Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rock történet

 

1. PAUL BUTTERFIELD


Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Amennyiben New York-ban, a Greenwich Village-ben ringott az amerikai rock és a fehér blues több bölcsője, akkor Chicago-ban egy egész szülőotthon működött. Egy felső-középosztálybeli zsidó családba született Paul Butterfield, apja ügyvéd, anyja festő volt.  Kiváló nevelést kapott, drága magániskolákba járt. Így talán furcsa, hogy a fekete, nagyvárosi blues fővárosának – előkelőnek nem mondható – klubjait látogatta. 1963-ban alakította meg saját zenekarát, a Butterfield Blues Band-et, melyben Smokey Smothers gitározott, Jerome Arnold basszusgitározott és Sam Lay dobolt, a főnök pedig szájharmonikázott. Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/Az 1972-ben megjelent An Offer You Can’t Refuse album egyik oldalán található hat felvételt a Big Johns klub-ban rögzítették, a másodikon Big Walter Horton játszik. Smothers távozott, helyére Mike Bloomfield és Elvin Bishop érkezett. Az 1995-ben kiadott The Original Lost Elektra Session CD-n 19 felvétel kapott helyet. Az 1964 telén rögzített számok megmutatták, hogy képesek úgy előadni a számokat, mint a fekete példaképek. Ez igaz a slágerekre (Spoonful, Good Morning Little Schoolgirl, Help Me, It Hurts Me Too, Goin’ Down Slow) és a kevésbé ismert kompozíciókra is. Egy billentyűssel, Mark Naftalin-nal erősítettek.Első nagylemezük (The Paul Butterfield Blues Band 1965.) pedig azt bizonyította, hogy tudnak olyan számokat (Our Love Is Drifting, Thank You Mr.Poobah) írni, mint a nagy fekete elődök. Sam Lay távozott, helyére Billy Davenport (Siegel-Schwall Band) érkezett. Következő albumuk (East-West Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/1966.) előrelépés az előzőhöz képest. Színesebb az anyag, több hangulat is megjelenik, Két értékes kompozíciót hallhatunk, Adderley Work Song-jának 8 perces feldolgozását és a 13 perces címadó darabot, mellyel képzeletben „körbejárják a földet”. Néhány hónappal később a „hajó léket kapott”, kilépett Bloomfield és Nick Gravenites-szel (Ő volt az East-West társszerzője) megalakította az Electric Flag-et. Két pompás muzsikus, Barry Goldberg billentyűs és Harvey Brooks basszusgitáros, illetve Buddy Miles dobos mellett három fúvós alkotta a csapatot.

Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Paul Butterfield 1967 elején, Londonban egy EP-t rögzített John Mayall zenekarával. (All My Life, Riding On The L  And N, Eagle Eye, Little By Little). Lecserélte zenekarának ritmusszekcióját és leigazolt három fúvóst. Bugsy Maugh basszusgitáros, Phil Wilson dobos, Gene Dinwiddie tenor-os, Dave Sanborn alt-os és Keith Johnson trombitás érkezett. Érezhetően a soul felé fordult. Harmadik lemezén (The Resurrection Of Pigboy Crabshaw) egy komolyabb kompozíció van, a 10 perces Driftin’ And Driftin’. Negyedik albumán (In My Own Dream 1968.) már csak nyomokban érezhető a blues. 1969-ben játszott Muddy Waters „Fathers And Sons” lemezén.

A jó nevekből álló társaság – többek között Otis Spann, Mike Bloomfield, Donald Dunn,  Buddy Miles – erősen közepes anyagot készített. E rövid kitérő után a szájharmonikás visszatért a soul-hoz. A Keep On Moving lemezen már Bishop sem játszott, a fúvósok nagyon „elvitték” a dolgot. Az 1970-es, Live albumán megint csak a Driftin’ And Driftin’ élvezhető darab. Az 1971-es, Sometimes I Feel Like Just Smilin’-on pedig semmi.

 Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

1973-ban új csapatot szervezett. A Better Days-ben  Geoff Muldaur zongorázott, gitározott, énekelt, Christopher Parker dobolt, Billy Rich basszusgitározott, Ronnie  Barron billentyűzött és Amos Garrett gitározott. Kellemes háttérzenét játszottak. Vegyes volt a kínálat: New Walkin’ Blues (Robert Johnson), Please Send Me Someone To Love (Percy Mayfield), Baby, Please Don’t Go Big (Joe Williams), Nobody’s Fault But Mine (Nina Simon). Egy biztatóan induló, de hamar kisiklott karrier végét jelentette. A földszagú blues-tól a szalonzenéig. Következő lemezei – It All Comes Back, Put It In Your Ear, North-South, The Legendary Paul Butterfield Rides Again, Live At Winterland Ballroom, Live At The Lone Star – sem árnyalnak a képen. 1987. május 4-én, 44 éves korában hunyt el.

 

   

 

Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

 

 

 

 

 

 



2. SIEGEL SCHWALL BAND

 

1965-ben chicago-i Roosevelt Egyetem két diákja, Corky Siegel énekes, zongorista, szájharmonikás és Jim Schwall gitáros duót alapított, ami hamar két taggal bővült. Billy Davenport dobossal és Bob Anderson basszusgitárossal. Helyi klubokban (Pepper’s Show Lounge, Big John’s) léptek fel, de mégis a Blues Project törzshelyén, a new yorki Cafe Au Go Go-ban látta és fedezte fel őket Samuel Charters. Ő lett az első albumuk (The Siegel Schwall Band, Vanguard VSD 79235) producere. Ekkor már Jos Davidson (Steve Miller And Ardells) és Russ Chadwick alkotta a ritmusszekciót. Gyakorlatilag egy az egyben koncertet hallhatunk, közönségzaj nélkül – ugyanis nem volt tapasztalatuk a stúdiómunka terén, egyben vették fel az anyagot. Kevéssé ismert számokat dolgoztak fel, kivétel a Hoochie Coochie Man, ami az egyetlen érdekes darab a lemezen és játszottak saját szerzemények is. Ők is bizonyították, hogy tudnak úgy játszani, mint az elődök. Ezen a gyermekbetegségen sok fiatal, fehér muzsikus átesik. Ezért nem kellene albumok sorát felvenni, elég lenne néhány szám – elhinnénk nekik.

Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Második lemezükön (Say Siegel-Schwall, Vanguard VSD 79249) már Jack Dawson basszusgitáros játszik. A nyolcból hat saját szerzemény. Az I’m King Bee-vel indul az album, ügyes gitárszóló hallható benne. Célszerű összehasonlítani a Rolling Stones első albumán találhatóval. Schwall szerzeménye a Slow Blues In A, stílusos benne a zongora- és gitárjáték. Mintha más zenekart hallanánk, mint aki az első LP-t rögzítette. Karakteres, fanyar muzsika. Különösen igaz ez a 10 perces I. S. P. I. Blues-ra (lllinois State Psychiatric Institution – Illinois Állam Pszichiátriai Intézete) és a That’s Why I Treat My Baby So Fine-ra (11:18). A két kompozíciónak ott a helye a fehér blues kimagasló értékei között. Hosszúak, kimunkáltak a szájharmonika- és gitárszólók, szenzációs az ének. E négy, súlyos számot hivatottak oldani a rövid darabok. You Don’t Love Me, Bring It With You When You Come, My Baby Thinks I Don’t Love Her, I Liked It Where We Walked.

 

 

 

 

Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Hatalmas csalódás volt a következő,  az 1968-as Shake.  Gyenge kocsmazene. Új ritmusszekcióval, Sheldon Ira Plotkin dobossal és Rollow Radford basszusgitárossal folytatták. Következő albumaik – Siegel-Schwall ’70 , The Siegel-Schwall Band 1971 – is vendéglátós stílusban készültek. Az 1972-es Sleepy Hollow és az 1973-as 953 West lemezeken három hallgatható darab van, a Blues For A Lady illetve Reed Zone (Psychiatric Institution Blues)és a When I’ve Been Drinkin’. Ugyanebben az évben jelentette meg a Deutsche Grammophon a Three Pieces For Blues Band And Symphony Orchestraalbumot. William Russo művét a San Francisco-i Szimfonikusok (Seiji Ozawa vezényletével) és a Siegel Schwall Band adta elő, még 1968-ban. Kísérlet, semmi több.

1974-ben feloszlott a zenekar, aztán összejöttek és feljátszottak egy búcsúlemezt – R.I.P.  Rest In Peace – a legjobb darab a Long Distance Call rajta. Még ebben az évben kerül a boltokba a Live: The Last Summer  album. 

 

1987-ben, egy Chicago-i rádióállomás felkérésére adtak egy koncertet. A Reunion Concert CD-n Siegel, Schwall. Radford és Lay játszik. Mindkét anyag jó hangulatú buli, de nem több. Kedves, bohém kocsmazenészek, akiknek valahogy összejött 3-4 komoly szám. 

 

Két zenész, két szájharmonikás – Paul Butterfield és Corky Siegel – akik nem tudtak életművet felépíteni, de néhány számmal beírták magukat a blues Nagy Könyvébe.

 
 



Ha könyv formájában is szívesen olvasnál a rockzene történetéről, akkor csatlakozz te is a facebookon a "Blueseum - szubjektív rock történet" című könyv megjelenéséért  létrehozott nyilvános csoporthoz!
 
Kövesd a Blueseumot a facebookon is!
 
Grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

 Paul Butterfield – Siegel Schwall Band – Blueseum 32. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/