Önkéntesként Mongóliában

Interjú Szőke Zsófiával

Meggyőződésem, hogy nem csak a sztárok és a hírességek története lehet érdekes és izgalmas. A hétköznapok világában is sok olyan emberrel találkozhatunk, akik olyan tartalmas, mozgalmas életet élnek, ami példa értékű lehet sokunk számára. Szőke Zsófi egy bátor, céltudatos lány, aki ifjú kora ellenére önkéntesként bejárta már a fél világot, s munkája során a távoli Mongóliába is eljutott.

- Zsófi, hogyan mutatnád be magad dióhéjban a „Tilos az A” webmagazin olvasóinak?

- A bemutatkozás mindig nehéz kérdés. Egyszer egy emberi jogokról szóló képzésen voltam, ahol a csoport egy olyan ismerkedési feladatot kapott, amelyben 6 dolgot kellett magunkról megfogalmazni, ami mindenképpen szerepelne a rólunk szóló könyvünkben. Az engem jellemző hat dolog:

1. társadalmi kérdésekben aktív vagyok 2. szeretek a barátaimmal beszélgetni egy ital mellett 3. imádom a kávét 4. szeretem a finom ételeket 5. általában jókedvű vagyok 6. a célom új emberek és kultúrák megismerése

- Mi a végzettséged?

- 2007-ben diplomáztam a Debreceni Egyetem szociológia szakán.

- Hogyan kerültél kapcsolatba az önkéntes mozgalommal? Miért szerettél volna önkéntesként dolgozni?

- Ez a dolog már régóta jelen van az életemben. Egészen korán, már a középiskolás éveimben bekapcsolódtam az ifjúsági mozgolódásokba. Érettségi után nem tanultam tovább. Ennek több oka is volt. Elsősorban az, hogy nem tudtam, mit szeretnék tanulni. Ekkor találkoztam az Európai Önkéntes Szolgálattal. Ez 18-30 éves fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy fél-egy éven keresztül egy-egy külföldi nonprofit szervezet munkáját segítsék. Akkor én - elsősorban a nyelv elsajátítása miatt- Németországba mentem egy helyi hátrányos helyzetű fiatalokat támogató szervezethez, ahol közel egy évet töltöttem el.

Később, az egyetem elvégzése után gondoltam újra arra, hogy a külföldi önkéntes munka jó alkalmat nyújthat, hogy világot lássak és tapasztalatokat szerezzek.  Így kerültem kapcsolatba a GLEN (Global Education Network) nevű önkéntes programmal.

Az önkéntesség szerintem nem önfeláldozás. Nagyon fontos, hogy az önkéntes a vállalt munkát élvezze és hasznosítsa a megszerzett tapasztalatokat. Így nem csak a saját erőforrásait használja egy fontos cél érdekében, hanem sok élményt is kap ez alatt az idő alatt. Az önkéntes munkáért nem jár pénz, maximum zsebpénz, ami általában csak a megélhetésre elég. 

- Önkéntesként kerültél Mongóliába is. Te választottad Mongóliát célországként? Lett volna más lehetőség is?

- Elolvastam a magyar résztvevők számára is kiírt projektleírásokat és a hozzám legközelebb álló projekt célországa Mongólia volt. Nagyon szimpatikus volt a mongol program nemzetközisége, és az, hogy a kiküldetésnek lesz utóélete is. Ráadásul ez a program teljesen ingyenes volt, és a célországba való eljutáshoz és az ottani élethez zsebpénzt is biztosítottak.

- Hová kerültél az országon belül?

- Mörönbe. Ez egy kisváros Mongólia észak-nyugati részén, a fővárostól kb. 600 km-re.

 - Mi lett ott a munkád?

- Egy turisztikával foglalkozó helyi szervezetnél dolgoztam. Mörön egy csodálatos nemzeti park kapujában található, ahová nagyon sok turista érkezik, főleg nyáron. A cél az volt, hogy a helyiek megtanuljanak profitálni a turizmusból és különböző szolgáltatásokat nyújtsanak a turisták számára.

 - Egyedül utaztál oda, vagy voltak társaid is?

- Egy német és egy szlovák lánnyal dolgoztam együtt. A német lánnyal az óta is tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó barátok lettünk.

- Mennyi ideig éltél Mongóliában?

- A munkánk csak 3 hónapig tartott, de Mongóliában ennél több időt töltöttünk el. A kiküldetés végén utazgattunk is az országban. 

- Ez egy hatalmas ország. Mennyit sikerült belőle megismerned?

- Úgy érzem, hogy egy általános képet tudtam kialakítani magamban róla, de ez igazán a hazaérkezésem után fogalmazódott meg bennem. Sajnos sokszor ütköztünk nyelvi akadályokba. Mi nem beszéltünk mongolul (habár próbáltunk megtanulni az ott töltött idő alatt), a helyiek közül pedig nagyon kevesen tudtak angolul, annak ellenére, hogy egyre fontosabb számukra is az angoltudás.

A kint tartózkodásunk alatt több család életébe is bepillanthattunk. Ez is segített megérteni a kultúrájukat és egy életre szóló élményt jelentett.

 - Mongólia nem az a tipikus turista célpont…

- Engem nagyon meglepett, hogy mennyi nyugat-európai fiatal érkezik turistaként az országba. Úgy gondolom, hogy Mongólia egyelőre itthon nem igazán felkapott úti cél, de a természetközeli élmények miatt, az lehet a közeljövőben.

 - A magyarországi léptékhez képest hatalmas távolságokat kell a mongoloknak áthidalni. Milyen arrafelé a közlekedés?

- Még mindig a ló az egyik legfontosabb közlekedési eszközük. Lóháton mennek a szomszédos településekre, vagy a vidéki rokonokat meglátogatni. Van, amikor több napig is lovagolnak, hogy a céljukat elérjék. A nagyvárosok között busszal utaznak. Ezek általában orosz UAZ kisbuszok, amik a városok közti gyakran 500-600 kilométernyi távolságot 20-24 óra alatt teszik meg, mert nincsenek kiépített, aszfaltozott utak. A járatok sokszor 200 százalékos kihasználtsággal közlekednek. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos 9-10 férőhelyen 15-18 ember is utazik. Kedvelik a motorbiciklit is. Ezek többnyire nagyon öregek, és jellemzően szovjet gyártmányúak. Gyakori itt is, hogy többen (2-4 ember) ülnek fel egy motorra.

- Hogyan élnek a mongol emberek? Milyen egy tipikus mongol család?

- A mongol családokban jellemzően több gyerek van. Korábban házasodnak, mint ahogy nálunk szokás. Arrafelé a család nagy érték, nagyon összetartanak. A városban, ahol éltem, kis faházakban laktak, amelyekben 1-2 szoba volt, mellette pedig egy kis konyha a tűzhellyel, amin főztek és fűtésre is az szolgált. Vidéken jellemző, hogy jurtákban ("ger") élnek. Egy családnak általában egy jurtája van. A jurta közepén van a tűzhely, ahol főznek, s körülötte a földre ülnek, amikor összejön a család enni. A jurtában van 1-2 ágy, ahol a felnőttek és a legkisebbek alszanak. A család többi tagja a földön alszik a tűzhely körül. Utazásaink során több jurtában élő család vendégszeretetét is élveztük, így mi is megtapasztalhattuk egy kicsit ezt az életformát.

- Szeretik az idegeneket? Tudják, hogy hol van Magyarország?

- Az idegenekkel nagyon barátságosak. Minket mindig kedvesen fogadtak. Ez lehet, hogy annak is köszönhető, hogy Európából mentünk oda. Az viszont a kultúrájuk része, hogy az utazókat mindig befogadják éjszakára, és megvendégelik teával és étellel. Magyarországról meglepően sokan tudják, hogy hol van. Érdekes volt, hogy azok közül az emberek közül, akikkel találkoztunk, többen tudták, hogy hol van Magyarország, mint azt, hogy hol van Németország. Ez a szovjet uralomnak is köszönhető. Annak idején nagyon sok mongol tanult magyar egyetemeken, elsősorban a gépészeti szakokon.

- Milyen érzés volt Mongóliában európaiként élni? Megbámultak az emberek az utcán?

- Igen, megnéztek, utánunk köszöntek sokan. A gyerekek megálltak és próbáltak velünk kapcsolatot teremteni, ami sokszor sikerült is egy-egy spontán közös játékkal. Nagyon furcsa volt szembesülni azzal, hogy az európaiakról Mongóliában sok embernek elsősorban a pénz jut az eszébe. Ez egy sztereotípia rólunk, amit úgy gondolom, hogy mi teremtettünk meg. Rengeteg fejlesztés van, amit európai vagy észak-amerikai alapokból finanszíroznak. Emiatt sokszor elvárták volna, hogy önkéntesként fizessünk különféle dolgokat. Az első időkben a minket fogadó szervezet számára se volt teljesen világos a szerepünk, de a kezdeti nehézségek után aztán természetesen minden tisztázódott, és már nem pénzt vártak tőlünk.

- Milyenek a mongol fiatalok?  Hogyan szórakoznak, hogyan ismerkednek?

- Többször is elmentünk szórakozni, miután pár helybélivel összeismerkedtünk. Több olyan hely is van, ami nappal étteremként, este pedig táncos helyként funkcionál. A fiatalok általában csoportosan mennek bulizni. Lányok egyedül nem nagyon járnak. Az a szokás, hogy leülnek egy asztalhoz és közösen rendelnek ételt és italt, amit közösen fogyasztanak el, és eközben táncolnak is néha.

- Hogyan öltözködnek? Létezik olyan, hogy mongol divat?

- Hasonlóan öltözködnek, mint mi. Kína közelsége miatt az itthon is elterjedt, Kínában gyártott ruhákat hordják. Viszont van egy népviseletük, ami ott mindennapos viselet. Ezt leginkább kabátként hordják. A "del" egy hosszú ujjú, hosszú szárú ruha, amit birkaszőrrel (gyapjúval) bélelnek és selyem bevonatú. Ezt férfiak és nők egyaránt használják, ugyanis jó védelmet nyújt a zord időjárási körülmények között.

- Megismertél közelebbről is mongol embereket? Lettek olyan barátaid közülük, akikkel a mai napig tartod a kapcsolatot?

- A munkánk során együtt dolgoztunk a helyi főiskola diákjaival, akiket megpróbáltunk bevonni a helyi turisztikai életbe, hiszen ők valamennyire tudtak angolul. Közülük van még mindig olyan, akivel tartom a kapcsolatot, leginkább az Internet segítségével. Nem lettünk szoros barátok, de évente egyszer-kétszer levelet váltunk, és a születésnapokon megkeressük egymást.

- Gondolkodtál-e azon, hogy vajon a mi nyugati életformánk tényleg magasabb rendű-e (mint ahogy azt sokan hajlamosak feltételezni), vagy létezik egy másfajta nem pénz és technika központú világfelfogás, aminek szintén megvannak a maga értékei?

- A Mongóliában töltött idő alatt megfogalmazódtak bennem, hogy mik az életben a valóban fontos dolgok. E szerint szeretném itthon is kialakítani az életemet. Ott láthattam, hogy a család, az étel és a víz mindennél fontosabb. Ezeket a dolgokat az óta tudatosan próbálom becsülni. Nem szeretem összehasonlítani a mi életünket és az ő életüket. Azt gondolom, hogy bizonyos értelemben minden ország fejlődő, ezért a magunkhoz mért fejlődő ország kifejezést nem tartom helyesnek.

- Mi az, ami a legjobban tetszett a mongol kultúrában, életformában?

- Nagyon szerettem, hogy soha nem voltunk egyedül. Mindig szeretettel láttak minket saját házukban/jurtájukban. Az életformájuk viszont szerintem nagyon nehéz. A csapvíz a lakásokban nagyon ritka, az utcáról hordja mindenki, és fizetni is kell érte valamicskét. Az áramszolgáltatás megbízhatatlan. Az étel is furcsa volt, a választék nem olyan gazdag, mint nálunk. Ez a nomád életmódból is adódhat, hiszen a növénytermesztés nehezebb, ha állandó mozgásban vannak. Mi egy kis faházat béreltünk a német önkéntes társammal, amelyben szintén nem volt víz, fával tüzeltünk, egy kis tűzhelyen főztünk, és kézzel mostunk. A körülmények miatt az egyszerű dolgok is sokkal hosszabb ideig tartottak. Például egy mosás sokszor elvett a hétvégéből egy napot, amit itthon sosem tapasztaltam. A főzés is hosszabb volt, hiszen először tüzet kellett rakni, és csak ezután tudtunk elkezdeni főzni.

- Van olyan furcsa szokásuk, amitől idegenkedtél?

- Az étellel nehezen barátkoztam meg. Sós, tejes teát isznak. Ez sokszor az egyetlen dolog, ami felmelegít a mínusz 10-20 fokban. Minden ételbe főznek birkahúst, aminek erős faggyú íze van. Ezt nem tudtam megszeretni. Az utazást sem igazán tudtam megszokni. Furcsa volt, hogy 24 órán keresztül (néha szó szerint) az ölemben ült valaki, s ha elfáradt, akkor az én vállamra dőlt aludni. Ez is a kultúra része. Nem szoktam meg, de elfogadtam.

- Mik a legnagyobb problémák, amelyekkel az ország lakóinak meg kell küzdeniük?

- Az utóbbi pár évben a téli nagy hidegek jelentik a legnagyobb megpróbáltatást. Sokszor olyan hideg van, hogy az állataik megfagynak. Vidéken, a jurtában élő embereknek az állataik jelentik, minden vagyonukat. Lovakat, kecskéket, birkákat tartanak. Ezek az állatok a szabadban élnek és a dermesztő hidegben gyakran elpusztulnak. Így sokan kényszerülnek arra, hogy beköltözzenek a fővárosba, amelynek a peremén a jurták szinte nyomornegyedeket alkotnak. Itt az emberek víz és villany nélkül élnek, de úgy gondolják, hogy ez az egyetlen út, hogy a gyermekeik iskolába járhassanak, tanulhassanak, és ez által aztán később könnyebb sorsuk legyen.

- Hogy érzed, önkéntesként tudtál tenni valamit ezért az országért?

- Nem igazán tudtam. Számomra már az is egy nagy eredmény volt, hogy a fenntartható turizmusról tudtunk a helyi szervezettel beszélni, és úgy érzem, meg is értették a mondanivalónkat. A legfontosabb az volt a számunkra, hogy az elkezdett munka a távozásunk után is folytatódjon. Azt gondolom, hogy az országért nem tettünk, nem is tudtunk tenni, de a helyi közösségért egy kicsit igen.

- Visszavágysz Mongóliába?

- Igen.

- Elképzelhető, hogy valaha még visszatérsz oda?

- Bármelyik percben visszamennék. Őszintén bevallom, hogy örökre nem szeretnék ott élni, a rengeteg nehézség miatt, de nagyon jó lenne, ha valamilyen fél évig, vagy egy évig tartó munkát tudnék ott vállalni. Egyenlőre, az életemben most nem ez az elsődleges, de nagyon szeretnék újra visszamenni, és nem csak turistaként.

Még több információ az önkéntes szervezetekről:

www.mobilitas.hu/flp

http://eacea.ec.europa.eu/youth/

www.hvsf.hu

http://www.eurodesk.hu/

Fotók: Szőke Zsófia

Szerkesztés és grafika: P. Horváth Zsuzsi