Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 
   
 
   

Murányi György:

MIKE BLOOMFIELD  

Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet       
 
 
 

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

1944. július 28-án született Chicago-ban. Egy középosztálybeli zsidó családban nevelkedett, így talán furcsa, hogy nem folytatott zenei tanulmányokat. Igaz, a blues fővárosában akkortájt erre nem volt szükség, elég volt a South Side klubjait látogatni és ellesni a fogásokat. Első felvételeit Roy Ruby gitárossal, Craig Sherman basszusgitárossal és Roy Jespersen dobossal rögzítette 1959-ben. Közös zenéléseken vett részt Walter Jacobs-szal, Chuck Berry-vel, Sunnyland Slim-mel, Big Joe Williams-szel, J.B. Lenoir-ral, B.B.King-gel, Freddie King-gel, Albert King-gel, Paul Butterfield-del, Elvin Bishop-pal és Eddie Boyd-dal.

 

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


A Butterfield Blues Band tagja lett, közös munkájuk eredménye az  Original Lost Elektra Sessions anyag és a zenekar első két nagylemeze. 1965. júliusában felléptek a Newport-i Folk Fesztivál-on, ahol saját programjuk mellett Bob Dylan-t kísérték, akinek Highway 61 Revisited lemezén Bloomfield is besegített. Játszott, egész pontosan zongorázott, John Hammond “So Many Roads” lemezén.

1967-ben hozta létre az Electric Flag-et. Első munkájuk egy filmzene volt – “Soundtrack To The Trip”. A zenekar – Bloomfield, Barry Goldberg billentyűs, Buddy Miles dobos, Harvey Brooks basszusgitáros, Marcus Doubleday trombitás, Peter Strazza és Herbie Rich szaxofonosok illetve Nick Gravenites énekes – fellépett a Monterey Pop Fesztiválon.

Muzsikájuk a blues, a soul, a country, a rock és a vallási zene elemeit tartalmazza, melyre utal a borítón olvasható, Bloomfield által írt, néhány sor is. Ez a keverék azonban zagyvalék lett. Egyedül a Goin’ Down Slow hallgatható, ami nem kapott helyet a lemezen –  A Long Time Comin’-on – csak a később kiadott CD-n szerepel.  

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Valószínű, hogy a gitáros is érezte, valami mást kell játszania, mert ez zsákutca. Egy Al Kooper-rel közös örömzenélés anyagát a Super Session albumon jelentették meg. Kicsit megtévesztő a cím, mert ezek a számok kidolgozottak, s utólag még fúvósokat is kevertek hozzájuk. Bloomfield, aki a Butterfield Blues Band második lemezén található East-West szám óta szinte semmi komoly dolgot nem alkotott, végre szakított a fekete blues sémáival. Gitárjátéka az Albert’s Shuffle-ban és a Stop-ban – melyekben Barry Goldberg elektromos zongorán működött közre – teljesedett ki, ötletgazdag, stílusos és könnyed, a His Holy Modal Majesty-ben pedig improvizatív. A Really talán az egyik legszebb blues felvétele. Curtis Mayfield Mans Temptation-jának feldolgozásán jobb átemelni a tűt. Érthetetlen, hogy került fel a lemezre, amikor olyan számok is készültek akkor, mint a később, már CD-n megjelent Blues For Nothing. Ezen a kiadványon látott először hivatalosan napvilágot az Albert’s Shuffle „fúvósmentes” verziója is. Eddig csak éreztem, de most lettem biztos benne, hogy kár volt összemaszatolni az anyagot velük. Még egy szám kapott helyet a CD-n, a Fat Grey Cloud, amit Kooper és Bloomfield 1968 őszén, a San Francisco-i Fillmore Westben rögzített.

 

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A másik oldalon Steve Stills gitározik. Az It Takes A Lot To Laugh, It Takes A Train To Cry (Bob Dylan száma) rövid és komolytalan. A You Don’t Love Me-val mások is próbálkoztak – Allman Brothers Band, Groundhogs, Peter Green – sikertelenül, mert maga a kompozíció gyenge. A Harvey’s Tune rövid és színtelen, ellenben Donovan Season Of The Witch-ének feldolgozása (11:07) szenzációs! Rock történeti jelentőségű szám! A tűzoltózenekar nélküli – fúvósmentes – változata, hasonlóan az Albert’s Shuffle-hoz, sokkal élvezhetőbb, mint az eredeti lemezen hallható, ez is szerepel a később kiadott CD-n. A ritmusszekciót Harvey Brooks és Eddie Hoh alkotta.

Szeptember végén a Fillmore Westben lépett fel Bloomfield és Kooper – John Kahn basszusgitárossal és Skip Prokop dobossal. Egy-egy szám erejéig Elvin Bishop, Carlos Santana és Roosevelt Gook zongorista is besegített.  (The Live Adventures Of Mike Bloomfield And Al Kooper LP) Feldolgozták a Simon And Garfunkel duó The 59th Street Bridge Song-ját, a mai napig nem értem, hogy miért. Ray Charles I Wonder Who-ja már jobban illik hozzájuk. Kicsit kifehérítették, ezáltal „szellősebb” lett. A Her  Holy Modal Highness a stúdió albumon található His Holy Modal Majesty „testvére”.

A második lemezoldal slágereket tartalmaz. Robertson The Weight-jét eredetileg a Band játszotta, de szerepel az Easy Rider LP-n is, a Smith előadásában. Ray Charles Mary Ann-je. Frank Wilson Together ’Till The End Of The Night-ja – ebben a számban zongorázott Gook – melyet a Spencer Davis Group is játszott, az Autumn’66 című lemezükön található. Arthur ’Big’ Boy Crudup That’s All Right-ja, amit a Canned Heat-től Rod Stewart-ig mindenki előadott. Csak az nem, aki érvényes orvosi igazolással mentette fel magát. A Booker T. Jones Green Onion-ja a blokk legjobb darabja! Slágerek ide vagy oda, mind Bloomfield, mind pedig Kooper el-elengedte a kezét.

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


A harmadik oldal Jack Bruce és Paul Jones szerzeményével, a Sonny Boy Williamson-nal indul, melyben Carlos Santana gitározik.
Talán meglepő a szereplése, hiszen a nagyközönség egész más oldaláról ismeri. Maga a szám kicsit darabos, de a szólók jók benne. Sonny Boy Williamson No More Lonely Nights-jának feldolgozásában Elvin Bishop volt a vendég. Hosszú, tartalmas darabot faragtak belőle.

 A negyedik oldal a Traffic Dear Mr.Fantasy-jével indul. Rendesen szétszedték a kompozíciót és belegyúrtak egy Beatles motívumot is.
Jó érzékkel nyúltak Albert King számához, a Don’t Throw Your Love On Me So Strong-hoz. Színesebb, gazdagabb, mint az eredeti. A lemez a Finale-Refugee szösszenettel zárul.

December 13-án és 14-én New Yorkban, a Fillmore East-ben, Bill Graham másik koncerttermében lépett fel Kooper és Bloomfield. Ezúttal Johnny Winter gitáros és három stúdiózenész, Jerry Jemmott basszusgitáros, Johnny Cresci dobos és Paul Harris zongorista segítette Őket.
Az anyag harmincöt évvel később jelent meg CD-n. (Fillmore East: The Lost Concert Tapes) Kezdésnek jó a lendületes One Way Out, majd a hosszú (10:57),  dögös blues, az It’s My Own Fault, melyben mindkét gitáros odateszi magát. Négy olyan felvétel található a lemezen, ami három hónappal korábban, a San Francisco-i koncerten is elhangzott, a 59th Street Bridge Song, a That’s All Right, a Together ’Till The  End Of Time Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/és a Don’t Throw Your Love On Me So Strong (8:41) – az első háromról ugyanaz mondható el, mint azokról. A negyedikkel öt percig semmi baj, lassan csordogál, de az orgonaszólótól lötyögésre vált. A Season Of The Witch-tel is ez a gond – ez a ritmusszekció sokkal gyengébb, mint a két korábbi. (Super Session, Live Adventures) Bloomfield szerzeménye, a (Please) Tell Me Partner a lemez legerősebb száma. Lassan úszó blues, kidolgozott szólók – ilyen egyszerű.

Bloomfield – már Kooper nélkül – 1969 elején ismét San Francisco-ban koncertezett. (Live At Bill Graham’s Fillmore West) Ismét John Kahn kezelte a basszusgitárt, Bob Jones dobolt, Ira Kamin orgonált és beugrott két régi haver, Mark Naftalin és Nick Gravenites. Sajnos egy négytagú fúvós-különítmény is szerepel a lemezen. Négy darabnak – It Takes Time, Oh Mama, Love Got Me és It’s About Time – csak a címét érdemes felsorolni, mert nagyon gyengék. A Carmelita Skiffle laza, hallgatható szám. Két komolyabb kompozíció szerepel a lemezen, a tíz és fél perces One More Mile To Go, melyben Taj  Mahal énekelt és szájharmonikázott és Jesse Davis gitározott illetve a tizenöt perces Blues On A Westside. Valójában mindegy kinek a kompozíciója – itt Cotton-é és Gravenites-é – Bloomfield mindig ugyanúgy játszik. Így aztán született néhány szép, hosszú, dolgozott blues, azonban ez az egysíkúság lett az oka annak, hogy pályája torzó lett.

Bloomfield „fillmore-os” albumai megmutatták, hogy képességei alapján az amerikai fehér blues meghatározó alakja lehetett volna, azonban a későbbiekben már nem tudott hozzájuk hasonló minőséget elérni. 1969 áprilisában közreműködött a Fathers And Sons album felvételeinél. Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/Ő és Paul Butterfield is nagy igyekezettel szolgálták ki idősebb, fekete példaképeiket – de a zene erősen közepes lett. Következő albumán (It’s Not killing Me) a régi barátok – Gravenites, Naftalin, Kamin, Kahn és Jones – kísérik. Játszott Janis Joplin-nal, a Canned Heat-tel, a Booker T And The MG’s-szel. Vállalható darabot azonban csak Barry Goldberg albumán találhatunk. A Two Jews Blues-on csak egyszerűen Great névvel szerepel! A többiek is nagyok: Charlie Musselwhite, Eddie Hoh, Harvey Mandel, Duane Allman. A Blues For Barry And … (dedicated to Big John’s) életművének egyik legszebb darabja. A címben szereplő név egy chicago-i klub-é.

1971. július 4-én szerepelt a Fillmore Jam Session-on, San Francisco-ban, Carlos Santana, Greg Rollie, Jack Cassady, Chepito Areas és Van Morrison társaságában. (Bloomer’s Jam, Bootleg)

Szinte csak Kaliforniában vállalt fellépéseket. 1973-ban Triumvirate címmel jelentetett meg albumot John Hammond-dal és Dr. John-nal.  Hihetetlen gyenge zenét produkáltak, a lemez óriásit bukott.
Koncertjein rendszerint Michael Bloomfield And  Friends néven lépett fel, leggyakrabban Mark Naftalin-nal, Barry Goldberg-gel, John Kahn-nal.
Játszott a Manfred Mann énekesének, Michael D’Abo-nak a lemezén.
Egy album erejéig feltámasztotta az Electric Flag-et. (The Band Kept Playing)
Halott ötletnek bizonyult, ugyanakkor egy ideig Electric Flag néven lépett fel, noha csak ritkán játszottak a zenekar repertoárjából.

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Szerepelt Muddy Waters és barátai által rögzített Blues Summit In Chicago lemezen, Nick Gravenites, Johnny Winter, Dr. John, Buddy Miles és Phil Guy társaságában. 1975-ben alakult a KGB, melyben komoly erők játszottak Bloomfield mellett. Barry Goldberg, Rick Grech (Family, Blind Faith, Traffic) basszusgitáros, Carmine  Appice (Vanilla Fudge, Cactus, Beck, Bogert And Appice) dobos és Ray Kennedy énekes. Szégyellnivaló anyagot (KGB, MCA 2166) „követtek el”.

A Live At The Old Waldorf albuma jól mutatja, hogy milyen zenét játszott a hetvenes években a gitáros. Mark Naftalin zongorázott, néhány számban Nick Gravenites énekelt, Roger Troy basszusgitározott és Bob Jones dobolt. Az első felvételen Mark Adams harmonikázott és George Rains dobolt. A nyitó kompozíció, az 1974-ben a KSAN rádióban, élőben sugárzott Sweet Little Angel/Jelly Jelly tipikus fekete blues darab. Stílusos, hallgatható, de ebből tengernyi van. A többi számot az Old Waldorf-ban vették fel, 1976 decemberében, 1977 februárjában, márciusában és májusában.  Feel So Bad, Bad Luck Baby, The Sky Is Cryin’, Dancin’ Fool, Buried Alive In The Blues, Farther Up The Road, Your Friends, Bye Bye. Mintha nem is az az ember zenélne, aki a Really-ben, az Albert’s Shuffle-ben, a Don’t Throw Your Love On Me So Strong-ban és a Blues For Barry And … (dedicated to Big John’s)-ban, ellenben tucatnyi fekete gitáros tudja ezt a szintet hozni.

1981. február 15-én hunyt el, mint annyi zenésszel, vele is a kábítószer végzett. Egy isten áldotta tehetség felemás pályája ért véget.

Ha könyv formájában is szívesen olvasnál a rockzene történetéről, akkor csatlakozz te is a facebookon a "Blueseum - szubjektív rock történet" című könyv megjelenéséért  létrehozott nyilvános csoporthoz!
 
Kövesd a Blueseumot a facebookon is!



Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/


 Murányi György - Budapest, 2014

 (Részlet a szerző megjelenésre váró könyvéből.)
 Grafika: P. Horváth Zsuzsi
 

 

 

Mike Bloomfield – Blueseum 28. rész - Egy erősen szubjektív rocktörténet – írta: Murányi György, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/