Érdeklődj: P. Horváth Zsuzsi amatőr képzőművész portréja

Érdeklődj - P. Horváth Zsuzsi korábban megjelent írásai: Nézőpont - TALPON MARADNI   |  Szőke herceg barna lovon

 

P. Horváth Zsuzsi

 

Nyolc nap az ÉLET

Napló a Lovasberényi Alkotótáborból

 

0. nap – Lázas készülődés

P. Horváth Zsuzsi

 

Ilyen nehezen még sohasem ment a pakolás. Egész egyszerűen nem vagyok ráhangolódva. Éjfélre kínnal-keservvel nagyjából mégis összekészülök.

Holnaptól vár rám a szabad élet! Edittel, a barátnőmmel egy hetet töltünk a Lovasberényi Alkotótáborban (http://festotabor.hu/). Szinte el sem hiszem. Kitörhetek a munkahelyi mókuskerékből, nem lesznek otthoni kötelezettségek, nem leszek felelős senkiért és semmiért, végre azt tehetem szabadon, amit csak akarok.

A bőrömből azért mégsem tudok kibújni, ismét hatalmas lett a csomagom. Mindig irigyeltem azokat, akik elutaznak, mondjuk három hétre, egy aprócska hátizsákkal. Hát én nem ebbe a kategóriába tartozom. Éjjel többször is felriadok, eszembe jut, hogy még mit nem tettem be, így reggelre még nagyobbra hízik a felszerelésem.

 

 

1. nap- A szabadság vándorai

 

Délelőtti érkezésünkkor már nagyjából összeverődött az alkotó csapat. Nem ismerünk senkit, de ez jó, mert sok a felfedezni való ember. Ebéd után elindulunk feltérképezni a környéket. Sokan azt hiszik, hogy csak külföldön lehet igazán élmény dús egy nyaralás. Erre rácáfolnak a saját tapasztalataim, hiszen minden évben más-más kis magyar faluban töltök egy-egy hetet alkotótáborban, és elég emlékezetes dolgok szoktak történni velem.

Lovasberény is számtalan meglepetést tartogat. A domboldalon egy régi izraelita temetőt találunk. A sírok többsége az 1800-as évekből származik. Úgy sorakoznak egymás mögött a sírkövek, mintha emberek lennének. Kicsit hátborzongató. Az elhagyatottnak tűnő temető egyik sírjára– zsidó hagyomány szerint- az elhunyt tiszteletére, kis köveket raktak.

A falu szélén két kőoroszlán, egy hajdan szebb napokat is megért, romos kastélyt őriz. A kastély utoljára a Cziráky család birtokában volt, de a második világháború után a régi tulajdonosok elmenekültek az országból, s az épületegyüttes az enyészet útjára lépett. Mára eltűnt minden berendezés (állítólag az orosz katonák eltüzelték), s csak a csupasz falak várják a látogatókat. Lelkes idős úr az idegenvezetőnk, akinek szívügye a kastély, hiszen ősei több generációra visszamenően a Cziráky család szolgálatában álltak. Szavai nyomán szinte megelevenedik a történelem.

Cirkusz

A kastély parkjában váratlan meglepetésként vándorcirkuszosokba botlunk. Ilyen cirkuszt még sohasem láttam. Nincs sátruk, nincsenek nagy lakóautóik. Ló vontatta társzekereken utaznak. Lenyűgöző a hangulata az egésznek, szinte időutazásszerű élménye van az embernek, ahogy rájuk néz. Egy hat gyermekes német házaspár és a barátaik működtetik a cirkuszt. Mivel jó néhány éve Magyarországon élnek, a felnőttek akcentussal, kissé törve a szavakat, a gyerekek, folyékonyan beszélnek magyarul. Az abszolút szabadság légköre lengi be az egész helyet. Rengeteg állattal utaznak együtt: kecskék, lovak, kutyák, nyúl, tengerimalac, és számtalan érdekes külsejű baromfi népesíti be a környéket. Mindegyik állat hihetetlenül szelíd, nem félnek az emberektől és csodálatos módon, nem mennek el a szekerek közeléből. Hajt a kíváncsiság, így délután megnézzük a műsort is. Rendhagyó, a környezetvédelem témája köré felépített, ugyanakkor nagyon jó humorú előadást látunk. Meg kell, hogy mondjam, nem igazán rajongok a cirkuszért, de ez itt és most kivételesen különleges élményt nyújt. Végezetül körbe kalapozzák az egybegyűlt közönséget. Mindenki annyi pénzt ad, amennyit jónak lát, de házi lekvárt, sütit, vagy akár tyúkot is örömmel elfogadnak. Elhatározom, hogy holnap feltétlenül lerajzolom a különös kompániát.

Este a szálláson ismerkedik egymással a csapat. Körbe jár a szó, mindenki mond pár mondatot magáról bemutatkozásként. Igazán érdekes arcok jöttek össze: bábszínész, építész, terapeuta (http://www.velemkerek.com/), könyvtáros, erdélyi kocsmáros lány, rajztanár, fodrász stb. Szimpatikusnak tűnik mindenki, unatkozni nem fogunk, az már biztos.

A Camino bolondjaként számomra a sors váratlan ajándéka, hogy késő este befut az egyik férj, és a spanyolországi zarándokútjáról mesél.

 

 

2. nap – Pozitív energiák

 

Ma egész nap a cirkuszosokat rajzolom. Élvezem ezt a légkört, amíg lehet, mert holnap már továbbállnak egy újabb faluba.

Este Eszter a bábszínész bábelőadással vár minket. A darab címe: Zsiga föstő fest. Igazán témába vág. Teljesen elvarázsol a játéka. Felnőtt és gyerek egyaránt tátott szájjal élvezi a bábszínházat (http://www.tintalo.hu/).

A nap megkoronázásaként Zsuzsi, a keleti filozófiák iránt érdeklődő bankos lány deeksha energiát ad nekünk. Azt mondja, gondoljunk valamire erősen, majd ráteszi a kezét a fejünkre, és máris áramlik az univerzumtól kapott energia. Végül is, sose lehet tudni… Oly kevéssé ismerjük a bennünket körülvevő világot.

 

 

3. nap – Egy értékes nap

 

Kicsit izgulok, mert ma van az első értékelés, amikor együtt megnézzük az eddigi alkotásokat, és Horváth Péter, a táborvezetőnk (hpart) elmondja róluk a véleményét, és javaslatokat tesz az esetleges hibák korrigálására.

Még nem is meséltem Péterről. Először egy festőportálon találkoztam a nevével és a képeivel. Közel állnak hozzám a munkái. A fény-árnyék játékának ábrázolása és az eső áztatta nagyvárosi utcák tükröződései foglalkoztatják leginkább. Ősszel, amikor Tatabányán volt kiállítása, végre személyesen is találkozhattam vele. Ritka nálam az ilyen, de Péter, és a felesége Marcsi az első perctől kezdve mintha csak régi ismerőseim lettek volna. Ekkor hallottam először az általuk szervezett nyári festőtáborról, tulajdonképpen ez a találkozás vezetett oda, hogy most itt vagyok.

 Az értékelés nagyon tetszik, mert Péter mindenkit a maga szintjén kezel, így a kezdők sem érzik rosszul magukat. Az instrukciók, a különböző korrigálási javaslatok nem bántóak, csupán a segítő szándék érződik ki belőlük. Valami mégis zavar. Többször is hangos, kereplőszerű zaj hallatszik a háttérből. Felháborodottan forgolódok, keresem a hang forrását. Egyszer csak meglátom, hogy egy közeli villanypózna tetején, hatalmas fészekben két kotnyeles gólya tanyázik, és csak kelepelnek és kelepelnek…

Este művészellátó kereskedő érkezik a furgonjával. Elcsábulok, veszek mindenféle színű akril festéket, és persze a végén többet költök a tervezettnél.

 

 

4. nap – Ki a szabadba!

 

Verőfényes reggelre ébredünk, és a kedvünk is igencsak fergeteges, mert a reggelinél fuldoklunk a nevetéstől. Elég egy jó pillanatban odavetett szó, és máris vigyorog az egész társaság. Egy ilyen napon vétek lenne a négy fal között maradni. Rövid tipródás után a kastélyparkban kötünk ki. Rengeteg a festővászonra kívánkozó téma. Én a park bejáratát őrző kőoroszlánokkal kötök szorosabb barátságot. Állítólag, eredetileg a budapesti Lánchídra készültek, de túl kicsik lettek, így itt ragadtak Lovasberényben.

Úgy döntöttem, ma kipróbálom a frissen vett akrilokat is. Esős időben, és estefelé fotók alapján is dolgozunk. Kiválasztok egy hangulatos utcaképet ábrázoló fényképet, felállítom a festőállványt és nekilátok a festésnek. Kedvenc eszközöm a pasztellkréta (eddig), de most az akrilt is a szívembe zárom. Gyönyörű, élénk színeket lehet vele elővarázsolni, és az olajfestékkel szemben, pillanatok alatt megszárad. Késő este utolsóként hagyom el a műtermet.

Mari háza

 

 

5. nap – Sukorói paradicsom

 

Ma, ebéd után Sukoróra megyünk kirándulni, de délelőtt még van idő egy kis portrézásra. Megfűzzük Zsófit, az egyik bájos 15 éves társunkat, hogy üljön modellt nekünk. Zsófinak szép szabályos arca, és csigásan göndörödő hosszú, barna haja van. Rájövök, hogy a szabályos szépséget nem is olyan egyszerű ábrázolni. Sokkal könnyebben elkapható azoknak az embereknek a karaktere, akikben van valami furcsa, mondjuk egy nagy orr, esetleg néhány jellegzetes ránc. Pár órai küzdelem után elégedetlenül állok fel a rajztábla mellől.

Délután festőtársunkhoz, Marihoz vagyunk hivatalosak Sukoróra. Mari egy jelenség. Ha nem lenne, akkor ki kellene találni. Az első infóm, amit megtudok róla, az, hogy ő a híres színművész, Somogyvári Rudolf felesége, de Mari nem ettől igazán érdekes. Ő a legbohémabb idős hölgy, akit valaha ismertem. Egy örökifjú lélek, sukorói háza pedig maga a földi paradicsom. Nádtetős épület, fagerendás mennyezetű szobák, tele hangulatos régi tárgyakkal. Az udvaron búbos kemence, burjánzó virágok, árnyas diófa. Minden zegzug valami újabb csodát rejt.  Olyannyira jól érzem itt magam, hogy bár a társaság egyik fele lemegy a Velencei tóhoz festeni, én inkább itt maradok, élvezem az atmoszférát, és készítek a kemencéről egy festményt. Hazafelé menet Sukorón megcsodálunk egy, a környéken élő művészek – köztük három társunk, Mari, Klári és Péter – munkáiból rendezett kiállítást.

 Vacsora után Marcsi – a táborvezetőnk felesége – lovasberényi otthonukba invitál. Barátságos kis ház, a falak telis-tele vannak Péter festményeivel. Mester és tanítványai :). Hát, tanulnunk még tényleg van mit. Mellbevágóan jók a képek. Előkerül egy kis kontyalávaló áfonya likőr is, aminek természetesen nem tudunk ellenállni, elvégre nem is igazi „föstő” az, amelyik nem iszik (legalább egy kicsit.) Így aztán a rajzterembe visszatérve éjfélig emelkedett hangulatban folyik az alkotás.

 

Képgaléria - kattints a képre!

6. nap – Munka, munka, munka

 

Lassan a finiséhez érkezik a művésztelep. Már csak három nap van hátra, úgyhogy alkot mindenki ezerrel. Délelőtt Mariról festek egy portrét, délután pedig a korábbi képeimet javítgatom. Péter persze rendszerint kiszúrja, ha lógok (például egy jó formájú kavicsra sünt festek), és már kérdezi is, hogy éppen min dolgozom. Edit nagyszabású munkába kezd, megfesti a budapesti hídsorozatának első darabját. Este fáradtan, de elégedetten zuhanunk az ágyba.

 

Piknik

 

7. nap- Buli van!

 

Ismét csodálatos az idő, így kirajzunk a szélrózsa minden irányába festeni. Közben a műteremben Péter elkezdi fotózni a tábor honlapja számára az elkészült műveket. Damoklész kardja is a fejünk fölött lebeg, mert ma jelöli ki azt a képet, amelyiket itt kell hagynunk. Mindenki izgul, hogy ne a legkedvesebb műve legyen az áldozat. Nagy megkönnyebbülésemre tőlem a kőoroszlános pasztellt választja az egyik szponzor számára.

Este Marcsi és Péter barátai kerti partit rendeznek számunkra. Isteni kajával, és válogatott italokkal várnak minket. Életemben először iszom citromos sört, és nagyon bejön az íze. Aki akar, akár csobbanhat is egyet a kerti medencében. Attila, az erdélyi srác meg is teszi. Házigazdáinknál figyelmesebb vendéglátót igazán nehéz lenne találni, le a kalappal előttük.

Hullócsillag szezon lévén az eget kémleljük, hátha szerencsénk lesz, de csak a készülődő vihar villámai világítják meg a tájat. Kapkodva szedjük a sátorfánkat, így mire kitör az égiháború, már szállásunk biztos menedékében vagyunk.

 

 

8. nap – Piknik a szőlőhegyen

 

A mai napot Marcsi és Péter szőlőjében töltjük. Hál’ Istennek az időjárás is támogatja a tervünket. A tegnap esti viharnak már nyoma sincs, szikrázóan süt a nap. A szőlőhegyről mesés a kilátás, téma, téma hátán. Ennek ellenére alkotói válságban vagyok és megalkotom a művésztelep három legrosszabb képét.

Az idilli környezetben Zsini rátalál egy betonkeverőre, és pincék, és fák helyett ezt kezdi festeni. Hamarosan Eszter is csatlakozik hozzá. A furcsa témából mindketten fantasztikus képet alkotnak.

Közben rotyog a bográcsban a gulyásleves, dél tájban már mindenütt isteni illatok terjengnek. Farkaséhesen ülünk az asztalhoz. Ebéd után igazi piknik hangulat alakul ki. Van, aki elnyúlva pihen a fák árnyékában, Zsuzsi deeksha energiát áramoltat a kert végében, Gabinál pedig sorban állás alakul ki egy kis talpmasszázsért. A legkitartóbbak persze vadul festenek, kihasználva az alkotótábor utolsó perceit is.

Délután egy hatalmas fagyizást rendezünk a falu cukrászdájában. Az édes élményt szomorú percek követik, egy-két társunktól már ma búcsút kell vennünk. Este a műteremben felkerülnek a képekre az utolsó ecsetvonások, felhörpintjük az utolsó korty bort, és búcsúzóul még egy jót beszélgetünk.

 

 

Zárszó:

 

Köszönet Péternek és Marcsinak a rengeteg munkáért, amellyel bearanyozták számunkra ezt a néhány napot, és köszönet az alkotótársaknak, hogy fenntartások nélkül befogadtak minket a vidám festőcsapatba.

 

Jövőre, veletek, ugyanitt!

(Addig már csak 357 nap…)

 

 

P. Horváth Zsuzsi

 

2010. augusztus