Face-bukkanók – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Dénes Ágnes:

Face-bukkanók

 

Hajjj

 

Azt hiszem, sosem fogom megszokni, hogy olyan facebook profilok bukkannak fel a legképtelenebb helyzetekben, amiknek tulajdonosai már jó ideje elmentek.

Face-bukkanók – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Bohóckodom itt az új oldal beállításaival, mikor Sándor fényképe megjelenik.
"Hívd meg ismerőseid!" Jaj, édes Istenem... mondjuk neki tetszene a blog, kedvelte ahogy írok.
Napokban elém keveredett az ő utolsó írása is, nyulakról, kutyákról, présházról.

Azt sem tudom pontosan, mikor döntött úgy, hogy befejezi....
Valamikor nagyjából egy évvel ezelőtt... 24-én még kaptam hírt felőle, azt írta rendkívül boldog... pár héttel később pedig már csak egy közös barát üzenete, hogy ugye tudom...
Korombeli volt, két gyermekkel, friss szerelemmel.

Nagyon, nagyon haragudtam rá.
Haragudtam, mert csapot-papot itt hagyott.
És mert eltervezte, mert felkészült rá, hosszú-hosszú ideje ott volt a méreg vele.

Sándorral terveztük együtt felújítani a szakadáti házat, ő lett volna az én legnagyobb segítségem.
Haragudtam ezért is, mi az, hogy csak úgy kiszáll?

És legalább annyira haragudtam magamra, észre kellett volna vennem valami jelét... segítenem kellett volna...
Mégis milyen ember, milyen barát vagyok, hogy a hülye ház miatt haragszom, mikor ő megölte magát?

Face-bukkanók – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Egy év telt el... a kis fácskákból, amit együtt ültettünk még, egy vele ment. A legnagyobb, az eperfa.

Tegnap az egyik budaörsi étterem kemencében sült kecskét hirdetett a tábláján.
Sándor kínált minket kemencében sült kecskehússal. Azóta tudom, hogy kicsit sem szeretem.

Igyekszem megérteni és elfogadni. Már nincs bennem harag, magammal szemben sem, de nem tudok szomorúság nélkül gondolni rá.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki önmaga vet véget az életének. Még azt sem tudom, ez a legnagyobb gyávaság vagy legnagyobb bátorság... nem mintha lényeges lenne.

Drága ember, nyugodj békében.

 

 

Messziről jött ember

 

A főiskola alatt egy diákszervezet tagja voltam. Manapság ezt már talán önkéntes munkának nevezik. Legszívesebben vállalt feladatom a nemzetközi szakmai gyakorlat csereprogramban a magyar diákok kiutaztatásának szervezése volt, de időről-időre volt pár kedves pártfogoltam a külföldi gyakornokok között.

Face-bukkanók – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Imádtam az ideérkezők sokszínűségét, a különféle kultúrkörökből hozott színeket és ízeket.
Akik hosszabb időre jöttek, azokkal akarva-akaratlanul is volt közös dolgunk, hivatalos és szabadidős.
1993 lehetett (esetleg 1992 tele), amikor egy különösen kedves társaság állt össze. Koncertek és kirándulások, nagy esti beszélgetések és vacsorapartik. Birgit, Rene, Alptekin és én. Jó csapat voltunk.
Annyira töröm a fejem, milyen kazettát adott nekem Rene, egy német együttes volt, beszédes névvel és dallamos balladákkal. Sokat hallgattam akkoriban, de most fogalmam sincs... bezzeg a kazetta kézzel írt borítójának képe előttem van...
Arra viszont emlékszem, hogy Alptekinnel nagyokat tudtunk beszélgetni és legalább akkorákat veszekedni. És ő igyekezett udvarolni nekem... no de annyira naiv (szerintem) még akkor sem voltam, hogy bízzak egy jóképű török legény hízelgő szavainak. Ha nagyon őszinte akarok lenni, szerintem olykor kissé undok is lehettem. Köhöm...nevezzük életkori sajátosságnak...

Hogy ez most hogyan jött elő?

Ma kaptam egy levelet a facebookon. (Illetve még pénteken, amikor éppen magam alatt keresgéltem magam és egyedüllétre panaszkodtam.... de csak ma vettem észre. ) Egyéb mappa, angolul, már rutinból szólt is a csengő... na még egy lelkes ismerkedni vágyó, hogy a szöszbe találnak meg engem?!
Rövid üzenet, átfutom. "Legszívélyesebb üdvözletem a gyönyörű Ágnesnek, remélem emlékezni fogsz rám."
Legértelmesebb ábrázatommal bámulok magam elé... mivaan?? Nézem a nevet, már mosolygok... lapozom a fényképeit, nem sokat változott.. hiszen csak 20 év telt el... Alptekin írt.

Face-bukkanók – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/Válaszolok, azonnal jön is az üzenet, csevegünk. Hogyan jutottam eszébe? Mi vette rá, hogy megkeressen? Egyáltalán, hogyan talált meg? Amikor volt osztálytársaim kerestem, láttam milyen macerás, ráadásul azért jó páran élünk ezzel a névvel.

A válasza meglep. Bár azóta sem tért vissza Magyarországra, nem tudja elfelejteni az itt töltött időt és azt az Ágnes lányt... Ó, a nőcsábász... és te jó ég... mit csinálhattam? Valamire nem emlékszem?

Pár percet csacsogunk, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Régi képek ugranak be, egyfolytában mosolygok. És egyszerűen alig hiszem el, hogy mikor egyedül érzem magam, van valaki, aki jelentkezik és 20 év távlatából elkezd nekem arról mesélni, mit adtam az életéhez...

Face-bukkanók – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Lássuk be, igazán huncut a Nagy Játékmester.

 

 
 
 
 
Grafika: P. Horváth Zsuzsi