Progresszív törmelékek ABC sorrendben – 2. rész – Diabolus, Egg, Food Brain – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

PROGRESSZÍV TÖRMELÉKEK  

ABC sorrendben 2.

(Rövid részletek a Blueseum- szubjektív rocktörténet című könyvből)

 

 

 

Progresszív törmelékek ABC sorrendben – 2. rész – Diabolus, Egg, Food Brain – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A rock zene olyan, mint egy puzzle, ami nem azonos nagyságú darabokból áll. Vannak olyanok, amiket könnyű a helyükre tenni, Ők azok az előadók, akik ismertek, népszerűek, könnyű hozzájutni a lemezeikhez, akiknek a munkássága önmagáért beszél, mert komoly életművük van. Mint például, a Deep Purple, az Emerson, Lake And Palmer, a Pink Floyd... 15-20 ilyen van – szerintem.


A következő csoportba azok tartoznak, akik már nem jutnak el mindenkihez, akiknek csak néhány jó albumuk van, de az egész – a kép – értelmezhetetlen nélkülük, hiányuk esetén csak torzó marad. Ilyen például, a Uriah Heep, a Black Sabbath, az Atomic Rooster ... Na, ebből a fajtából aztán van bőven.
A sorban aztán azok jönnek, akik „dobtak egy Nagyot” – lemezt vagy csak egy számot – de még mindig árnyalják a képet. Kihagyhatatlanok! Iron Butterfly, Affinity, Arzachel... Annyian vannak, mint a mák.

Végül következnek a törmelékek. Legtöbben csak egy lemezt „követtek el”, egyetlen olyan számuk sincs, ami nélkül nem ismerhető fel a kép. Olyanok, mint a puzzle-ban az ég, vagy a fű. A szélén helyezkednek el, de viszonyítási alapnak jók. Párhuzamba állítva az értékekkel, érezheti az ember, hogy mitől zseni a zseni, jó a jó és középszerű a középszerű.

 

 

DIABOLUS

 Progresszív törmelékek ABC sorrendben – 2. rész – Diabolus, Egg, Food Brain – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
„Egy zenekar, akit elfelejtett a világ.” Ezt a mondatot találtam Róluk, ezen kívül semmit, sehol. Szerencsére a lemezborítón azért vannak információk. 1972-ben, a német Bellaphon adta ki a lemezüket, High Tones címmel (BLPS 19105), amit Londonban rögzítettek. Az oxfordi zenekar – Philip Howard (fuvola, szaxofon, ének, zongora, orgona) John Hadfield (gitár, ének) Anthony Hadfield (basszusgitár, ének) és Ellwood von Seibold (dob) – a Nektar-hoz hasonlóan Németországban élt és ért el sikereket.

A Lonely Days bármelyik „progresszív” zenekar repertoárjába beleillik, lendületes szám, szaxofon- és gitárszólóval. A Night Clouded Moon és a 1002 Nights instrumentális részei egy kései Jethro Tull-on sem lennének kakukktojások, karakteres a fuvolajáték. A 3 Piece Suite gyengén indul, de a zenekari részek már szépek. A Lady Of The Moon-ban és a Laura Sleeping-ben túl sok minden történik, ezekre igaz, amit a szakírók állítottak, hogy kicsit hasonlítanak a Gentle Giant-hoz. Bár ez önmagában sértő. 

A Spontenuity fuvola-, gitár- és szaxofonszólója a Blodwyn Pig-re emlékeztet, a dobszóló kicsit hosszú lett, de a második fuvolajáték fantasztikus, mindenért kárpótol. Komoly darab. A Raven's Call énekes részei idegesítőek, de amikor zenélnek, akkor nagyon rendben van minden. Feloszlottak, majd újra alakultak és Sunfly néven folytatták. Különösebb eredmény és elismerés nélkül.

 
   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

EGG

 

1967-ben alakult az Uriel zenekar, melyben Steve Hillage gitározott, Dave Stewart orgonált, Mont Campbell basszusgitározott és Clive Brooks dobolt. Legnagyobb sikerük azt volt, hogy a két underground sztár, Captain Beefheart és Arthur Brown előtt léphettek fel. A folytatás azonban elmaradt, Hillage megkezdte tanulmányait a Kent University-n, Canterbury-ben. Olykor-olykor fellépett a Caravan-nal és a Spirogyra-val.

Progresszív törmelékek ABC sorrendben – 2. rész – Diabolus, Egg, Food Brain – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A többiek trióban folytatták. A Writing On The Wall, a Gun, az Arcadium, a Love Sculpture, a Jody Grind, a Steamhammer és a Soft Machine „oldalán”.  Mivel élő szerződésük volt a DERAM-nál, 1969-ben, Arzachel álnéven adta ki lemezüket, a rock egyik legfontosabb művét, az Evolution kiadó. (LDVS 17218) A lemezen Steve Hillage is játszott.

Ismét trióban folytatták, immáron Egg néven. Hillage nem vállalta a profi zenészek nehéz életét, folytatta egyetemi tanulmányait.

Bekerültek a John Peel Show-ba, felléptek a Spirit Of John Morgan, a Rare Bird, a Taste előtt. Eljutottak a Marquee-ba, ahol a May Blitz-et kísérték. Tavasszal rögzítették első albumukat.  Úgy tűnt pótolható lesz Hillage hiánya, de nem így történt.

Az 1970-ben megjelent Egg album (DERAM Nova SDN 14) gyengébbre sikerült, mint az Arzachel. J.S.Bach megidézése, a Fugue In D Minor feldolgozása, kedves darab, de csak a második oldalt betöltő, majd 21 perces, Symphony No. 2. tartalmaz komoly részeket. Dave Stewart orgonajátékának legnagyobb érdeme az „önálló arca” volt. A Grieg dallam (Hall Of The Mountain King) utáni részben hihetetlen szép dolgokat produkál, öröm hallgatni. Aztán beszűrődnek Keith Emerson töredezett motívumai, a hanggenerátor gyilkolása is Őt idézi és nekem még a Tarkus és a Great Gate Of Kiev is felsejlik.

Keith Tippett zenekarával, a Black Sabbath-tal, a Camden Rock Fesztiválon pedig a Family-vel és a Taste-tel játszottak.

1971 tavaszán rögzítették második lemezüket, The Polite Force DECCA SML 1074, melyre már néhány fúvóst – Henry Lowther, Mike Davis, Bob Downes, Tony Roberts – is meghívtak. A Visit To Newport Hospital-ban, a Boilk-ban és az „egész estés” Long Piece No.3-ban vannak itt-ott értékes részek, de ezek már csak felvillanások.

Az Audience, a Burnin' Red Ivanhoe, a Groundhogs, a Renaissance, az If, a Gentle Giant, a Skin Alley és a Black Widow társaságában koncerteznek.

1972. január 15-én, az  Oxford-i St.Claire's Hall-ban, lépett fel Hillage új csapata, a Khan. Előzenekar a  Snow Leopard, a vendég Dave Stewart volt.

Az év végén feloszlott az Egg, Clive Brooks a Groundhogs-ba ment. A Khan 1972 májusában megjelent lemezén (Space Shanty) Stewart játszott.  

 

 

 

 

FOOD BRAIN

 

A könyvben külön fejezet foglalkozik a japán blues-zal és rock-kal. Talán a magyar olvasó előtt sem ismeretlen az a két muzsikus, aki a következő albumot jegyzi.

A félig kínai, félig japán gitáros, Shinki Chen első ismert zenekarában (Midnight Express Blues Band) kezdetben dobolt. Masayoshi Kabe távozása után Ő lett a gitáros. Leginkább a Yardbirds és a Them világához közelálló rhythm and bluest játszottak. A Beatles világa sem állt távol tőle.

Progresszív törmelékek ABC sorrendben – 2. rész – Diabolus, Egg, Food Brain – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/Mike Bloomfield, Al Kooper és Steve Stills „Super Session” lemezének hatására fordult a blues felé. S leginkább ebben a stílusban dolgozott és vált ismertté.

Hiro Yanagida a Floral-ben és az Apryl Fool-ban kezdett. Ő a rock irányából érkezett.

A Food Brain csak egy kísérlet. A szakírók heavy progresszívnek nevezik. Tegyék, ha  nekik ez jó. A lemezen Masayoshi ’Glue’ Kabe basszusgitározik, róla volt szó korábban és Hiro Tsunoda (Flied Egg ) dobol.

A számok nincsennek megírva, ötleteket és laza jammeléseket hallunk. A nyitó kompozíció (That Will Do) alapvetően hard rock, boogie keretben. A műfaj egyik legnagyobb orgonaszólóját tartalmazza. Ilyet csak Keith Emerson-tól, Brian Auger-tól,  Jean-Jacques Kravetz -től és Lynton Naiff-től hallottam. Waltz For M.P.B. és a Clock a hatvanas évek végének hangulatát idézi. Összességében csak ennyi, de minden komolyabb gyűjtő polcán ott van.

 

 

 
Ugrás az első részhez -->
Grafika: P. Horváth Zsuzsi