Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Mihalovits Eszter:

Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett

 

 

Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor az ötvenes évek táján volt egyszer egy kis asztalosműhely, ahol elkészült egy takaros Konyhakredenc. Egy szép napon aztán – ahogy az már lenni szokott - valaki megvette, hazavitte, és a konyhájába állította. Hasznos darab volt, szép is. Persze az Idő Vasfoga őt sem kímélte. Meg is fakult, le is kopott. Itt-ott megrágta az egér, letörött egy fiókgomb, kirepedt egy kis darabka az ajtaja sarkából. Valahogy elnyűttnek nézett ki. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, a házban, ahol állt, nem lakott már senki sem. Ott ácsorgott egyedül, magányosan. Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ A sarkára egérragasztót kentek, néha kiszellőztettek körülötte, de a házrész továbbra is lakatlan volt.

 

Egyetlen társa az a kisegér lett később, aki a ragasztóba botor fejjel belesétált. Később már csak a maradványai.

Eseménytelenül teltek az évek sorban egymás után. De aztán egyszer csak a Kredenc izgatott lett. Valami volt a levegőben, valami megváltozott. Zseblámpa fénye villant, és fiatal hangok ütötték meg a fülét. (Már ha van egy Kredencnek füle, de ez itt most az én mesém, és ebben igenis akad.)

Hogy mi is történt ekkor? Hát rátaláltam. Győzködtem a páromat, hogy vigyük magunkkal. Eleinte nem akart kötélnek állni, hiszen a Kredenc ott volt, amióta az eszét tudta, és úgy gondolta, hogy ha elmozdítjuk, talán szét is esik. Nem esett. Ellenben szörnyen nézett ki. A lapjai zöldek, a szekrény ajtói - valaha- vajszínűek voltak. Koszos, kopott, töredezett volt a végtelenségig.

És nehéz. Nő létemre elég durva fizikai erőm van, de ennek a sarkát is alig tudtam megemelni. A komplett Kredenc súlya ütögeti a 100 kilót valószínűleg. Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ Mit lehetett tenni? Az öregek még tömör fából csinálták a bútoraikat, nem holmi préselt lemezekből, meg minden egyéb vacakból. Megmakacsoltam magam: Nekem ez akkor is kell, és ha belehalok is, kivisszük innét! A Kredenc valószínűleg megörült az elszánt hangoknak, mert engedte magát elfordítani a faltól, talán még segített is egy kicsit. Nagy nehezen felszuszakoltuk a kocsi platójára, és hazahoztuk. 

Aztán a Kredenc megijedt. Igaz, hogy csodás, verőfényes nyár volt, de őkelme kikerült egy teraszra, hatalmas fenyők árnyékába.
Később aztán rájött, hogy nem hagyják ott. Odalépett hozzá a két fiatal, és rámosolyogtak. Szerszámokat, festékeket, és mindenféle furcsa dolgot hoztak magukkal. A Kredenc meglepődött.

Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ Én csak reménykedni tudok, hogy finoman bántunk vele, amikor is mindenhol lecsiszoltuk róla a festéket, az egérragasztót (az egérről nem is beszélve) és a rengeteg port. Ahol lehetett, géppel, ahol nem, ott kézzel. Ráment egy napunk. Aztán portalanítottuk, és kezdődött a csinosítás. Mestertapasz. Alapozás, ami biztosan jólesett neki, hiszen ilyen kiszáradt "bőrre" csakis jól eshet bármilyen kence. :) Aztán... Milyen is legyen a színe? Hát mi más, mint piros és fehér!

Elkészült, meg is száradt, de valami nekem még hiányzott róla. Kellene festeni rá valamit. De mit? És hova? Gyorsan fel az internetre, keressünk valami kellemes magyaros mintát, az nekünk úgyis kell, hogy ne nézzen ki olyan furán az étkezőben a falon díszelgő karikás, és a fokos. Nos, megláttam a mintát. Beleszerettem. Azonnal fogtam egy pici darab ceruzát, felskicceltem. Úgy gondoltam, ha nem jó, még átfesthetjük. :) Aztán ecset következett az alkotó fiókomból, jöhetett az akrilfesték, és hamarosan kialakult a minta.

Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

 

Beállítottuk a lakásba, az üres fal mellé a megújult Kredencet. Örült a szívem. Ilyen csodás bútora senki másnak nincsen! Csakis nekünk. 

A Kredenc azóta is ott díszeleg az étkezőnkben, a párommal gyakran nézegetjük szeretettel. Valahogy ez lett azt első közös bútorunk, és az első közös munkánk. Gyanítom, hogy ha elsőre ilyet tudtunk alkotni közösen, akkor ezt csak jobb dolgok fogják követni. :)

Arról szól a fáma, hogy régen a Kredenc jobb fiókja csokoládét, cukrot rejtett. Ígéretet tettem neki, hogy ha majd egyszer apró lábak neszét hallja, akkor a jobb oldali fiókjába megint finom csokoládét és színes cukorkákat fogunk dugni. És remélem, hogy az apró lábak kis tulajdonosa(i) is annyira kíváncsian és szeretettel nézik majd egyszer őt, ahogy régen tették azok a hajdani gyerekek, akik mára már felnőttek. Felnőttek, de az emlékeik megmaradtak. 

 

 

A Kredenc tehát elköltözött. Végleg. Új otthona lett, nincs egyedül többé. Boldog, mert megint hasznos lehet, és mert újra van, aki szereti.

Szép volt, vége volt, mese volt, és még igaz is volt!

 
Grafika: P. Horváth Zsuzsi

Mese az egyszeri Kredencről, ami egy szép napon újjászületett– írta: Mihalovits Eszter, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/