Morpho peleides – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Morpho peleides

 

 

 

Vannak napok, amik emlékezetemben mélyen tárolódnak el.


A műtét óta először jártam újra a szigeten.
Én mozdulhattam végre, és nem ő jött látogatóba.
Ilyen apróság is élmény az elmúlt hetek után.
Már szeretek nála lenni. Már nem érzem magam betolakodónak,
szinte otthonosan főzöm a lencselevest.
És hiányzott már az ölelés öröme is.


Mégis... valami változott.
Nem tudom mi. Csak azt, hogy valami más, mint volt.

Este fényképeket mutatott. Fiairól, munkáiról, magáról... életében szerepet kapott nőkről.
Másnap egyszer csak rám mosolyog... szépek a színeim... fényképet szeretne készíteni.
Megkérem, hogy ne tegye.

Éles érzet villan fel. Egy gombostűre tűzött gyönyörű kék lepkéé.
Azúrlepke. Morpho peleides limpida.


Később, már-már idilli kép, sétálunk a Duna parton, az egyik kutya botot hoz, a másik a kezem bökdösi simogatásért.
Enyhe szél borzolja a hajam, finoman hűti az arcom, a nap sugarai a még kopasz ártéri fák ágai között szűrődnek át.
Csukott szemmel az elhaladó hajó által vert hullámok partot érését hallgatom. Együtt lélegzem velük.
Talán még egy perc sem az egész. Közelebb lép, apró csókot ad.
Hálás vagyok a pillanatért.

Tollasozunk.
Még minden csak mértékkel javasolt nekem, a szél is fúj, a kavicsos part sem ideális terep.
Ügyetlenkedem, messzire ütöm, közelre ütöm, el sem találom, óvatosan hajlok csak a leesett labdáért.
Közben kutyus bújik, ő is kér a figyelemből.
Sikongatok, elnézést kérek, nevetünk, mozgunk, élünk.

Visszafele arra a kidőlt fára ülök rá keresztben.
Megpihenni, hallgatni, látni, töltődni. Létezni.
Hátam mögé ül, hozzám simul, átkarol. Jó így.
Egy pillanatra minden tökéletes.

Cseppnyi tinta-árny vegyül a tökéletesség átlátszó tisztaságába.
Gyorsan oldódik, szinte már észrevehetetlen.

Morpho peleides – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Mégis... valami változott.
Nem rossz. Még csak nem is szomorú.
Csak egy sóhajnyi komorság.

Egy pillanatra megérzem.
Átjár, hogy minden történetnek, ahogy kezdete, úgy vége is van. Elkerülhetetlenül.
Az enyémnek is.

A mai napnak is.

 

 
 
Grafika: P. Horváth Zsuzsi