Pillanat – írta: Varga Emese, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

Pillanat

 

 

 
Pillanat – írta: Varga Emese, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Mégis mi köt minket a Földhöz, mitől érezzük, hogy lüktet és áramlik körülöttünk az idő?
Mintha az egész életünket végigkísérné egy hosszú, láncra fűzött óra mutatójának hol halk, hol agresszív és sürgető kattogása. Mintha mindig, amikor megmozdul a másodpercmutató valami megváltozna, átlényegülne.


Egy apró mozdulat keltette érzés vagy tompaság kísérne minden gondolatot, olyan egyszerűen és tisztán, hogy észre se vesszük.

- Egyszer úgyis minden véget ér- mondtad te, és lepöckölted a hamut a cigarettádról. Tik; és nekem összeszorult a szívem… szabad kezeddel átkaroltad a vállam, és magadhoz húztál mire elmosolyodtam, ott belül. Sóhajtás formájában hagyta el a levegő a számat, mert annyi ellentétes érzelmet kavartál fel bennem. Takk… Térdig süppedsz a lelkemben, mint az őszi falevelekben szoktak és magad után húzod a „csonka avart”.

- Annyira kiszámítható az élet, nem gondolod? Megszületsz, élsz, meghalsz és már vége is- húztad össze homlokod redőket képezve rá.

- Élsz, ahogy tudsz, az nem olyan kiszámítható. - vetettem ellen csöndben.

- Na igen, de ha ismered magad, és tudod mit akarsz, akkor látsz valamennyit a későbbiekből is. - feleltél és füst áramlott ki a szádon

- Ki mire megy ki, ki hova megy. - dúdoltam és éreztem, hogy a mutatóm egyre sürgetőbben kattog; mintha minden pillanatomhoz egy képkockát rögzítene. Fájt, hogy erről csak én tudok, és hogy magam vagyok.

- Tudod, örülök, hogy velem vagy most. - mondtad és közelebb húztál magadhoz.

Pillanat – írta: Varga Emese, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Én a válladra hajtottam a fejem, és megborzongtam a szóra: most. Holnap elhagysz, mert ismered a történet végét? Tudod, hogy egyszer minden véget ér, és minket is elfúj majd a szél, mint most a hamud? Összeszorult a szívem, ez azt hiszem sokkal jobban fájt, mintha azt mondtad volna, hogy vége. Az érzelmeim egymásnak feszültek és összehorzsolták a mellkasom, átitatták a gondolataim. Most tik, holnap takk. Nincs vége, még csak el sem kezdődött, de te már gondolatban, vagy tudatalattiban eltervezted a végjátékot.

Te ismered magad, de én nem állok készen arra, hogy emlék legyél; az agyamba levetített színes fényképek tömkelege.

- Boldog vagy? - kérdeztem, mire te elmosolyodtál és megcsókoltad a fejem búbját.

- Határozottan. - felelted.

Most, most, most, most. Mi sosem szoktunk így beszélgetni, sőt nem is tudom hányszor fordult elő, hogy igazán beszélgettünk volna.

- Szerinted miből áll az élet? - kérdeztem bátortalanul, vérző torokkal, mint akiből csak úgy kiszakadtak a szavak. Az, hogy fel kell tenni egy kérdést, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy képes leszel rá meghallgatni a választ…

- Emlékekből. - suttogtad és elmerengtél

Nem tudtam felelni, se helyeselni, se megcáfolni azt, amit mondtál, mert elfogyott a levegőm a visszafojtott könnyektől. Magamba szakadva zuhantam az érzéseim mocsarába.

Pillanat – írta: Varga Emese, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/
Nem, én nem ilyen vagyok, én sose sírok! Miért fáj ez az egy szó mégis ilyen borzalmasan, és lüktetően?! Miért húz le úgy a súlya, hogy mozdulni se birok? - ezt gondoltam

Nem néztél rám, mert túl sokat mondtál, és én túl sokat adtam magamból, kapkodva lélegeztem, mintha nem lennék biztos benne, hogy későbbre is jut levegő. Ez volt az első alkalom, hogy igazán odafigyeltél rám és értettél engem, ebben biztos vagyok.

Emlék leszek, egy megfakult képkocka, amire talán mosolyogva gondolsz majd vissza, talán nem. Egy dologban nem volt teljesen igazad: az élet nem elég kiszámítható, sosem tudjuk pontosan, hogy mi mikor és hogyan ér véget. Egyszer véget ér az igaz, de miért?! Hogy kiszámíthasd önmagad? Azt hiszem ez volt az első alkalom, hogy az időt kárhozatnak tartottam volna, hogy fájt volna, ahogy a súlya lenyom.

Aztán megszorítottam a kezed. Tik-takk, akkor most volt, és én megéltem azt a pillanatot… Éreztem a kezed a vállamon, alatta a ruhám súlyát a bőrömön, a bőröm zsibbadtságát, a csontom lüktetését. Éreztelek, aztán hirtelen megállt a mutató, hogy lassan, fájdalmasan lassan kattogjon tovább…

 

 

Pillanat – írta: Varga Emese, „Tilos az A” Webmagazin, Tatabánya, http://www.tilos-az-a.hu/

 

Grafika: P. Horváth Zsuzsi