Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Túlélőverseny a Zemplénben

Készült: Győri Dia írása nyomán

 

 

„Szeretnél részt venni az Evolúció nagy versenyében? Szeretnéd kipróbálni túlélőgénjeid hatékonyságát? Szeretnéd tesztelni tested és lelked álló-, futó-, tájékozódó és tűrőképességét? Szeretnéd tudni, mit teszel, ha az éjszaka közepén a civilizáció védőszárnyai alól kikerülve hirtelen idegen és fenyegető környezetben, a sűrű és sötét, ámde neszekkel, susogásokkal és szagokkal teli erdő kellős közepén találod magad, ahol semmi másra nem számíthatsz, mint a magad és csapattársaid leleményességére, tudására, eszére, erejére és túlélőösztönére?” ( Forrás: tuleloverseny.hu)

 

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Egy szép tavaszi napon egy izgalmas e-mail landolt a postaládámban. Régi túratársamtól, Katától érkezett: ő és a barátja, Dávid indulnának egy túlélőversenyen. Csatlakoznék-e hozzájuk? Naná, hogy igent mondtam! Így kezdődött hát a nagy túlélőkaland!

Életemben először készültem arra, hogy részt vegyek egy ilyen versenyen, így begyűjtöttem pár hasznos infót Katától (aki már tapasztalt túlélő volt), és a verseny honlapját is buzgón böngésztem:

 

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Túlélésre fel: győzzön az erősebb karom, szexibb test, élesebb ész, pontosabb iránytű, fittebb túrabakancs, kifinomultabb hetedik (sőt Harmincharmadik) érzék! Várunk benneteket úton és útfélen, piros háromszöggel jelzett és jelzetlen ösvényeken, árkon és bokron túl, sőt!

Sikeres túlélést! Legyen veletek az Erő! Szükségetek lesz rá...”
(Forrás: tuleloverseny.hu)

Két kategóriában lehetett nevezni: Kishalál és Nagyhalál. Mindkét kategória ugyanakkor indult, bár nem ugyanonnan. A Kishalálosoknak már szombaton befejeződött a verseny, a Nagyhalálosoknak viszont csak vasárnap délután.

 

Hárman megalakítottuk a Susnya Baráti Kört, s csapatunkkal be is neveztünk a versenybe a neten keresztül. Ezután a szervezők elkezdték e-mailben apránként csöpögtetni az infókat. „Kiszivárogtattak" néhány fotót, amelyek alapján már előzetesen lehetett tippelni a verseny helyszínére. Találat esetén a csapat plusz pontokat gyűjthetett be.
Mi is leadtuk tippünket a Központi-Mátrára, amely - talán a címből sejtitek - nem bizonyult helyesnek.

(„Kiszivárogtatás: Olyan - terepmestertől származó - információk (többnyire képek), amik majdnem elárulnak valamit az éppen küszöbön lévő versenyről és annak terepéről, de (általában) mégsem. Tipikus példája a versenyzők ingerlésének, valamiért mégis szeretik.” - Forrás: tuleloverseny.hu )

 Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Csütörtökön aztán megtudtuk a gyülekező helyszínét és időpontját is: péntek, délután fél hat, Keleti pályaudvar, lent a pénztáraknál. Nem volt olyan nagy tömeg, mint amekkorára számítottam, de azért, százvalahány résztvevő sikeresen összeverődött. Aláírtuk a nevezési papírokat, megkaptuk az ún. „dögcédulát” (ez egy kis alakú laminált papírdarab, fényképpel, csapatszámmal és névvel, a verseny nevével), majd ezek után mindössze annyit közöltek velünk, hogy menjünk a négyes vágányhoz.

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Ott persze semmi sem volt kiírva. Szóval bár az égtájat már tudtuk, de a pontosabb célt még nem. Egyszer csak bemondták a hangosban: "A négyes vágányról KÜLÖNVONAT indul Miskolcon át Hidasnémetibe" Azt hittem, ott alélok el gyönyörűségemben! Különvonat!!! Életemben nem utaztam még különvonaton!!! Imádtam :)

 

Ezután átéltünk egy jó hosszú vonatutat, pontosan nem néztem az időt, mert végigdumáltuk nagyjából. Azt tudom, hogy este kilenckor voltunk Miskolcon, ott jó egy órát dekkoltunk a mozdony meghibásodása miatt, aztán indultunk tovább, mígnem egyszer csak szóltak a szervezők: a Nagyhalálosok készüljenek, mert negyed óra múlva leszállás. Már csont sötét volt, így aztán nemigen tudtuk, merre járunk pontosan.

 

Egy eldugott kis megállóhelyen hajtottak le minket a vonatról valamivel éjfél előtt. Különböző papírokat nyomtak a kezünkbe, majd integettünk a Kishalálosoknak, akiket a vonat továbbvitt. Csapatonként elszeparálódva, ki-ki letelepült valahová. Így tettünk mi is, és böngészni kezdtük a papírokat. Azaz már a vonaton elkezdtük a böngészést, ugyanis a papírok egy részét már ott megkaptuk. Ekkorra már volt egy vázlatunk, hogy merre lehet az útvonal, most ezt folytattuk.

 

Térképet nem kaptunk, csak 12 db kitalált történetet, patinás stílusban megfogalmazva.  (Az indulócsomag egyébként minden alkalommal más, mivel minden alkalommal mások szervezik a versenyt, és az ő szájuk íze szerint vannak tálalva a dolgok, pl. általában torzított térképet szoktak osztani.) Íme, a Harmincharmadik Túlélőtúra Vándorútjai:

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/



  1. Kalandos leánykérés
  2. A vásározó útja
  3. A csodálatos gyógyulás
  4. A jámbor szerzetes
  5. Vadkankaland
  6. Gerendának való fa
  7. A makrancos ló
  8. Menekülés a török elől
  9. Nehéz a kémek élete
  10. Az adószedő körútja
  11. A hamuzsírfőző útja
  12. Kockázatos szállítás

 

A történetekben benne foglaltattak az útvonalak, amiket be lehetett járni, csak előtte dekódolni kellett őket. Szóval munkához láttunk: fejlámpafényben, polifoamon kucorogva a papírok fölé hajoltunk. Dávid a történeteket olvasta, Kata a térképünkön jelölte a tereppontokat, én pedig a feladatfüzetben jelölgettem. Lett egy sajátos kódrendszerünk, és egy gyönyörűen összeirkált térképünk!

 

Nagyjából hajnali kettőig gyártottuk az útitervünket. Közben hessegettük a szúnyogokat, dideregtünk, egyes csapatok pedig elszivárogtak, s egyre kevesebben maradtunk a peron közelében. Én már nagyon álmos voltam, így felvetődött, hogy aludjunk valamennyicskét. A peron melletti növényzetben vetettünk ágyat. Olyan fáradt voltam, hogy egyre kevésbé tudott bármi egyéb foglalkoztatni az alvás lehetőségén kívül. Társaim szerint csak bevackoltam, és pár pillanat elteltével már mozdulatlanul aludtam is. (Emlékeim szerint viszont végigdideregtem azt a kurta három órácskát, ugyanis sajnos túl vékonynak bizonyult a hálózsákom...)

Hajnali ötkor Kata telefonja ébresztett bennünket. Épphogy pirkadt, és állati hideg volt... Bennem csak akkor tudatosodott igazán, hogy hol is vagyunk: egy "Hejce-Vilmány megállóhely" feliratú tábla árválkodott mellettünk a pusztában.

 
Összeszedelőzködtünk, és elindulunk a közeli Hejce felé, hogy majd ott reggelizünk egyet, és megbeszéljük a haditervet.

 Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Mi, mint Nagyhalálosok 1200 pontnyi életerővel szálltunk le a vonatról, tehát ennyi ponttal indultunk a versenyen. Ez a pontszám azonban minden eltelt perccel, eggyel csökkent. Tehát alapból elég hamar elfogyott volna, ha nem növelték volna a megtalált tereppontok értékei, de még azok sem eléggé! Amivel igazán növelni tudtuk, az a különböző útvonal-kombinációk teljesítéséért kapott lehetséges pontszám volt.
13 féle kombináció kínálkozott, melyeket egyéni stratégia szerint lehetett teljesíteni.

A kombók: csúcs, dagonya, etető, épület, fa, forrás, híd, karó, pad, panoráma, szikla és tábla. Mindegyikből meg volt adva, hogy hányat kellett teljesíteni, azaz el kellett jutni az ilyen pontokra, be kellett gyűjteni az ott elrejtett ún. stafétuszt
(Minden terepponton volt egy Stafétusz, azaz egy átlátszó műanyag csőbe dugott cédula.), s ezzel meg lehetett szerezni a kombó teljesítéséért kapott pontot. A leggazdagabb a csúcskombó volt. Ebből, ha 11-et teljesítettél, 300 pont járt érte. Összehasonlításként: ha csak a hagyományos tereppontokat kerested, azok nagyjából 15-től 28-ig terjedő pontot értek.

 Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Szóval, elindultunk Hejcéről a sárga jelzésen, fel a hegy felé. Ez a sárga annyira sokadrangú és elhagyatott jelzés volt, hogy néhol beillett volna jelzetlen útnak is - de ez igaz volt az általunk bejárt útvonal jelentős részére.

Az első tereppontunkat a hegy lábánál leltük meg. Egy emlékoszlop tövében, kövek közé rejtve várakozott a stafétusz. A tereppontokon az volt a feladat, hogy a megtalált stafétusz helyett otthagyjuk a nálunk lévőt, és mindezt a cserét és a vele járó egyéb járulékokat (időpont, pontszám, életerő stb.) rögzítsük a terepnaplóba.

Nagyon szép emelkedő úton haladtunk felfelé a hegyre, majd nagyjából szintben folytattuk tovább utunkat, egy még szépségesebb sziklás erdőben. Itt egy tereppontot sajnos nem találtunk meg - hiába vadásztuk a piramis alakú sziklát -, úgyhogy továbbmentünk.

Egyre melegebb lett. Nagyon jó idő volt, nyoma sem volt a korábban jósolt lehűlésnek és esőnek.

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ 

Így haladtunk szebbnél szebb utakon, stafétuszokat keresve, találva és nem találva. Közben csoda zöld volt minden, és gyönyörű, lila íriszek nyíltak a réten… aztán feltűnt a regéci vár. Valahol elvesztettük a sárga jelzést, de sebaj, rátértünk a betonútra, és úgy haladtunk be Mogyoróskára.
Ekkorra már elég bágyadt voltam. Meleg is volt, fáradt is voltam, no és az egész hétvége alatt 'lábfej kontra bakancs per' folyt a lábaimon.

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Vártuk már nagyon, hogy Mogyoróskán majd jól megpihenünk, lesz kocsma, jégkrém, és egy kis alvás! Hamarosan letanyáztunk egy árnyas, füves részen, s szundítottunk is egy kicsit a fűben. Hát ez nagyon kellett, erre gyúrtunk egy ideje: napközben meleg is volt, jobban lehetett aludni is, és hát fáradtak is voltunk (azt a korábbi három óra „valamit” nem nevezném igazán alvásnak). A rövid pihenő után aztán feltápászkodtunk, és elindultunk: irány a vár, majd Regéc!


Körülbelül itt konstatáltuk, hogy az életerőnk vészesen fogy. Kombókat nem bírtunk csinálni, csak tereppontokat gyűjtöttünk, de azokkal nem szereztünk annyi pontot, hogy az többet ért volna, mint a keresésükre fordított idő (azaz, hogy két pont megtalálása között az életerőnk ne csökkent volna).

Mogyoróska után jött egy olyan pont, ahol nem találtuk a stafétuszt, így itt - az előírások szerint – egy fotót készítettünk magunkról a helyszínen.

 Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Ezután felfelé vettük az irányt a várba. Hát, igen, a hegymenetek mindig megviselnek… Magába a várba nem mentünk be, hanem alatta begyűjtöttünk egy pontot, majd jöttünk is lefelé. Tettünk egy kitérőt a vár alatt a közelben lévő aprócska tavacskához, mely mellett egy elhagyatott faházikó állott, s itt is leltünk egy stafétuszt. 

 

Visszakevertünk Regécre, majd a KÉKen folytattuk utunkat egy jó darabon. Volt egy tereppont a Kemence-kőnél is. Egy tágasabb szurdokban haladt az út, és a bal oldalán ott volt a kő, mellette kis táblával. 

 

Na, itt már igen lassan vonszoltam magam. Délután hat-hét óra felé járhatott az idő, s mi hajnali öt óta fent voltunk. Kata kitalálta, hogy itt két közeli csúcson van 1-1 pont, szóval, amíg én megszusszanok, ők Dáviddal megnézik az egyiket, utána pedig én elmegyek Katával a másikra. Úgyhogy amíg ők elmentek, szúnyogokat hessegettem, csodáltam a közeli fenyőket, és pihentem. Hamarosan visszatértek, sajnos sikertelenül. Ezután Katával felmásztunk a Dorgó-tetőre, ahol viszont szerencsésen megleltük a stafétuszt.

Később lecsatlakoztunk a KÉKről, és észak felé, a zöldön mentünk tovább.

Már sötétedett, amikor Gyertyán-kútnál megleltük aznapi utolsó stafétuszunkat. Leültünk a padokhoz enni, és nagyjából ekkor döntöttünk úgy, hogy nem megyünk tovább. Nem sok életerőnk maradt, úgyhogy már nyilvánvaló volt, hogy ha most alszunk, akkor „meghalunk”, de nem nagyon bántuk. Én rettentő fáradt voltam, és azt hiszem, Kata és Dávid is. 

 Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Megvacsoráztunk, majd közvetlenül a forrás mellett tanyát vertünk. Két fa közé gyorsan kifeszült egy kötél, arra került egy sátor külső ponyva kutyaól formában, aminek a széleit kövekkel szorítottuk le. Három párhuzamos pálcika gyanánt pont befértünk alá. Így némileg melegebb vackot reméltünk, mint az előző éjszakán, s az esetleges csapadék ellen is védve voltunk. 

Mint akiket agyonvertek, úgy aludtunk végig kilenc órát. Másnap frissen és „holtan” ébredtünk.
Édesdeden átaludtuk a saját „halálunkat” :)

Reggeliztünk, és közben megbeszéltük, hogy folytatjuk a játékot: továbbra is keresünk pontokat az utunk során, és számoljuk az életerőt is, jóllehet az már mínuszban lesz. Elterveztük a napunkat, hogy merre menjünk, és hová érkezzünk majd meg. Gönc és Hejce között lehetett választani, mint a verseny végcéljai, s a dokkolás helyszínét a csapatoknak a nap folyamán sms-ben közölni kellett a szervezőkkel. Mi gönci célt terveztünk, napi túrának pedig azt, hogy Telkibánya felé vesszük az irányt, ahol majd kocsmázunk egyet.

Elbúcsúztunk kellemes táborhelyünktől, és továbbindultunk a zöldön. Délelőtt csúcsokat döntögettünk: sorra került a Bohó-hegy, a Hemzső-bérc, a Holló-kő (?), a Reszelt-bérc és a Fenyő-kő (?) is. (A kérdőjelesekben nem vagyok biztos.)

 Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Szóval, ezeket gyűjtögettük most, majd tereppontoztunk a Kis-Bükk-kútnál is, ahol vizet is vételeztünk

Utunk aztán az ún. Potácsházhoz vitt, amely egy kulcsos ház, mellesleg volt mellette egy stafétusz is. Ez egyébként a túrában egy amolyan bázis volt, ahol, aki igényelte, tudott sátrazni, s a szervezők főztek gulyást is. 

Begyűjtöttük a stafétuszt (+ közben néhány kullancsot is), majd Dávid betért a házba megnézni, hátha van még gulyás… volt, és rögtön adtak is! Úgyhogy asztalhoz telepedtünk, s miközben igen jólesően fogyasztottuk a potyagulyást, megtudtunk néhány infót a versenyről. Pl. hogy elég sokan „elhaláloztak” :-) Mi egy darabig elsunnyogtuk azt az infót, hogy mi is ebben a cipőben járunk, de aztán kitálaltunk, s így már a szervezők is megértették, hogy miért vagyunk olyan ráérősek, jókedvűek és viszonylag kipihentek :-))
Megkaptuk a túlélőpólóinkat is a verseny csontvázas logójával. Tyűűű, de örültem neki: végre van egy túlélőpólóm!!!

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Nem maradtunk túl sokáig, hiszen várt még ránk a pálos kolostorrom, az Amadé-vár, aztán fél négykor a cél Göncön (esetleg a kocsma is).  Úgyhogy el is indultunk egy viszonylag konszolidált emelkedőn a pálos romok felé.
A rom nagyon jóféle, nagyjából abban a fázisában a romosságnak, melyet én kedvelek! Az e témában eléggé szűkszavú Wikipédia szerint a 14. század végén kezdték építeni, szóval bőven van története a helynek! Itt is volt egy stafétusz, melyet Dávid levadászott.

A romtól egy sziklákkal telehintett patakvölgyben haladtunk tova. Itt néhány tereppontot nem sikerült megtalálni, de sebaj, a játék szempontjából már nem számított.

Megérkeztünk aztán a vár alá, ahonnan erőteljes hegymenet vette kezdetét. Lemaradtam, többször megálltam. Igen fárasztó volt!
De persze megérte, mivel nemcsak hogy a várrom várt odafent, hanem pazar kilátás is a sziklákról. Imádtam! Elpihentem egy kicsit a langyos köveken, s gyönyörködtem a zöldellő Zemplénben.

Az Amadé-várból egyébként nem sok van már meg. A Wikipédia itt is a segítségemre siet: a várat a 13. században építették, és Amadé nádor, s általa az Aba család fészke lett. Történelmi hányattatások során pusztulni hagyták vagy elpusztították, ma már csak az egykori öregtorony romjai láthatók.

Innentől aztán elkezdtünk sietni, ugyanis az ég nekiállt fenyegetően dörögni és kezdett beborulni. Az esőt végül szerencsére megúsztuk, és a dörgés sem jött közelebb.

Hamarosan már Gönc határában jártunk, a Hernád lapályának szélén, épp elhagyva a hegyet.

Vissza-visszanéztem az erdővel borított hegyre, s lélekben már búcsúztam tőle. Persze, nem örökre, ahhoz túl szép!

 

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Bedöcögtünk Göncre, s a főutcán letelepedtünk a járdaszélre. A buszmegállót már elfoglalta egy másik csapat, ott sütöttek szalonnát :-) Dávid szóba elegyedett velük, melynek köszönhetően egy kis kóstolót kaptuk tőlük. Mennyei volt!

Kocsma sajnos nem volt a közelben, így hát csak az étkeinket majszoltuk, kitaláltuk a haza utat, és vártuk a szervezőket. Amikor aztán megérkeztek, leadtuk a füzetünket, majd elbuszoztunk Hidasnémetibe, onnan vonattal irány Miskolc, majd a Keleti s nekem még Székesfehérvár.

Együtt utaztunk egy csapattal, akikkel a verseny végén is együtt haladtunk, s cseréltünk velük némi tapasztalatot. Ami engem leginkább szíven ütött: ők életben maradtak, de ennek fejében mindösszesen 3x20 percet aludtak!!! Hát ez nagyon durva! Ebben a versenyben az egyik legkomolyabb kihívás az alvás-nélküliség!

Hát így telt életem első túlélőversenye. Nagy élmény volt!

Katával azt tervezzük, hogy ősszel talán benevezünk a Kishalálra is…

 

Fotók: Győri Dia
Szerkesztés és grafika: P. Horváth Zsuzsi
Az eredeti, bővebb élménybeszámoló itt olvasható: Vadregényes túrablog

 

Túlélőverseny a Zemplénben – készült: Győri Dia írása nyomán, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/