Egy tanítvány, aki nem biztos, hogy ott lesz… – Papp Albert festőművész emlékére - írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Egy tanítvány, aki nem biztos, hogy ott lesz…  

Papp Albert festőművész emlékére

 

 

 

Kedves Berci Tanár Úr!

 

Egy tanítvány, aki nem biztos, hogy ott lesz… – Papp Albert festőművész emlékére - írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lehetek jelen a temetéseden. Kis létszámú cégnél dolgozom. Kevesen vagyunk, nem olyan egyszerű megoldani. Ha nem lesz, aki helyettesítsen, akkor bizony dolgoznom kell aznap is. Egyben viszont biztos lehetsz. Ha ténylegesen nem is, gondolatban azért mindenképpen ott leszek. Mint ahogy remélem, ott leszel te is egy nagy fehér felhő szélén üldögélve, ahonnan letekintve látni fogod, hogy milyen sokan kísérnek el az utolsó utadon, s hogy mennyi-mennyi embernek fogsz hiányozni ezután.


Egy tanítvány, aki nem biztos, hogy ott lesz… – Papp Albert festőművész emlékére - írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Te voltál az a tanárom, akitől szinte a legtöbb fontos dolgot tanultam.
Mert te az életeddel is tanítottál. Annak idején, a gimnázium folyosóján segítetted összerakni a legelső kiállításomat. Akkoriban még az ütött kopott pár bakancsom, és a Bányász Képzőművész Kör polcán porosodó emberi koponya voltak a legfontosabb rajztémáim.
Csendes, szerény, mindenféle harsányságtól mentes ember voltál. Szerintem az egykori gimnáziumi osztálytársaim többsége még csak nem is sejti, hogy milyen különleges személy volt a művészettörténet- és rajztanárunk. Nem csoda, hiszen én magam is csak lassan-lassan, idővel ismertelek meg és kezdtelek el igazán értékelni.


Pár éve, egy kiállításom végén ajánlottad fel, hogy tegeződjünk ezután. Örültem, és megtisztelve éreztem magam, de bevallom, a több évtizednyi magázódás után elég nehezen állt rá a szám. De azért csak próbálkoztam, és próbálkozom most is, így utoljára.



Az egyik legkedvesebb és legkorábbi emlékem rólad, amikor gimnazista korunkban néhányunkat, akik rajzszakkörre is jártunk hozzád, meghívtál a műtermedbe. Most is előttem van, ahogy az ablakokon beárad a napfény, és te a hatalmas kalitkákban hangoskodó pinty sereg társaságában festesz.
Ez után az élmény után még sokáig nehezemre esett úgy elképzelni a nagy festők műtermét, hogy ne repkedett volna bennük legalább néhány vidáman kotnyeleskedő pinty is :-)



Mindig büszke voltál a zalai gyökereidre. Előszeretettel ábrázoltad a képeiden is a zalai tájakat és embereket. Ha úgy vesszük, valamennyire földik voltunk, hiszen édesapám ágán az én családom is onnan származik. Az őseink akár még ismerhették is egymást… De meggyőződésem, hogy a székely emberekkel is valamiféle lelki rokonságban álltál. Mert leginkább a székelyek sajátja az a fontos tulajdonság, amit te is a magadénak mondhattál. Hogy mire is gondolok? Arra, amikor valaki keveset beszél, de ha mégis mond valamit, akkor oda kell rá figyelni, mert amit mond, annak súlya, tartalma van. És az esetek többségében a magvas mondanivalót ráadásként egy kis csendes humorral is megfűszerezted. Látlak magam előtt, ahogy a művésztelepeken az esti képértékelésnél állsz valamelyik munkám fölött, és csak ennyit mondasz: Na! A te szádból ez a szó dicséretnek számított, ha ezt hallottam, akkor tudtam, hogy aznap végre sikerült valami jó dolgot alkotnom. Szerettük mindig kikérni a véleményedet, mert a legegyszerűbb képet is komolyan vetted. Elgondolkodtál azon, hogy hogyan lehetne jobbá tenni, hogy mivel lehetne javítani rajta. Mert lehet, hogy csak egy jól elhelyezett vonal, vagy egy gondosan megválasztott színű folt hiányzott a harmóniához.


Egy tanítvány, aki nem biztos, hogy ott lesz… – Papp Albert festőművész emlékére - írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Önmagaddal szemben világéletedben maximalista voltál.
Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor már felnőttként a barátnőimmel többször is vendégül láttál bennünket a műtermedben. A képeiden semmi sem volt esetleges. Minden, még a legkisebb ecsetvonás is okkal, jól átgondoltan, gondosan megkomponálva került fel a festményeidre.

A munkáidat rendszerint csak abbahagytad, de sohasem volt biztos, hogy be is fejezted őket, hiszen gyakran előfordult, hogy évtizedekkel korábbi képeidet is elővetted, és friss szemmel rátekintve még valamit javítottál rajta.


A szépség ábrázolása volt az ars poeticád. Hited szerint, annyi csúf és gonosz dolog létezik a világban, hogy a művészet feladata ezt ellensúlyozandó az élet szépségeinek a bemutatása.



Szerettem a képeidet, azt az egyéni látásmódot, ahogyan ábrázoltad a világot, a dimbes-dombos tájakat, az embereket. Kevesen tudnak úgy, olyan kevés eszközzel fogalmazva embert ábrázolni, mint ahogy te tudtál. Néhány folt, egy-két elnagyolt vonás, és máris ott görnyedt előttünk egy idős nénike, vagy egyszer csak megtestesült az ecseted nyomán, két padon beszélgető parasztember.


Remélem, a művészi hagyatékod méltó módon marad fenn, olyan formán, hogy a képeid örömet szerezzenek az embereknek, és ne maradjanak falnak fordítva és összezsúfolva a műtermedben.


Hiányozni fogsz... Köszönöm neked, hogy a kiállításaimon te mondtad a megnyitó beszédeket, és azt is, hogy figyelmet szenteltél a munkáimnak. Szerencsésnek tartom magam, hogy ismerhettelek.

Nem tudtam, hogy utoljára láttalak azon a kiállítás megnyitón. Ha tudtam volna, nem csak úgy futólag köszöntem volna oda, hanem odamentem volna beszélgetni is hozzád...


Nyugodj békében Tanár Úr!

 

Korábbi cikkünk Papp Albert festőművészről ---> Egy délelőtt Papp Albert festőművész műtermében

 

A cikkben szereplő fotókat Berecz Krisztina készítette
Grafika: P. Horváth Zsuzsi

Egy tanítvány, aki nem biztos, hogy ott lesz… – Papp Albert festőművész emlékére - írta: P. Horváth Zsuzsi, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/