Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Vad kalandok

Tájfutó térképpel a Vértesben

 



Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Tudom, rég írtam...
De mostanában nem ment. Ezt lelki okoknak tudom be, és nem is akartam erőltetni.

Viszont most úgy érzem, óvatosan újra megpróbálkozhatok az írással. Egy kisebb, de annál érdekesebb kószálásom történetét mesélem el nektek.

 

Nemrég kaptam néhány tájfutó térképet egy munkatársamtól, melyeket nagy örömmel fénymásoltam le magamnak. Háromból kettő a Vértes egy szeletét ábrázolja. Felkerekedtem hát Gánt közelében, felszerelve magam tájfutó térképpel, turista térképpel és tájolóval, valamint azzal a céllal, hogy gyakoroljam a túravezetői tanfolyamon elsajátított tájékozódási ismereteimet. 

 

 

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Már itthon kinéztem, hogy merre indulok majd, és hogy arrafelé milyen tereptárgyakat szeretnék fellelni. Így esett a választásom első körben egy vizes gödörre (kék V), egy rókavárra (barna X), egy "különleges növényzeti tereptárgyra" (zöld X), egy vadlesre (fekete T), egy kis állóvízre (kék folt). 

 

Gántot a KÉK jelzésen hagytam el, majd bő másfél kilométer után tértem le róla, hogy innentől jelöletlen utakon bóklásszak. Mindkét térkép a kezemben volt, de innentől szinte csak a tájfutót néztem, a turistát csak néha, akkor is csak azért, hogy azon is tudjam, épp hol járok. 

A tájfutó térkép, ha friss, akkor teljesen pontos. Amit most én használtam, 1:15 000 méretarányú, 5 m-esek az alapszint közök, viszont mivel 2001-es állapotokat tükrözött, ezért fennállt az esélye, hogy lesz némi eltérés közte és a valóság között. Emiatt azonban nem aggódtam különösebben.

A tájfutó térkép általában konkrét versenyre készül, méghozzá úgy, hogy valaki kimegy, és lefutja a pár négyzetkilométeres terület minden méterét, és mindent bejelöl, amit lát. Tájékozódáshoz szerintem keresni sem lehet jobbat, mint egy tájfutó térkép. Én mindenesetre teljesen beleszerettem.

A jelkulcsa viszont totálisan más, mint a turista térképnek, valamint - az igazi - egyáltalán nem tartalmaz feliratokat. A jelkulcsnak még itthon néztem nagyjából utána, és felírogattam a hátuljára a helyeket, amiket útba kívántam ejteni, hogy melyik micsoda. Véleményem szerint huzamosabb használat után az ember ennek az ismeretébe is egész jól belejöhet.

 


Ahogy haladtam, folyamatosan figyeltem a térképet is, próbáltam a domborzatot is lekövetni, azonosítottam az utam mellett futó szárazárkot, valamint az útleágazások rengeteg kapaszkodót adtak. Az általam keresett útvillánál (Y alakú útelágazás) picit bizonytalan voltam, de ahogy továbbmentem, hirtelen ott volt a vizes gödör, az első pontom. Kacagva köszöntöttem, úgy megörültem neki, mint valami fellelt kincsnek.

Itt volt a közelben több kiszemelt tereptárgy, úgyhogy sorban irányszögeket mértem rájuk, és iránymenetben indultam felderíteni. Először a rókavárat cserkésztem be - közbevetem: a túravezető tanfolyam előtt nekem fogalmam sem volt, hogy ennyi rókavár van az erdőkben, ezt is a tájfutó térképek révén tudtam meg, és mivel ezt nagyon érdekes dolognak tartom, jelenleg nagy rókavár-rajongó vagyok -, itt még a lépéseimmel a távolságot is számoltam, és hamarosan rá is bukkantam, ámbár csak egy bejáratát találtam meg. Ezt is nagy örömmel nézegettem. 


Visszatértem a vizes gödörhöz, és bemértem a "különleges növényzeti tereptárgyat". Becserkészésem nem járt sikerrel, legalábbis az én szemem semmi kirívó növényzeti dolgot nem látott ott. Ez egyébként lehet valami nagy felfordult gyökér pl.; az is éppúgy lehetséges, hogy 2001 óta ez már nincs meg, mint az, hogy az én kevésbé gyakorlott szemem nem szúrta ki.


Újra vissza a vizes gödörhöz. Most a gerincen álló vadlest mértem be. Felhágtam irányban, és ott állt a némileg összeszakadt les! Ennek is igen örültem kincskereső szempontból :-) S ott volt mellette a kis víztest: egy mélyedés, melyben megállt a víz. 

 

Gondolkodtam, hogy merre menjek tovább. Újra csak a vizes gödörhöz tértem vissza, majd bemértem a másik irányban ábrázolt sok-sok rókavárat. Habzsi-dőzsi :-) Közben eltekintettem a közeli nyiladék felé, ahol a térkép földleszakadást ábrázolt, de azt sajnos nem láttam.

A rókavárak meglettek, itt több bejáratot is megtekintettem. Volt, amelyik pókok által be volt szőve, de talán volt aktív járat is, bár egyértelműen kirajzolódó lábnyomokat nem láttam a közelükben, viszont csapásokat igen.

 


Egy "felhagyott ösvény" jellel ellátott úton ballagtam egy felfutó völgyben, néhol valóban már némileg nehezen volt látható, merre is halad az út. Rácsatlakoztam egy nagyobb útra, majd haladtam tovább az újabb kiszemelt tereptárgyak felé: 2 határkő egy útelágazásnál. Nagyon kíváncsian vártam, milyenek lesznek a határkövek!

Az egyik kő a valóságban karó volt, ezt rögtön kiszúrtam. Ehhez képest bemértem egy nyiladékot, megerősítve ezzel, hol is vagyok, aztán a másik határkövet is bemértem, és így meg is lett: ez már valóban kő volt, egy alacsony, tömzsi téglatest, melyet boldogan tapogattam körül. Egy határkő! :-)))

Rácsüccsentem aztán, s elböngésztem a térképeket, hogy merre haladjak, s mit keressek meg. Majd elindultam, s szép, nyugodt, madárcsicsergős, ember nem háborgatta erdőben haladtam. Roppant kellemes volt! A szél váltakozó erősséggel zúgott a fák közt, a Nap is szeszélyesen sütött, de alapvetően meleg volt. 

 

Balra megláttam egy vadlest, valamint egy előtte kialakított etető területet, melyet a tájfutó térkép nem ábrázolt.

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Kisvártatva valami barna, gömbölyded, hát-szerű dolgot fedeztem fel a fák közt, nem messze bal kéz felé. Meregettem rá a szemem, míg rá nem jöttem, mi az: egy szarvas pihengetett ott! A lélegzetem is elállt a látványtól, de szerencsére a lábaim is megálltak: mozdulatlanná merevedtem, s fülig érő szájjal, kiugró szemekkel figyeltem a szépséges állatot, ahogyan felemelte hatalmas agancsokkal ékített fejét, lassan (nyugodtan) nézelődött kicsit. Le voltam nyűgözve, hogy ilyen szerencsében részesülök, hogy egy pihenő szépséges szarvast láthatok! Néhány percig figyeltem, majd odébb léptem egyet, mire ő felpattant, és irdatlan dübörgéssel áttört-zúzott a bozóton és elszelelt.

 

Boldogan baktattam tovább.


Domborzatot és útjelzéseket azonosítva haladtam. Aztán egy elágazásnál - néhány szajkó riadóztató rikoltozásának aláfestő zenéjében - eltöprengtem, hogy lemehetnék a tőlem balra lévő, sűrű szintvonalakkal szabdalt völgyekbe, azok biztosan szépek lehetnek, és érdekesebbek tereptani szempontból, mint ez a mostani út. Úgyhogy bevettem a kanyart, és egy völgyben ereszkedtem tovább.

Itt már igen éhes voltam, ezért eldöntöttem, hogy ha odaérek a közvetkező elágazáshoz, akkor ott iszok egyet, és elmajszolom a kis Jó reggelt kekszemet.

Ám az elágazásnál még előbb meg akartam keresni egy köves gödröt (fekete V), illetve egy "egyéb mesterséges tereptárgyat" (fekete X). Ezek érdekében kicsit susnyásztam, de egyiket sem láttam meg. Úgyhogy a Jó reggelt kekszet nyammogva továbbereszkedtem még egy kicsit egy újabb elágazásig.

Ez egy különösen szép hely volt: több völgy itt futott össze, és nekem az ilyen tagolt domborzat általában igen tetszik. Most tudni véltem, hogy melyik völgyben futó úton is kívánok visszaemelkedni, de azért a biztonság kedvéért bemértem az út irányszögét - és milyen jól tettem, mert pont a másik úton indultam volna el, ha nincs a tájolóm... 

 

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Nézelődve-gondolkodva baktattam a csendes felfutó völgyön, mikor előttem népes mufloncsapat futott át a völgy egyik oldaláról a másikra, ahol már egy kanyarulat eltakarta őket szemem elől. Mosolyogtam egyet, aztán mivel úgy gondoltam, bizonyára felszaladtak a gerincre, továbbmentem. A kanyar után azonban észrevettem, és még mindig itt a közelben tanyáznak, úgyhogy most is moccanatlanra vettem a figurát. Nagyon aranyosak voltak, kedvelem a muflonokat (a tavaly előtti 4 napos zempléni kékezésünk emléke lengett körül...), jó sokáig figyeltem őket. Viszonylag kis testűeknek tűntek, úgyhogy nem tudtam eldönteni, hogy ifjoncok-e, vagy amúgy is ekkorák. Szép szarvuk volt, néhányan lehevertek, mások ide-oda mászkáltak, szóval élték a kis muflon-életüket :-) Furcsa volt, hogy nem vettek észre, de örültem neki. Mikor úgy éreztem, kigyönyörködtem magam, lassan elindultam, mire felrebbentek, és most valóban felszaladtak a tőlem balra lévő gerincre. 

 

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Továbbhaladtam. Örömmel sikerült azonosítanom egy utamat keresztező, alig látható nyiladékot, majd kicsivel odébb őzek futottak tova megijedve tőlem. Aztán egyszer csak pár méterre mellettem ugrott fel egy őz a növényzetből s rohant el lóhalálában. Megnéztem a helyét: édesen kihevert folt volt az aljnövényzetben, egy őzfészek :-))) (Ijedten torpantam meg, amikor hirtelen mellettem felugrott; úgy csinált, mint a fácánok szokták, akik megvárják, míg az ember szinte melléjük ér, és akkor hozzák ránk a frászt azzal, hogy rikoltva felrepülnek...)

Eztán a térképen egy olyan tereptárgyat láttam, aminek a jelentését nem ismertem, úgyhogy kissé átkutattam a völgyoldalt, felmentem a gerincre is, de sziklán kívül mást nem láttam. Itthon aztán utánanéztem, mi ez, és a kisokos sziklafalnak írja, szóval, ha ez az a szikla volt, amit megtaláltam, akkor megtaláltam :-)

 

Hamarosan ellaposodott a terep, majd bevettem egy jobbkanyart. Kerestem egy bal kéz felé leágazó utat, de én nem láttam, úgyhogy meglepődtem, mikor egy vadetetőt kiszúrtam (az út vagy nem volt meg, vagy észre sem vettem). Nem messze tőle egy hegyes tetejűre csiszolt igényes határkő is figyelt.

 

A térképen láttam, hogy egy egyenes vonal mentén határkövek helyezkednek el szabályos távolságra. Sajnos nyiladékot csak nagyon szaggatottan jelölt a térkép, s a valóságban látva az erdőt nem vállalkoztam a meglehetősen szövevényes aljnövényzetben iránymenet megtételére. A turista térképpel összevetve megállapítottam, hogy Komárom-Esztergom és Fejér megye határán húzódnak a határkövek.

 


A következő célpontom egy olyan rész volt, ahol ott tobzódott egy vadles, egy "egyéb mesterséges tereptárgy", és egy kis vízfelület. Hát ez bizony megint csak egy amolyan vadakat beetető és kilövő hely volt... Itt farönkökre ültem eltöprengeni a folytatáson, és bármily fura is, hogy épp egy ilyen helyen - ahol állatokat szoktak leölni orvul - éreztem jól magam, mégis igen kellemes érzetem támadt itt, a természetben, ahol emberrel nem kell találkoznom, ahol ily sok vadat láthatok és keresgélhetek, kutathatok, felderíthetek, és a madarak is mondják a magukét, a Nap átsüt a lombokon, és fúj a szél... ÉLET volt itt, és TERMÉSZET, jóllehet az ember már alaposan átformálta, és vannak ennél ezerszer természetesebb helyek... Mégis akkor és ott ezek az érzések törtek rám.

 

Sajnos közel voltam a tájfutó térképem széléhez. Kitaláltam, hogy innen iránymenetben megkeresem a Borostyán-barlangot. Ehhez meredeken le kell ereszkednem egy völgyben futó úthoz (ez az út képezte a tájfutó térkép peremét), majd a völgy másik felén kell felmászni, s ott van valahol a barlang. Úgyhogy a turistatérkép alapján felvettem a barlang irányszögét, s követtem a tájolóm útmutatását.

Egy jó mély völgyoldalban óvakodtam el, majd az utat keresztezve kaptattam fel a másik oldalán. Itt sűrűn megcsúsztam, ráadásul a kezeim is tele voltak a térképpel és a tájolóval, szóval igencsak figyeltem. Közben felfelé tekergettem a nyakam, látom-e valahol a barlangot. Úgy éreztem, sokkal könnyebb dolgom volna, ha tájfutó térkép alapján kereshetném, mint így, az elnagyolt és kevésbé pontos turista térkép alapján... 


Hát, nem találtam meg a barlangot. Szederindák csiklandozták csupasz lábszáramat, egyszer fenékre is zuttyantam, s felhágtam egy szép sziklára is, majd egészen fel is mentem, de aztán úgy döntöttem, sikertelenül visszaereszkedek a völgyben futó útra, s azon megyek tovább észak felé. Lecsúszkáltam hát, s kaptattam tova.

 

A következő útkereszteződésnek, amit elértem, a Kullancstanya nevet tudnám adni. Itt ugyanis leültem a fűbe a négyes útelágazás közepében, s térképeztem. Egyszer csak érzem, hogy mászik a lábamon egy kis kullancs: lecsippentem. Kisvártatva még egy. Majd még egy. Na, ekkor felkeltem, s még néhány egészen apró példányt leporoltam magamról. A dögök...

(Itthon a zuhanyozás során 4 db apróságot úsztattam le a lefolyón, majd másnap reggel kb. ötöt még kiszedtem magamból, egészen pirinyók voltak... Szerintem ez idő tájt rajzottak ki a kicsik...)

Gyorsan továbbálltam inkább.

Hamarosan újra belecsatlakoztam a Kékbe. Széles dózerút volt, néhol felpakolt fakuglikkal, ritkított erdővel. Nem tetszett, ez már túlságosan civilizált volt... 

Kitaláltam, hogy nem a Kéken akarok visszacsorogni Gántra, hanem a Disznó-völgyön, Disznó-árkon át, mely egy a Kékkel párhuzamosan futó völgy, s a neve alapján kíváncsiságot ébresztett bennem. Úgyhogy megterveztem az oda való átjutást, szintén jelzetlen utakon. Most egy darabig megint a tájfutó térkép peremén haladtam: a tőlem jobbra eső részt ábrázolta, de a balra esőt már nem. Így a turistatérképet is hozzánéztem, s ez alapján szántam pár percet egy 410 m-es magassági pont megkeresésére, mely nem lett meg. Ekkorra már éreztem, hogy telítődtem, vagy elfáradtam, vagy is-is, mindenesetre a vadászszenvedélyem jelentősen alábbhagyott. Eszembe jutott, hogy a tanfolyami gyakorlótúráinkon milyen rövid távokat mentünk, de azokat több órán át, és hogy ott is, hogy el lehetett fáradni az állandó figyelésben, tereptárgyak azonosításában...

 


Remekül nyomon tudtam követni, hol haladok. Szép rész volt, ahol egy völgy fejénél haladt át az út (innen indult ki egy völgy), s itt a tájfutó térkép barnával valami kiflit jelzett. Ez a valóságban egy kifli alakú földkupac lett, pont a völgy fejénél. Érdekes volt.

Errefelé egyébként néhol útra dőlt fákon kellett átmászni, ettől tetszett pont, ettől az elhagyatottságtól és járatlanságtól. 

Egy négyes útelágazásban a legkevésbé járt, füves utat választottam, mely kisvártatva útvillába torkollott: jobbra egy látványos, sötét alagútban futott alá az út a fák közt, balra egy füves, világos út vitt nagyjából szintben, szintén fák közt. Gyakorlatilag mindegy volt, melyiket választom, hisz mindkettő ugyanarra az útra csatlakozott rá hamarosan, viszont jó érzés volt, hogy enyém a választás, hogy szabad vagyok, és azon megyek, amelyiken csak akarok! (Ez erősen szimbolikus értelmű is.) A térkép a jobb oldalit egy völgyben futó útnak ábrázolta, s mivel a gerincek mellett a völgyeket is igen kedvelem, ezért dacára sötétebb és csendesebb voltának (az összehajló fák sűrű lombkoronája árnyékot vetett), ezt választottam. Csendes völgy volt, állatokat itt nem láttam, kivéve itt-ott egy-egy madarat.

 


Hamarosan belecsatlakoztam a várt útba, melyen a megfelelő irányban továbbhaladva hamarosan a "világosabb út" betorkollása mellett is elmentem, amin megint csak örültem kicsit, hogy lám, milyen nagyszerűen sikerült tájékozódni!

 

Itt már hamarosan rácsatlakoztam a Disznó-völgyre, s egyből egy nagy felszántott terület mellett haladtam, mely mellett vadles állt. Ez a jelenség megint nem volt túl vonzó számomra - annál inkább az út másik oldala, ahol hirtelen magasan nagy fehér sziklát láttam meg. Ezt a sziklát a turista térkép is ábrázolja, s legközelebb szívesen meg is nézem, ám most már nem volt kedvem kitérőket tenni, célirányosan mentem Gánt felé, mert erősen fogyott a nap. 

Utólag meg kell állapítanom, hogy a Disznó-völgy nem tetszett nekem. Túl átalakított, teli van felszántott vadetetős területekkel és vadlesekkel, és semmi völgy-jelleget nem találtam rajta... Az út egyik fele szép, itt néhol füves szelíd dombhajlatok figyelnek, és fák, de a másik fele tisztára átalakított táj...

 

Abból a szempontból viszont nagyszerű választásnak bizonyult, hogy itt láttam most először vaddisznót, nyulat, és nem előszörre őzeket is :-)) Elmesélem.

 

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Ballagtam a sárfolyásos úton (ez egyébként szinte minden lejtős úton jellemző volt, hogy látványos sárfolyások mutatták: jókora zivatar lehetett az elmúlt napokban erre), mikor egyszer csak balra picit előttem egy kisebb testű, de sötétbarna malac röfögött fel ijedten, s szaladt odébb. Megint bevágtam a fülig vigyort, mivel vaddisznót látnom különösen nagy élmény, melyben eddig nem sűrűn volt részem. Megálltam, s úgy figyeltem. A röfi is megállt, majd picit odébb egy másik is felröfögött és odébb szaladt. Erre bentről a sűrűből mély, komoly röfögés hangzott fel - a mama, vagy a papa... Egyből eszembe jutottak vaddisznós sztorik, és hogy ezek itt valószínűleg a kicsik, s ott van valahol a szülő is, szóval necces a szitu... Úgyhogy inkább kiléptem a lesből figyelő szerepből, s peckes látványossággal, méltóságteljes tempóban vonultam el az úton. A nagy még utánam röffentett néhány figyelmeztetőt, de szerencsére nem állt neki üldözni :-)

 

Nem sokkal odébb, jóval előrébb valami barna pacát láttam az úton. Merőn figyeltem s fokozatosan közelítettem, mire a barna paca két őzzé változott, akik elgaloppoztak a susnyásba. Az egyik még gida volt.

 

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
És a vadnyúl: egyszer csak azt látom, hogy előttem ugrabugrál az úton. Nem volt nagy füle, és szépen pattogott, ahogy egy jól nevelt nyuszihoz illik. Nagyon aranyosnak találtam!

 

További vadlesek és szántott részek mellett haladtam el, majd egyszer csak beletorkolltam a sárga jelzésbe. Itt kellett néhány perc, míg helyre tettem belső (agyi) térképemen a pozíciómat, majd mikor ez sikerült, indultam a sárgán nyugatnak. Innen már végig jelzett úton mentem, bő egy kilométert a sárgán, majd másfelet a Kéken. Viszont mivel továbbra is nagyon tetszett nekem a tájfutó térkép, továbbra is ellenőrizgettem rajta a dolgokat. 

Közben az idő közelítette az este nyolc órát, a Nap felhők mögé bújt, minek következtében még inkább alkonyodni látszott. 

 

Ezen a részen is volt egy-két állatos kalandom.


Ballagtam, és egyszer csak susnyászás hangjait hallottam, látni viszont nem láttam semmit (a nagyvad kilátszik, ezért gondoltam, hogy ez nem az), úgyhogy megtorpantam. A zörgés folytatódott, majd két növény között feltűnt egy felnőtt vaddisznó. Ballagott, keresgélt, rágicsált. Nézelődött, majd kiszúrt engem, aki moccanatlan állottam. Nézett, majd felkapta a fejét, s még jobban nézett. Gyanús volt neki valami, de percekig még gondolkodott, mi is legyen. Én viszont léptem egyet, indulási szándékot jelezve, mire ő ijedten felröfögött és megugrott. De csak pár métert szaladt, utána megállt. Tán mert eszébe jutott, hogy ott vannak a kicsinyei is: ugyanis aztán igazi világosbarna csíkos hátú apró röfik szaladtak felé, ifjoncos hangon röfögve. Itt aztán a családi okokra tekintettel megint csak nem dekkoltam tovább, hanem látványos nyugalommal továbbálltam. Roppant boldogság lett úrrá rajtam, hogy kismalacot is sikerült látnom :-)))

 

Fák közt szaladó őzeket itt is láttam, fehér hátsójuk vidáman integetett felém. Már egészen megszoktam látványukat :-) Végiggondoltam, hogy milyen állatokkal találkoztam, s bevillant, hogy róka még nem volt!

Vad kalandok – Tájfutó térképpel a Vértesben – írta: Győri Dia, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
És lőn! Nem viccelek... Mászkálás hang balról. Megállok. A róka feltűnik, megy, koslat, szimatol. Vigyorgok, s megfigyelem, hogy a róka nem túl szép példány, különösen a lompos szép farok hiánya feltűnő, mely helyett az állat egy csoffadt farokban végződik csupán. A róka nem vesz észre, továbbkoslat, távolodik. Elosonok.

...És persze vigyorgok szüntelen :-))

 

Micsoda élmény-ajándékokat kaptam! Az erdei vadállomány egy jelentős része felvonult szemeim előtt! Erre eddig ilyen tömegben még nem volt példa, úgyhogy boldogságom azóta is határtalan :-)))

 

Kereszteztem egy nyiladékot, utakat, a térképen látott gödrök egyikére vetettem egy pillantást, majd egy bánya mellett elhaladva hamarosan rátértem a Kékre. Elpakoltam a térképeket, és este nyolc tájékán szépen zöldellő rétek mellett ballagtam be Gántra.

A kocsinál kipucoltam a cipőmből és zoknimból a számolatlan mennyiségű bogáncsot és toklászt (honnan van annyi eszem még mindig, hogy fehér zokniban megyek az erdőbe...?), majd az élmények súlya alatt roskadozva s a vidámságomat hangos zenével fenntartva hazavezettem. 

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi
(A cikkben felhasznált fotók csupán illusztrációk, mert Dia sajnos ezúttal nem vitt magával fényképezőgépet...) - Még több a túráról: itt