Estére már ott lesz az itt – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Estére már ott lesz az itt

 

 

 

 

 Estére már ott lesz az itt – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Születtem. Farral, állítólag már akkor is tettem a világra. Voltam bűbáj leányka, majd lázadó pimasz kamasz. Lettem tüneményes, szeretni tudó és szeretni való, csillogó szemű rácsodálkozó, nagy felületen szép. 

Hiszem, hogy rend van a világban és az egyszerű nagyszerű.
 
 
 
"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged." (Buddha)
 
 
 
Egy új élet kezdetén - szösszenetek egy költözködésből
 
 

Status quo

 
Szinte kész a nappali, a hálóban is már csak a hétre való ruhák maradtak a szekrényben.
Azt tudtam, hogy fonal, gyapjú, szövő-,  rajz- és miegymáseszközöm van egy kevés. 
Azt hittem, már alig vannak könyveim. Kiderült, hogy de, mégiscsak vannak. 
 
Estére már ott lesz az itt – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
 
Zorró (az egyik cica) már nem tudja, hova húzódjon vissza nyugalomért.
Pihi (a másik) kalandparkban érezheti magát, a teli dobozkupacokon ugrál, az üresekbe belebújik, a kisebbeket megtámadja. Néha ezt-azt leborít. Ha nem ő, akkor én. Vagy Ábel. 
 
Az Aldiban szerintem direkt miattam akciózták le a banánt, nem győztek ellátni banános kartonnal. 
 
Még nem mertem nekifogni a kamrának és a konyhának. Nem tudom, fel vagyok-e készülve arra, ami ott vár. 
 
A fennálló állapot leltára szerint birtoklok 3 kartonnyi ruhát, 14 kartont "hobbi" felirattal láttam el,  és a banános közös nevezőre átszámítva 12 egységnyit töltöttek meg a könyvek.
 
Felénk ilyenek az erőviszonyok.
Nem, nem akarok beszélni róla...
 
 
 

Házi párlat

 
A szövőszék már odaát. Amíg a mester szerelte, az erkélyről figyeltem az utcát. Kedves környék, biztos megszokjuk gyorsan. Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogyan költözünk át minden motyónkkal oda.

Hajnalban nézem először az órát, még aludnom kellene. Lüktet a fejem, nem tudok tovább pihenni. Utolsó ébredésem ebben a lakásban. Elcsomagolom az ágyneműm is, a háló menetkész.
8 év 2 hónap.

Présház utca. Hát engem tényleg kipréselt, az utolsó előtti cseppig.
Már nincs jelentősége, miért kapaszkodtam ennyire, nem, nem is lakásba, az első két éven túl már nem is szerettem különösebben itt élni. A végére is inkább megszoktam, de jó ideje nem volt az otthonom.

Az otthon az, ahol biztonságban érzem magam.
Szokták kérdezni tőlem, hogy "közgazdász vagy, hogyhogy nem láttad előre"? Nyilván, ha tudtam volna, hogy elesek, leülök előtte. Amikor idejöttünk, Zoli halála után, csak azt éreztem, hogy menni kell az egykori közösből, menni, amíg végleg és levéshetetlenül rám nem köt a halálvágy cementje.

Kapaszkodtam, idővel már erőmön felül, talán az adott szavamba, talán a vélt tisztességbe. Szakítottam, szagoltam - vállaltam, fizettem. Kipréselt.
De tényleg, kinek vagyok én igazán adósa?

Ha jól számolom, 13 év budaörsi lét után újra "pestiek" leszünk. Mármint budaiak... ilyen még úgysem volt.

Meg-megrebben bennem a félelem. Tömérdek pénzt hagyok hátra annak az esélyével, hogy semmit sem látok majd viszont belőle.
Aztán kisimulok... amit elveszíthetek - akármi is az - igazán soha nem is volt az enyém. A többi pedig csak pénz. Megkereshető, elkölthető.

Megérett a változás. Elég volt a magamnak nyomorította életből, elég a falnak repülésből, kalitkákból és öncsapdákból.
A költözés ennek csak az egyik párlata. Házi párlat, asszem ez a jó kifejezés, de mittudomén. Ábel a kémia szakos.

Estére már ott lesz az itt.
 
Estére már ott lesz az itt – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
 
 
Grafika: P. Horváth Zsuzsi