Túl tökéletes – embermesék – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

   
 

 

 

  Túl tökéletes

   - embermesék -

 

 

Hatalmas szemek, dúsan lobogó haj, feszes, hetyke mellek, darázsderék, valószínűtlenül hosszú formás lábak. Markáns áll, széles váll, kocka has, keskeny csípő, izmos vádlik. Barbie és Ken. A tökéletes nő és a tökéletes férfi. Két illúzió, két sokak által egy életen át hajszolt ábránd. Pedig ha belegondolunk, valójában az ilyen-olyan tökéletlenségeink által leszünk egyediek, az egyetlenek a világon, s a kisebb-nagyobb hibáink révén tűnünk ki az arctalan tömegből. Ami túl tökéletes, az már-már kissé unalmas is. Attól válik valami, vagy valaki érdekessé, ha becsúszik a képbe legalább egy icipici szabálytalanság. Ami igazán fontos amúgy sem a külsőségekben rejlik. A lényeg legbelül van.

A most következő három embermese szerzői ismeretlenek. Kettőre az interneten bukkantam, a harmadikat pedig úgy ajánlották a figyelmembe. Számomra valahol mindhárom történet ugyanarról szól: emberségről, szeretetről. A lényegről, ami legbelül lakozik.

 

 


Első mese: Tiszta szívből


Egyszer egy fiatalember megállt egy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Se egy karcolás, seb vagy egy repedés. Semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív a világon. Az ifjú nagyon büszke volt rá és tovább dicsekedett vele. Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
 
Túl tökéletes – embermesék – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/ - És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez.
 
Az összegyűlt tömeg az öreget kezdte figyelni. Az ifjú is kíváncsi lett és össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak, de tele volt sebekkel. Helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
 
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb szíve? - suttogták az elképedt
emberek.
 
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
 
- Azt hiszem, tévedsz, öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel, csak könny és fájdalom.
 
Túl tökéletes – embermesék – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel. Látod, minden seb a szívemen egy embert jelent, akit megajándékoztam a szeretetemmel. Kiszakítok egy darabot és neki adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből.
Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, mégis nagyon becsülöm. Arra a szeretetre emlékeztetnek, amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, de semmit nem kaptam cserébe.
Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.

Érted most kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
 
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
 

A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt, mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
 
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség..."

 

 



Második történet: Bölcs szavak az öregségről

 

Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.

Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta, és majd később válaszolok neki.

Túl tökéletes – embermesék – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből (aki pont úgy néz ki, mint az anyám), de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.
Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért.

Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezzem az életet, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4-ig olvasok, vagy játszom a számítógépen?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén, és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek, ha elég szerencséjük lesz hozzá!
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt.
Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.
 
Túl tökéletes – embermesék – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
 
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitívnak lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. .
 
Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha, vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet (már ha kedvem van hozzá).
 
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!
És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.

 

 



A harmadik történet egy igaz pesti mese: A Kőasszony legendája

 

Ki ne hallotta volna a Thököly úton élők közül a „kőasszony” történetét, aki több mint száz éve áll a 61-es szám alatti ház befalazott erkélyén, szerelmére várva?

Túl tökéletes – embermesék – szerkesztette: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
A legenda szerint „az első világháború idején a lakásban egy fiatal házaspár élt. A férfinak a háború alatt a frontra kellett utaznia. Ifjú felesége hűségesen várta, míg egy nap a férfi halálhírét hozták, amit a felesége nem hitt el. Úgy érezte, hogy a férfi él, és egy napon hazatér hozzá. Attól kezdve minden nap minden percét az erkélyen állva töltötte, és várta, hogy a szeretett férfi hazatérjen.

Akkoriban spanyolnátha-járvány tombolt, és a fiatalasszony is megbetegedett. Utolsó leheletéig várta haza szerelmét, végül az erkélykorlátra támaszkodva, az utcát fürkészve érte a halál. Nem tudhatta meg, hogy reménye beigazolódott: halála után egy nappal férje hazatért a frontról.

 

A megözvegyült tiszt vigasztalhatatlan volt. Mély fájdalmában szobrot állíttatott hűséges kedvesének, az erkély ajtaját pedig befalaztatta, hogy többé senki ne léphessen ki rajta.

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi
Források: http://www.noitemak.eoldal.hu, http://14.kerulet.ittlakunk.hu