Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

 

Murányi György:

URIAH HEEP

(Gods, Toe Fat, Stalkers, Spice)

 

Ha könyv formájában is szívesen olvasnál a rockzene történetéről, akkor csatlakozz te is a facebookon a "Blueseum - szubjektív rock történet" című könyv megjelenéséért  létrehozott nyilvános csoporthoz!
 
Kövesd a Blueseumot a facebookon is!

 


Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
1965
-ben alakította meg négy, önbizalomhiányban szenvedő fiatalember a Gods (Istenek) zenekart. A Glasscock testvérek – John basszusgitáros és Brian dobos – alkották a ritmusszekciót, Ken Hensley játszott billentyűs hangszereken és Mick Taylor (!)gitározott.

 

1967-ben a formáció jelentős változásokon ment keresztül. Taylor John Mayall-hoz igazolt, Hensley új társakat keresett, így került a zenekarba Lee Kerslake dobos, Joe Konas gitáros és Greg Lake (!) basszusgitáros - aki később csodálatos karriert futott be, mint a King Crimson, majd az Emerson, Lake and Palmer tagja. Helyére, egy rövid időre Paul Newton érkezett.

 

1968. nyarára nyerte el végleges formáját a Gods – Hensley, Konas, Kerslake és a visszatért basszusgitáros, John Glasscock – s két lemezt készített a Columbia kiadónál, a Genesis-t és a To Samuel A Son-t. A két LP nem rengette meg a világot – mert bizony gyengék.

 
Hensley új (?) társak után nézett és megalapította a Toe Fat-et. Kik játszottak ebben a formációban? Az én lemezeim borítói erről mélyen „hallgatnak” – ugyanis bootleg-ek – a források, mint Terry Hounsome (Rock Record 6.), Vernon Joynson (The Tapestry Of Delights), Pete Frame (Rock Family Trees) és a CD-k borítói (Mark Brennan) pedig más-más adatokat adnak meg. Mi biztos? Az első lemezen. (1970. Parlophone PCS 7097) John Glasscock basszusgitározott (a CD borítóján tévesen John Konas neve szerepel!), Cliff Bennett énekelt, egy Mox nevezetű stúdiózenész játszott szájharmonikán és fuvolázott, Hensley gitározott és billentyűzött, Lee Kerslake és Brian Glasscock doboltak, ilyen sorrendben, mert közben Lee Kerslake a National Head Band-be igazolt. A Toe Fat második albumát a Regal Zonophone (1971. SLRZ 1051) jelentette meg – egy figyelemre méltó darab található rajta, a There’ll Be Changes – ezen már Alan Kendall gitározott,mert időközben Ken Hensley a Spice-ba távozott.

 

1965-ben alakult a Stalkers, nevüket később Spice-ra változtatták. Itt kezdte pályafutását David Byron énekes és Mick Box gitáros, hozzájuk csatlakozott Alex Napier dobos, Paul Newton a Gods-ból (!) és végül … Ken Hensley. A londoni Lansdowne stúdióban, 1969. júliusban készített felvételeik csak gyűjteményes válogatásban jelentek meg. Közülük kiemelkedik – stílusos zongora improvizációjával – a Magic Lantern.



Felvették a jól csengő - vagy rosszul csengő, hiszen Dickens hőse egy negatív alak - Uriah Heep nevet. Első lemezüket (Very ’eavy Very ’umble) a progresszív zenék kiadója, a Vertigo  (6360 006) jelentette meg 1970-ben. Aki látta a borítót – egy pókhálóval befont tátott szájú férfi arcot – nehezen felejti el. Ez a zenére is igaz. Sokszínű, izgalmas és meghatározó album. Negyven éve hallottam először! Biztos hihetetlen, de még ma is pontosan emlékszem, mit éreztem, amikor megszólalt a Gypsy. Ugyanazt, mint a „nagytestvér”, az  In-A-Gadda-Da-Vida hallatán! Erő, jóleső monotonitás és ahogy Doug Ingle, Ken Hensley vagy éppen Jon Lord magához öleli a Hammond-ot, a Hohner-t  vagy a Vox Continental-t  (!) s persze a torzított gitár. Ez a hardrock!

 Súlyos riff-ek, ismétlések-fokozások, kiállások, vokálok, ellenpontozások – ennyi a hardrock! Csak ennyi – de én nagyon szeretem!

A második szám, a Walking In Your Shadow gitárszólója biztató, de már érezhető a Heep zenéjének egyik problémája, a „túladagolt” vokál. A Come Away Melinda egy szép, szomorkás darab, talán egy kicsit szentimentális is (apa és lányának beszélgetése a háborúban meghalt anyáról) – valamiért mégis több ennél. Ezt bizonyítja, hogy az UFO és titkos kedvencem, a Velvett Fogg is „hozzányúlt”. A dögös Lucy Blues következik. Feszes, pontos, kicsit „iskolás” – de Hensley-nek köszönhetően jó. Jól szerkesztett lemez!

A második oldal a Dreammare-rel indul. Tanítanivaló kezdés - Hej, de sokan nyúlták le! – de sajnos unalmas lala-lalázásba fullad! Real Turned On átlagos darab, de elfér a lemezen. Az I’ll Keep On Trying-nak „hiányzik” az eleje, ezt a vokál sem pótolja - sőt! Aztán Hensley és Box „összerakja” a számot és jók a hangulatváltások is. A Wake Up (Set Your Sights) megint csak furcsán indul … és furcsán folytatódik, mintha Byron az énekszakra felvételizne, annyi mindenbe kap bele … az utolsó másfél perc kicsit érzelgős, de szép.

Ez után a lemez után a rock két korszakra bomlott, Very ’eavy előttire és Very ’eavy utánira.

 

A hetvenes évek közepétől a rock klónok tömege 5-6 nagy, jelentős zenekar utánzójára bontható. Black Sabbath, Led Zeppelin … Deep Purple és Uriah Heep. S még egy párhuzam a Purple-lel. Mindkettőjük története a basszusgitáros-dobos cserék története. Alex Napier-t a lemez készítése közben Ollie Olsson váltotta, aki egy rövid időre ugrott be a Plastic Penny és a Spencer Davis Group között.

 

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Még 1970. őszén rögzítették következő lemezüket, a Salisbury-t (Vertigo 6360 028) – melyen már Keith Baker dobolt. Komoly referenciával rendelkezett, nem akárhol, a szintén Vertigo-s May Blitz-ben és a Bakerloo-ban játszott korában.

Az első oldal a Bird Of Prey-el indul, kemény riff és vokál házasítása, majd valami gitár maszatolás és vége. The Park - elsősorban a női szíveknek-füleknek szól, mely keretbe foglal egy „tétova” középrészt. Time To Live - nem az Ő hibájuk, hogy séma lett, kiválóan lehet egyszerre hajlongani, a loboncot előre-hátra dobni a gitárosoknak és az énekesnek.

Lady In Black - egy kis visszalépés a beat korszakba, kedves darab. Szeretem. Jól lehet énekelni autóbuszos osztálykiránduláson. A második oldal a High Priestess-el indul, s meghallgatva rá kell jönnünk, mi a Heep zenéjének második hiányossága, sem Hensley, sem pedig Box nem igazi szólista. Hosszúnak találták s nem állták végig a sort, ahol az ötletességet osztották.

 

Egy hosszabb, a címadó szám, a Salisbury következik – nagyzenekarral, 16 és fél percben.

„Életmű megkoronázó nagy művek időszaka” volt - Atom Heart Mother, Valentyne Suite, Thick As A Brick, A Passion Play, Tarkus, Five Bridges Suite, Concerto For Group And Orchestra, Tales From Topographic Oceans, Tommy … az egyiknek sikerült, érdemes volt ilyen nagy fába vágni a fejszét, a többiek csak önmaguk szobrát építgették - sikertelenül.

 

A Salisbury egy becsületesen összerakott mű, a különböző részek összeillesztése jól sikerült. Természetesen hallhatók azok a panelek, amiket a pályatársak is beépítettek munkáikba. Hensley és Box, egy-egy szóló erejéig kitesz magáért, ezzel persze képességeik határára értek. Byron arányaiban kevesebb lehetőséget kapott, de azt jól használja ki. A ritmusszekcióra nem lehet panasz, nekik volt a legnehezebb dolguk ebben a nyüzsgésben. A Salisbury a jobbak közül való az előbb említett mega-művek között és javukra írható, hogy több ilyet már nem készítettek. A lemez felvétele idején, egy session-ön rögzítették a Here Am I-t. Sajnos lemaradt a korongról, pedig használt volna, ha két rövidebb darab helyére kerül.

 

Gyorsan dobost cseréltek, Ian Clarke érkezett a szintén Vertigo-s Cressida formációból.

Egy lemezen játszott, a Look At Yourself-en. ( 1971.Bronze ILPS 9169) A címadó szám könnyű, lendületes darab, koncerten megmozgatja a közönséget – s nem túl bonyolult a refrénje. I Wanna Be Free – egyszerű szám, de a közös dalolást megzavarhatja Box sikertelen küzdelme egy szóló megvalósításáért. July Morning – minden (kisebb!) hibája ellenére rock történeti darab. Kár, hogy nem lett egy kicsit rövidebb vagy ötletesebb az orgona motívum – de így is szerethető. A második oldal nyitószáma, a  Tears In My Eyes jó kis koncertdarab, lehet rá csápolni. A Shadows Of Grief-ben Hensley nagyon összekapja magát. Kérdés: ez mire elég? Tény, rendesen nyomogatja a billentyűket, mint süket a csengőt (bocs!) – de néha a kevés több, s sajnos vokál is van bőven. What Should Be Done – kedves kis darab, látom magam előtt a sok száz öngyújtó lángját. Love Machine – lendületes, talpalávaló. Jól „látható”, mit adott a Heep a rock-nak, az már nem az Ő hibájuk, hogy ezek a zenei ötletek mára sémává merevültek.



A lemez
minden darabja siker lett, nem véletlen, hiszen kikristályosodott a Heep lényege, vagyis eltűntek a kísérletezések, maradtak a jól bevált fordulatok - hasonlóan a Deep Purple „Machine Head”-jéhez. Innen további lemezeik minden száma kikövetkeztethető, csak megfelelően kell összerakni a meglevő zenei ötleteket.

 

Maradt a Hensley-Box-Byron mag, érkezett az új-régi dobos, Lee Kerslake, és Mark Clarke basszusgitáros a szintén Vertigo-s Colosseum-ból. Vele nem készült nagylemez, gyorsan tovább ment a Jon Hiseman Tempest-jébe, majd a Rainbow-ba. Helyére Gary Thain jött a jó nevű Keef Hartley Band-ből. Ez a formáció bizonyult a legállandóbbnak, 3 év alatt öt lemezt készítettek.

 

1972. májusában jelent meg a Demons And Wizards, novemberben pedig a Magiciant’s Birthday, csak a Sunrise-ra, az utóbbi lemez nyitó számára emlékeztem.Elő kellett vennem és meg kellett hallgatnom őket. Nem véletlen, hogy nem maradt meg semmi belőlük.

A két album borítóját Roger Dean tervezte – izgalmasabb, mint a zene.

 

Az 1973. januári, brit koncertkörúton rögzítették a Uriah Heep Live (Bronze ILSD 1) dupla albumot. Összefoglalja a zenekar majd’ 3 évét, a Gypsy és a July Morning a legjobb a lemezen. Érdemes párhuzamosan hallgatni az 1974. február 8-i, San Diego-i fellépésük anyagával (Live On The King Biscuit Flower Hour) – szinte ugyanúgy adják elő ezt a két számot. Semmi plusz, semmi ötlet – csak (?) dicséretes munka. Hiányérzetem van, hiszen bátran improvizálhattak volna – de, mint korábban írtam, hosszú volt az a bizonyos sor!

 

1973. őszén jelent meg a Sweet Freedom, 1974. nyarán pedig a Wonderworld, ezeket  kölcsön kellett kértem (!)  Milyen jó, hogy a CD-ken van gyors tekercselési lehetőség! Nem tudtam volna végighallgatni őket.

 

27 éves korában, 1975. december 8-án elhunyt Gary Thain, egy káprázatos zenész érkezett a helyére – John Wetton, a King Crimson-ból.  De csak annyit tudott segíteni, mint halottnak a beöntés. Készítettek két gyenge lemezt, Return To Fantasy, High And Mighty, majd Ő és Byron is kilépett a zenekarból. Ezzel „lezárult” a Uriah Heep története, koncerteztek és lemezeket is készítettek – de ez már nem érte el az ingerküszöbömet.

 

 

Meghatározó, fontos zenekar volt 1971. végéig a Heep, több elemmel gazdagították a rock eszköztárát. S ha megszólal a Gypsy  … akkor ugyanúgy áll a hátamon a szőr! Rengetegen loptak Tőlük, tengernyi zenekar játékában felismerhető Hensley, Box vagy éppen Byron keze- illetve hangja nyoma.

 

Mi ez, ha nem a halhatatlanság?


Grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Blueseum – 21. rész – Uriah Heep – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/