És mi van az emberi méltósággal? – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

És mi van az emberi méltósággal?

Látlelet

 

 

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Dante sorai motoszkálnak a fejemben, ahogy sokadszorra sietek kifelé a kórházból a látogatási idő végén.

És mi van az emberi méltósággal? – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ És mi van az emberi méltósággal? – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Egy szerettemnél jártam, akit pár napja hozott be a mentő, miután rosszul lett az otthonában. Szigorú ágynyugalmat írt elő számára az orvos. Még annyi időre sem kelhet fel, hogy kimenjen a WC-re. Ágytál, majd később katéter és pelenka. Ez lett a sorsa, ezt kell valahogy kibírnia. Ha valaki eszméletlen, akkor legalább nem tudja, hogy mi történik vele, de ha csak a teste beteg, és a szelleme ép, akkor bizony a kínok kínját állja ki, ha ilyen helyzetben rájön a szükség. Elképzelni is rossz, hogy milyen érzés úgy üríteni a pelenkába, hogy tele van a szoba látogatókkal, akiket aztán kiparancsolnak addig a folyosóra, amíg tisztába teszik a beteget. De a szobatársak a 6-8 ágyas kórtermekben azért benn maradnak, hiszen többségükben ők sem kelhetnek fel. Intimitásról még csak nem is álmodhat az ember. Mindenki mindent lát. Ha a szagokkal nem is lehet mit kezdeni, azért az szégyen, hogy a XXI. századra nem jutott még el odáig a magyar kórházi kultúra, hogy egy függönyt lehessen húzni ilyen esetben a beteg ágya köré, vagy, hogy legalább egy mobil paravánt toljanak oda addig, amíg tisztába teszik.

 
Attól, hogy beteg lesz valaki, még érző ember marad, akinek joga van az emberi méltósága megőrzéséhez. Egy idős nőnek, aki egész életében csak a férje, és az orvosai előtt vetkőzött le, még az is gondot jelent, ha egy unokája korabeli fiatalember – aki egyébként nagyon kedves és udvarias – jön az esti órákban lemosdatni.


Ha beteg vagy, ne legyél szégyenlős? Ennyi?

És mi van az emberi méltósággal? – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

A vizesblokkban sem túl rózsás a helyzet. Igaz, az már nagy eredmény, hogy a kórházi WC és  fürdő a közelmúltban szépen fel lett újítva. Csakhogy a WC-ben nincs se WC papír, se WC kefe, de még egy árva WC pumpa sem, amivel meg lehetne szüntetni egy esetleges dugulást. Inkább nincs, mert úgyis ellopják? Istenem! Már egy használt WC pumpa is kell valakinek? Itt tartunk? Ha valaki váratlanul, mondjuk, az utcáról kerül be a kórházba, akkor még WC papírt is úgy kell a betegtársaitól kérnie, amíg a hozzátartozói meg nem érkeznek a holmijával.
A zuhanyzóknál nincsenek zuhanyfüggönyök, a bejárati ajtó nyitásakor a folyosóról minden látható. De mint már írtam, ha idekerülsz, felejtsd el a szemérmességed! Arra sem gondolt senki, hogy a gyönyörűen felújított fürdőbe elkelne legalább egy polc, vagy egy fogas, ahová a beteg letehetné a holmiját, és hát kapaszkodó sem került a csúszós zuhanyfülkébe. Nem baj, ha elesik az a beteg, elvégre kórházban vagyunk, közel a segítség.
De nincs pénz arra sem, hogy egy olyan osztályon, ahol sok a fekvő beteg, a tea mellé járjon egy olyan filléres dolog, mint a szívószál. Ha nem tud inni a beteg, hát nem tud. Ez van. Azon már szinte meg sem lepődöm, hogy a nővérhívó gomb nem működik a szobában, és az ágy melletti kislámpa is ki van égve (két nap után hoztam bele otthonról egy izzót).

 

 

Apróságoknak tűnhetnek talán ezek a dolgok, de sok múlik ezeken az „apróságokon”. Például a beteg közérzete. Hiszem, hogy a gyógyulás nem csak a kezeléseken és a gyógyszereken múlik, hanem a lelki állapoton is.


És mi van az emberi méltósággal? – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A magatehetetlen ember sem csak egy darab hús.
Ma ő fekszik ott, holnap pedig lehet, hogy mi. Bármi előfordulhat, nem látunk a jövőbe. Szerencsére.

Mindennek ellenére távol áll tőlem, hogy az egészségügyi dolgozókat hibáztassam. Minden tiszteletem azoké az orvosoké, nővéreké és ápolóké (legalábbis a többségüké, mert a teljes képhez hozzátartozik, hogy volt néhány rossz tapasztalatunk is), akik a nehézségek ellenére valahogy életben tartják a magyar kórházakat. Ők legalább itt vannak, jelen vannak és segítenek. Sok a beteg, és ők kevesen vannak. Bár túlterheltek, mégis kitartanak, nem hagynak magunkra, és nem mennek külföldre a jobb élet reményében. A körülményekről - amelyek között dolgozni kénytelenek – nem ők tehetnek. Mint ahogy  arról sem, hogy sokszor hónapokig kell a betegeknek fontos vizsgálatokra és műtétekre várni.

 

De ha így megy tovább, és nem történik hamarosan valami pozitív változás, akkor tényleg felhagyhatunk minden reménnyel. Az utolsó utáni órában vagyunk.

 
Grafikai szerkesztés: P. Horváth ZsuzsiÉs mi van az emberi méltósággal? – írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/