Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Vajon Ő lesz az igazi?

Első randis történetek

 

 

Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Néhány hónappal ezelőtt "Boldogság keresők - Internetes társkeresés női szemmel / Internetes társkeresés férfi szemmel" címmel egy két részes sorozat jelent meg a Tiloson, amelyben olyan nőket és férfiakat kérdeztünk meg a tapasztalataikról, akik az Internet segítségével próbáltak párt találni maguknak. Most alkalmunk nyílik bepillantást nyerni az akkori társkeresők közül három hölgy sorsának további alakulásába. Eszter, Lili és Kökörcsin első randevús élményeit ismerhetjük meg a következő történeteket olvasva.

 

  

 

Eszter és a "nemazigazik":

 

Néha egészen az az érzésem, hogy Bagaméri a fagylaltjával határozottan áldott volt az én szerelemi életemhez képest.

 

Tulajdonképpen nem is tudom, miért nem töröltem még a regisztrációm a netes társkereső oldalakról, illetve perszehogy tudom, merthogy a reményhal, meg különben is, vannak csodák mert Zolival is így találtunk egymásra 15 éve, igaz, az akkor kb. két hét alatt sikerült, most meg lassan két éve ismerkedem éspervagy randevúzom és vagy nincsenek már normális független párt vágyó férfiak... vagy én nem vagyok normális. Mondjuk ez utóbbi biztos kiindulás, merthogy tényleg nem vagyok az, de mentségemre szóljon, hogy a világ egyik legbájosabb, enyhén öntörvényű, többé-kevésbé igényes és legkevésbé sem nyafka 46 éves nője vagyok, aki ebben a házban él. Ez biztos.

Valamiért mégis fantasztikus érzékkel vonzom magamhoz azokat a férfiakat, akik soha ilyen gyönyörű nőt még nem láttak, de ki tudja mi okból elfelejtették, hogy már nősek, de legalábbis ezt megemlíteni nekem, vagy aki célidő előtt 4 azaz négy perccel Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/mondja le a randit sms-ben, mert "nincs parkolóhely a környéken", vagy aki bennem véli felfedezni álomnőjét, és ebben még az sem zavarja, ha én közben kiszállok a játékból, vagy aki nem ül kocsiba, mert annyira izgalomba jött első találkozásunk lehetőségétől, hogy túlbátorította magát némi alkoholos itallal, és ”jó lesz bébi” mottóval igyekszik telefonon rávenni, hogy utazzak inkább én hozzá.

De az igazsághoz tartozik, hogy így találkoztam Lacival is, aki pár hónap önfeledt derűt, játékot és bolondos szerelmet hozott az életembe. Hálás vagyok érte.

És persze randiztam jóravaló férfiakkal is, akikkel egyszerűen csak nem működött. Vagy szív nem dobbant, vagy témánk fogyott ki vészesen hamar. Vagy a lelkesedés. Vagymittudomén.

Maradt pár kedves ismeretség, olykor-olykor egy beszélgetés, jóérzésű emlékek.

Aktív életet élek,  kulturálódom, társaságba járok és alkotó körökbe és már villamoson utazom a jóga órákra is. És néha a zsebkendőm is elejtem... igaz, fél pár cipőm nem hagytam el sehol. Még. Fogalmam sincs, hogyan kell 46 évesen megismerkedni azzal a férfival, aki éppen engem keres már mióta, de legalábbis tudja, hogy valahol léteznem kell, akivel innentől majd tartós és tartalmas kapcsolatban boldogulunk. Amíg.

 

Bagaméri átka is csak megtört.

Azért ez mindenképpen bizakodásra ad okot.

 

 

Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

 

 

Lili meg a Rózsalovag: 

 

Ma végre valahára találkozunk :) Elég nehezen jött össze. Néha úgy éreztem, hogy nem is igazán akarja, de érdekes módon, amikor egy kicsit visszakoztam, akkor meg ő táncolt egy lépéssel közelebb. Talán fél tőlem? De vajon miért? Szerintem nincs bennem semmi félelmetes. Mindegy! Már nem számít, hogy mi volt, hiszen ma végre meglátom, hogy milyen a valóságban :)

És hát ő is meglát engem. Vajon mit fog szólni hozzám? Milyennek fog látni? Fogok neki tetszeni egyáltalán? Nem fogja zavarni, hogy két évvel idősebb vagyok nála? Csak nem, mert akkor már eddig is zavarta volna, hiszen nem árultam zsákba macskát… Nem is tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, hogy fiatalabb pasival próbálkozzak. Még sohasem volt nálam fiatalabb pasival dolgom. Egyáltalán. Az egész levelezés alatt olyan rámenős voltam, hogy szinte nem is ismertem magamra. Én nem ilyen vagyok. Vagy mégis? Lehet, hogy megváltoztam?

Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Vajon mi lesz rajta? Nem szeretném, ha túl elegáns lenne, de azért jól nézzen ki. Mondjuk, lehetne farmerben és ingben. Meg bakancsban. Az tetszene :)

Én biztosan nem fogok különösebben kiöltözni. Azért a magam módján csinos leszek, de nem szeretnék egész idő alatt kényelmetlenül feszengeni valami túl puccos ruhában, hiszen e nélkül is elég ideges leszek. Azt szeretném, ha olyannak látna, amilyen általában vagyok.

Az is biztos, hogy ha mégsem tetszik, akkor nem fogok jó kislányként végigudvariaskodni egy-két órát. Szerintem mindig az egyenes beszéd a legcélravezetőbb. Nem kell felesleges köröket futni. Az első néhány perc alatt úgyis kiderül, hogy érdemes-e bemenni egyáltalán abba az étterembe.

De valahogy nem tudom elképzelni, hogy nem fog tetszeni. A telefonban is olyan jót dumáltunk, és a fotókon is elég jól nézett ki…

A munkaidő utolsó perceiben már tűkön ülök. Mennék is, meg maradnék is. Egyre jobban az inamba száll a bátorságom. Ne szépítsük, be vagyok rezelve rendesen. A kolléganőm persze vigyorog rajtam, viccesen még azt is felajánlja, hogy elkísér a randira, mint az önjelölt testőröm. Jaj, az ajándék csokit itt ne felejtsem!

Közeledek az étterem melletti parkolóhoz. Most még nem késő, visszafordulhatsz! - mondja egy kaján hang a fejemben. Gyorsan elhallgattatom, hiszen a kíváncsiságom - mint szinte mindig, most is - nagyobb a félelmemnél.


Lassan kirajzolódik egy magas férfialak a homályban. Közelebb megyek. Hú! Sokkal jobban néz ki, mint a fotókon, pedig már azok is tetszettek :) Fiatalosabb, és vékonyabb is. Virágot is hozott :) Egy szál rózsa! Szép :) De jó! Akkor én is odaadhatom neki a csokit :) Ha nem hozott volna semmit, akkor ciki lett volna odaadni. Megkérem, hogy tegyük be a rózsát a kocsijába, mert nem szeretném, ha lerína rólunk, hogy első randin vagyunk. Piros autója van :), hogy milyen típus, azt nem tudom, de nem is igazán érdekel.

Nem kérdéses, ma este nem fogok elmenekülni, úgyhogy bemegyünk az étterembe. Itt már világosabb van, így még jobban szemügyre veszem. Lehet, hogy egy kicsit zavarba hoztam? Nem bírom ki, hogy ne nézzem meg tüzetesen. Kedves a mosolya :) Ez nem derült ki a fotókról.


Kicsit döcögve indul a beszélgetés, de aztán szépen belelendülünk. Úgy telik el közel három óra, hogy szinte észre sem veszem. Szó esik mindenféléről, jó és rossz dolgokról egyaránt. Olyan, mintha már régóta ismerném. Nem tűnik idegennek… Hogy lehet ez?
Nagyon szeretném megfogni legalább a kezét. De hogyan? Mit szólna hozzá? Az biztos, hogy ma nem megyek úgy haza, hogy nem érintettem meg.

Hamarosan sort is kerítek arra az érintésre. Hiába, ha én nagyon akarok valamit… :) Csak épp nem a kezét fogom meg, hanem az arcát simítom végig. Jóóóó :) Ez már a házunk előtt van, mert a vacsora végén felajánlja, hogy hazafuvaroz. Puszi is van :) Tipródik egy kicsit, nehezen indul el. Én is nehezen válok el tőle. Megmondom neki, hogy én már tudom, hogy mit akarok, és szívesen találkoznék vele máskor is. Azt hiszem (remélem), hogy ő is így érez.

 

Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ 

 

Kökörcsin randevúja a Pilisben:

 

Jó párkapcsolatunk jelenét megelőzte a legelső találkozásunk, amely annyira egyedi és különleges volt, hogy számomra nagy-nagy kincs lett:-))

Már leveleztünk egy ideje, de én nem mertem még túl szorosra venni a dolgot. Úgy éreztem, elég, hogy a közös szenvedélyeinket jól kitárgyaljuk (világlátás, túrázás, utazás, hegyek stb.). Ő viszont kezdte pedzegetni, hogy esetleg komolyabb dolgokról is írhatnánk. Akkortájt készültem elutazni Ausztriába, hogy részt vegyek egy sziklamászó tanfolyamon. Mikor megírtam neki, hogy hamarosan lelépek kilenc napra, eléggé sokkolta a hír. Ezután kezdte jobban tolni, hogy találkozzunk még előtte. Mert akkor megtudjuk, érdemes-e egyáltalán ennyi napot várni és gondolni a másikra, foglalkozni ezzel a dologgal, vagy sem. Hozzátette: ha még nem akarok találkozni, az sem baj, mert ő türelmes, mivel úgy érzi, érdemes várnia. Szóval azt gondolom, ha még nem akartam volna randizni akkor, az sem lett volna baj, megvárta volna, míg visszajövök.

De logikusnak találtam az érveit, így hát belementem abba, hogy indulás előtt személyesen is ismerjük meg egymást.

Vajon Ő lesz az igazi? – Első randis történetek – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Nem sokkal előtte a Börzsönyben voltam túrázni, és ott találtam egy olyan remek kis helyet, amit, úgy éreztem, az Isten is egy első randi helyszínének teremtett :-)) Befészkelte magát a fejembe az a romantikus gondolat, hogy megbeszéljük, hogy melyik napon, milyen időintervallumban találkozunk ott. (Ez egy olyan hely, hogy az erdőből egy turistaútról egy kis ösvény ágazik el, kanyarog a fák között, majd kibukkan egy füves-sziklás kiszögellésre, mely némileg előreugrik a völgy fölé... remek hely!) Én kilépek a fák közül, ő már ott lesz, és ott látjuk meg egymást először :-)))) Úgyhogy ezt a tervemet vele is megosztottam. Azt hiszem, jelentős izgalmat okoztam ezzel: vonzotta is az ötlet, de tartott is tőle, mert a Börzsöny neki akkor még eléggé ismeretlen terep volt, plusz annyira Ő nem is tájékozódik magabiztosan az erdőben. Úgyhogy végül kicsit átgyúrta az ötletemet: ő határozta meg a helyet, és az időt, de az alapgondolat az maradt, ami tőlem származott :-) Kreált nekem egy aranyos túrakiírást, mely tudatta, hogy hány órakor, és hol fog várni engem. Ez a hely Pilisben volt, a Pilis-nyereg nevű részen, ahonnan a tervek szerint együtt megyünk a Kémény-sziklára, mely dús erdővel borított völgy fölé nyúlik ki. S hogy majd ott megnézünk egy naplementét, merthogy a délutáni órákban volt a találkozó.

Azt tudtam, hogy mindenképp ott akarom majd Őt először meglátni, így próbáltam úgy odajutni a helyszínre, hogy útközben biztosan ne találkozzak vele össze. Akkor még nem tudtam, hogy autóval fog jönni, úgyhogy még az is játszott, hogy akár már a buszon összetalálkozhatunk. Viszont én sejtettem, hogy a megadott helyszínre nagy valószínűséggel honnan indul az, aki nem annyira elvetemült, úgyhogy én az elvetemült útvonalat választottam, és jóval messzebbről indultam :-) Ez részben azt eredményezte, hogy egy órát késtem, amit egyébként tetézett a nagy hőség (amiben alig bírtam magam vonszolni...), plusz hogy nem találtam pontosan azt az elágazást, amin menni akartam, így a keresgéléssel is sok időt veszítettem.

Mindaddig én nem adtam meg a telefonszámomat, Ő viszont igen. Amikor már láttam, hogy késni fogok, írtam neki sms-t. Ezután aztán még jónéhány vicces sms-t váltottunk: írta, hogy német nyugdíjas túrázónők próbálják szétszedni, és ha nem érek oda időben, akkor csak a hűlt helyét találom majd... :-))

Végül azért csak odaértem. Ott ült egy padon, és a térképet nézegette. Felállt és egyből nyújtotta a kezét, bemutatkozott nagy mosollyal az arcán :-)) S onnantól beszélgettünk, elsétáltunk a Kémény-sziklához, ahol órákon át ücsörögtünk és ismerkedtünk. Jól éreztem magam. De nem akartam túl sokat beleképzelni a dologba, úgyhogy akkor még úgy álltam hozzá: vagy találkozunk még, vagy nem, vagy ilyen minőségben válunk egymás életének részévé, vagy csak amolyan, jóbarátos hasonszőrű dumálósan.

 

Rövidre fogva a végét: esteledett, úgyhogy elindultunk oda, ahol az autóját hagyta. Fejlámpát kellett már kapcsolnunk, mert besötétedett, mire odaértünk. Még megnéztük egy kilátópontról a horizontot csapkodó villámok játékát, majd leautóztunk a városba, bementünk egy pizzériába, vettünk egy pizzát, majd lesétáltunk a Duna-partra, és ott ettük meg. Jóóóól éreztük magunkat :-) Hajnalodott már, mikor hazavitt.

Azt hiszem, ekkor már tudtuk, hogy még akarunk találkozni. Már kötődni kezdtünk egymáshoz…

 

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi