Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 
   

 

 

Győri Dia: Sziklás kalandok

6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban

II. rész

Folytatás...

 

4. nap – Járatok a hegy gyomrában

A korai kelés sikerült. A hegyeket hajnali köd borította, tökéletes alapot szolgáltatva pár rejtelmes fotó készítésére.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ A már rendszeressé vált kávézással indítottunk, majd némi rágódás után úgy döntöttünk, kockáztatunk, s a két sátrat otthagyjuk a parkolóban felállítva, hogy száradjanak a nap folyamán. Elindultunk.

Bár ez a nap volt hivatott a könnyű, pihenős napnak lenni, én biz elég fáradtnak éreztem magam majdnem végig. Utunk ködös, néptelen úton vezetett, valóságos sztrádán a megszokott kis ösvényekhez képest. Elhaladtunk egy kápolna mellett, majd egy menedékház mellett is, ahol röpkén megszemléltük az ott dekkoló speciális járgányokat, melyeket minden bizonnyal durva hegyi menet céljából alkottak meg.

Nem sokkal odébb már a Drei Zinnen, avagy Tre Cime (Három Nővér) látótávolságában jártunk. Bár arról az oldalról még nem látszott, hogy három egymás melletti toronyszerű meredélyről van szó, az azonban menten szemet szúrt, hogy két hegymászó igyekszik felfelé az egyik függőleges oldalon, s hamarosan egy durva áthajláshoz érnek.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ Én csodálattal figyeltem a dolgot, sejtve, hogy számukra ez egy igazán kemény nap! Csaba szakmaibb szemmel tudta értékelni a teljesítményt, de nagyjából talán hasonló következtetésre jutott.

Továbbhaladva hirtelen egy mormotát pillantottunk meg magunk előtt egy sziklán. Az állatka ott kuporgott egy darabig, így sikerrel lőttünk rá néhányszor a fotómasinánkkal.

 

Elértük a Dreizinnenhüttét, ahol csak annyi ideig álltunk meg, hogy felvettük a ferrata-szettet, majd a megérzéseinkre hagyatkozva indultunk a ferrata felé. Sejtésünk bevált, mert – a leírásnak megfelelően – hamarosan egy hajdani katonai alagút szája ásított felénk. Felkattintva a sisakunkra szerelt fejlámpát, behatoltunk. Egy darabig még nem volt sötét, mert a nyíltabb szakaszok váltakoztak a zártabbakkal, valamint néhány oldalnyílás is bőven engedett be fényt. De aztán már hosszú, sötét szakaszok jöttek – no meg hatalmas lépcsők, melyek megint csak jól megdolgoztatták a combizmaimat. Egyszer azonban ennek is vége lett, s egy beton lyukon kibújva egy párkányon találtuk magunkat, ahonnan rögtön egy drót vezetett fel a magasba. Ez volt a ferrata tulajdonképpeni kiindulópontja, ahol meg is kezdtük utunkat, miután bevártunk két fentről érkező embert.

Szép volt ez az útvonal is. A messzeségben néhány tavat pillantottunk meg a magasból. Időnként kitett, időnként feleslegesen drótozott úton haladtunk, míg aztán egy elágazáshoz értünk. Némi töprengés után a térképet és a leírást korábban tanulmányozó társaim arra jutottak, hogy itt egy körutat lehet megejteni, azaz felmegyünk, majd ugyanide érünk vissza. Így aztán felfelé indultunk, ám az út egyszer csak elfogyott, semerre sem leltünk határozott irányt, ami valahová vezetett volna minket. A sziklák remek fogásokat kínáltak, melyek csábításának Gergő nem bírt ellenállni. El is tűnt, s mi sokáig vártunk rá. Csaba többször kiáltozott utána, de válasz nem jött, így csak várakoztunk tovább. Egyszer aztán kibukkant a sisakja, s ekkor Csaba idegei is felengedtek némileg, s menten el is indult visszafelé. Végül Gergő is megérkezett, s mindnyájan ugyanazon az útvonalon indultunk vissza, amelyiken Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ jöttünk. Később Gergő elmesélte, hogy csúcsélményre tett szert: sikeresen felmászott egy kereszttel megjelölt csúcsra, ahová azonban – az ott lelt nagyszülőkből és unokájukból ítélve – valahonnan minden bizonnyal egy normálisabb út is vezetett.

 

Az út egy pontján kétfelé, majd később háromfelé szakadt a csapatunk. Gergő az alagutakon indult vissza a hüttéhez, mi hárman pedig a törmeléklejtőt választottuk, ahol aztán egy helyütt Csaba is másfelé kanyarodott, mint mi Judittal. A vége az lett persze, hogy én értem utoljára a hüttéhez :-) A hasam már igencsak korgott, így a terjengő budiszagtól nem zavartatva, fogyasztottam a kolbászos kenyeret. Ezután visszaindultunk, s a parkolóig haladva nem győztünk csodálkozni a hihetetlen tömegen, ami szembe áramlott velünk. Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy többen babakocsival bukdácsolva a köves úton érkeztek, de akadtak csini ruhás „városi barbik” is. Úgy tűnt, sikerült egy felkapott helyre tévednünk, pedig az ilyeneket legszívesebben mindnyájan elkerüljük.

Izgatottan közelítettük meg a parkolót, kíváncsiak voltunk, hogy vajon megvannak-e még a sátraink. Fellélegeztünk, amikor felfedeztük, hogy épségben, és szépen megszáradva feszítenek a helyükön, így örömmel csomagoltuk el őket. Emesét (GPS) ellátva a megfelelő tanácsokkal, elindultunk Ausztria felé, hogy ott egy Judit által ismert és ajánlott helyen töltsük az éjszakánkat. Bágyadtak voltunk mind, én egy röpkét szenderegtem is az autóban. Útközben egyszer megálltunk vásárolni, aztán továbbhajtottunk egészen Villachig. Itt volt egy kezdő kletteres sziklacsoport, melyen rendes mászás, és gyerekmászás is adódott. Volt is kocsi bőven a parkolóban, s ember a falon.

Csabát már tűrhetetlenül kínozta a mosakodhatnék, így ők Gergővel és két ballon vízzel elvonultak a közeli rétre, s jól lelocsolták egymást. Megújulva érkeztek vissza, mi pedig Judit aktuális vacsora ötletének megvalósításán fáradoztunk: ez pedig vala gyümölcsrizs! Már-már kész volt az eledel, mikor is az ég egyre inkább beborult, s az eső is nekikezdett szelíden. Judit és az én fejemben az első esténk emléke villant be, amikor esőben kellett sátrat állítani, így én és a fiúk elrohantunk, hogy a réten összeüssük a sátrakat. Kapkodva dolgoztunk az esőben, de végül álltak a sátrak – s eláztak újra, pedig már meg voltak száradva… Judithoz visszaérve a fenyők alá húzódtunk, majd az eső is fokozatosan elállt, a gyümölcsrizs pedig ehető hőmérsékletűre hűlt, így semmi nem gátolta, hogy elfogyasszuk vacsoránkat a tűlevelektől puha földön.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Az este további része már nem sokat tartogatott. Összepakoltunk, csoportosan fogat mostunk a kútnál s elvonultunk a sátrainkba. Hamarosan az álom útjait jártuk, mely hol sima, hol göröngyös volt. A göröngyöket ezen az estén főként az éjjel megjelenő társ-sátrazók jelentették, kik megérkezésük és sátorverésük hangjaival boldogítottak minket. A fiúk sátra környékén még valami kisállat is motozott, kapirgált.

 

 

5. nap – Űrhajó a hegycsúcson

 

Szigorúan hajnali ötkor keltünk. Még félhomály derengett. Ahogy a kocsi felé tartottam, megállapítottam, hogy szomszédokat kaptunk az éjjel: két kidobós Quechua sátor domborodott a fák közt.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Kávé, az újfent vizes sátor összecsomagolása, majd 6-kor indulás Szlovénia irányába. Átkeltünk egy hágón, ahol megint csak átélhettük a „kettesben padlógáz, és mégis lassulunk…” életérzést, majd a szlovén Moistrana településen bekanyarodtunk a Vrata-völgybe. Itt már keskeny, ’hol aszfaltos, hol nem’-úton haladtunk vagy 15 km-t az erdőben, amikor is utunk végén egy fizetős parkoló várt minket. Több kocsiból már szálltak ki és öltöztek be az emberek. Így tettünk mi is. Most legalább egy hálózsákkal több holmit kellett összepakolnunk, mert azt terveztük, hogy felmegyünk a Triglavra, ahol ott is alszunk egy menedékházban, és csak másnap jövünk le. A menedékházba ugyan elviekben nem kell semmit vinni, mert van ágy és pokróc, de mivel nem tudtunk, hogy lesz-e hely, inkább vittük magunkkal a hálózsákot. Jóllehet, nem nagy örömmel – Judit pl. emiatt a nagyobb zsákját vitte magával, nekem pedig szinte az egész zsákot kitöltötte a dundi alvó holmi.

 

Megindultunk a hegynek, s a Tominskova útvonalat kerestük, sikerrel. Eleinte úgy festett, mintha egy szépséges fenyvesben haladnánk, de aztán egy nagy karabinert ábrázoló szobor közelében felkanyarodott az ösvényünk a hegynek – és innen kezdődtek a megpróbáltatások.

 

Kemény út volt, számomra nagyon is az. Judit hamar elhaladt, s nem is láttuk viszont, csak már a menház közelében, akkor is azért, mert nem győzött várni minket, és elénk jött :-)

 

Hárman maradtunk, hárman cammogtunk tovább. Meredek ösvény, sok mászás, néhol ácsolt nagy lépcsőszerűségek – nagyjából minden lépés a gravitáció kemény legyőzésére irányult. S ez tartott órákon át…

Persze megint éhes lettem, de biztattam magam, hogy majd a beszállásnál eszek. Azonban ahogy egyre tovább és tovább haladtunk, élni kezdtünk a gyanúperrel, hogy nem is lesz beszállás. Néhol kőbe ütött vasakkal már találkoztunk, s eszünkbe jutott, amit Judit mondott: a szlovének kicsit furcsán értelmezik a klettersteig fogalmát.

 

Végül elfogadtuk, hogy nincs beszállás. Időnként megjelentek a drótok, de végül sehol nem karabinereztünk.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Egy szimpatikus fánál kértem, hogy együnk egyet. Miközben majszoltunk, egypáran megelőztek minket. S jött egy néni is, aki testes volt a javából, nem is fiatal már, fújtatott is – de jött, és jött, és haladt! El voltunk bűvölve tőle.

 

Tempónk nagyjából gyök kettő volt, s „büszkén” jelenthetem: ezt sokáig én diktáltam :-D Úgy éreztem, én így tudok majd feljutni a hegyre, hogy nem gyötröm szét magam, hanem szépen komótosan felmegyek. Gergőnek is megfelelt a tempó, így legalább nem izzadta szét az agyát, s Csaba sem sietett, mert a mai napját a házig tervezte, abba meg belefért ez a tempó. Így haladt hát kis karavánunk csodálatosan gyönyörű helyen, egyre feljebb és feljebb, kijőve a fák közül a törpecserjésbe, majd egyre több kövön, s végül már csak azon.

 

Útközben kétszer találkoztunk Judit nyomaival. Első ízben csoda fincsi tejkaramellát hagyott egy sziklán számunkra, ám három helyett már csak kettőt találtunk ott. Egészségére váljék annak, aki elvitt egyet! Őszintén nem sajnáltam tőle.

A következő alkalommal pedig a megkezdett zacskó csokis mandulát hagyta hátra számunkra, melyből hasonló örömmel ropogtattunk. Juditnak ezek a gesztusai nagyon a szívembe lopták magukat, nagyon ötletes és kedves volt :-)

 

Hamarosan háromtagú karavánunk kéttagúra sorvadt, ugyanis Csaba abbahagyta az önvonszolást, és felvette normál tempóját. Gergővel mi hátra maradtunk, én nem tudtam gyorsabban menni, neki meg gondolom, mindegy volt. Én megint ettem egy kicsit, mert újfent megéheztem – s akkor láttuk meg a távolban mászó Csabát, hogy már Judittal a nyomában halad tova. Ekkor jött ugyanis vissza elénk Judit, s Csabával találkozva vele tartott vissza a ház felé.

Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Én már nagyon fáradt voltam, és minden magaslat mögött a házat sejtettem. Ez azonban egy darabig még nem mutatta magát, míg aztán egyszer csak előbukkant a teteje, majd a többi szerkezete is – és ott voltunk hát a Triglavski domnál! Sikerrel felküzdöttük magunkat nagyjából 1000 m-ről nagyjából 2510-re! Judit lelkes vigyorral jött elénk, s nem győzött mesélni. Sokáig volt már egyedül :-) Elmesélte többek között, hogy egy anyazerge és kicsinye haladtak egy jó darabig előtte az ösvényen, s lehetősége nyílt remekül fotózni őket. Mi sajnos csak zergeproduktummal találkoztunk.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Én a magam részéről leájultam a menedékház teraszán lévő egyik padra, s úgy éreztem, a csúcstámadást én is kihagyom aznap. Ugyanis a Triglav csúcs ott virított két magaslattal és 300 m szintkülönbséggel odébb, szinte elérhetetlen távolban. Csaba pipázni vonult, Gergő követte, mi pedig Judittal megittunk egy teát. Ekkor már olyan szinten ki voltam száradva, akár egy múmia.

 

A hivatalos kiírás szerint innen a csúcsot 1 óra alatt el lehet érni. Így aztán eljött a döntés ideje, hogy ki indul el fel, és ki marad. Judit ment, ez számára nyilvánvaló volt. Csaba maradt, ezt ő már eldöntötte rég. Gergő bírta még fizikailag, s mivel kedve is volt hozzá, ő is a csúcstámadás mellett döntött. Engem meg gyötört a bizonytalanság. A testem szörnyen fáradt volt, ám a lelkem ment volna a magasba. S még kísértett az első napi sikertelen csúcstámadás emléke is, de aztán Gergő felhívta rá a figyelmemet, hogy most nem kell sietni, nem kell időre menni, a csúcs nem zár be, ámbár lehet, hogy a csúcs egy amolyan rakétasiló, aminek a világítását x órakor lekapcsolják, s leeresztik a föld alá. Vizuális memóriám egyből produkálta az ötlethez való képeket, s olyan könnyezős nevetésben törtem ki, hogy meg kellett állnom, mivel biztosan félrelépek a sziklákon, hisz mit sem láttam a könnyektől. Úgy döntöttem, megyek, amíg bírom, s meglátjuk, mi lesz.

 

És végül sikerült! Lassan haladtunk, az én pihenős tempómban, illetve néhol hatalmas torlódás volt a gerincen, mert valóságos népvándorlás folyt a csúcshoz. Ilyenkor volt, hogy perceket vártunk, amíg egy keskeny részen elengedtük a visszafelé haladókat.

Megcsináltuk! Tök jó, hogy feljutottunk a Júliai-Alpok legmagasabb csúcsára, a 2864 m magas Triglavra! Káprázatos panoráma, „csúcsűrhajó”, pecsét – és az éhenkolbász és bátor csókák csapata, akik szó szerint a tenyerünkből ettek!

 

Mivel hoztunk fel magunkkal müzlit, hogy majd itt esszük meg, most azokkal koccintva gratuláltunk egymásnak, s elmajszoltuk őket.

Visszaindultunk aztán, s legalább egy órás folyamatos combizomnemkímélő lefelé ereszkedés után újra a háznál voltunk. Megtekintettük a szobánkat, melyet Csaba intézett addig: egy keskeny, két db emeletes ágyat tartalmazó külön lakosztály volt. S micsoda borsos áron: 29 €/fő egy éjszakáért! A tömegszállás is lett volna vagy 25, igen drága egy menház ez, ezt a kajaárakból is megállapíthattuk. Ugyanis eztán én ettem egy meleg levest (melyre már órák óta vágytam), Judit valami bolognai-szerűt, a fiúk meg… Hát ezt még körülírni sem tudom :-) De szerintem jó volt, őszintén szólva szerintem nekem bármi jó lett volna akkor, olyan éhség gyötört – meg amúgy is: megérdemeltem! Úgy éreztem, szép teljesítményt nyújtottam ma.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

 Vacsora után a csapat még folytatott némi eszmecserét az emberi korlátokról, elsősorban a fejben eldőlő dolgokról, hogy kinek mi miért sok, aztán már jó korán, még világosban felvonultunk a szállásra.

Én hamar elástam magam a két pokrócom alá, eleinte még csak amolyan szunyóka módiban, majd aztán fokozatosan mind elaludtunk. Azt még érzékeltük, hogy leszállott a felhő a házra, s esik az eső – és ekkor különösen áldottam a körülményeket, melyek lehetővé tették számunkra, hogy megjárjuk a Triglavot!

 

 







6. nap – Ereszkedés a Triglavról

Utolsó napunkon hatkor keltünk ki ágyunkból, s kezdtük összevakarni magunkat, hogy időben elinduljunk le a hegyről, s délre már ott legyünk a parkolóban. Mindenki szeretett volna ugyanis este még emberi időben hazaérni.Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Felkelés után utamat a wc-mosdó felé vettem, ahol elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a tükörbe. Észleltem, hogy a fejem nagyjából másfélszer akkora, mint amúgy. Szemeimen keskeny résen láttam ki. „Kici kínai!” – konstatálta Gergő. Azt hiszem a szervezetem már kissé megviselt volt, no meg ahhoz sem volt szoktatva, hogy 2500 méteren alszom.

 

Csaba kávézott, mi többiek csak összemotyóztunk, aztán 7 felé el is indultunk le a hegyről. Borzasztóan hideg volt kint! Ám ez igen gyorsan változott: kicsivel lejjebb már pólóra vetkőztünk. A nap is elő-elősütött.

Egy darabig a tegnapi feljöveteli útvonalunkon haladtunk, azonban egy elágazásnál rátértünk a Pragnak nevezett útvonalra, s ez vezetgetett le minket a hegyről. Hát ez sem semmi egy út volt: sok helyen tolatva mászást alkalmaztunk, néhol pedig S betűként kanyargó törmelékutacskán csúszkáltunk. Combizmaink immár a sokadig napon voltak intenzíven igénybe véve – csak pár ilyen hét kellene, és totál kicombosodnánk J Most is fáradtan poroszkáltam a csapat végén, egyedül Gergő maradt mögöttem. Judit szélvészként hasított lefelé, Csaba a nyomában – időnként bevártak minket. Csaba előtt amúgy le a kalappal: tudni kell, hogy hosszas fontolgatás után vállalta be ezt az útvonalat annak meredeksége és kitettsége miatt. Azonban végül hibátlanul teljesítette, jó tempóban haladt, s végül Judittal teljesen lehagytak minket.

Egy megemlítendő érdekesség: elég sok ember érkezett szembe velünk, tehát néha elengedtük őket. Az egyik helyen egy egész tekintélyes csoportosulás mászott szembe, s Judit szóba elegyedett néhány fickóval, angolul. Utólag mesélte, hogy egy zenekar voltak, s a hangszereiket magukkal cipelve + nagy zsákkal a hátukon másztak felfelé a Triglavra, hogy aztán majd a Planica házban tartanak este koncertet. Hűha, ez igen! Kicsit máshogy értelmezik errefelé a túrázást az emberek! Ezt egyébként nem csak a zenekar mutatta, hanem az is, hogy egészen éltes korú emberek is érkeztek szembe velünk, kitartóan szuszogva felfelé a hegyre. Talán ekkor fogant meg Csabában a gondolat, hogy a magyar társadalom halálra van ítélve a lustasága miatt…

 Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Hihetetlen helyen haladtunk egyébként lefelé a hegyről. Alulról felnézve elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezen a hegyoldalon ember megvesse a lábát – s most mégis óvatosan, fokozatosan ereszkedtünk lefelé, rengeteg kanyart, mászást vegyítve bele. Valahányszor lenéztem, hívogatóan simának tűnt az út a mélyben – holott ez csalóka volt, hisz meredek volt még az is! Alig vártam, hogy sík úton mehessek. Aztán eljött ennek is az ideje: 10 felé leértünk a völgybe, s egy üres patakmeder mellett haladtunk a parkoló felé. Végül már fák között mentünk, s pénzváltás okán elkövetett sörözésre betértünk az Aljazev domba, mely a parkoló közelében volt. Felnéztem a hegyre, és egyszerűen elképesztő volt a tudat, hogy ott másztunk fel tegnap, s ma ott jöttünk le! Irdatlan volt a hegy!!!

 

Hanyagul bevetődtünk a kocsiba, s lejjebb, még a völgyben megálltunk egy helyen, és megejtettünk egy frissítő mosdást a jeges vizű patakban. Mennyei felfrissülés volt! Így nem kellett a sok órás haza utat önmagunk és egymás szagában pácolódva tölteni a kocsiban. Megkávéztunk, elrendeztük a cuccokat, aztán már tényleg indultunk haza. Bevállalva egy szlovén pályamatricát első körben egy benzinkútig haladtunk, ahol huzamosabb sorban állás után teletömve „anyám kocsijának” gyomrát, hasítottunk a pályán Magyarország felé.

 

Ez a hat nap egy szelet mennyország volt, ez meggyőződésem. Nekem fizikailag nagyon kemény volt, de mivel szeretek aktívan élni, ez nemhogy problémát nem okozott, ellenkezőleg: élvezet így elfáradni. Szellemileg frissítő élmény volt, hisz imádom a hegyeket! Sok újat hozott, sok tapasztalatot, igazi élményeket, értékeket.

Mind hálásak vagyunk azért, hogy az időjárás lehetővé tette nekünk, hogy véghezvigyük, amit elterveztünk.

 

 

Szerkesztés és grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

 

Sziklás kalandok II. rész – 6 nap a Dolomitokban és a Júliai-Alpokban – Győri Dia írása, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/