India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

India arcai 

Interjú Szőke Zsófiával

 


Ázsia harmadik legnagyobb területű és a Föld második legnépesebb állama. Mesés, egzotikus, távoli ország.
Ez India, ahová csak kevés honfitársunknak van alkalma eljutni.
Szőke Zsófia – akit az „Önkéntesként Mongóliában” című cikkünkben már megismerhettünk – egyike annak a néhány szerencsés magyarnak, akik személyesen is jártak a maharadzsák földjén. Zsófival az ott átélt élményeiről és tapasztalatairól beszélgettünk.

 

 

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Mikor jártál Indiában?

2009-ben.

Ez egy turistaút volt, vagy valamilyen munkával kapcsolatban keveredtél oda?

Miután hazajöttem Mongóliából a Tata nevű cégnél helyezkedtem el, ahol egy piackutatási projektben dolgoztam. Egy-másfél év után aztán ezt a munkát áthelyezték Indiába, ahol az indiai munkatársakat három kollégámmal együtt, nekünk kellett betanítanunk.  A cég fizetett mindent: útiköltséget, napidíjat és szállást, úgyhogy nagyon megérte. Így töltöttem el végül két hónapot Indiában.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/Azért az, nem semmi… És melyik részen?

Gujarat államban. Ez az ország nyugati felében található, Mumbaitól úgy 500 kilométerre, északra.

Hogy működött ez a gyakorlatban? Napi nyolc órában oktattatok?

Igen. Reggel elmentünk dolgozni, és egész nap tanítottuk az indiai munkatársakat. Ez azért kihívás volt, mert teljesen máshogy dolgoznak, mint mi. Nehéz volt velük…

Miért? Más a munkamoráljuk?

Nagyon szorgalmasak, de tényleg. Ha kell, akkor tizennégy-tizenhat órát is lehúznak egyhuzamban, viszont nem annyira eredményesek. Az európai piacra kellett dolgozniuk. Olyan élelmiszereket kellett nekik csoportosítani, amiket nem is ismertek. Onnan kezdtük a betanítást, hogy elmagyaráztuk, hogy mik is ezek a termékek… Emiatt volt nehéz, na meg a nyelvi nehézségek miatt. Mindemellett nagyon kedvesek és nagyon szorgalmasak voltak.

Ezek szerint hétfőtől péntekig dolgoztatok, és a csak a hétvégétek volt szabad…

Igen. Péntek délután végeztünk, felültünk a vonatra, elmentünk valahová, amit korábban kinéztünk, és a hétvégét ott töltöttük. Volt, hogy hétfőn reggel egyenesen a vasútállomásról mentünk be a munkahelyre, de úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem lehet kihagyni.

Hát igen, a világ másik felére nem túl gyakran jut el az ember… És mennyire készültél fel előre Indiából? Utánanéztél, hogy mi az, amit mindenképpen meg akarsz nézni?

Igen, persze tájékozódtam, hogy mi az, ami elérhető távolságban van. Az útikönyvek elsősorban a vasutat ajánlják a közlekedéshez. Jó, a színvonala az kicsit más, mint nálunk, de sok helyre megy, és olcsó. Amit semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, az a Tádzs Mahal volt. Oda repülővel mentünk a távolság miatt, mert vonattal 20-30 órát kellett volna utazni. Egyébként a belföldi repülőközlekedés is elég jó, csak az drágább egy kicsit.

Milyen érzés volt, amikor először India földjére léptél? Nem volt sokkoló egy kicsit?

Hát… Leszálltunk a repülőről és mellbe vágott a hőség, ugyanis monszun időszakban mentünk. A levegő nagyon párás volt. A cég küldött elénk egy sofőrt. Én nyújtottam a kezem, hogy kezet fogok vele, de kiderült, hogy ő csak a csomagomat akarta elvenni :-) Ültünk az autóban, mentünk a szálloda felé, és minden olyan volt, mint a filmekben: a tehenek az utcán, a riksák az utcán, az emberek kerülgették egymást, mert olyan sokan voltak. Amikor megérkeztünk, akkor azt mondtam, hogy örülök, ha két nap után átmegyünk egyáltalán az utca túloldalára…

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Akkora tömeg volt?

Tömeg is volt, és a forgalom is nagyon nagy volt. Balesetet ugyan nem láttunk, meg nem is történt velünk sem, de azért nem volt könnyű hozzászokni. Vannak ugyan jelzőlámpák, de azokat figyelmen kívül hagyják. Nagyon sokan motorral közlekednek, és cikáznak az autók között, és aztán ott vannak még a motoros riksák is. Folyamatosan dudáltak, amit furcsa volt. Később rájöttünk, hogy valószínűleg nem azért dudálnak, mert útban vannak egymásnak. Ez inkább figyelmeztetés, ezzel jelzik, hogy ott vannak ők is.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
És mi a helyzet a köztisztasággal?

Hát, koszos azért tényleg, hozzánk képest.

Pedig Magyarország sem olyan nagyon tiszta…

Talán inkább az a zavaró, hogy szemét gondozás úgy tűnik, egyáltalán nincs. Van ugyan néhány szemetes, de azokat is az utcára ürítik. Szóval nem tudom, hogy hova viszik a szemetet… szerintem sehova, hanem a tehenek, meg a kóbor kutyák megeszik és széthordják… Ez volt a furcsa. Na meg az, hogy nagyon sokan élnek az utcán, és persze annak is van szaga… Ott élnek, ott főznek, és rengeteg a nyitott utcai kifőzde is. A szagok aztán tényleg nagyon erősek.



Kaptatok kiutazás előtt védőoltásokat is?

Igen, de annyira nem volt vészes. Vérhas ellen kaptunk, meg Hepatitis A-t és B-t. Persze mondták, hogy malária is lehetséges, de én maláriagyógyszert nem vittem, mert állítólag annak nagyon durva mellékhatásai vannak. Egy háromcsillagos szállodában voltunk elszállásolva, európaihoz hasonló színvonalon.

Az étel is európai volt?

Próbálkoztak vele. Volt ugyan európai kínálat, de azért az nem volt az igazi. Szerintem jobb volt indiai ételt enni, mert az nem okozott csalódást.

Amúgy bejöttek neked az indiai kaják?

Nekem nagyon. Ez az állam abban volt különleges, hogy vegetáriánus konyha volt, és nem volt szabad alkoholt inni.

Akkor ez valószínűleg hindu terület lehet. Úgy tudom, hogy a hinduk tartózkodnak a húsfogyasztástól...

Igen. Igen. Erről beszélgettünk is sokat. Én úgy gondolom, hogy bár elvileg a vallásuk miatt nem esznek húst és nem isznak alkoholt, de szerintem végső soron mindez az időjárás miatt alakult így. Egész évben 25 fok felett van a hőmérséklet, és hát abban a hőségben már egy kevés alkoholtól is fejre állnának. A melegben a húst sem nagyon tudták volna eltárolni, amikor még nem léteztek hűtőgépek, és a nagy páratartalom miatt szárítani sem lehetett. Szóval azt gondolom, hogy ezek aztán szépen beépültek a vallásba, de mondjuk én ezt annyira nem bántam. Szeretem a fűszeres ételeket, és ők tényleg nagyon fűszeresen, csípősen főznek. Általában főzelék sűrűségű szószok voltak, sajt volt benne, vagy zöldségek, és akkor ezt rizzsel, vagy helyi lapos kenyérrel adták.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

A nyomor mellett azt is lehet hallani, hogy India azért elég nagy ütemben fejlődik…

Igen fejlődik. A modern irodaházak közvetlenül a nyomornegyedek szomszédságában épülnek. Valószínűleg elég jól tárgyalnak, mert rengeteg munkát telepítenek ki Indiába, viszont nem tudom, hogy a munka minősége az megfelelő-e… de lehet, hogy pont azért, amiért olyan nagyon szorgalmasak, mégis meg tudják oldani a dolgokat. Az a modern irodaház, ahol mi dolgoztunk például egy koszos, poros kis utcában volt, ahol nejlon sátrak alatt is éltek emberek. Elég nagy volt a kontraszt.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Végül is mit tudtál megnézni az országból? Hová jutottál el?


Elmentünk például Új-Delhibe, ahol az egyik munkatársamnak volt egy indiai ismerőse. Ez a család vendégül látott minket pár napra. Elég jómódúnak számítottak, volt ugyanis egy kis bútorboltjuk.

 

Milyen egy indiai ház belülről?

A WC és a fürdő egy külön kis épületben kint volt a ház mellett. A falakon vallásos képek lógtak. A konyhába nem engedtek be minket, ott csak a családhoz tartozó asszonyok dolgozhattak, így segíteni nem tudtunk. Kiszolgáltak minket. A lányokat és a fiúkat külön szobában helyezték el, szóval volt pár szabály, amit azért be kellett tartani. A fiúk nem jöttek be a lányok szobájába és mi sem mentünk be hozzájuk. Az is furcsa volt, hogy a család kisebbik fia elmesélte, hogy találkozott egy lánnyal, akivel nagyon szeretik egymást. Otthon ugyan tudtak erről, de nem beszéltek róla, mert a fiúnak úgyis mást kell majd elvennie feleségül, mert másik lányt néztek ki neki.

Tehát az előre elrendezett házasság még mindig egy élő dolog…

Igen. Pedig ez a fiú egyetemre járt, és a lány is egyetemista volt. Érdekes volt… Mondjuk, azt gondolom, hogy ha odaszületünk, akkor persze ezt elfogadjuk, de európai szemmel azért ez furcsa.

Mi már túl önfejűek vagyunk ehhez…

Igen.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Na és ezen kívül még merre jártatok?

Elmentünk Mumbaiba (azelőtt Bombay), mert az viszonylag közel, 500 kilométerre volt. Ott felbéreltünk egy taxisofőrt, aki végigvitt minket a városon.

Kalauzolt is?

Hát igen. Ott kóvályogtunk négyen fehér emberek térkép nélkül, tanácstalanul az utcán, és persze leszólítottak. Ez a taxisofőr elég rámenős, meg vicces volt, úgyhogy azt mondtuk, hogy jó, akkor vigyen ő körbe minket. Csak egy napunk volt a városra, azt sem tudtuk volna, hogy hová menjünk. Persze volt egy „nagyon jó barátja”, akinek a boltjába elvitt minket. Egy méteráru boltban kötöttünk ki, ahol legalább egy órát kellett eltöltenünk, miközben arra vártak, hogy vegyünk valamit :-) Elvitt minket a tengerpartra is Gandhi lakóházába, ahol a haláláig élt. Ott berendeztek egy kis múzeumot Gandhi életéről. Annak örültem, hogy oda elmentünk… Aztán megnéztünk egy nagy mosodát, ahol kézzel mossák a ruhákat. Ez szabad téren van, ahol beton vályúk vannak, amikben egy-egy ember mossa a ruhát. A mosoda olyan nagy, hogy a szállodák is ott mosatnak. Tiszták amúgy a ruhák. Akik ott dolgoznak, azoknak nagyon nehéz lehet. Egész nap állnak a szappanos, mosóporos vízben és mossák a ruhát. Jó, este alszanak, de ott is laknak a mosodában. Azt mondták nekünk, hogy ezek vidéki emberek, akik kis falvakból jöttek fel a fővárosba. 10 hónapot aztán ott lehúznak úgy, hogy minden nap dolgoznak, és évente csak két hónapra mennek haza a családjukhoz. Nem tudom, hogy mennyi pénzt kapnak mindezért, gondolom nem túl sokat…

Hát ehhez képest nekünk arany életünk van… Én nem is bírnám ki.

Belecsöppenni elég nehéz lehet. Beleszületni biztos más. Sokat bír az ember. Ott alszanak egymás hegyén, hátán, meleg is van, és nincs is nagy tisztaság. Bár ennek ellenére ők maguk tiszták. Mindemellett érdekes is volt ez az egész nagyon. Azt mondták, hogy Indiában ez a legnagyobb mosoda, igaz, hogy mindenre azt mondták, hogy az a legjobb, az a legnagyobb, az a legszebb…

Messziről jött embernek akármit lehet mondani, nem?

Igen. Egy idő után már nem mindent hittünk el :-) Eljutottunk egy Udaipur nevű városba is, ami egy másik tartományban van, és a Világörökség része. Ott van egy nagy tó, ami monszun idején telik meg, áll a közepén egy kastély, valamelyik maharadzsának a kastélya. Az nagyon szép volt. Itt is elkapott persze bennünket egy riksa sofőr, aki körbevitt minket, és persze mellékesen elvitt a bátyjának az éttermébe is, ahol megebédeltünk.

Ezek egyébként megfizethető dolgok voltak?

Az étterem az megfizethető, olyan pár száz forint átszámolva, és a riksásnak sem kellett sokat fizetni. Indiába eljutni az sok, de ott lenni az már nem kerül sokba. Aki bátrabb – mint például én és az egyik munkatársam – az vehet ennivalót az utcán is, és az nagyon-nagyon olcsó.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/És hogy választottátok ki, hogy az utcán melyik árusnál esztek?

Az illat volt a döntő. A tisztaságra már nem annyira adtunk, merthogy az lehetetlen volt. Arra azért figyeltünk, amit választunk, az frissensült legyen, mert az biztos, hogy nem nyers, vagy romlott. Úgy gondoltuk, ha előttünk sütik ki, akkor az viszonylag biztonságos. Nem is lett bajunk tőle. Ami még elég nagy probléma odakint, az szerintem, a víz kérdése, merthogy nincs rendes ivóvíz. Palackozott vizet kellett mindig venni. A műanyag palackokkal aztán persze nem lehetett mit kezdeni… Ami még vicces volt Indiában és az indiai emberek hozzáállásában, hogy tényleg mindig, mindenhol segíteni akartak. Bár egy kicsit azért úgy gondolom, hogy a pénzes turistát is látták bennünk.

 India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Végül is a turista szinte arra számíthat, hogy levadásszák…

Igen. Valószínűleg nekik sincs túl sok választásuk. Egy kicsit talán bele is kell menni ebbe a játékba, de nem szabad mindent elhinni egyből. Az lehet, hogy a kultúra miatt van, hogy nemet nem mondanak sosem.

 

Egyébként biztonságban érezted magad?

Igen. Meglepő módon. Sokat vonatoztunk. A vonatok úgy néznek ki, hogy fekvőhelyek vannak, és nyitott az egész. Háromemeletnyi ágy van. A vonaton nem történt semmi baj velünk. Nem loptak el semminket. Csodálkoztam is ezen, hogy nem kellett jobban figyelni, mint itthon nálunk Budapesten, a villamoson.

 

És megismerkedtél olyan helyiekkel, akikkel tartós barátság alakult ki?

Vannak indiai ismerőseim, akikkel azóta is látom, hogy mi történik, köszönhetően a facebooknak. Volt egy-két olyan munkatársunk, akivel elmentünk munka után teázni, vagy valahová vacsorázni, de azért mégsem barátként kezeltek minket.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Tehát nem voltatok egyenrangú partnerek a kapcsolatban…

Nem. Nagyon kedvesek voltak, próbáltunk beszélgetni, de azért tartották a három lépés távolságot. Ami nagyon vicces volt: mindig megkérdezték, hogy hétvégén mit csinálunk. Elmondtuk, hogy mit tervezünk, hogy hova szeretnénk menni, ők meg mindig mondták, hogy „Ne! Oda ne menjetek! Nagyon veszélyes!” Nagyon féltettek, pedig a valóságban nem volt olyan veszélyes. Mindig mindenhova elmentünk, és nem történt soha semmi. Szóval utazni nem utaztunk együtt velük sehova, de például a lányokkal voltunk együtt vásárolni.

És az üzletek milyenek?

Főleg kisebb üzletek vannak, bár a szálloda közelében volt egy pláza is, de az elég üres volt. Az utcán, egymás hegyén-hátán kisboltok vannak, meg éttermek és kifőzdék. Nagyon sok szabóságot és méteráru boltot láttunk, ahol egyből meg is varrták a ruhát. Viszonylag sok internet kávézó volt, gondolom azért, mert nem volt nekik otthon internet. A piacok úgy néztek ki, hogy csak úgy egyszerűen kipakoltak az utcára. Mondjuk egy nagyon szűk utcába nagyon sokan. Ott aztán volt minden a fazéktól kezdve a zöldségeken át a fűszerekig.

Vettél valamit magadnak?

Vettem sálakat, ágynemű huzatot (amit aztán az óta senki sem használ), cipőket, és sok ékszert. Látszik a stílusukon, hogy indiai dolgok, de azért ezek nem nagyon értékesek.

És szárit próbáltál magadra venni? Volt ilyesmire lehetőséged?

Nem vettem szárit, de az egyik munkatársam csináltatott magának. Én azért nem vettem, mert úgy gondoltam, hogy ha hazajövök, nem tudok majd vele mit kezdeni. Amúgy az indiai nők - a fiatal lányoktól az idősebb asszonyokig - száriban járnak.

Mit kell a szárin csináltatni? Azt nem csak szimplán magukra tekerik?

Van a szárinak alsó része és felső része is, amit melltartósra csinálnak meg. Az anyaga iszonyat hosszú, szerintem 10 méter körül biztosan kell hozzá.

És ezeket a szárikat milyen sűrűn mossák?

Hát, azt nem tudom…

Abban a melegben ennyi anyagba csak-csak beleizzadnak, nem?

Hát de. Szerintem biztos, hogy több van nekik. Van a viszonylag egyszerűbb és vékonyabb hétköznapi szári, és van a nehéz anyagú, díszes, arany-, vagy ezüstmintás, rikító színű ünnepi szári.

Egyébként vidékre is eljutottál? Gondolok itt a gyérebben lakott területekre, vagy ki a természetbe…

Sajnos falvakba nem mentünk el, de voltunk egy nagy zarándokhelyen (Montavu), ahol egy újabb önkéntes idegenvezetővel bementünk a dzsungelbe is sétálni. Az nekem egy nagyon nagy élmény volt. Dús lombú, magas fák, és tele volt minden majommal. Az is különleges volt, hogy az erdőben csend volt. A városokban a folyamatos dudaszó miatt nagyon nagy zaj van. a kisboltokban állandóan szól a zene, és az emberek is hangosabban beszélnek a hatalmas zaj miatt. Ezek után nagyon üdítő volt ez a kis csend. A majmok ugráltak körülöttünk… Én nem láttam vadon majmot azelőtt sosem.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Tényleg, és a szent tehenek azok kézzel fogható közelségben valóban csak úgy mászkálnak az utcán?

Igen.

Simogattál is szent tehenet?

Simogatni nem akartam annyira őket, de néha elkerülhetetlenül hozzájuk ért az ember a tömegben. Ott cammogtak az utcán állandóan.

Mégis mennyi tehén lehet?

Nem tudom. Nagyon sok.

És etetik őket, vagy a szeméten élnek?

A legtöbb tehénnek van tulajdonosa. Rendszeresen megfejik őket, de a húsukat nem eszik meg. Szerintem nincs is istállójuk, legalábbis én nem láttam. Egész nap mászkálnak a városban és eszik a szemetet. Nagyon közel jönnek, nem félnek az emberektől. Az emberek pedig félreállnak a szent tehenek útjából.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A kasztrendszerrel kapcsolatban vannak élményeid? Mondjuk a munkahelyen dolgoztak egymás mellett különböző kasztokból származó emberek?

A munkahelyen ez nem volt téma, vagy legalábbis úgy tettek, de az utcán azért lehetett látni, hogy tényleg vannak a legalsó kaszthoz tartozó érinthetetlenek, ők nagyon nyomorúságos körülmények között tényleg a szemétből élnek.

A többi ember kikerülte őket?

Igen, lehetett látni, hogy elkerülik őket. Ezeknek az embereknek semmijük sincsen. Koszosak voltak nagyon. Elvileg Gandhi óta a kasztrendszer már nem létezik, de azért ezt nagyon nehéz felszámolni.

Hát igen. Évtizedek alatt nem lehet évezredeket eltörölni…

Biztos, hogy nagyon nehéz annak, aki oda születik. Onnan nincs kiút.

És mi a helyzet Indiában az egyenjogúsággal? A nők ott ugyanolyan jogú állampolgárok, mint a férfiak? Vagy hivatalosan igen, de a gyakorlatban nem?

Én úgy tudom hivatalosan egyenjogúak a nők, de azért a férfiak „egyenjogúbbak”. Például én dohányozni nem láttam nőt, de a férfiak azért dohányoznak. A szerelmespárok, a házaspárok nem fogják meg egymás kezét. A férfiak viszont gyakran járnak kézen fogva. Nem azért, mert együtt vannak, hanem csak azért, merthogy ők jó barátok. A barátnőjükkel, vagy a feleségükkel ezt nem csinálják meg.

Tehát nő és férfi között a bizalmas viszony szigorúan a négy fal között zajlik.

Igen. A munkahelyen is voltak pletykák, hogy ki kivel jár, de kívülről semmi sem látszott ebből, pedig zömében fiatalokkal dolgoztunk együtt.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Beszéljünk másról… A Tadzs Mahal mennyire tetszett neked?

Nagyon. Tényleg olyan, mint amilyen a képeken. Nagyon szép szerintem, és nagyon nagy. Elég sok látogató volt. Az indiaiaknak a belépő az sokkal olcsóbb volt, mint a turistáknak, de a turisták ezért a drága belépőért kaptak még fél liter vizet is. Gyönyörű a kertje, és előtte a szökőkút. A benti része az nekem nem volt annyira különleges. Márványból van minden. A sírt nem igazán lehet megnézni, mert az el van zárva. Állítólag most is vannak családok, akik ott laknak a Tadzs Mahal tövében – persze rendes, stílusos házakban – és nekik az a dolguk, hogy folyamatosan renoválják az épületet. Őket az állam fizeti. Ez a tudás apáról fiúra száll.

 

 

Egyébként szerinted mi az a három dolog, amit mindenképpen meg kell nézni, ha az ember eljut Indiába?

Mondjuk tényleg a Tadzs Mahal, az nagyon szép. Aztán sajnos egy helyre én sem jutottam el, amit nagyon meg szerettem volna nézni: északra a Himalája lábához. Meg ami még nekem nagyon tetszett, az a kevés kis természet, amit láttam, úgyhogy, ha én turistaként visszamennék, biztos beiktatnék egy-két napot, amikor a dzsungelben lehet mászkálni.

És elképzelhető, hogy még visszamész turistaként?

Szeretnék. Jó lenne nagyon. India egy hatalmas ország, és alig láttunk belőle valamit.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/Végül is szinte egy kontinensnyi területről beszélünk…

Igen. Például a munkatársaink közül többen is elmondták, hogy hová valók. Voltak, akik 5000 kilométerről jöttek. Évente egyszer járnak haza a családjukhoz. A távolságokhoz való hozzáállás eléggé más, mint nálunk…

Voltak olyan szokások, amik számodra furcsák, vagy érdekesek voltak?

Sok ilyen volt. Indiában tényleg kézzel esznek. Én azért elég ügyetlennek bizonyultam ebben…

Nem is raktak ki evőeszközt?

Az éttermek kivételével nem nagyon. Aztán ami még érdekes volt, hogy a templomokba mindig mezítláb mennek be. A templom előtt van cipőtartó, és senki sem viszi el más cipőjét. Szerintem inkább hazamennek cipő nélkül, mintsem elvegyék a másét.

És mi volt az, ami a legjobban tetszett, amire a legszívesebben emlékszel vissza?

A vonatozást nagyon szerettem Sokat ültünk vonaton. Itt is mindig nagyon kedvesek voltak az emberek. Kérdezték, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk.

Egyébként úgy összességében az indiaiak kedves emberek?

Igen. Nemet nem nagyon mondanak semmire, és nagyon érdeklődőek.

Tudták, hogy hol van Magyarország?

Nem, nem tudták. Európát tudták talán és Amerikát…

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 Az utazás hatására megváltozott a fejedben a kép a valódi Indiáról? Az ember úgy él általában a világban, hogy sztereotípiákba kapaszkodik. Itthon Indiáról is leginkább csak a sztereotípiákat ismerjük: szári, kasztok, szent tehenek, kosz… Ezek mind-mind igazak?

Igazak, de amikor ott vagyunk, akkor a sztereotípia maga a valóság, és nekem nem volt rossz ezt megélni. Most már tudom, hogy mire gondolnak, amikor azt mondják, hogy az utcán erős szagok vannak. Tényleg kosz van az utcán, és tényleg vannak kéregető gyerekek, ezt magam is megtapasztaltam, de amikor ott voltam akkor mindez természetesnek tűnt.

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Szerinted Indiának van esélye arra, hogy ebből a nyomorból ki tudjon törni?

Hát, nem tudom. Amikor ott voltam, akkor azt gondoltam, hogy nincs, mert tényleg annyira sokan vannak, és a nyomor újratermeli magát. Az mondjuk, hogy sok multi cég Indiába telepít ki munkákat, adhat némi esélyt, de elsősorban a nyelvtudással rendelkező fiatalok számára. Számomra az kicsit furcsa volt, hogy mivel India angol gyarmat volt, én azt hittem, hogy jóval többen beszélnek angolul, úgyhogy emiatt is nehéz.

És azért boldogoknak tűntek? Például azok, akik az utcán éltek…

Igen. Azt vettem észre, hogy örülnek annak, amijük van. Egyszerű dolgoktól is boldogok lettek. Például ha megláttak minket, akkor rögtön azt akarták, hogy csináljunk egy közös képet, pedig nem is volt semmijük, amivel a kész képet megnézhették volna. A kis pillanatoknak, az apró dolgoknak is tudtak örülni.

Ezt lehet, hogy érdemes lenne eltanulnunk tőlük…

 

 

 

 

 

Fotók forrása: Szőke Zsófia
Grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

India arcai – P. Horváth Zsuzsi riportja, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/