Téli Tihany Teljesítménytúra
... mert a Balaton nem csak nyáron szép
Készült: Győri Dia írása nyomán
Szerintem idén február 1-jén, szombaton a Téli Tihany Teljesítménytúra szervezői igazán elégedettek lehettek az indulók számával. Ehhez a mennyiséghez persze mi is hozzátettük a magunkét, ugyanis a többi résztvevőtől eltekintve is szép létszámban jelentünk meg a túrán: 9 fővel (név szerint: Dóri, Attila, Zoli, Ági, Nóri, Anett, Feri, Zsolti és én). Autós és tömegközlekedős csapatunk a nevezési ponton, azaz a helyi általános iskolában találkozott össze, nem túl könnyen - ugyanis irdatlan volt a tömeg az aulában. Zoli és én két éve már részt vettünk ezen a túrán, Zsolti pedig tavaly - a többiek TéliTihanySzüzek voltak.
Volt ugyan 15-ös és 10-es szakasz is, de mi természetesen a 20 kilométerest választottuk.
A félszigeten hó volt, ami nagy örömmel töltött el minket. Valamint az is, hogy az előre jelzett ónos eső csak szórványosan és időközönként öntözött meg minket, nem vészes mennyiségben. S nem volt összefüggő merő jég a placcon, úgyhogy az előfantáziált „majd harsányan kacagva, esve-kelve kússzuk végig a teljesítménytúrát” eset nem állt fenn mégsem. :-)
Igazán laza tempóban indultunk neki, jókat beszélgetve, hisz néhányan már nagyon rég találkoztunk.
Gejzírkúpokon állva megcsodáltuk az alaposan behavazott Belső-tavat annak környezetével egyetemben, és az Átjáró-barlangot is, meg a Borsóköves-kúpot.
A beépített iránytűm a túrán teljesen megbolondult: egyáltalán nem tudtam, merre járunk. Úgy tűnt, a legvadabb irányokba fordulva jártuk be keresztül-kasul a félszigetet. Valójában az alaptérkép is teljesen hiányzott a fejemből, és a kapott térképvázlatunkra sem sandítottunk rá, ugyanis tömegkövető magatartást folytattunk. Mert bizony volt mit követni: elvileg kb. 1200 főnyi nép indult a túrán.
Az egyik ellenőrző pontnál valami módon rádöbbentünk, hogy rendkívül lassan haladunk, s ha nem kapcsolunk rá, nem értünk be a 6,5 órás szintidőnkön belül. Igen, erre emlékeztem két évvel ez előttről: a sok látnivalótól megrészegül a szegény turista, eleinte megpróbálja a tájékoztató táblákból is magába szívni az infókat, és jól kinézelődni magát (pl. ott van a szép szél marta gombaszikla is), de aztán rá kell jönnie, hogy az idő nem elegendő erre! És ahogyan a két évvel ezelőtti túra jelmondata az "Ide még vissza kell jönni!" lett, úgy most Ági és Anett javaslatára a "Nyáron ide még vissza kell jönni!" jelmondatot ajánlom :-)
Feltétlen megemlítendő hely az Apáti-templomrom, ahol két éve is az egyik legkiválóbb frissítőpont volt. Most is két nagy kondérban gőzölgött a forralt bor és a tea, és egy kedves úr azonnal pálinkával kínált. Volt még kétféle pogácsa is. Hát itt, kérem, eltöltöttünk némi időt - hogy pontosan mennyit is, azt elvesztettem. Ugyanis többször járultunk oda a forralt boros és pálinkás pontőrökhöz, és egyre jobban éreztük magunkat. Nálam kezdett a világ egyre kellemdúsabb hellyé válni, és Nórival, aki hasonló intenzitással forgatta a poharat, egyre inkább megtalálni véltem a közös hangot. :-) Sajnos azonban nem lehetett örökre itt maradni és jókedvűen iddogálni, mert bizonyos túratársak feltétlenül indulni akartak tovább... Így aztán nekirohantunk a folytatásnak, és kitűnő kedvünk jócskán kitartott. Az emelkedőket észre sem vettük, jókedvűen felrohantunk rajtuk, és még a Csúcs-hegyhez is nagyjából ilyen állapotban érkeztünk meg.
Ez volt a legkritikusabb pontja a túrának; két éve egy nevezetes videóval meg is örökítettem, hogy Zoli hogyan evickélt lefelé ezen a leszakadékon :-) Most pedig, nagy csodálkozásunkra, élénkzöld kötél került kifeszítésre, a lejutást segítendő. Mivel jelentősen feltorlódtak az emberek, kimentem a placcra fotózni egy kicsit.
Mikor aztán én kerültem sorra, bizony a rajtam lógó fényképezőgép egy tartós ölelésben fonódott össze a kötéllel. S úgy egymásba szerelmesedtek, hogy alig kívántak elválni. De kíméletlen voltam.
Továbbhaladva összeismerkedtem Brúnó, a nyolc éves vizsla gazdájával, akik Veszprémből érkeztek. Brúnó csuda élénk és mozgékony volt, meg nem állva kígyózott lábaink között, s előzgetett. Az egyik ponton pedig előzékenyem megpróbálta kiszolgálni magát a pontőr saját nápolyijából :-)))
Aztán velünk túrázott többek között még Lavina is. A Lavina nevet mi aggattuk rá, mert egy kicsi fehér kutya volt ruhába bújtatva, állandósultan morcos arccal, akit nem is láttunk fehér színe miatt, csak hirtelen ott volt már a láb alatt... Jó fej volt :-)
Jó sokáig a félsziget peremén haladtunk, betelhetetlen panorámával. Zoli kiszúrta a távolban a Kőröshegyi-völgyhidat is.
Majd aztán le kellett mennünk a félsziget keleti partjára, a hajóállomáshoz. Itt megint emlékek törtek elő: mikor két éve itt rámentem a befagyott Balatonra (kis lépés ez a tihanyiaknak, de nagy lépés Diának!), ó de jó volt! Most nem nagyon volt ajánlatos rámenni, mert összefüggő jégpáncél helyett hullámverésben fodrozódó jégtörmelék volt, mely látványra igen fenséges képet nyújtott.
Felújítás alatt álló biciklis- és sétaút mentén haladtunk tovább, és aztán ott volt a kettesszámú legjobb pont, mert itt is pálinkát, teát és forralt bort (meg pogácsát) kaptunk! Sajnos itt még rövidebb időt töltöttünk el, alig belemerülve a bor és pálinka okozta élvezetekbe...
Ó, azt majd' elfeledtem megemlíteni, hogy a forralt bor egy furcsa mellékízzel bírt, melyet én áztatott túrazokni-íznek tituláltam, majd jókat kortyoltam belőle :-)
Továbbindulva, kicsivel odébb gyönyörű jeges partot fotóztunk, majd felkanyarodtunk a hegyre a barátlakások felé. Elég gyorsan átzúztunk a helyen, és hamarosan az Óvár egykori sáncán találtuk magunkat, remek kilátással a Külső-tóra, majd az Apátságra is.
Igazán száguldottunk. Zoli papírjára került a legkorábbi indulási dátum, így az ő idejéhez igazodtunk, azért rohantunk úgy. A lejtőkön legaloppoztunk, az egyeneseken átszaladtunk. A Kálváriánál megkaptuk az utolsó pecsétet, aztán zúztunk tova, el az Apátság mellett, le a faluba, majd be az iskolába.
Hát így vala a történet. Nagyjából pont beértünk 6,5 óra alatt. Becsekkoltunk, aztán némi személycsere után autóval és busszal hagytuk el a tetthelyet. Az ónos eső is rákezdett…
De jó volt, gyerekek!!!
Készült: 2014 februárjában
Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi
(Az eredeti, bővebb verziót itt olvashatod.)