Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Egy Horváth Horvátországban

 

 

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Már egy ideje itthon vagyok. Legalábbis a testem. A lelkem egy része viszont az Adrián maradt. Álmomban még mindig a tenger morajlását és a sirályok vijjogását hallgatom.

Idén nyáron, sok év kihagyás után részesültem újra abban az élményben, hogy megpillanthattam a tenger végtelen kékségét.
Ez az utazás most nem csupán a nyaralásról szólt. Egy elhunyt szerettem végakaratát is teljesítenem kellett.
Azt kívánta, hogy a halála után a hamvai a tenger hullámai közé szórva térjenek vissza az élet körforgásába.

Az utazás élményeiben és megpróbáltatásaiban a fiam volt az útitársam.

 

Autó nélkül is van élet. (Csak egy kicsit bonyolultabb…)

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Az utazást mindig is nagy kalandnak tekintettem, ennek megfelelően ezúttal is tele voltam várakozással. Terveim szerint az Isztriai félsziget nyugati partvidékére, a gyönyörű Porec városába szerettem volna eljutni.

Mivel nincs autónk, így egy alternatív közlekedési eszközt kellett találnom. A repülő túl drágának, a távolsági busz pedig a hosszú úton túl kényelmetlennek tűnt, így jobb híján a vasút maradt a kézenfekvő választás.
Már májusban megvettem a hálókocsi jegyeket a csak szezonálisan közlekedő Adria Expresszre, amelynek az egykori magyar tengeri kikötő, Rijeka (másik nevén Fiume) volt a végállomása. A vonat 18.20-kor indult a Keletiből, így gyakorlatilag át lehetett aludni a durván 11 órás utazást. Azaz csak lehetett volna. Mivel rengeteg külföldi és magyar fiatallal utaztunk együtt a vagonban, így bizony vidám bulizástól volt hangos az éjszaka. Csak jóval éjfél után csendesedett el néhány órára a társaság. Nem nagyon bántam a nyüzsgést, mert ez is hozzátartozott a „nagy utazás” feelingjéhez.

Amúgy a MÁV kettő az egyben szolgáltatást nyújtva ráadásként még az időutazás élményét is megadta nekünk, ugyanis az Adria Expressz vagonjai meglehetősen élemedett korúak voltak a valaha valószínűleg első osztályúnak számító bordó bársonyhuzatú üléseikkel, s a folyosó két végén az órák múlásával egyre elrettentőbb képet nyújtó vizesblokkjaikkal.

A hajnali nap első sugaraira kicsit összetörten, de nagy reményekkel telve ébredtünk. Amint átkeltünk az utolsó hegyen is, a levegő hőmérséklete érezhetően megemelkedett és üdítően sós párát sodort felénk a szél. Néhány perc múlva boldogan pillantottuk meg a tengert, s hamarosan befutottunk a kissé lepusztult rijekai vasútállomásra.

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Luxusbusszal Porecbe

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Rijekától még úgy közel 100 km-es út várt ránk. Erre már nem közlekedik vonat, így távolsági busszal tudtunk továbbmenni. Rijekában a távolsági buszpályaudvar mindössze kb. 500 méterre található a vasútállomástól, gyakorlatilag ugyanabban az utcában. A buszpályaudvar egy nem túl bizalomgerjesztő, szemetes hely, de szerencsére nem kellett sokat várni a poreci buszra.

Az elhanyagolt környezetben még élesebbnek tűnt a kontraszt, amikor az induló állásra begördült a buszunk: csillogóan tiszta, modern, légkondicionált jármű, elöl órával és digitális tájékoztató táblával, hátul asztalokkal és bárpulttal. Nem mellékesen, rajtunk kívül csupán egy utas utazott rajta.

Ami még nagyon tetszett – kár, hogy ez Magyarországon nem szokás – az az volt, hogy a sofőr öntapadós, sorszámozott matricával látta el a bőröndjeinket, mielőtt berakta őket a csomagtérbe, és egy szintén sorszámozott átvételi elismervényt is kaptunk tőle. Igaz, 10 kunába (kb. 400 Ft-ba) került ez a szolgáltatás, de szerintem sokkal biztonságosabb így szállítani a csomagokat.

Az Isztriai félszigetet keresztben átszelve, elég nagy szintkülönbségeket leküzdve, több alagúton át, nagy kényelemben, durván két óra leforgása alatt jutottunk el Porec városába.

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Ha nem kedveled a tömegturizmust, keress magánháznál szállást!

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Még otthonról foglaltuk le Az Airbnb.hu internetes oldal segítségével a poreci apartmanunkat. Nagyon jónak találom ezt a szálláskeresési formát, mert a sok-sok fotó segítségével, az árak és a szolgáltatások részletes feltüntetése mellett könnyedén rátalálhatunk az igényeinknek és a pénztárcánknak legmegfelelőbb helyre. Ráadásul a korábbi vendégek értékelik is a helyet, így hamar kiderül, ha a hirdető esetleg valótlant állított valamivel kapcsolatban.

Mi egy barátságos kis apartmant választottunk a poreci óváros és a tengerpart közvetlen közelében. A buszpályaudvartól mindössze öt perc gyaloglás után egy hangulatos mediterrán villa kertjében találtuk magunkat, ahol széles mosollyal az arcán, hamarosan előkerült a házigazdánk is a kulcsainkkal.

A szállásunk szerencsére nem okozott csalódást, minden ugyanolyan szép volt, mint az internetes fotókon.
A jól felszerelt konyhablokkban akár főzni is lehetett volna, de az idő rövidsége miatt úgy döntöttünk, hogy inkább éttermekben oldjuk meg az étkezést, így legalább egy kicsit belemerülhettünk a horvát gasztronómiai élvezetekbe is.
Az apartmanhoz saját kis külön terasz is tartozott, ahová kiülve pálmafákon és egy kivifa lugason legeltethettük a szemünket.

 Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


Sokat akar a szarka, de nem bírja a…

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Mivel csak három napunk volt Porecben, így szerettünk volna minél gyorsabban minél több mindent felfedezni.
A fiam már többször is nyaralt itt, így meg akarta mutatni, hogy korábban milyen szállodákban laktak. A kora délelőtti órákban érkeztünk meg a szállásunkra, gyorsan kipakoltunk, és mindenféle pihenő nélkül elindultunk a végtelennek tetsző tengerparti sétányon.

Porechez több kilométernyi hosszan elnyúló kis félszigetekkel és öblökkel szabdalt, romantikus, sziklás tengerpart tartozik. A legfelkapottabb üdülőhely ezen belül az óvárostól több kilométerre található Zelena Laguna, ahol minden igényt kielégítő szállodakomplexumok várják a pihenni vágyókat. Fiam lelkesen mutogatta a korábbi nyaralásai helyszíneit, és kíváncsian figyelte, hogy mi változott, amióta utoljára itt járt. Nem mondom, hogy nem volt szép a látvány, de azért én magamban örültem, hogy mi most a nyaralás csendesebb, kevésbé nyüzsgő formáját választottuk. A nagy, zsúfolt strandoknál engem sokkal jobban vonzanak a vadregényes, eldugottabb öblök, s a festőien sziklás tengerpart.

Hosszú órákon keresztül gyalogoltunk sok esetben a tűző napon, a közel negyven fokos hőségben. Na, ennek hamarosan meg is lett az eredménye: éreztem, ahogy egy közeledő migrénroham fenyegető árnyéka vetül rám.

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A visszautat gyaloglás helyett menetrend szerint közlekedő turistahajóval szerettük volna megtenni, de úgy tűnt, hogy az égiek elpártoltak mellőlünk. A hajót épp lekéstük, s a következő csak másfél óra múlva indult. Fáradt voltam, egyre rosszabbul éreztem magam, mert a fejfájásom mind jobban kínzott.

Szerencsére észrevettük, hogy időről-időre vízi taxik állnak meg a kikötő mólójánál. Elcsíptük az egyiket, és mindössze negyedórányi reményvesztett várakozás után máris hasítottuk Porec felé a hullámokat. A fedélzeten aztán a gyönyörű part menti táj látványa és a menetszél átmenetileg még a migrénemet is enyhítették.

A szállásunkra visszatérve pár órát aludtunk, majd a késő délutáni órákban lementünk fürödni a tengerbe. Végre felhőtlenül jól éreztem magam. A sziklákon ülve néztem a lemenő nap fényében fürdő várost, s közben a lábfejemet kíváncsi rákocskák fedezték fel…

Az estét a turistáktól nyüzsgő hangulatos óvárosban töltöttük. Kiültünk vacsorázni egy étterem teraszára, aztán bebarangoltuk a zegzugos utcákat, és megbámultuk a csillogó üzletek kirakatait. A nappali hőség miatt a mediterrán régióban egészen más az élet ritmusa. A városok az esti órákban kelnek igazán életre. Porecben még éjfélkor is hömpölygött az utcákon a tömeg, s a kései órán - a turisták örömére - a boltok is nyitva voltak.

 

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Nap, tenger, sziklák

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Másnap korán ébredtem, a fiam még az igazak álmát aludta. Tudtam, hogy egy jó darabig úgysem ébred fel, így hát fogtam a fényképezőgépemet, felkerekedtem és elindultam napvilágnál is felfedezni a várost. Leendő rajz és festmény témákat fotózgattam. Bár nappali fényben egészen más arcát mutatta a város, mint előző este, így is gyönyörű volt.

Rábukkantam az útikönyv által említett római kori romokra, és betértem a világörökség részeként számon tartott bizánci stílusú Eufrazijeva bazilika hűvös falai közé is. A horvátok rendkívül vallásos nép. A reggeli órákban is sokan térdeltek a padsorok között elmélyülten imádkozva. Ilyenkor csak a helyieké a templom, turista csak elvétve vetődik oda ennyire korán. Kilenc óra után már belépőjegyes lett volna a hely, úgyhogy a korai keléssel képletesen tényleg aranyat leltem, hiszen 40 kunával (kb. 1600 Ft-tal) több maradt a pénztárcámban. Na, nem sokáig.

Vesztemre a kikötői bazársor üzleteit már nyitva találtam és bevallom egy kissé elcsábultam, és vettem pár hasznos és pár haszontalan dolgot. A horvát árusok nagyon barátságosak, és néhány szót még magyarul is tudnak. Alkudni kötelező, és érdemes is, és nem mellékesen egész jó szórakozás.

Az előző napi fárasztó gyaloglás után ezt a napot kizárólag úszással, napozással és pihenéssel akartuk eltölteni.
Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A tengervíz áttetszően tiszta volt, s egy búvárszemüveg segítségével behatóan tanulmányozhattuk a felszín alatti világot. Egy két nagyobbacska, barnásszürke csíkos halat, aprócska halakból álló halrajokat, és gyorsan araszoló barna rákokat figyeltünk meg a tenger mélyén. Bár az utazás előtt többen is figyelmeztettek, hogy óvakodjak a tengeri sünöktől, egyet sem láttunk. A csúszós, éles sziklákon nem könnyű bejutni a tengerbe. Szerencsére mindenhol kapható a nem túl drága fürdőcipő, amivel orvosolni lehet a problémát. A tengerparti sétány mellett széles fenyőerdő sáv húzódik, így amikor már elegünk lett a tűző napból, behúzódtunk szunyókálni a fák árnyékába.

Este újra bementünk a városba vacsorázni. Az Isztriai félsziget sokáig olasz fennhatóság alatt állt, s az olasz befolyás a mai napig is erősen érződik.
Ez fokozottan igaz az éttermek kínálatára. Isteni pizzákat, és mindenféle olasz tésztaételt kóstolhat végig az éhes utazó, és akkor a fűszeres, zamatos, sűrű paradicsomlevesről még nem is beszéltem…

A belváros szélén egy mozi széles lépcsősorán díszpárnákra és mécsesekre bukkantunk. Nagy tábla hirdette, hogy koktélokat kínálnak akciós áron.
Több sem kellett, mi is gyorsan letelepedtünk és néhány perc múlva, koktéljainkat békésen szopogatva figyeltük a hangulatos mediterrán terecske esti nyüzsgését.

 Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

„Leszek sehol - és mindenütt leszek.”

Harmadnap a felkelő nap sugarai már mindkettőnket talpon találtak. Minél korábban el akartunk indulni az első nap kinézett csendes partszakasz felé, ahol szerettünk hamvait a hullámok közé terveztük szórni. Szerencsére néhány elszánt horgász és futó kivételével még mindenki aludt, így senki sem zavarta meg a végső búcsú szomorú pillanatait. Isten veled, jó utat Tibi!

 Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Két keréken izzadva

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Szomorú kötelességünk teljesítése után visszatértünk a szállásunkra és egy kicsit még visszafeküdtünk aludni. Szükség volt az erőnkre, ugyanis aznapra aktív pihenést terveztünk be. Béreltünk két kerékpárt és elindultunk a festői Vrsar falucska felé. Vrsar autóúton valamivel több, mint 11 kilométerre fekszik Porectől. Mi azonban nem az autóúton, hanem a félszigetek és öblök mentén kanyargó tengerparti sétányon gurultunk végig, így oda-vissza jó 30 kilométert tettünk meg a 40 fokos hőségben. Ha előre tudtuk volna, hogy mire is vállalkozunk, akkor nem biztos, hogy elindultunk volna. Gyilkos egy út volt, s egyben igazán jó csapatépítő tréning is.

Odafelé még vidáman kerekeztünk, s ha útközben megtetszett egy-egy szép fekvésű strand, akkor megálltunk fürödni, majd azonmód vizesen lelkesen tekertünk is tovább.
Vrsarhoz közeledve aztán egyre jobban eltikkadtunk, s egyre nehezebben ment a pedálozás.

Amikor megpillantottuk a falu dombtetőről felénk integető templomtornyát, egymásra néztünk, és nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy nincs az az isten, akinek a kedvéért ebben a hőségben felkerekeznénk oda.
Így hát fájó szívvel csupán a tengerszintről, a távolból csodáltuk meg a település dombtetőre felkúszó romantikus kis utcácskáit. Kárpótlásként a kikötői fagyi árusok rögtönzött show műsorral szórakoztattak bennünket: több méternyi távolságból dobálták egymásnak a fagyi gombócokat.

 

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Visszaúton már keményen megszenvedtünk minden kisebb-nagyobb emelkedővel. Tartottuk egymásban a lelket, mert hol az egyikünk, hol a másikunk került mélypontra. Akárhogy is, de muszáj volt tovább menni.
Egy út menti vendéglőben sikerült mosolyt csalnom a pincérnő arcára, ahogy mint a sivatagi vándor a szomjhalál szélén, lerogytam az első utamba eső székre és földöntúli elégedettséggel az arcomon, boldogan szorítottam magamhoz a felszolgált jéghideg narancslevet.

Szerencsére aztán egyszer csak elfogytak alólunk a kilométerek, és bőven a bérleti idő lejárta előtt visszaértünk a kerékpárkölcsönzőhöz. Fáradt és koszos voltam, sajgott mindenem, de mégis jóleső érzéssel töltött el, hogy megcsináltuk!

Fél óra regenerálódás után még egy utolsó fürdésre is maradt erőm a lemenő nap fényétől aranyló tengerben.
Az utolsó poreci esténk szokás szerint az óváros forgatagában telt. Búcsúzásként egy igazán különleges pubot kerestünk fel, ami egy középkori bástya tetején működik, s ahonnan csodás kilátás nyílt az egész környékre.

 

 

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


A sokarcú Rijeka

Másnap délelőtt 10 órakor kellett elhagyni a poreci szállásunkat. Az utolsó óráinkat kihasználva beiktattunk még egy gyors strandolást, aztán a sós vizet lemosva magunkról egyenesen a buszpályaudvar felé vettük az irányt. Bár a visszaútra csak egy kevésbé szép busz jutott, ezzel is nem sokkal dél után már megérkeztünk Rijekába. Mivel a budapesti vonat csak 23.10-kor indult, addig is valahogy el kellett töltenünk az előttünk álló több mint tíz órát. A csomagjainkat betettük a pályaudvar csomagmegőrzőjébe, és a nyakunkba vettük a várost.

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Rijeka fő utcája a Korzó, ami egy fényes kövekkel kirakott, széles sétálóutca két oldalán szépen felújított Habsburg korabeli palotákkal. A város hajdan szebb napokat látott régi épületei számomra egy kicsit Budapest belvárosának a hangulatát idézték fel. Csakhogy a Korzón kívül minden rendkívül elhanyagolt, piszkos és lepusztult állapotban volt.

A kikötőhöz közeledve egyre több lett a szemét és a falfirka, s mindent beterített az átható csatornaszag. Ahogy a hőmérő higanyszála emelkedett, egyre elkeseredettebben róttuk a köröket a forróságot árasztó házfalak között. Az este tizenegy óra végtelenül távoli időpontnak tűnt.

Átmeneti felüdülést jelentett egy a Korzóról nyíló sikátorban megbúvó kis étterem felfedezése, ahol az egész utazás egyik legfinomabb ebédjét fogyasztottuk el. Fatálcákon kemencében felizzított köveket tettek elénk, s ezeken magunknak kellett megsütögetni a megrendelt ételeket. Köretként egy tálban lángos csíkokat, és háromféle szószt szolgáltak fel.
Teli gyomorral még nehezebb volt a városnézés. A fiam ezen a ponton végképp besokallt a hőségtől, és egy park fái alatt keresett némi enyhülést.

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A pihenő után a tengerpart felé indultunk tovább. Annak ellenére, (vagy éppen azért) hogy Rijeka kikötőváros, a tenger megközelítése nem is olyan egyszerű, ugyanis a partvonal mentén mindenütt raktárak, daruk és dokkok sorakoznak. Csupán a személykikötő környékén lehet akadálytalanul kijutni a partra. A kikötőből visszanézve egészen más arcát mutatja Rijeka. Ebből a távolságból szépnek tűnik a város, nem látszik a házfalak itt-ott málló vakolata, és az utcákat elcsúfító szemét sem.

Délutánra aztán pár fokot hűlt a levegő, s mi is jobb kedvre derültünk. Elhatároztuk, hogy felbuszozunk a város feletti hegy tetejét uraló Trsat várába. A várhoz 561 lépcső megmászásával akár gyalog is fel lehetett volna jutni, – a zarándokok hajdanán állítólag térden csúszva tették meg az utat - mi azonban nem éreztünk magunkban elég energiát az embert próbáló lépcsőmászáshoz.

Mint utólag kiderült, a várhegy megtekintése bizonyult a nap legjobb ötletének. Mintha egy másik városba csöppentünk volna. Árnyas, barátságos mediterrán utcácskákat, és hangulatos kiskocsmákat találtunk a vár környékén.
A buszról a Loretói Szűz Mária Kegytemplom szomszédságában szálltunk le. A templomudvaron fekete csuhás szerzetesek beszélgettek a hívők egy maroknyi csoportjával. Pár utcával odébb aztán megpillantottuk a horvát tengerpart egyik legrégebbi erődjének, Trsat várának a bejáratát.

 

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

A vár nagyon jó állapotban maradt fenn. Eredetileg a Frangepánok építették a tizenharmadik században. Azóta számos tulajdonosa volt, akik többször is átépítették. A várfalakról csodálatos kilátás nyílik az egész környékre. A várostól elfordulva egy mély szakadékba pillanthatunk, amely fölött egy kecses viadukt ível át.

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Hamarosan ránk esteledett. Sietősen szedtük a lábunkat a várhegyről levezető hosszú lépcsősoron. Lefelé is fárasztó volt az 561 lépcsőfok, el nem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehetett egykor térden csúszva felmenni rajta…

Szerencsére időben kiértünk a vasútállomásra, s jóval az indulás előtt elfoglaltuk a helyünket a vonaton. A fárasztó nap után nem nagyon kellett álomba ringatni, szinte az egész éjszakát átaludtam.

A hazaút végtelenül hosszúnak tűnt. Az amúgy sem rövid utazás még három óra késéssel is meg lett fejelve.  Egy órát vesztegeltünk a határon, a másik két órát pedig valószínűleg még Zágrábban szedtük össze, ahol a rijekai és a spliti vagonokat egy szerelvénnyé kapcsolták össze.

Minden jó, ha a vége jó. A horvátországi negyven fokos napok után a változatosság kedvéért itthon is hasonló kánikula fogadott. Már fel sem vettük a dolgot, hiszen ekkora már mindketten megedződtünk :)

 

 

"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston)

 

Fotók: Pardavi Balázs és P. Horváth Zsuzsi
Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi

 

Egy Horváth Horvátországban – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/