Danton meghalt... – Határozottan szubjektív élménybeszámoló  – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Danton meghalt...

Határozottan szubjektív élménybeszámoló

 

 

 


Vasárnap volt, hogy a Vígszínházban jártam, de azóta is matat bennem, sőt... ahogy az idő múlik, egyre erőteljesebben hat. Ritka élmény.

Bérletünk van, és bevallom, nem biztos, hogy magamtól jegyet vettem volna a Danton halálára.
Elismerem a francia forradalom szerepét a történelemben, de számomra mégis rémisztően véres.
A Vígszínházzal úgy-amúgy van egy pici fenntartásom: eddig nem láttam olyan darabot, amiben ne énekeltek volna ÉS ne lett volna elég egyértelmű mímelése valamiféle párzási rítusnak. Nem, tényleg nem vagyok prűd, csak egyszerűen jobban szeretem a finom éspervagy huncut utalást, mint amikor az arcomba tolják az érteni valót. Talán nem hiszik el, hogy magamtól is rájövök?

Danton meghalt... – Határozottan szubjektív élménybeszámoló  – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Általában elmondhatom, hogy kimondottan érzékeny vagyok arra, ha meg akarják nekem mondani a tutit. Még mindig rosszul viselem, ha erősen butíthatónak néznek. (Persze ki tudja, lehet, hogy az vagyok, csak nálam más eszköztárt kell használni.)

Igazán nem tudtam mit várjak, kritikát, ajánlót nem olvastam, eddig nem láttam Alföldi Róbert rendezést, a Dantont alakító Stohl Andrásra pedig igyekeztem előítéletek nélkül kíváncsi lenni.

Egyszóval nem vártam különösebben az előadást, de jegyet nem hagyunk kárba veszni, akkor pedig vasárnap este színház. És igen, volt benne zenés-táncos betét, és volt benne egyértelmű szexuális utalás. Számomra a darabtól kicsit idegenül, de annyira nem volt teletűzdelve, hogy érdemes lett volna ezen fanyalogva elrontani a saját kedvem. Mindezek előre bocsátása után, akkor is azt mondom, nagyon örülök, hogy elmentem. Ajándékot kaptam. Jó szívvel ajánlom megnézésre.

Innentől határozottan szubjektív élménybeszámoló jön, aki kicsit is olyan mint én, talán ne is olvassa tovább.

A történet röviden összefoglalható: ott tartunk a történelemben, amikor a "csak egy maradhat" elv érvényesül, Robespierre tesz róla, hogy Danton és főbb követői ne lehessenek vetélytársai rövid ívű ki- és beteljesülése közben. Mindeközben láthatjuk Danton züllött életvitelét és kiégettségét, Robespierre terror és erkölcs prédikációját, Saint-Just sikamlós csúszómászósságát, a vak híveket és a nagyszerűen hergelhető népet.

Danton meghalt... – Határozottan szubjektív élménybeszámoló  – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Ahogy ültem és hallgattam a szöveget, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nem írták át mai magyarra a darabot. Pedig határozottan nem volt politizáló, sem a rendezés, sem a színészi játék nem tolta az arcomba az aktuális helyzetet... azt hiszem, a most politikája tette mégis egyértelműen áthallásossá számomra.

Tudni kell, hogy nem politizálok. Amennyire csak tudom, igyekszem távol tartani magam, már nem hiszem, amit 20 évesen hittem és nem tudok most mit kezdeni a kulturális kreativitással sem. Igyekszem elhinni, hogy kívül lehet maradni az indulatkeltésen és vakításon. Igyekszem a saját értékrendem szerint becsülettel tenni a dolgom és élni az életem. Én így mutatok példát, ez az én szavazatom. (Jó szöveg, ugye?)

Szóval ott ülök a nézőtéren, ahol az előadás első pillanatától kezdve egyértelmű, hogy itt most nem süppedhetek sötétségébe és két felvonásnyi békés nyugalomba. Már megy a darab, de a fények még nem aludtak ki.

Folyton-folyvást a széksorok között bukkannak fel színészek, arcunkba néznek, hozzánk beszélnek, vagy éppen rólunk. Mintha csak egy-egy hír vitafórumát olvasnám, demagóg vagy elkeseredett hozzászólások, indulatkeltők és pletykálkodók. Akasszuk fel. Felakasztják. Mintha közülünk, a nézők közül lenne, és mi, a nézők csak nézzük. Ez a szerepünk.

Időről-időre fényt kapcsolnak. A forradalmárok  nem előttünk beszélnek, hanem hozzánk, a nép vagyunk. Nem maradhatunk kívül, még sincs befolyásunk. Ülhetünk csendben és egyetérthetünk vagy kimehetünk.
Szinte lehengerlő a negédes feddhetetlenség amint Robespierre az erkölcs és terror szükségességét fejtegeti, hiszen az erkölcs nélkül a terror végzetes, de terror nélkül az erkölcs tehetetlen.
Danton meghalt... – Határozottan szubjektív élménybeszámoló  – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Olyan logikus Saint-Just gondolatmenete, hogy az erkölcsi forradalom sem kegyetlenebb, mint a természet és az idő, hogy "egy eseménynek, amely az erkölcsi világrend, más szóval az emberiség arculatát megváltoztatja, joga van vérben gázolnia". Szinte rosszul érzem magam, hogy zavar a vérengzés.
És persze igazat adok, amikor Danton arról beszél hogy mit érne az erkölcs, ha bűn nem volna. Ahogy bólogatok akkor, mikor újra és újra azt ismétli, hol nevetve, hol hörögve, hogy "nem merik megtenni úgysem merik megtenni".
Szemünk előtt, és szó szerint közöttünk, a nézők között, vált A nép kántálása éljen Dantonból pár mondaton belül vesszen Dantonba. Ügyes szónokok pillanatok alatt forgatnak ki minden mondatot és történést saját javukra.

És mégis hiába, meg merik tenni. Egy apparátus mögé bújva, kicsusszanva az egyéni felelősség alól születnek újabb és újabb őrületek. És a nép, akik még az imént Dantont éltették, azok ujjonganak mikor az ítélet beteljesül. Danton meghal, egyértelműen és visszavonhatatlanul. Szerencse, hogy ez csak egy színdarab.

És nem tudok kívül maradni a hétköznapjaimon. Néha, mikor hírek jutnak túl az erős apolitikus védelmi rendszeremen, én is azt gondolom, hogy ez képtelenség, ezt nem merik megtenni. És ahogy utána hazafele tartok, már nem tudom azzal nyugtatni magam, hogy ez csak egy színdarab.

Az elmúlt napokban nem hagy nyugodni a gondolat. Kívül maradásom mennyire segíti azokat, akik meg merik tenni? Mennyit ártok azoknak, akik szeretnék másként? Mi a hitelesebb, belső rendem szerint ezen kívül maradni, vagy vállalni, hogy egyéni gondolataim hagyom a közösért térdet hajtani? Hol vagyok én ebben az egészben? Nincsenek még válaszaim.

Nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan hatással rám egy színházi előadás, hogy utána egyre intenzívebben éljen bennem. Közvetlenül utána, azt mondtam jó volt. Most azt mondom, sokkal több annál. Engem megtalált.

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

Danton meghalt... – Határozottan szubjektív élménybeszámoló  – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/