Némán – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Dénes Ágnes:

Némán 

 

 

Nem a te szégyened, mégis te vállaltad magadra.
Megtagadtalak és el akartalak feledni, pedig nem tettél semmi mást, csak emlékeztél... de emlékeztettél engem is, és én felejteni akartam.
Mindent.
Mert nem történt meg.

Amikor üvölteni kellett volna, csendben voltam.
Szégyelltem... annyira szégyelltem... szégyelltem, hogy egyáltalán megtörténhetett, hogy hagytam magam becsapni, és, hogy akkor, utána, gondolkodás nélkül döntöttem.

A csendem lett a néma börtönöd. És te hagytad.

Annyi mindent elfeledtem az elmúlt húsz évből. Elfeledtem helyeket, történeteket, és neveket. Fontos neveket is. De az övére emlékszem, és emlékszem az érzésre. Azt hittem az  égő és fájdalmas szégyen érzete szétmar. De nem mart... megmentettél. Magadra vállaltad.

Elhittem, hogy ez csak az én bűnöm.
Elhittem, hogy egyedül vagyok, hogy nincs segítség, és nincs más megoldás.
Elhittem, hogy ki tudom törölni még az emlékét is.
És elhittem, hogy minden lehet majd utána is olyan, mint előtte volt.

Azt hittem, azt a parányi lehetőséget tagadtam meg, és csak most értettem meg, hogy téged is eltaszítottalak. Csak most fogtam fel, hogy te ott maradtál a szégyennel, a fájdalommal, egy félbeszakított - és befejezetlen terhességet hordozva azóta is. Némán és szelíden.

Csak most értettem meg mit tettél értem.
Nem tudom még, hogyan lehet húsz év elteltével befejezni ezt a történetet.
Még nem tudom, hogyan tudunk te és én újra egyek lenni.

Mert már megértettem, hogy te is én vagyok.

 

Némán – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ Grafikai szerkesztés: P. Horváth Zsuzsi