Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Ember-rajzás az arborétumban

Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből

 

 

 

Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Igen, vannak még csodák. Itt a közelünkben is, csak épp észre kell venni őket. Én magam is láttam egyet mostanában, de azt hiszem ezt a csodát ezúttal egy kicsit túl sokan vettük észre :)

Júniusban, mindössze két hétig figyelhető meg egy varázslatosan szép természeti jelenség, a szentjánosbogarak rajzása.  Amikor először hallottam róla, rögtön fel is jegyeztem a képzeletbeli bakancslistámra: ez olyasmi, amit legalább egyszer az életben látnom kell.

Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Úgy alakult, hogy Szentivánéj előestéjén az Alcsúti Arborétum – ami a szentjánosbogarak egyik ismert élőhelye a környékünkön - felé száguldottunk a párommal az országúton. A száguldás aztán az arborétum közelében lassú araszolgatássá változott, s hamarosan rádöbbentünk, hogy ezen az estén rajtunk kívül cirka egy-kétezer ember szintén úgy gondolta, hogy nem szeretne lemaradni erről a páratlan látványosságról. Kissé ijedt tekintetű forgalomirányítók terelték a végtelennek tűnő kocsisort a vészesen fogyó parkolóhelyek irányába. Valószínűleg nem sokszor tapasztaltak forgalmi dugót az arborétum környékén. Nekünk is csak egy ideiglenesen kialakított területen, egy búzatábla szélén jutott egy kis hely. Némi kétkedéssel a szívünkben indultunk visszafelé az arborétum bejáratához, amitől bizony időközben eléggé eltávolodtunk. Egy romantikus esti sétára számítottunk eredetileg, de a bejáratnál sorban álló embertömeg láttán egyre inkább úgy tűnt, hogy a romantikának erre az estére minden bizonnyal befellegzett.

Még az a szerencse, hogy várakozásainkkal ellentétben elég gyorsan haladt a sor a pénztáraknál. Igen többesszámban: pénztáraknál, mert a helyiek hál’ Istennek rugalmasan alkalmazkodtak a szentjánosbogarak ilyen nagy embertömeget megmozgató népszerűségéhez, és plusz két pénztárt is csatasorba állítottak. Jegyvásárlás után aztán „bezsilipeltek” bennünket egy kis térre, ahonnan olyan száz-száz fős, túravezetővel is ellátott csoportokban indulhattunk tovább.

Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A mi vezetőnk egy szarkasztikus humorral megáldott férfiú lett, aki rögtön azzal indított, hogy nagyon örül, mert neki is összejött a látványosság aznapra, ugyanis ennyi embert még sohasem látott rajzani az arborétumban :) 
A túra a régi pálmaház romjainál kezdődött háromnegyed kilenc magasságában. Még világos volt, épp csak enyhén alkonyodott. Ahogy a kápolna felé haladtunk, sorra törtek fel belőlem az emlékek.

Jó pár évvel ezelőtt ugyanis egy felejthetetlen nyári művésztelepen vettem részt Alcsútdobozon a Bányász Képzőművész Körrel.

Az átlagos városi ember azt gondolná, hogy mégis mi érdekes történhet egy kis faluban egy hét alatt egy nyári festőtáborban? Háááát, sok minden :) Nappal bejártuk a környéket és rajzoltunk, esténként meg biliárd csatákat vívtunk a helyi kiskocsmában. Megismerkedtünk közben egy jamajicai golfoktató sráccal, aki – miután modellt ült egy portréhoz - meghívott bennünket a közeli, szállodává átalakított kastélyba, és golfleckét adott nekünk. Bejutottunk egy struccfarmra is, ahol a házigazda lelkesen mutogatta meg a madarait a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig, és még sorolhatnám…



És persze ott volt az arborétum is, amihez külön kulcsot is kaptunk, akkor jöttünk-mentünk, amikor akartunk. Gyönyörű hely, egy életre a szívembe zártam. Jó volt most újra látni.

 

Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

De térjünk vissza az est főszereplőihez, a szentjánosbogarakhoz. Indulás előtt egy kicsit utánaolvastam a témának a neten, és persze a túravezetőnktől is kaptunk némi fejtágítást. Íme dióhéjban egy rövid szentjánosbogár gyorstalpaló:

 

Mégis, hogy néznek ki közelről a szentjánosbogarak?

Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Közepes méretű (5–16 mm), gyengén kitinizált bogarak. Testük lapított, párhuzamos. Fejük a tor alá mélyen behúzott, így felülről nem látható. A hímek szeme félgömb alakú, majdnem összeér, míg a nőstényeké átlagos fejlettségű. Csápjuk rövid, fonalas. Előtoruk félkörív alakú. Szárnyfedőjük a varratnál gyengén szétálló; a nőstények olykor szárnyatlanok. Potrohuk utolsó szelvényeiben világítószerv van. (Wikipédia)

És milyen az életmódjuk?

Lárváik ragadozók; csigákat, apró rovarlárvákat fogyasztanak. Rövid életű imágóik éjszakai állatok, kifejletten nem táplálkoznak. A hímek repülve keresik meg a fűben, avarban rejtőző nőstényeket; az ivarok egymásra találását fajspecifikus fénykibocsátásuk (biolumineszcencia) segíti. Fényt a luciferin nevű pigment oxidációjával bocsátanak ki, a folyamatot a luciferáz enzim katalizálja. A sugárzott sárga vagy zöld fény hullámhossza 510 és 670 nanométer közötti. Nemcsak az imágók, de a lárvák, bábok és tojások is bocsátanak ki fényt. (Wikipédia)

Miért csak két hétig tart a szentjánosbogár rajzás?

A párzási időszak júniusban kezdődik: a nőstények jóval nehezebbek a hímeknél, legtöbbjük nem is tud repülni, ezért a fűben várja a hím érkezését. A párzást követően a földbe rakják tojásaikat, melyekből 20 nap múlva kelnek ki a lárvák. Érdekesség: a tojás és a lárva is világít (halványan), ez azt jelzi, hogy életképes. A lárva-állapot 2 évig tart, amelyet mindössze 2 hétnyi villogó bogár-élet követ. (www.haziallat.hu/)

Hogy-hogy csak éjszaka világítanak?

A szentjánosbogár képes a fényjelzés időzítésére, nappal nem pazarol. Idegrendszere képes ingerekkel szabályozni, hogy mikor szabaduljon fel nitrogén-monoxid. Ez az, ami segít, hogy a mitokondrium nevű szerv ne dolgozzon fel oxigént, amely így eljuthat a potrohba, ahol a fenti folyamatoknak megfelelően így beindulhat a fényképzés, s kezdődhet a társkeresés. (www.haziallat.hu/)

 

Ember-rajzás az arborétumban – Avagy a szentjánosbogarak párzási szokásai testközelből – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Így kiokosodva már alig vártam, hogy megpillanthassak végre egy szentjánosbogarat, de egyelőre csak a helyi szúnyog csapatok jelentek meg bevetésre készen. Feltehetően úgy gondolták, hogy fel van tálalva az aznapi vacsorájuk. Miközben hősiesen próbáltuk felvenni ellenük a küzdelmet, szép lassan ránk esteledett. Ezalatt az arborétum egy fákkal-bokrokkal sűrűn telenőtt részére kanyarodott a fehér kaviccsal felszórt ösvény, és akkor ott megpillantottuk az első aprócska zöld fényeket. Aztán egyre többet és többet, végül már mindenütt ott röpködtek körülöttünk a kis zöld lidércek. Meseszerű élmény volt.
Nem esett nehezemre elképzelni, hogy a régi korokban mennyi babona és misztikum szövődhetett ezek köré a szárnyas kis lények köré. Már a világító pigment, és a világítást elősegítő enzim elnevezése is elég beszédes ilyen szempontból: luciferin és luciferáz. 

Sajnos az okostelefonom mégsem bizonyult elég okosnak, ugyanis a beépített kamerája képtelen volt megörökíteni a csodát. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy sikerülhet, amikor körülöttem komolyabbnál komolyabb masinákkal fotózták a nem mindennapi látványt. Közben arra is felfigyeltem, hogy a párom illata az aprócska szentjánosbogarak számára különösen vonzó lehet, ugyanis feltűnően sokszor pihentek meg rajta :)

Olyan szép volt minden, hogy úgy gondoltam, adhatnánk mégis egy kis esélyt a romantikának. Azt javasoltam, hogy maradjunk le a többiektől, üljünk le egy kicsit egy padra, és várjuk meg, amíg elmegy mindenki, hiszen tömött sorokban vonulva, hangos gyerekzsivajtól kísérve mégsem az igazi az élmény. Lassan elhalkultak a zajok, és magunkra maradtunk. Hát igen, így már mindjárt más érzés volt. Miután kigyönyörködtük magunkat, felkerekedtünk, és elindultunk a kijárat felé. Helyesebben szólva arrafelé, amerre a kijáratot sejtettük. Sötét volt, csak az ösvény fehérje világított, na meg a szentjánosbogarak. Hamarosan egy útelágazáshoz érkeztünk. Na, most aztán merre tovább? Csak az ösztöneinkre hagyatkozhattunk, de az első megérzés rossznak bizonyult, mert egyszer csak túl ismerőssé vált a környék. Erre már jártunk!  Visszaértünk ugyanoda, ahonnan elindultunk... Elkezdtem aggódni. Mi van, ha eltévedünk a sötétben, és bezárnak bennünket éjszakára? Lelki szemeim előtt már felsejlett, ahogy hívom a főnökömet, hogy sajnos másnap nem érek be időben dolgozni, és azt latolgattam magamban, hogy mennyire lehet kényelmetlen egy padon aludni egész éjjel… De nem adtuk fel, és tettünk egy újabb próbát, és elindultunk egy másik ösvényen. Szerencsére nemsokára halk zajt hallottunk, ami, ahogy közelebb értünk, egyre erősebb lett. Emberi hangok! Megnyugodtunk. Mégsem alszunk a természet lágy ölén ezen az éjszakán.

Végül minden jól alakult. A szentjánosbogarak egész éjjel odaadóan szerették egymást, és mi - a két elkóborolt, kalandvágyó, renitens látogató - pedig szerencsésen ráleltünk a helyes útra :) 

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi