Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Emberség vizsgahelyzetben

Civil segítőként a menekültek között

 

 

 

 


Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Hol kezdődik az egyén felelőssége, amikor egyszer csak elkezd megváltozni körülötte a korábbi jól ismert világ? Meddig lehet azzal takarózni, hogy én csak egy kisember, egy porszem vagyok, akinek nincs ráhatása a nagy dolgokra? Mikor kell feladni a passzivitást, és végre elkezdeni cselekedni? Esetleg a „nem csinálok semmit” magatartással is odaáll az ember valami mellé?


A migráció kérdése szerte az országban igen erős, szélsőséges indulatokat gerjeszt. Nyilván ezért részben a kormányzati propaganda a felelős, de azért nem lehet mindent ezzel elintézni. Benne van ebben a dologban az emberek ősi félelme az idegenektől és a másságtól, a magántulajdon féltése, sőt bizonyos mértékben a rasszizmus is.

Ezt a nehéz témát boncolgatjuk most Dénes Ági írótársammal, aki néhány hete úgy döntött, hogy csatlakozik a hazánkba érkező menekülteket segítő civilek egyik csoportjához.

 

 

Ági, mik voltak azok az okok, amelyek arra késztetettek, hogy mit sem törődve az ellenzők táborával, aktívan bekapcsolódj a Magyarországra érkező menekültek megsegítésébe?

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Hírforrásként leginkább csak az ismerőseimre hagyatkozom. Az első, amire felfigyeltem, a plakátmizéria volt, de még akkor sem értettem, hirtelen mire ez az uszítás. Azután szemlélője lettem, ahogy értelmes, de másként gondolkodó ismerőseim feszültek egymásnak, szinte már habzó szájjal. Engem mindig megriaszt az elvakult fröcsögés. Érteni akartam, hogy mi ütött beléjük. Aztán elértek hozzám a barátaim kérései, és általuk olyasmibe láttam bele, ami megdöbbentett. Igyekszem józanul „középen” maradni, de ami ma a közvetlen környezetünkben folyik, az emberhez nem méltó. Nem tudtam tovább úgy csinálni, mintha nem tudnék semmiről.

 

Hogyan csatlakoztál a segítőkhöz? Ismertél esetleg valakit, aki már korábban részt vett ebben a munkában?

Először egy régi kedves ismerősöm keresett meg, hogy akad-e nálunk adományozható ruha, és mert máskor is vittem már, máshova, most is összeszedtem, amit találtam. Kicsit még meg is örültem, hogy van ürügyem végre szekrényt üríteni. Aztán jött egy kézimunkázó csoport, hogy készítsünk együtt játékokat menekült gyerekek számára. Azután megtaláltak azok, akik szerettek volna adni, de nem tudták, hogy hova vigyék. Azután kellett egy fuvar. Majd a fiam állt elő azzal, hogy kimenne egy pályaudvarra segíteni, de csak szülővel együtt fogadják elsőre. Kimentem vele. Hihetetlenül gyorsan követték az események egymást.

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Konkrétan milyen módon segítesz a menekülteknek?

„Terepmunkán” én a Déli pályaudvari csapattal vagyok kint leginkább. Itt elsősorban továbbutazók jelennek meg, akik Vámosszabadi és Bicske felé mennek. Főként tájékoztatunk, igyekszünk elmagyarázni, hogy mi történik most velük, és egy-egy - a saját nyelvükön íródott - példányt adunk nekik a Helsinki Bizottság tájékoztatójából. Segítünk elindulni a menekülttábor felé, jelezzük a fogadó állomásokon lévő önkénteseknek, hogy melyik vonattal kiket várjanak.
Enni, inni adunk, a lehetőségeinkhez és az aktuális adományokhoz mérten. Mostanában egyre többször éjjeli szállás is kell, főként kisgyerekes családoknak igyekszünk menhelyi vagy olcsóbb szálláslehetőséget szerezni. Akinek nem jut, azokat a pályaudvarokon próbálják altatni a társaim.


Ezeken túl van, hogy fuvarozni, kísérni kell, kórházba, hivatalba, szállásra, adományt szállítani pontok között, vagy elszakadt családtagokról adunk híreket egymás között, igyekezve segíteni az egymásra találást. Vagy szendvicseket készítek, százas nagyságrendben…

 

Hogyan kommunikálsz a menekültekkel?

Én angolul beszélek, de sok önkéntes tolmácsunk is van, akik a helyszínen vagy telefonon segítenek, ha nem boldogulunk. Vannak szószedeteink is, az alapvető mondatokkal.

 

Milyen egyéni sorsokkal és történetekkel találkoztál? Miféle megpróbáltatásokon mentek keresztül ezek az emberek, amíg eljutottak Magyarországig?

Azoknak a többsége, akikkel én találkozom afgán vagy szír, de előfordulnak bangladesiek és fekete Afrikából érkezők is. A legtöbbjük riadt és zárkózott. Sokan eleinte nem is értik, hogy mit akarunk, nem fogadnak el semmit. Nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik velük, azt hiszik, zárt táborba akarjuk küldeni őket. Sokan itt „pihennek meg” először, és itt jön elő belőlük az elmúlt idők feszültsége. Ha kicsit több időnk van, szinte kérdés nélkül mesélnek arról, hogy miken mentek át, amíg ideértek. Van, aki nem mond semmit, de a fizikai állapota beszél helyette. Amit én látok, hogy egyszerre van bennük mély elcsigázottság és valamiféle remény. Láttam olyanokat is, akik „jómódúnak” tűntek, akár turisták is lehettek volna. De nem ismerem a történetüket, csak annyit tudok, hogy hátrahagyták az otthonukat és nehéz utat vállaltak fel. Nem tartom feladatomnak eldönteni, hogy segítségre szorulnak-e, vagy sem. Ha segítséget kérnek, megteszem, amit tudok.

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Milyenek ezek az emberek testközelből, szemtől szemben?

Olyanok, mint mi. Leginkább nagyon fáradtak. És olykor nagyon éhesek. Olyankor mindenki ingerültebb, mi is. Van, aki sírva fakad egy szelet kenyértől és babkonzervtől, és a kezemet akarja csókolgatni, amikor átnyújtom. Van, aki ingerült és nem érti, hogy miért csak a gyerekeknek jut gyümölcslé.

Néha elcsodálkozom, hogy a kicsi gyerekek hogyan tudnak gyerekek maradni még ilyen körülmények között is…

Sokan kimondottan műveltek.
Kísértem már éjszakai szállásra magát volt államtitkárnak mondó férfit is a népes családjával.

Főiskolás koromban voltak közel-keleti és afrikai ismerőseim, barátaim, így nem teljesen idegenek a szokásaik számomra. Én igyekszem úgy közeledni hozzájuk, ahogyan én szeretném, ha közelednének hozzám.

 

Mi volt a legmegrázóbb élményed?

Éjfél körül érkezett a pályaudvarra két nagyobb család, köztük egy állapotos kismama, és ha jól emlékszem kilenc kisgyerek. Nem volt már vonatuk, s a társaim, ha nem is könnyen, de szereztek szállást nekik. Pár órán belül a kismama rosszul lett, elvitte a mentő, de nem tudtuk, hogy hova. Másnap reggel az én feladatom lett kideríteni, hogy melyik kórházban van, és amíg ki nem engedik, a családokat valahogy megnyugtatni és együtt tartani. Jó pár telefon után végül megtaláltam a kismamát - egy társam a kórházba ment, én a szállodába. Napközben kaptam a hírt, hogy a magzat meghalt. Képtelen voltam a gyötrődő apának azt mondani, hogy minden rendben van.

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Ért valami atrocitás a munkád során?

A menekültek részéről nem. Viszont kerültem már kellemetlen helyzetbe azért, mert mellettük vagyok, és segítek nekik. Szerencsére ezek csak szóbeli kirohanások voltak, nem vettem a szívemre.

 

Mit gondolsz arról, hogy az a Magyarország, ahonnan az utóbbi néhány évben emberek százezrei - nevezhetjük őket akár gazdasági menekülteknek is - mentek külföldre élni és dolgozni a jobb élet reményében, gyakorlatilag szinte teljesen elzárkózik attól, hogy valódi segítséget nyújtson a bajban lévőknek? Ráadásul ez ugyanaz a Magyarország, amely szinte nemzeti hősökként ünnepli az 56-os menekülteket… Valakik annak idején őket is segítették, valakik őket is befogadták…

Igyekszem nagyon finoman fogalmazni, én ezt álságosnak érzem.

 

Szerinted a magyar állam hogyan kezelhetné okosabban és emberségesebben a menekültkérdést?

Úgy érzem, hogy jelenleg sehogy sem kezeli. Úgy tűnik, mintha a cél az indulatok gerjesztése lenne. Olyan érzésem van, mintha eleve teljesíthetetlen feltételek és embertelen körülmények elé állítanák a menedékkérőket, fokozva a feszültséget a létező összes fronton. Az anyagi forrásokat propagandára és eleve elvetélt fizikai korlátok felállítására költik, ahelyett, hogy megfelelő szálláslehetőségeket teremtenének a táborokban. Járványveszéllyel riogatnak, de még az alapvető orvosi ellátás sincs biztosítva a menekültek részére. Már az is sokat jelentene, ha legalább a tisztálkodási lehetőségeken javítanának. Magyar nyelvű vaktérképpel teszik fel őket a vonatra, úgy, hogy Budapesten szálljanak át, mikor az még egy vidékről érkező, magyarul beszélő embernek is kihívás, ahelyett, hogy különjáratokkal segítenék közvetlenül a táborig való eljutásukat.

A hivatali apparátus egyszerűen ennek az áradatnak a töredékére van méretezve, (és talán nem is ilyen háttértörténetekkel érkező emberekre). Egyszerűen több, a helyzetre felkészített ügyintézőre lenne szükség, ha valóban érdemi eljárást akarnak lefolytatni. Hiába vannak az ügyintézők, rendőrök és rendészek között is emberségesek, ez a leterheltség és a szabályrendszer nekik még kevesebb mozgásteret ad, mint a civileknek.

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
És hogy az éremnek ne csak az egyik oldalát vizsgáljuk meg: Néhány hete egy Amerikában élő magyar ismerősömnek írtam a készülő határ menti kerítésről. Engem is meglepett a reakciója, mely szerint nem lehet elég magas kerítést építeni. Úgy vélte, hogy mindenképpen meg kell akadályozni ezt a fajta migrációt, mert ezek az emberek hozzák magukkal a kultúrájukat, a vallásukat, és eszük ágában sincs alkalmazkodni, vagy beilleszkedni. Láttuk, hallottuk a hírekben, hogy mindez milyen problémákhoz vezetett pl. Franciaországban. És akkor a terrorista veszélyről még nem is beszéltünk…

Mi a véleményed? Van igazság a szavaiban?


Nem tudom, milyen "fajta" migrációra gondolt az ismerősöd... de ha jól értem, ő is migráns, lehet, hogy nem első generációs.  Miből gondoljuk, hogy nekünk bármivel is több jár, mint másnak? Azt hiszem, senki sem indul el úri jókedvéből ilyen viszontagságos útra, és hagyja hátra mindazt, ami az addigi élete volt. Igen, lehet, hogy vannak a menekültek között ártó szándékúak is. Köztünk nincsenek? Éppen ezért lenne fontos, hogy a teljes visszautasítás helyett az arra hivatott szervek igyekezzenek kiszűrni őket.

Én nem hiszem, hogy képesek lennénk fizikai korlátokkal megakadályozni a migrációt. Azt csodálom, hogy eddig még nem történt nagyobb atrocitás. Egyértelműen látszik, hogy nem csökken az érkezők száma, és az is látszik, hogy a jelenlegi intézkedések meg sem próbálják kezelni a helyzetet. 

Olvastam egy cikket, ami nagyon jól megfogalmazza azt, ahogyan én is gondolkodok minderről.

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Szerinted mi lesz ennek a folyamatnak a vége? Lehet, hogy Európa arculata néhány évtizeden belül teljesen megváltozik?

Fogalmam sincs, hogy mennyire alakul majd át az életünk. Az viszont egyértelmű számomra, hogy az általam ismert világ változik, és nekem is elkerülhetetlenül változnom kell. Sokáig azt hittem, lehet semlegesként mindenen kívül maradni, de már nem hiszem.

Sokan így gondolkodnak: „Inkább elfordítom a tekintetem, és befogom a fülem, hátha reggelre már nem lesznek itt…”

De. Itt lesznek. Bár nem hiszem, hogy én, mint magánporszem bármilyen módon előidézője lennék a jelenlegi helyzetnek, azt gondolom, hogy ez itt most a saját emberségem éles vizsgahelyzete.  A „nem csinálok semmit” jelen esetben szerintem azzal egyenlő, hogy hagyom, hogy megtörténjen.

És közben ráeszmélek, hogy mennyi minden mellett megyek el, úgy, hogy azt gondolom, úgysem tudnék segíteni.
Két napja, egy hajléktalannal voltam együtt „szolgálatban”. Először azt hittem, ő is hőbörögni jön, hogy bezzeg a menekülteknek…, vagy enni fog kérni… de nem. Segíteni érkezett. Téblábolt, szóba elegyedtünk. Semmit sem adtam neki, csak egy kis figyelmet, és még ő hálálkodott…


Mit gondolsz? A hideg idő beálltával csökkenni fog a menekültáradat? 

Nem. Az időjárás nem hinném, hogy rémisztőbb lenne számukra, mint amit ott akarnak hagyni.

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Mi van akkor, ha kezelhetetlenül, a maihoz képest elképzelhetetlenül nagy embertömeg érkezik hazánkba/Európába? A görög-macedón határhoz már most kivezényelték a macedón hadsereget… Görögországban, Kos szigetén olyan sok menekült gyűlt össze, hogy összeverekedtek a korlátozottan rendelkezésre álló ivóvíz készletért az emberek…

Tényleg fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből, hogy mindez hova vezethet.
Most érte el Budapestet az a feltorlódott menekült csoport, amelyet a macedón határnál megpróbáltak feltartóztatni. Annyian érkeztek tegnap délutántól éjfélig például a Délibe óránként, mint megelőzőleg egy gyengébb napon. Az ellátásukat szinte már magától értetődően a civilekre hárítják, de ilyen terhelést tartósan senki sem tud felvállalni.

Még nem találkoztam olyan menekülttel, akinek a célja Magyarország lett volna, de a továbbjutásuk jelenleg legális formában nem lehetséges, még akkor sem, ha van vonatjegyre pénzük. És mert menni akarnak, hát mennek, ha máshogy nem, hát embercsempészekkel. Egyszerűen megdermed a szívem, amikor belegondolok, hogy mit élhettek át azok az emberek, akik abba a bizonyos teherautóba zárva egyszer csak megértették, hogy nincs tovább.
Olyan időkben hozott szabályokat próbálunk betarta(t)ni, amelyeket már régen meghaladtak a történések.

Nem tudom, hogy mi a megoldás, sajnos tényleg nem. De biztosan nem az, ha úgy csinálok, mintha nem is léteznének a menekültek, ha szorultságukban magukra hagyom őket. A menekültek emberek. Elcsigázott, a méltóságukat már régen elvesztett emberek.

 

Ha a menekültek oldaláról nézem a dolgot, ha én is háborús övezetben élnék, ha állandó életveszély fenyegetné a családomat, biztosan én is útra kelnék, hogy eljussak egy biztonságosabb világba. Naivitás abban látni a jelenlegi helyzet megoldását, hogy még ha sok pénzébe is kerülne a fejlett világnak, mégiscsak arra kellene törekedni, hogy segítsünk ezeknek az embereknek abban, hogy a saját országukban, a saját földjükön, a saját kulturális környezetükben, békében, emberhez méltó körülmények között élhessenek, és dolgozhassanak? Elég „felnőtt” már ehhez az emberiség?

Nyilván az lenne a legjobb, ha mindenki ott tudna boldogulni, ahol született. És alighanem a menekültek többségének sem jutott eszébe 5-10 éve, hogy így alakul majd a sorsa. A „fejlett világ” egy része abból fejlődik, hogy másokat kizsákmányol, embert, élőlényeket, erőforrásokat. Nem tudom, minek kell történnie, hogy egyszer ráébredjenek arra, hogy mit tesznek, hogy ráébredjünk, mit engedünk, minek a megtörténtéhez segédkezünk.

Egyetlen dolgot tudok: felvállalni azt, amit gondolok, akinek tartom magam. Megtenni, ami az adott körülmények között tőlem telik. Nem többet, nem túlfeszítve, hanem éppen annyit. Az ehhez szükséges erőt igazán akkor fedeztem fel magamban, amikor döntöttem, a cselekvés mellett… talán eddig erre nem is volt szükségem. És ez már réges-régen nem a menekültekről szól, hanem egyfajta érzékenységről, látásmódról, és saját árnyaim meghaladásáról.

Azt nem tudom, az emberiség felnő-e valaha, de én igyekszem.

 

 

Emberség vizsgahelyzetben - Civil segítőként a menekültek között– szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi
A felhasznált fotók forrásai: www.index.hu http://www.haon.hu http://4024.hu http://www.bestfm.hu/ www.szegedma.hu http://www.unhcr-centraleurope.org http://www.hir24.hu http://siterepository.s3.amazonaws.com http://sztarklikk.hu http://mesterfoto.blogspot.hu/ 444.hu