Határátkelő – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Dénes Ágnes:

Határátkelő

 

 

Elsején, ki tudja miért,egy sárga lufit nemezeltem arra a kék táskára. Nem is különösebben szeretem a sárgát. Milyen ötlettől nemezel valaki egy szélben szálló sárga lufit?


Határátkelő – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Az elmúlt hetekben több helyről köszönt rám a mondat: "A nagy dolgok a komfortzónán kívül történnek."

Napokig különféle köntösben, de újra és újra megjelent álmaimban a döntéshelyzet: vagy valami nagyon meglepő és védőháló nélküli tettre szánom el magam, vagy elveszítek valamit, ami számomra fontos. 

Az elmúlt héten megforgatott egy új ismeretség. Hirtelen és villámcsapásszerű, most ez tényleg? Hogyan kell ezt csinálni ennyi év remeteség után? Mennyit merjek megmutatni, merjek önmagam lenni vagy engem fokozatosan növekvő dózisokban szabad csak adagolni? Megnyílás, riadalom, visszakozás, megnyílás. Túlkoros vagyok én már kamasznak…

Tegnap úgy volt, hogy találkozunk. Napfelkeltekor a Normafánál. Éppen indultam otthonról, mikor ő (becsülettel) lemondta. Úgy döntöttem, ha már ott állok puccparádéban, hát egy életem, egy halálom, én nem fekszem vissza aludni. Én elmegyek.
Sejtem, hogy másnak ez nem kunszt, de nekem, nekem az.
Egyedül nagyon nehéz nekiindulni.
Egyedül nagyon nehéz kihúzni a kezem a zsebemből, hogy ne keressek ott valamit, amibe kapaszkodhatnék. Pár percnyi téblábolás után (jóvanna, nem tudtam, merre lehet kelet...) ráébredtem, hogy nem is annyira ördögtől való ez... már nincs szükségem kifogásokra.
Határátkelő – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

4 kilométert sétálni, kilátót mászni is kb. kétszer annyi, mint amennyire jelenleg hitelesítve vagyok. Vagy hittem azt magamról.
Forrest Gamp Dénes Ági módra.
Ha már felmentem fejet tisztítani, kicsit sétálok...
Ha már kicsit sétálok, elmegyek túl a réten...
Inkább a libegőig. Na jó, hát a kilátót meg is kerülhetném...
Ha már itt vagyok, csak fel tudok én oda mászni...
Ahogy baktattam, mint az ecetes öblítővíz a szappan maradékát (ugye érezzük a környezettudatos felütést?), úgy lögybölte ki belőlem lépteim ütemes ritmusa a kavargó kérdéseket és gondolatokat. Hagytam, hogy átfújjon a szél, hajam alaposan összekócolja, átjárjon a hidege. Utálok fázni, de most olyan jó volt érezni, hogy... érzek.
Határtalanul boldog voltam egy hosszú pillanatra, egy mély lélegzetnyi időre. 

Visszafele az üresagyúbájos mosolyommal jó volt csak menni, visszaköszönni a szembejövőknek, csak úgy bambulni a napba, gilisztákat kerülgetni a földön (mit csinálnak a giliszták január 5-én a talaj felszínén?), ricsajos kismadarat keresni a fán… éééés akkor megláttam.
Határátkelő – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Egy nagy csokor sárga lufi lobogott, felakadva a fák tetején.
Csak álltam és vigyorogva bámultam… aztán egyszer csak bennem voltak a válaszaim.

Már tudtam, mi szól rólam és mi róla. És azt is tudtam, hogy nincs mit veszítenem. Olyan impulzusokat engedtem magamhoz, amik visszahozták a jajelégértékesvagyokénahhozhogyszeressenek szerepjellemzőim. És ez nekem nem jó. És ha nem mondom el hogy mi a jó nekem és mi nem, akkor túró a fülembe. És ha ez sok lenne belőlem, hát ez van. Ha én kész vagyok helyet csinálni valakinek magamban, bizonyára ő is kész. Ha meg nem? Hát akkor nem ő az az ő. Mert punktum.
(Itt következett azért néhány órányi gondolatképek szavakba foglalása, és egy nagyon jól időzített beszélgetés egy kedves baráttal, de a lényeg, hooogy)
Határátkelő – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Világszám... 7,5 év után, egyedül a trapézon... védőháló nélkül.... a kilátót önszántából megmászó.... a tüneményes... a kicsit bolond de azért szeretnivaló....

Megtettem, amit tenni tudtam, elmondtam, amit elmondhattam. Messze túllépve saját korlátaimon. 
Felvállaltam, hogy
a, tiszta hülyét csinálok magamból
b, még annál is hülyébbet
c, amit elmondok, azzal végképp elijesztem
d, és a végén még valószínűleg fájni is fog.

Ami nem az enyém, azt vigye csak a szél tovább.

Most jó. Nem fáj. Se agyrágó bogarak, se álmatlanság. És olyan jóleső érzés, hogy ennyire ügyes vagyok. És jó fej. És humoros. Ééés...

Hát ez a sárga lufik meséje. 

Ui: Azt hiszem, nem teljesen nézett hülyének. Csak kicsit. De ez már egy másik történet.
 
 
Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi