Epikrízis – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Dénes Ágnes:

Epikrízis

 
Apró neszekre ébredt meg. Ki sem nyitotta a szemét, csak úgy hallgatta és félálomban próbálta beazonosítani.

Négy és fél éve élhettek már együtt, ajándékba kapott családként. Mindenki rajongással szeretett mindenkit, a férfi a nőt, a nő a férfit és a gyermekét, és szerette, hogy a férfi szereti mindkettőjüket, hogy a kicsi ajándék apukájaként fogadta el a nagyot. Környezetükben ők voltak a naugye, őket hozták fel mintaként: tessék, létezik, sokadik nekifutásra is, padlóról felállva, méretes batyukat magukkal cipelve is lehet.

Eleinte megriasztotta, és nem értette, mit lát benne a férfi.
Az első házassága pokollá vállt, amilyen hévvel szerettek eleinte, olyan intenzitással pusztították egymást a végére. Úgy érezte, nincs már benne semmi szerethető, nemtelen, súlyosan elhízott pici gyerekes anyukaként, utolsó lélegzetével menekítette a kisfiút és magát. 32 évesen elképzelni sem tudta, hogy a hátralévő élete lehet majd másmilyen.

Epikrízis – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A férfi gyönyörű volt, 45 éves, büszke tartású és zabolátlanul szabad. És a nőt akarta. Majdnem úgy, ahogy volt.

Még mindig nem nyitotta ki a szemét, mozdulni sem mozdult. Lassan kezdett számára derengeni, mi lehet az a nagyon halk, ütemes mocorgás és elfojtott lélegzetvételek.

Kisgyermek kora óta kövér volt és mióta emlékszik, gyűlölte ezt. Mégis, mindig akadt társa. Ezt meg sosem tudta hova tenni.
A férfival beszélgettek erről is, beszélgettek arról is, hogy változni akar, kibújni a szkafanderéből, és a férfi kérte, engedje, hogy segítsen neki. Ez volt a szakmája, bízhat benne.
Már izzott a szerelem, amikor egyszer, sok pohár bor és leégett gyertya mellett elmondta, hogy egyszerűen taszítja a telt női test. De őt mégis kívánja, úgy szereti, mint az életét, hiszen a kettő többé-kevésbé ugyanaz. A nőt egy pillanatra megdermesztette, amit hallott, de elhessentette. Szereti és kívánja, ő meg most úgyis napról napra karcsúbb, ez a lényeg.

Ugyanaz a dermedtség érte utol, amikor megértette. Kinyitotta a szemét, és látta a férfit, háttal neki, félreérthetetlen mozdulatokkal ajándékozott kéjt magának. Behunyta a szemét újra, és nem mozdult.

A második év után elkezdett átalakulni a kapcsolatuk. Elválaszthatatlanok voltak, szó szerint is. A férfi mindig azt mondta, kevés ideje van, olyan későn találta meg. A férfi azt is mondta, hogy számára a nő az utolsó szerelem, de a nő ígérje meg, hogy fog még szeretni, ha ő már elment. Ilyenkor persze a nő mindig a viccel ütötte el a helyzetet, micsoda butaság halálról beszélni, fiatalok még.
Elválaszthatatlanok voltak, a munkáik miatt szükségesnél több időt nem töltöttek külön. Nem tudott közéjük furakodni sem ármány sem anyagi nehézség, de még a múlt árnyai sem. Átalakultak az öleléseik is. Szinte mindig egymás karjában aludtak el, napközben is sokat érintették egymást... de ritkán szerelmeskedtek. Ez zavarta a nőt, és magában kereste a hibát. Hiába mondta a férfi, hogy ne tegye, nyomasztja a munkája, fáradt, közelít az ötvenhez, máshogy működnek már a férfias dolgai. A nő meg csak arra tudott gondolni, hogy megint hízni kezdett, biztos ez az oka. Olykor tétován próbált kezdeményezni, de a férfi legtöbbször csak belealudt a simogatásaiba. Végül is a szex nem olyan fontos. Szeretik egymást, csak ez számít.

Epikrízis – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Hetek óta nem szeretkeztek már. A férfi egy mélyet sóhajtott, óvatosan felkelt és kiment. A nő hallotta, ahogy megnyitja a csapot. Ki sem nyitotta a szemét, a könnyei lassan csordultak a párnájára. Megsemmisült. Ő nem kell, ő nem elég. Éles fájdalom hasított a szíve tájékán, majd lassan újra elmerült az álmába. Nem tudja, a férfi mikor feküdt vissza mellé.

Pár héttel később elutaztak, csak ők ketten, oda a tavakhoz. A férfi mutatta meg, még kapcsolatuk elején, és a nő beleszeretett. A helybe és a férfiba is. Borozgattak, beszélgettek, a mécsesek is lassabban pislákoltak már, mikor a nő fel merte hozni az emléket. Félve kérdezett, nem volt biztos benne, hogy képes elviselni a választ. A férfi válaszolt, becsülettel. Talán túl őszintén is. Igen, észrevette, hogy a nő gömbölyödik. És igen, ez zavarja kicsit. De higgye el a nő, olyan mélyről és teljességgel szereti, hogy ez nem választhatja szét őket. Holtomiglan, holtodiglan.

Betartották, amit egymásnak ígértek... holtáiglan.
A férfi pár hónappal később, minden előzmény vagy jel nélkül egyszerűen csak meghalt. A nő pedig szinte beleőrült.

Sok év telt el, a nő nem tudott mást szeretni. Egy rövid ideig hajszolta a kéjt, azt kaphatott meg, akit akart. Egy szomorú özvegyet mindenki meg akart vigasztalni. Aztán már nem akart, se szeretni, se ölelni. Újra kövér testbe zárta el magát.

Egy nap, úgy hét évvel később, valahogy mégis megpirkadt. Lassan ébredt a világára, és döbbenve tapasztalta, hogy mennyien várták már odakint. Úgy fogadták, mintha hiányzott volna. Úgy fogadták, mintha nagyszerű ember lenne. És úgy fogadták, mintha szép lenne.
Idővel megtanult újra járni. Idővel megtanult újra látni.
És idővel megtanult megbocsátani. Magának is.
És idővel megtanult újra szeretni. Magát is.

Boldog lett. Talán soha ennyire teljesnek nem érezte még magát. Egyedül, önmagában, önmagától.
És akkor történt, hogy azt mondta egy orvos, valószínűleg méhnyakrákja van.
 
Grafika: P. Horváth Zsuzsi

 

 

 

 Epikrízis – írta: Dénes Ágnes, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/