. Egy kölcsönösség alakul ki. Én legalábbis olyan vagyok, hogy egy csapatért hajlandó vagyok dolgozni. Ritka manapság, hogy elmondhatja valaki, hogy egy csapathoz tartozom.

2010 - a művésztelep életéből

            2010 - Halász Gergely

Tatai Tibor: Egyébként együtt nagyobb az erőtök, ezt higgyétek el. Az egy unikális dolog, hogy saját magatok által kezdeményezve hoztátok létre ezt a társulatot. Ez egy olyan összetartó erő, amelyet egy hivatalból szervezett tábor nem mondhat a magáénak. Ott sok olyan ember is találkozik, aki lehet, hogy a háta közepére se kívánja a másikat, vagy az érdekeik teljesen más irányba mutatnak. Ezt az összetartó erőt, ami bennetek van, ezt őrizzétek meg, és használjátok ki addig, amíg saját útra nem tértek, mert ennek pl. közös megjelenési lehetőségei vannak az én véleményem szerint. Együtt jóval nagyobb erőt képviseltek, mint hogyha saját magatok akarnátok kiállítást létrehozni. Egyrészt egy kiállítás rengeteg pénzbe kerül, nagyon nehéz rá jó helyszínt találni, ráadásul közösséggel egy sokszínűbb dolgot tudtok felmutatni. Könnyebb kiválogatni az értékes darabokat és csak azokat megmutatni. Az van, hogyha az ember csinál egy önálló kiállítást, akkor általában úgy a huszadik képnél elkezd fogyni a muníció. Elkezd berakni olyan képeket is, amiket nem kellene. Közösen könnyebb az értéket megmutatni. Egyrészt könnyebb összerakni a kiállítás költségeit, mert mindenkire hárul valamennyi, másrészt könnyebben találtok rá, hogy úgy mondjam „vevőt”, aki akár szponzor, akár valamilyen intézmény lehet. Az én véleményem az, hogy ezt az erőt meg kell tartanotok mindaddig, amíg gátnak nem érzitek a saját pályafutásotokban, mert nyilván egyszer ez is be fog következni.

Kováts Nikolett: Még mondanék egy pár szót erről az összetartó erőről. Végül is szinte mindannyian művésztanári végzettséggel vagyunk itt. A köztudatban nincs benne az, hogy mit is jelent a vizuális nevelőtanár fogalom, nem tudják, hogy ez mit jelent. Ez egy rajztanár, vagy valami más? A név is nagyon furcsa. Mindenki szembesül azzal, hogy hogyan kezelik őt a munkahelyén, mondjuk rajztanári munkakörben (hogy ő csak egy rajztanár, akinek nincs sok köze a művészethez, mert vannak ilyen skatulyák, hogy ez egy művész, ez egy tanár). Szóval a tábor egy jó alkalom arra, hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat.

Gábor Éva: Mindenkinek volt mit elpanaszolni, ez egy „csoport terápia”.

Kováts Nikolett: Pontosan. Megbeszéltük, hogy hol néztek mondjuk minket dekoratőröknek… Az emberek skatulyáznak. Pedig az nem hiteles vizuális nevelőtanár, aki nem alkotó. És mégis olyan szinten falakat állítanak az emberek azok köré, akik tanítanak, hogy majdnem hogy bezárják oda, hogy ez tanár, pedig az egy jó cél, hogy az ember alkotóként ezzel foglalkozzon, és közben kapcsolatot teremtsen fiatalokkal, vagy olyanokkal, akiket ez érdekel. Szóval szerintem ez is egy összekötő kapocs, hogy valahogy mindenkinek van köze a tanársághoz, és emellett próbálunk művészként elindulni.

Tatai Tibor: Hogyne, az azonos érdeklődés és az azonos érdekek összetarthatnak egy csapatot, ráadásul azonos problémákkal rendelkeztek, elhelyezkedés, megélhetés stb.

Képgaléria - kattints a képre!

2010 - a DunapART művésztelep alkotásai közül. Képgaléria - kattints a képre!

Kováts Nikolett: Nekem egy dolog még eszembe jutott.  Igazából így művészetileg az is érdekes, egy ilyen csapatmunkában, hogy mindenki egyéni alkotó és mégis egy bizonyos motívumvilágot dolgozunk fel. Itt vagyunk egy táborban, a Dunához és a Monostori erődhöz közel és azzal dolgozunk, azzal gazdálkodunk, amit látunk, amilyen benyomások érnek. Az is nagyon izgalmas tud lenni szerintem, hogyha megjelenik ugyanaz a terméseket felidéző motívum, vagy levél motívum, különböző alkotásokban a kiállításon. Az a közös munka része, hogy látjuk folyamatában Érdekes, hogy ugyanazt a dolgot ki hogyan éli meg.

Tatai Tibor: Zárszóként még annyit szeretnék kérdezni, hogy akarjátok-e kifelé nyitni a tábort, vagy megőrzitek magatoknak?

Kállai Anna: Beszélgettünk mi már erről. Nem hiába hívtam el idén az egrieket, mert én úgy gondolom, hogy ez teljesen nyitott hely, vannak itt olyanok is, akiknek nincs művészi képesítésük.

Kováts Nikolett: Viszont, nemhiába van a kiállításon kurátor, azért valamilyen minőségi és szakmai feltétele van annak, hogy valaki kiállítson. Ebben viszont szigorúan kell hozzáállni, és a minőséget és a szakmaiságot százszázalékosan meg kell tartani.

Tatai Tibor: Itt jön az a kérdés, hogy hogyan döntitek el, mert sokszor nem lehet adni arra, hogy milyen helyen, vagy szakmával dolgozik az illető, hanem egyszerűen látni kell a művét, és az alapján meg kell tudni mondani az illetőnek akár azt is, ha nem elég jó. Ez a legnehezebb.

Gábor Éva: Igen, ezért van egy külső szereplő, egy kurátor, aki végül is nem ismer minket annyira.

Tatai Tibor: És nem féltek attól, hogyha „megrohamoznak”, akkor ez a baráti jelleg elvész?

2010 - a művésztelep életéből

2010 - Kelemen Dénes

Nagy Imre: Igazából a résztvevők számában szeretnénk meghúzni egy határt, mert most pl. tizenhatan voltunk, de sokkal több embert nem is bír el ez a dolog, legalábbis ilyen anyagi feltételek mellett. Jövőre szeretnénk bevezetni azt a rendszert, hogy portfoliót kérünk a jelentkezőktől, és az alapján mérlegeljük, hogy ki jöhet.

Kováts Nikolett: Nekem lenne egy ötletem, ami esetleg jövőre érdekes lehet. Pl. itt van a Duna két oldalán Komárom és Komárom. Mondjuk, lehetne olyan dologra pályázni, hogy lehetne szlovákokat bevonni, pont azért, mert ez egy olyan város, hogy az egyik fele itt van, a másik ott.

Kállai Anna: Ennek valószínűleg vannak jogi feltételei. Többek között ezért is gondoltuk, hogy rendezzük a sorainkat, és létrehozunk egy alapítványt.

Tatai Tibor: Jól gondoljátok meg, hogy ezt az egészet ne rontsátok el.

Kováts Nikolett: Azt is lehet, hogy itt van ez a mostani mag, és hogyha mondjuk valamire pályázol, akkor azt nem fontos ezzel összevonni, hanem lehetne egy másik héten egy újabb tábor is, mondjuk nemzetközi résztvevőkkel…

Nagy Imre: Mindez csak három dolog függvénye: pénz, pénz, pénz.

Gábor Éva: Ez az egész még nagyon sok lehetőséget rejt magában.

Tatai Tibor: Köszönöm szépen mindnyájatoknak a beszélgetést.

 

Szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi