Sorstöredékek – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Sorstöredékek

 

 

 A sors mindig kínál egy új esélyt. Csak élni kell vele.

 

Haragban a világgal

A fekete idősödő kutya jámboran szaglászta a kiszáradt fűcsomókat a lakótelepen álló pad mellett. Időnként fel-felpillantva reménytelenül próbálta elkapni a gazdája tekintetét. A padon egy magányos asszony üldögélt komoran maga elé meredve. Egykor szép vonásai rideg, elutasító maszkká torzultak az elfojtott indulatoktól. Napra pontosan tudta, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy összeomlott az élete. Közel negyven év házasság. Azért ezt nem lehet máról-holnapra csak úgy kitörölni.

Sorstöredékek – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Haragudott mindenkire. Az orvosokra, akik nem tudták megmenteni a férjét, az ápolónőkre, akik nem úgy gondozták szegényt, ahogy szerinte kellett volna, a szomszédasszonyra, aki a temetés után a hiába próbálta vigasztalni, s az Istenre is, hogy hagyta, hogy ez az egész megtörténhessen velük. De legfőképp arra a szomorkás tekintetű férfira haragudott, aki mostanában egyre sűrűbben tért be a kisboltba, ahol napközben dolgozott, s a maga visszafogott módján, megpróbált udvarolni neki. Mégis, mit képzel ez magáról?

Szép élete volt a férje mellett. Pont ezért volt most ennyire nehéz. Ha a lánya nem állt volna mellette a bajban, nem is igen bírta volna. Na és persze ott volt a hűséges fekete kutya. Esténként hozzábújt, s puha meleg bundájának érintése, s megnyugtató, egyenletes szuszogása legalább addig távol tartotta tőle a magányt, amíg bele nem zuhant az álom jótékony homályába.

Aztán minden előzmény nélkül, váratlanul áttörve önként vállalt némasága gátját, kiszakadt belőle a sok-sok elfojtott keserűség. Egy a kutyáját épp arra sétáltató, sorstársnak vélt vadidegen nőnek öntötte ki a lelkét. Elmesélt mindent, az elejétől a végéig. Különös. Egy idegen előtt valamiért sokkal egyszerűbb volt megnyílnia. Nem vágyott helyeslésre, sem okos, mindent jobban tudó, kéretlen jó tanácsokra, csupán egyvalamit akart: azt, hogy egyszerűen hallgassa meg végre valaki.

És furcsa mód, ezután könnyebb lett. Az a szikla, ami az utóbbi időben a mellkasára telepedett, mintha veszített volna a súlyából, és a fojtogató gombóc is eltűnt a torkából, amitől sohasem lehetett tudni, hogy a következő pillanatban sírva fakad-e.

Lassanként újra elkezdte észrevenni maga körül a dolgokat: a pad mellett virágzó hársfa bódító illatát, a szellő lágy simogatását a karján, s a napfény pajkos játékát a szomszéd ház falán. Továbbra is sűrűn vitt friss virágot a temetőbe, de a léptei valahogy könnyebbek lettek.

Délutánonként üldögélt a padon, kutyája fejét meg-megsimogatva, s néha-néha eszébe jutott a szomorú szemű férfi is a boltból. Talán legközelebb nem lesz vele annyira elutasító, és egy pillanatra lehet, hogy még rá is mosolyog…

 


A tüskés asszony

Az idős nő lesben állt és várt az első emeleti nyitott ablakban.
Nemrég költözött csak ide. Az előző helyen túl sok neveletlen kölyök lakott a házban. Iskola után, délutánonként dübörgő léptekkel fel-alá rohangáltak a lépcsőházban, vagy hangos labdapattogástól kísérve játszottak a ház oldalában.
Idegőrlő volt. Azt remélte, hogy az új lakással nagyobb szerencséje lesz, de a kutyákra nem számított. Csak az ő lépcsőházukban három kutya élt, és a ház mellett nap, mint nap sétáltatott négylábú hordákra sem volt felkészülve.

Mégis, mit gondolnak ezek? Azt képzelik, hogy csak úgy simán hagyja, hogy az ablaka alá piszkítsanak? Na, majd ő megmutatja ennek a gyülevész bandának!

Sorstöredékek – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A ház mögötti ösvényen egy férfi tűnt fel, nagytestű, izmos kutyával az oldalán. Az asszony gyorsan hátrébb lépett az ablakból, s visszatuszkolta magába az épp kibukni készülő, felháborodott szavakat. A férfi ugyanis a közvetlen ajtószomszédja volt, neki azért, még nem mert beszólni, ennyire még nem melegedett meg ezen a környéken.
Szerencsére nem kellett sokáig várnia. Egy kócos hajú nő közeledett a fák között, s előtte egy hosszú fülű kutya szimatolgatott önfeledten.

„Vigye innen azonnal, ne itt szarassa a rühes kutyáját!”- szakadt ki végre belőle a korábban bennszorult szitok. „Bizonyisten, mérget szórok ki a ház mögé, ha nem takarodnak innen, de rögtön!”- toldotta meg vérmesen.
A kócos hajú nő egy pillanatig döbbenten állt, aztán csak annyit mondott: „Ahelyett, hogy itt gyűlölködne, inkább maga is örökbe fogadhatna egy állatot!”

Délután az idős asszony szórakozottan bámulta a tévében az épp futó brazil szappanopera ki tudja hányadik részét, de közben elkalandoztak a gondolatai. A fiára gondolt, és a puccos menyére, aki évekkel ezelőtt „elrabolta” tőle, s akivel azóta sem tudott megbékélni. Mindig volt számára egy-két keresetlen szava, amivel jól odaszúrt neki, ha nagy ritkán találkoztak. Nagy ritkán, hisz az utóbbi két évben már karácsonykor is csak egy képeslap érkezett a fia helyett – az is a menye kézírásával. Elkomorodott. Aztán hirtelen, - önmaga számára is váratlanul - eszébe ötlöttek a kutyás nő korábbi szavai. Lehet, hogy tényleg szereznie kellene egy kutyát?

Akkor talán valaki őt is szeretné…

 

 

Igor csak játszani akar

Igor, a barna-fehér foltos bullterrier rossz időben, rossz helyre született. Ukrajnában látta meg a napvilágot. Kölyökkora egy rideg ketrecbe zárva, egyhangúan, más kutyáktól elszigetelve, eseménytelenül telt. Aztán egy nap, amikor már elég nagyra és erősre nőtt, végre megtudta, hogy a gazdái milyen életre szánták őt. A jól megszokott ketrecből egy félelemtől bűzlő nagyobba szállították, ahol egy másik kutya várta vadul vicsorogva. A ketrec körül izgatott emberek kiabáltak, s megpróbálták felhergelni a két állatot. A másik kutya váratlanul támadt. A fiatal bullterrier rájött, hogy muszáj harcolnia, ha életben szeretne maradni. Az első alkalmat lucskosan, sárosan, több sebből vérezve, remegő lábakkal vészelte át. Aztán jött a második, a harmadik, végül minden összefolyt, és az élete szűnni nem akaró küzdelemmé vált.

Nem tudni meddig bírta volna, de szerencsére egy hideg téli reggelen minden gyökeresen megváltozott. Ismeretlen emberek érkeztek a telepre, s a ketrec ajtaja váratlanul kitárult. Igor ijedten morgott az újonnan érkezőkre. Az állatvédők és a rendőrök rutinosan, összeszokottan hajtották végre a mentőakciót. A megszeppent kutya átmenetileg új helyre, egy újabb ketrecbe került. Körülötte egymástól elválasztott kennelekbe zárva sok-sok kutya csaholt hangosan. Minden nap várta, hogy ismét harcolni viszik, de e helyett csak az állatgondozó jött étellel és egy kis simogatással felszerelkezve.


Sorstöredékek – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Aztán egy nap látogatója érkezett. Barátságos tekintetű nő állt a rács túloldalán. Halkan, megnyugtatóan beszélni kezdett hozzá. A kutyában a bizalmatlanság és a kíváncsiság küzdött egymással. Másnap az asszony ismét megjelent, most már egy pórázzal a kezében és magával vitte a gyanakvó tekintetű, kissé vonakodó bullterriert.

Ettől a naptól kezdve a sérült lelkű kutya élete új fordulatot vett. Új otthonában, - ahol egy másik kutya napról-napra halványuló szaga érződött – nagy-nagy szeretettel vették körül. Többé nem kellett hideg betonon aludnia, saját kosara lett, puha párnával a közepén, és néhanap még a fotelbe is felengedték. Szőre kifényesedett, s lassanként a kezdeti bizalmatlansága is elpárolgott. Egy idő után elhitte, hogy tényleg jó helyre került, s megtanult bízni az új gazdáiban.

Csak a séták…  A sétákat bizony még szoknia kellett. Nem mintha nem tetszett volna neki a váratlanul kitágult világ. Bódultan feledkezett bele a mindenhonnan áradó érdekesnél érdekesebb illatokba. Minden új volt, és minden felfedezésre várt.
Na és persze ott voltak a kutyák… Végre most már ő is játszhatott volna. Akart is nagyon , de minden gazda félve rántotta el tőle a kedvencét, sőt még az út túloldalára is átmentek, hogy minél távolabb kerüljenek a veszedelmesnek tűnő állkapcsoktól. Úgyhogy Igor kirekesztett páriaként bánatosan vágyakozott, mígnem egy szokványosan induló sétán egy bohókás, hosszú fülű spániel bukkant fel a közelében. A magas nő, akihez a kiskutya tartozott, szabadon engedte, s a barátságos kis állat vidáman szaladgálni kezdett a tanácstalanul ácsorgó Igor körül.
Aztán egyszer csak elszabadultak az energiák, s a két kutya vad kergetőzésbe kezdett a réten. A bullterrier végre, valahára játszott! Persze a maga módján. Pillanatok alatt beérte a jó szagú kis szukát, úthengerként maga alá teperte, s elkezdte rágcsálni a viccesen hosszú füleket. A spániel panaszosan vinnyogott egyet, és megszeppenve keresett menedéket gazdája lábánál.

Ilyen kurtán-furcsán ért véget az első találkozás, amelyet aztán még sok követett. Igor fokozatosan megtanulta féken tartani lehengerlő erejét, s egyre finomabban játszott. A kis spániel szuka mit sem tudva az előítéletekről, szép lassan megszelídítette Sorstöredékek – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/a harci kutyát, s ő lett Igor első, de nem az utolsó barátja.

 

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi