KOR-kép – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 KOR-kép

 

 

Kedves HR-es szakemberek és munkahelyi felsővezetők!

 

KOR-kép – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Előre elnézést kérek azoktól, akikre közületek ez az írás nem vonatkozik, bár úgy gondolom, hogy ők vannak kevesebben, mondhatni ritkák, mint az a bizonyos fehér holló.

 

 

Szóval kedves HR-es szakemberek és munkahelyi felsővezetők! Áruljátok el nekem, hogy miért van az, hogy ma Magyarországon, ha egy ember elmúlt negyven éves (sokak szerint már 35 éves kor fölött kezdődik ez a helyzet), és olyan szituációba kerül, hogy új munkahelyet kell keresnie, akkor azzal szembesül lépten-nyomon, hogy ő már egy értéktelenné vált árucikk a munkaerőpiacon, aki nem kell senkinek. Mindezt úgy írom le, hogy jelenleg nekem szerencsére van munkahelyem, ráadásul olyan, ahol igazán jól érzem magam. De életem folyamán bizony már én is voltam abban a helyzetben, hogy munkanélkülivé váltam. Éppen ezért nagyon átérzem mindazoknak a problémáját, akik manapság kénytelenek munkahelyet keresni.

KOR-kép – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Több jó képességű 50 körüli ismerősöm és barátom számol be nap, mint nap arról, hogy ez a generáció szinte láthatatlanná vált a munkaerőpiacon.
Hiába küldözgetik szét a jelentkezéseiket, egész egyszerűen odáig nem jutnak el, hogy egy személyes állásinterjúra behívják őket.
Pedig a személyes találkozáskor végre alkalmuk nyílna bebizonyítani, hogy ez a korosztály is rengeteg olyan pozitívummal rendelkezik, ami értékes lehet egy leendő munkáltató számára. Ebben az életkorban az embernek már van szakmai tapasztalata, élettapasztalata. A gyermekei már nagyok, esetleg már ki is repültek otthonról, ezért több energia marad a munkahelyi feladatokra.
Az ember ennyi idősen már sokkal jobban tud értékelni egy biztos munkahelyet, és sokkal lojálisabb a munkaadójához, mint fiatal korában.

 

Ráadásul attól, hogy valaki betölti a negyedik, vagy az ötödik ikszet (Uram bocsá’ a hatodikat), még nem hülyül meg. Ezek az emberek még tele vannak kreativitással és jó ötletekkel, amiket érdemes lenne megvalósítani, amik hasznosak lehetnek egy munkahely számára.

De nálunk sajnos az életkor negyven felett, olyan, mint egy stigma. A döntéshozó eljut az önéletrajzban a születési dátumig, és a pályázó anyaga - nagy valószínűséggel - egy lendülettel „lefűzésre kerül” a papírkosárba. És sajnos az esetek többségében olyannyira nincs emberszámba véve az álláskereső, hogy legalább egy előre gyártott egyen e-mailben közölnék vele, hogy „Hölgyem/Uram! Köszönjük a jelentkezését, de nem Önt választottuk a meghirdetett pozícióra.” Itt tartunk most, a számítógépek korában, amikor egy ilyen visszajelzés szinte csak egy gombnyomáson múlna. Ma Magyarországon nincs ennek kultúrája. Kíváncsi lennék, hogy amikor a HR-es szakembereket képzik, akkor ezt tanítják az egyetemen? Nem hinném…

Az álláskereső csak küldözgeti szét egyre reményvesztettebben az anyagát, miközben a környezete azzal bombázza, hogy: „Fő a pozitív gondolkodás. Ha pozitívan gondolkodsz, akkor előbb-utóbb jóra fordul a sorsod.” Igen. Csakhogy a sokadik válaszra sem méltatott jelentkezés után már nem olyan könnyű pozitívan gondolkodni.
Aztán akit valami csoda folytán mégis alkalmaznak, gyakran kénytelen a képzettsége alatti munkát elvállalni, hiszen kiszolgáltatott helyzetben van, és örül, ha akad valami, bármi. Esetleg csak átmeneti ideig foglalkoztatják, amíg egy GYES-en, vagy betegállományban lévő munkatársat kell helyettesítenie, aztán minden kezdődik elölről.

KOR-kép – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Egy ötven körüli embernek még olyan durván tíz-tizenöt évet munkával kellene töltenie a nyugdíjba vonulása előtt. (Már ha addigra nem omlik össze a nyugdíjrendszer.) Ez alatt az idő alatt is fenn kell tartania magát, fizetnie kell a rezsit, az autót, esetleg a gyereke taníttatását stb. Egy munka nélkül, álláskereséssel eltöltött időszak hamar padlóra küldhet egy egész családot, mert az emberek többségének manapság nincsenek hatalmas tartalékai. És a padlóról aztán elég nehéz talpra állni.

A fiatalság egy csodálatos, ámde múló állapot. Nem szabad önmagában a fiatalságot piedesztálra emelni. Egy egészséges társadalomban minden korosztálynak megvan a maga szerepe a közös siker elérésében.

 

Néha az az érzésem, hogy mintha itt Magyarországon a modern Spárta korát élnénk. Ha már nem vagy fiatal, és bajba kerülsz, akkor jobb, ha keresel egy nagy hegyet és onnan leveted magad a mélybe? A társadalomnak nincs már szüksége rád?

Nem szeretném, ha így lenne. Ezen a tendencián változtatni kell! Már csak azért is, mert egyre tovább élnek az emberek, és egyre többen lesznek, akik ebbe a bizonyos, ma még leírt életkorú generációba tartoznak. A fejekben kell elindulnia a változásnak. Elsősorban a ti fejetekben, kedves HR-esek és munkahelyi döntéshozók (hangsúlyozom, tisztelet a kevés kivételnek). Ha elég szerencsések vagytok, akkor ti is megéritek egyszer, hogy ennyi idősek lesztek. Jó lenne, ha nem kellene addig várni arra, hogy rájöjjetek, hogy az ember ebben az életkorban is hasznos tagja lehet a társadalomnak és egy munkahelyi kollektívának.

 

Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi
A cikkben felhasznált fotók forrása: http://www.hrmagazine.co.uk/, http://static2.politico.com/, http://masetv.com/